Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Hoffmann Rózsa: minél több gyermek részesüljön keresztény nevelésben!

A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába.
Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült - jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában kedden.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára elmondta: kedden az Országgyűlés elfogadta a köznevelési törvény módosítását, amely lezárja a pedagógus-életpályamodellről és a béremelésről több mint fél éve zajló vitát. Ezzel fontos állomásához érkezett a három éve és három hónapja tartó munka - tette hozzá.

"Ez az eredmény méltó a pedagógus hivatáshoz, méltó az iskolákhoz. Ezt az eredményt az ország a saját erejéből érte el, nem hitelből fogja finanszírozni az idén 30 milliárd, jövőre pedig 150 milliárd forintnyi többletkiadást, hogy méltóképpen díjazhassa végre a pedagógusokat" - fogalmazott az államtitkár.

Előadásában Hoffmann Rózsa emlékeztetett: a megújulásra esküdtek fel a kormányváltáskor. A célok között szerepelt a gyerekek, a fiatalok fejlődésének elősegítése, a családok, Magyarország jóléte, a kiegyenlített magas minőség, az igazságosság és a gazdaságosság is.

Elmondása szerint nagyobb figyelmet szenteltek a nevelésnek. Hároméves kortól kötelező lesz az óvodáztatás, bevezették a mindennapos testnevelést, és kötelező lesz a közösségi szolgálat teljesítése a középiskolásoknak.

Megkezdődik a hittan, illetve az erkölcstan oktatása az állami iskolákban. Megjegyezte: a leendő elsősök az állami iskolákban 52 százalékban választották a hit- és erkölcstant, 48 százalékban pedig a civil erkölcstant.

Megtörtént az iskolák állami fenntartásba vétele is, amivel a problémák is "központivá váltak". Hoffmann Rózsa szavai szerint ez a magyarázata annak, hogy a helyben eddig is meglévő problémák országos, "katasztrofális káoszként" jelennek meg.

Hoffmann Rózsa a szeptember elsejével életbe lépő változások közül kiemelte az általános iskolákban délután kötelezően biztosítandó programokat. A középtávú cél az egész napos iskolarendszer bevezetése.

Szólt arról is, hogy a béremeléssel együtt megújul a munkaszervezési rendszer is: szavai szerint szakítanak azzal a több évtizedes gyakorlattal, amely szerint "a pedagógust éhbéren kell fizetni, a különmunkákért pedig üveggyöngyökkel jutalmazzák". Erről szól a 32 órás kötött munkaidő, amelyből a tanítási idő 22 és 26 óra között van.

"Sokszínű és gazdag maradt a magyarországi iskolarendszer, ez felel meg a mai társadalmi igényeknek, sokféle fenntartó van, szakmailag önállóak az iskolák" - összegezte Hoffmann Rózsa.

Olvasóink írták

  • 11. pachakuti 2013. augusztus 28. 21:07
    „Hol Hit, ott Szeretet
    Hol Szeretet, ott Béke
    Hol Béke, ott Áldás
    Hol Áldás, ott ISTEN
    Hol ISTEN, ott SZÜKSÉG NINCSEN!”
  • 10. waterbear 2013. augusztus 28. 10:30
    „A Hoffmann <moderálva> kellene már megnevelni... akárki is jön a következő kormányra, remélem akkorát rúg ebbe a <moderálva> , hogy nem pattan le csak Afganisztánban... ott vallásoskodjon...”
  • 9. DMagóg 2013. augusztus 28. 08:12
    „Hit, ima, áhitat, túlvilági megváltás! Már nem is vagyok éhes, elment az étvágyam! Az üvöltésemet elnyomják a harangog zúgása!
    A vallástörténet része a történelmünknek, tanítani kell! Aki mesére vágyik, annak mesélni kell, de a mesehallgatás túlzásba vitele, eröltetése -kötelezővé tétele- túlzás! A mese és a valóság -gyarlóság- közötti különbség elfedése!
    Gyarló emberek -főleg politikusok- ne papoljanak a hitről!
    Tisztelem a hívőket, nem vagyok istentagadó sem, csak nem hiszek a mesékben, bár élvezettel olvasom -hallgatom- azokat is, önként!”
  • 8. pirosmedence 2013. augusztus 28. 06:20
    „Mi a fittyfenét keres az oktatás meg az államtitkár meg a politika a székesegyházban? Meg az érsek úr virágcsokorral köszöntötte Rózsát a közelgő névnapja alkalmából......hm!”
  • 7. zsuzsmo 2013. augusztus 28. 06:09
    „Ha azt szeretném, hogy vallásos nevelést kapjon a gyereke, akkor egyházi iskolába íratom be, vagy a kiválasztott templom hittanjára viszem el. Miért is kellene másnak megmondani, hogy hogyan csináljam? Erkölcstan...
    Kedves Öreganyó! Egy olyan embert sem tud mutatni ma a világon, aki teljes mértékben feddhetetlen.. Vagy igen? Ha igen, akkor az hazudik, vagy jó játékos.”
  • 6. pirosmedence 2013. augusztus 28. 05:39
    „A gyermek idővel úgyis maga fogja eldönteni, hogy hívő lesz-e vagy sem. Egyébként Rózsáék szemmel láthatóan fokozatosan az egész oktatást erőteljesen tolják az egyház felé!”
  • 5. tucat 2013. augusztus 27. 22:58
    „4. öreganyó
    "...most mért nem érvelnek orvosi, pszichológiai véleménnyel alátámasztva..."
    Azért, drága Mami, kedves Öreganyám, mert ennek az álkeresztény, maffia módjára összefonódó hatalomnak a gőgjével szemben az érintett szakmák tudományosan megalapozott érvei annyit érnek, mint halottnak a málnakrém.
    Ha pedig valaki mégis vitatkozni kezd velük, nem tesz egyebet, mint legitimálja a regnálásukat. Az ilyen helyzeteket ügyesen ki is használják, mondván, lám, demokrácia van, a fontos döntéseket nálunk széleskörű szakmai és társadalmi viták előzik meg... :D ismerős, ugye? ;)
    Szóval, azért, Öreganyám, mert belefáradtunk a szélmalomharcba, és azt is tudjuk, hogy az ingát nem érdemes megállítani, ha a helyzeti energiával telített holtpontjához közelít, hanem meg kell várni, amíg visszatér az eredeti, nyugalmi helyzete közelébe, és akkor, amikor a mozgási energiája nulla felé közelít, akkor kell elkapni. Másként: vannak folyamatok, amelyeket nem érdemes, és olykor veszélyes is lefékezni, hagyni kell, hogy maradéktalanul végbemenjenek, még akkor is, ha iszonyúan fájdalmasak, mert az istenadta, miként ez esetben a hatalom is, az önzés centrumából, szűk látókörűen értelmezett érdekeinél fogva hajthatatlan, ezért tök süket az észérvekre.
    Így aztán, most megkímélem a (kötelező és általános egész napos, kicsiknek is napi nyolc órányi regulát jelentő) iskolai, önálló tantárgyi etikatanításról alkotott véleményemtől is, amelyről annak idején sokat pofáztam, mellesleg itt, e lap cikkei alatt is. De minek? Most is pontosan ugyanannyi értelme lenne. :)

    Remélem, szerencsém, hogy Öreganyámnak szólítottam! :)
    Jó pihenést, nyugodt álmokat, kedves Öreganyám! :)”
  • 4. öreganyó 2013. augusztus 27. 21:36
    „Mai hír, hogy 4 ezer ingatlant tűztek ki árverezésre a harmadik negyedévre. Mennyi lesz a negyedik negyedévre?
    Akik mehetnek ki tudja még hova. Azokban az otthonokban hány gyermek él? Azoknak aztán igazán jól jön az
    3 éves gyermek óvodába járatása. Még abban a családban is ahol otthon van az anyuka másikkal. Van ennek
    anyagi vonzata is !! Ahol kenyér gond van nem mindegy. A nagyobbak majd haza mennek, és azután tanulnak?
    Mért nem elég, ahogy volt, iskolakezdés előtt 1 évvel járatni. Elveszik a gyerkőcök gyermekkorát, tessék menni katonásan a sorba!! Hol van az a szülői munkaközösség akik annyira tudtak érvelni bagatell dolgokban, most mért nem érvelnek orvosi, pszichológiai véleménnyel alátámasztva, hogy nem minden gyereknek jó egész nap suliban lenni. Könnyű ott fent az asztal mellől kitalálni ilyen eszement dolgokat. Az ateista család nem fogja hittanra taníttatni
    gyermekét. Erkölcstant pedig abszolút fedhetetlen tanítson!”
  • 3. queenmargareth1 2013. augusztus 27. 21:32
    „LÓ TÚLOLDALA!!!”
  • 2. _csutak_ 2013. augusztus 27. 20:44
    „Hoffmann néni nagyon el van tévedve.
    A hitre és nem a vallásra nevelés a család dolga!
    Abba se ő se más meg ne próbáljon beleszólni, mert már Savonarolát is megégették, nehogy úgy járjanak.”
  • 1. dBrown 2013. augusztus 27. 19:54
    „Na, a mai bullsh.t adagomat meg is kaptam-”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy 14. századi firenzei táblaképet mutatnak be Szolnokon

Hosszú éveken át egy kunhegyesi plébánián őrizték azt a vallási témájú táblaképet, amelyről… Tovább olvasom