Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Hoffmann Rózsa szerint nem lesz pedagógussztrájk

Az oktatási államtitkár szerint nem lépnek sztrájkba a pedagógusok. Hoffmann Rózsa erről az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt vasárnap este.
Mint kifejtette: nem hiszi, hogy sor kerülne a sztrájkra, de ha mégis megtörténne, akkor ez azért lenne, mert a szakszervezetek nem állnak el irreális követeléseiktől.

Felidézte, hogy az érdekvédők által a miniszterelnöknek küldött levélben első helyen a köznevelési törvény visszavonása szerepelt, illetve hogy annak számos paragrafusát halasszák el. Hasonló elvárásuk a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételének elhalasztása. Ezek olyan lehetetlen kérések, amelyeket biztosan nem lehet teljesíteni - szögezte le. Hozzátette: ha ez lenne a sztrájk kiváltó oka, akkor az korántsem az ő kudarca lenne, hanem azt mutatná, hogy vannak az országban "néhányan", akik nem kedvelik őket, és azt szeretnék, ha másként irányítanák az oktatást.

Hoffmann Rózsa személyes tapasztalataira hivatkozva azt mondta: nincs sztrájkkészültség az iskolákban, "hergelik a pedagógusokat", de a legtöbb józan, és pontosan tudja, miről van szó. Megjegyezte: folytatják az egyeztetéseket, az öt szakszervezet között sincs összhang, ezért korai sztrájkról beszélni.

Az oktatási államtitkár kérdésre válaszolva megismételte: nincs szó többletterhekről, ez szándékos félremagyarázása a pedagógus-életpályamodellnek. Azt tették, hogy az egyéb munkákat, a gyerekekkel való foglalkozást, a kirándulások szervezését munkaidőhöz kötötték, heti 32 órához, ez nem többletmunka - fejtette ki.

Pokorni Zoltánnak, az oktatási bizottság fideszes elnökének azon véleményéről, hogy nem tartja jónak valamennyi intézmény állami fenntartásba vételét, azt mondta: ugyanez az MSZP véleménye is. Itt valóban nézetkülönbség van, de a kormány egyértelmű véleménye, és ő ezt képviseli, hogy azt nem lehet megtenni, hogy az állam csak az elszegényedett, lecsupaszított iskolákat vegye át. Ez eldőlt a köznevelési törvényben és az azóta alkotott jogszabályokban - hangsúlyozta. "Pokorni Zoltánnak, az MSZP-nek vagy a szakszervezeteknek a különvéleményét ismerjük, tiszteletben tartjuk, de nem fogadjuk el" - fogalmazott.

Hoffmann Rózsa a jóslás kategóriájába sorolta a szocialista Hiller István azon véleményét, hogy nem lesz több forrás összességében az intézményátvételre, illetve a rendszer fenntartására. Ennek semmi alapja sincs - szögezte le az oktatási államtitkár, aki hangsúlyozta: a források rendelkezésre állnak, és az idő is elegendő lesz.

Az oktatási államtitkár a szakiskolák kerettanterveiben szereplő ismeretanyag mennyiségét firtató kérdésre azt mondta: ezekbe az intézményekbe a legalacsonyabb tudással rendelkezők mennek, s a diákok az óraszámok egyharmadában olyan közismereti órákon vesznek majd részt, amely az általános műveltségüket, az alapvető kompetenciájukat fejleszti.

A felsőoktatást érintő zárolásokra, a keretszámok csökkentésére vonatkozó kérdésre kiemelte: a zárolás ténye igaz, de ez nem pénzkivonás. Ez azt jelenti, ha a helyzet javul, visszakapják ezt a forrást a felsőoktatási intézmények - mondta Hoffmann Rózsa.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. GondaIstván 2012. november 20. 12:15
    „35. NP1: Hogyan jön a Ganz család a gyermekek után járó támogatáshoz? Itt arról volt szó.
    25 év múlva nem lesz elég dolgozó, ezért a nyugdíjasok éhen fognak hallni. Ezért most minél töb gyermeket kell szülni. Az Emese Álma projekt célzottan azokat a családokat szólítaná meg, akik hajlandóak 5-6-7 gyermeket szülni és azt tisztességben, becsületben fölnevelni, úgy, hogy azok majd képesek legyenek annyit termelni, hogy az akkori időseknek is jusson belőle elegendő.”
  • 35. NP1 2012. november 20. 11:41
    „GondaIstván

    ".. melyik család mennyivel járul hozzá a Haza felvirágoztatásához, Emese álmához." - Én ennél a szintnél kiszállok.
    ( Szerinted a Ganz család mennyiben valósította meg Emese álmát és hozzá járult-e a Haza felvirágoztatásához?)”
  • 34. online 2012. november 20. 10:13
    „33. No ez példaértékű! Gratulálok a fölfogásukhoz. Vannak "csak nyávogó" ismerőseim, és van nagyon sikeres is. Utóbbi haza jön 3 év után, de félek hogy nem fog tudni vissza illeszkedni az itteni "morálba-szervezésbe" Pedig jobb itthon, akárki akár mit mond. Ja, és akik itthon is "gyöngék" voltak, odakünn mitől lennének erősek? Üdv.”
  • 33. GondaIstván 2012. november 20. 09:33
    „32. online: " 3 elment és mind visszajött. Miért, ha szabad kérdenem?"
    Kimentek dolgozni és/vagy tanulni. Világot láttak, kicsit kívülről ránéztek eddigi itthoni életükre, megemberesedtek, lettek céljaik, megjött az elszántságuk, öntudatuk, kinyílt a szemük, élet- és munkatapasztalatokra, kompetenciákra tettek szert (pl. mint az intenzív kommunikáció, vagy a csapatban való gondolkodás és munka).
    Azután hazajöttek, elkezdtek egyetemre járni. Sokkal jobban hajtottak mint előtte, a csoporttársaikhoz képest céltudatosabbak, felnőttebbek voltak. Itthon is dolgoztak/nak már az egyetem alatt is, van aki már vállalkozást is indított egyetemistaként. Aki pedig közben már végzett is, az jól feltalálja magát a munka világában. Mások, mint akik végig itthon voltak, védett környezetben, anyuka szoknyájánál.”
  • 32. online 2012. november 20. 06:35
    „30.GondaIstván."Jelentem: 3 elment és mind visszajött," Miért, ha szabad kérdenem?”
  • 31. online 2012. november 20. 06:14
    „21. macs. Akkor most melyik a jó adat?
    T.29.
    Mindig felmegy a vérnyomásom , mikor a 2/3 ot emlegetik.
    zorbánnál elakadt a lemez, csak ezt szajkozza !
    Pedig : 8,2 millió kb. a szavazó tömeg száma, ebből elment szavazni : 48,7 % ..még a fele sem. ÉS ENNEK a 2/3 a....vagyis a szavazók 1 / 6 a szavazott rájuk . CSAK egy kis matamatika !!
    Az 1/ 6 mást jelent !!!mint amit orbán skandál ! kuszaszemmel egy matekra jártak !!”
  • 30. GondaIstván 2012. november 19. 21:54
    „28. roxper: "mert vagy elmenekült, vagy még kiskorú..."
    Jelentem: 3 elment és mind visszajött, 2 már dolgozik itthon és keményen adózik, 2 még kiskorú. Tehát úgy néz ki, hogy 7 adófizeztőt "állítottam elő", amiért roppant hálásak lehetnek a jelenlegi és a jövőbeli nyugdíjasok.
    29. NP1:
    "csengessen már be havonta gyerekenként néhány tízezret" Óhajod más meg is valósult! Már ma is fizetek minden gyerek után "eszközhasználati díjat", ami nyilván csak emelkedni fog és lassan-lassan eléri a tízezret.
    - Nekem más a véleményem a gyerekek után járó támogatásról. Én nem alanyi jogon adnám (mert az nem célzott és nem hatékony), hanem azon az alapon, melyik család mennyivel járul hozzá a Haza felvirágoztatásához, Emese álmához.”
  • 29. NP1 2012. november 19. 19:33
    „GondaIstván 2012.11.19. 18:38

    " És fordítva, ha a nyugdíjasok szeretnének magasabb nyugdíjat, beszéljék meg az aktívakkal, hogy hajlandók-e magasabb járulékot fizetni. A dolog politika és kormányfüggetlen. Oldják meg az érintettek." - jó, a pedagógusok majd oda állnak Gonda apuka elé és kérik csengessen már be havonta gyerekenként néhány tízezret. Ugye ez jó megoldás?
    Gondolom a gyermekeid után járó támogatásokat, kedvezményeket is sorról sorra meg akarod tárgyalni az "érintettekkel".”
  • 28. roxper 2012. november 19. 19:24
    „27.
    Akik közül fogadjunk egy sem fizet egy fillér adót sem hunniában, mert vagy elmenekült, vagy még kiskorú...”
  • 27. GondaIstván 2012. november 19. 18:38
    „25. NP1: "Gondolom amikor a gyerekeid gyógyszeréről, a szüleid nyugdíjáról lesz szó akkor is eszedbe jut néhány ilyen kreatív megoldás."
    A gyógyszereknél nem tudom mire gondolsz. Esetleg arra, hogy a gyógyszergyártók igen nagyot kaszálnak rajtunk, és valami igazságosabb tehermegosztást kellene kialkudni velük.
    A nyugdíjaknál tiszta a helyzet. A nyugdíjkasszának nullásnak kell lenni, tehát ami befolyik, azt lehet szétosztani. Ha a dolgozók sokalják a nyugdíjjárulék mértékét, akkor játszák le ezt a meccset a nyugdíjasokkal, és jussanak valami kompromisszumos megoldásra. És fordítva, ha a nyugdíjasok szeretnének magasabb nyugdíjat, beszéljék meg az aktívakkal, hogy hajlandók-e magasabb járulékot fizetni. A dolog politika és kormányfüggetlen. Oldják meg az érintettek. Persze van egy másik megoldás is: tessék több gyereket szülni. Én pl. hetet adtam a Hazának.”
  • 26. Power 2012. november 19. 18:08
    „A nemzet napszámosait ismét cserbenhagyták. Nem is érnek el addig semmit, amíg nem mennek az utcára és amíg nem tapasztalják meg a szülők, hogy nincs hova vinni a gyermeküket.”
  • 25. NP1 2012. november 19. 17:06
    „GondaIstván 2012.11.19. 14:15

    "- Nem tudom miért nem jut eszébe a kormánynak szembeállítani a pedagógusokat a bankokkal? Azt mondhatnák, jó, mégis lesz pedagógus életpálya indítás szeptembertől, és az ehhez szükséges 72 milliárdot a bankadó további emelésével teremtik elő." - ennél nincs lejjebb!!!!

    Gondolom amikor a gyerekeid gyógyszeréről, a szüleid nyugdíjáról lesz szó akkor is eszedbe jut néhány ilyen kreatív megoldás.”
  • 24. NP1 2012. november 19. 17:00
    „macs 2012.11.19. 10:53

    "Igazságkeresővel" szemben teljesen fölösleges tényekre, statisztikára hivatkoznod ezek számára lényegtelen dolgok. A lényeg a párthűség.
    Amit Hawking a fekete lyukakról írt, az igaz lehet Igazságkeresőre .....”
  • 23. GondaIstván 2012. november 19. 14:15
    „- 11. gondolom: "Remélem nem tanított senkit mert ha igen azok a gyerekek csak rosszindulatot tanulhattak."
    A Bp-i Németh László Gimnázium igazgatója volt, és állítólag nagyon-nagyon szuperül csinálta.
    - Nem tudom miért nem jut eszébe a kormánynak szembeállítani a pedagógusokat a bankokkal? Azt mondhatnák, jó, mégis lesz pedagógus életpálya indítás szeptembertől, és az ehhez szükséges 72 milliárdot a bankadó további emelésével teremtik elő.”
  • 22. DMagóg 2012. november 19. 13:29
    „19.igazságkereső2012.11.19. 12:06!
    Igazad van, mint mindig! Csak az a baj, hogy a múltban leleldzel!
    Beszéljünk másról, a máról! Fel tudsz kapaszkodni, vagy leragadtál?
    Azok belebuktak! Térj át Ezek dícséretére, dicsőítésére!
    Téged idézlek:
    "Fel kellene már nőni és a rendbetétel tiszta szándékát illenék már észrevenni és nem a sebeket nyalogatni!"
    A tiszta szándék kevés, s ott rejtőzik a hátsó szándék, csak illenék észrvenni!
    Te meg ne nyalogasd a sebeidet!
    Az nem fáj, hogy Azok buktak! Ám, hogy Ezek nyertek? Nos, az már inkább! Csupán azért, amit s ahogy csinálnak!”
  • 21. macs 2012. november 19. 13:02
    „19. igazságkereső,
    nem értelek, bocsi! :-), mert 8 millió választásra jogosult 64,4%-a jelent meg, és a megjelentek 52,9%-a szavazott a jelenlegi kormánypártra, ami a választópolgárok 34%-a.”
  • 20. Dr.Tonyk 2012. november 19. 12:48
    „"tiszta szándékát illenék már észrevenni"

    Erre már tényleg nem lehet már mit mondani. (Sajnálom, de nagyon-nagyon.)”
  • 19. igazságkereső 2012. november 19. 12:06
    „#16.macs 2012.11.19. 10:53 Azt gondolom, hogy az MSZP-SZDSZ ámokfutására kellő választ adott a választásra jogosultak 62 %-a 2010-ben! És ebben minden benne van, az egész bagázs, aki rendesen lenyúlta országunkat pénzügyileg, gazdaságilag, de ezzel már nem mondok új dolgot! Fel kellene már nőni és a rendbetétel tiszta szándékát illenék már észrevenni és nem a sebeket nyalogatni!”
  • 18. Együgyű 2012. november 19. 11:31
    „,,Hoffmann Rózsa szerint nem lesz pedagógussztrájk"
    Mindent tudó és megmondó Hoffmann Rózsika néninek hisz még a pedagógus társadalom? Hiller Istvánt meg ráérünk szapulni, ha ismét hatalomra, kerül! Esetleg egyeseknek az érdekük megkívánja, hogy a pillanatnyi problémákat elmismásolják? Tudtommal a jelenlegi ellenzék nincs hatalmon. Ezáltal szerintem rosszat most nem tud csinálni. Esetleg a jelenlegi kormányt tudja molesztálni. Vélelmezem Viktor apánk is tíz-és százmilliókat szétosztott különböző helyeken feleslegesen. A királyi TV-is azt mutat, meg amit neki utasításba adnak, valamint engednek. A különböző magán cégek meg, ha valaki nekik fizetnek, azt örömmel bemutatják. (Persze vannak itt is kivételek.) Ez egy vélemény! De szerintem egyesek a fenti sorokat szívesen nem látnák. Lesz leszámolás is a kommentek között?”
  • 17. hrdflr 2012. november 19. 11:05
    „"Hoffman Rózsa szerint..."

    akkor az hazugság”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schiffer nem szeretne jobbközép LMP-t

Schiffer András ökopolitikai globalizációkritikus pártnak tartja a Lehet Más a Politikát, és… Tovább olvasom