Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Hoffmann szerint úgy jó a közoktatási javaslata, ahogy van

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben.
Hoffmann Rózsa az MTI-nek nyilatkozva ismertette: az iskoláknak délután négyig vagy ötig gondoskodniuk kell majd a gyerekek foglalkoztatásáról, köztük a diákok számára kötelezőek is lesznek. Az intézményeknél a fenntartóváltásra 2012 szeptemberétől lesz lehetőség, az állam öt év alatt több száz milliárd forintot fektet a közoktatásba.

Az államtitkár úgy fogalmazott: csodálkozna rajta, ha a szavazás során koncepcionálisan meg akarnák változtatni, vagy felpuhítanák a javaslatot. "Ez most már a kormány által jóváhagyott törvénytervezet" - mondta a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve: az európai politikában nem szokás, és megmagyarázhatatlan is lenne, ha az a párt, amelyik a kabinetet adja, alapvető módosító indítványokkal - szembemenve saját kormánya akaratával - írná felül a benyújtott dokumentumot.

Az oktatási államtitkár ugyanakkor technikai jellegű változtatásokra, jobbító szándékú indítványokra számít, de, mint mondta, "ez természetes, ez a parlamenti törvényalkotás velejárója". Ha másfajta módosító indítványok lesznek, azok nyilván nem fogják élvezni a kormány támogatását - jegyezte meg.

Hoffmann Rózsa azzal kapcsolatban, hogy az óvodáztatás 2014-től, főszabályként hároméves kortól lenne kötelező, azt mondta: azoknak a családoknak, amelyek a gyermekek megfelelő gondozását, nevelését meg tudják otthon oldani, ez nem lesz kényszerítő szabály.

Elmondta, hogy az egész napos iskola kifejezés nem szerepel a törvényben. A tervezetben azt rögzítik, hogy az iskolák kötelessége biztosítani délután négy, illetve indokolt esetben öt óráig a gyermekek számára megfelelő foglalkozásokat. Azt szeretnék, hogy a gyerekek jól fejlődjenek, és ne kallódjanak el, ne csavarogjanak - mutatott rá, kiemelve: az iskola számára kötelező lesz, hogy délutánonként is színvonalasan töltse ki a diákok idejét. Erre egyre növekvő társadalmi igény mutatkozik, míg a gyerekek számára a foglakozások egy része kötelező lesz. Példaként a mindennapos testmozgást, a megnövelt számú művészeti órákat említette. A többi foglalkozásról a gyermekeket a szülő kérésére haza lehet majd engedni.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy épp a gyerekek szülői felügyeletének nehézségei miatt javasolták például többen a rövidebb nyári szünetet, ami érzékelhetővé teszi a társadalom növekvő elvárását az iskolarendszer nevelő-gondoskodó feladatainak erősítésére. Az iskolák délutánig történő nyitva tartása erre az igényre ad megfelelő választ.

Azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy még nincs döntés arról, mikortól kerülnének állami kézbe az oktatási intézmények, azt mondta: a törvény 2012. szeptembert 1-jén lép hatályba, ettől kezdve lehet érvényes a fenntartóváltás. (A megyei fenntartású intézmények esetében január 1-jétől.) Az előkészületekre mintegy tíz hónap áll rendelkezésre, a legtöbb kormányhivatal már megkezdte az előzetes felméréseket. Az önkormányzatok meghatározott kritériumok teljesülése esetén ugyanis visszakérhetik a fenntartás jogát. Az oktatási államtitkár kiemelte: az intézkedésnek nincs közvetlen költségvetési vonzata, a források átcsoportosítására van szükség. A 2012. évi költségvetés nem számol e tekintetben plusz költségvetési forrásokkal.

Kiemelte: a köznevelés fenntartása az állam feladata, így a jövőben nagyobb szerepet vállal a rendszer működtetésében. Lehetetlen állapot az, hogy ma nincs lehetősége az állami forrásokat, a működési feltételeket biztosító miniszternek beavatkozni ott, ahol baj, hiány esetén szükséges - mutatott rá Hoffmann Rózsa.

A szakszervezetek elbocsátásokról és iskolabezárásokról szóló vádjaira azt mondta, hogy megmutathatnák, a törvény mely paragrafusából következnek állításaik. Nincs ilyen kormányzati szándék, így ilyen tartalmú mondatok sincsenek a tervezetben. Feltételezésekre vagy esélylatolgató tanulmányokra, és nem a törvénytervezet jóváhagyott szövegére alapozva gyanút megfogalmazni és a közvéleményt negatív állításokkal felkorbácsolni nem korrekt dolog - jegyezte meg.

Hozzátette: a szakszervezeteknek - évszázados küldetésük szerint - "elégedetteknek kellene lenniük", hiszen a kormány a törvénytervezet elfogadásával arra vállalt garanciát, hogy az elkövetkező években a pedagógus-életpályamodell bevezetésével kiszámíthatóvá teszi a pályát, egyértelművé teszi a pedagógusokkal szemben támasztott elvárásokat, és végre méltó módon rendezi bérüket.

Sok évtizedes várakozást teljesít így az életpályamodell, amit a szakmai szervezetek fel is ismertek és elfogadtak. Abból viszont, hogy a szakszervezetek a tervezet visszavonását követelik, arra lehet következtetni, hogy a tiltakozás mögött politikai szándékok húzódnak. Másképp érthetetlen, hogy miért nem támogatják a pedagógusok lényegesen magasabb fizetését - mondta Hoffmann Rózsa.

Az államtitkár arról, hogy halasszák el a köznevelési törvény benyújtását, és folytatódjanak az egyeztetések jövő tavaszig, azt mondta: egy éve tartanak az egyeztetések a szakmai és társadalmi szervezetekkel, köztük a szakszervezetekkel is, a további időhúzás csak "a kommunikációs hadjáratnak" nyújtana teret, egyértelmű kormányellenes politikai érdeket szolgálna.

Az oktatási államtitkár kiemelte: az új jogszabályról országszerte fórumokon tájékoztatják a pedagógusokat, a résztvevők száma közelít a tízezerhez.

Rámutatott: a közoktatás eredményességét javítani kell, növelni a gyerekek tudását, az iskolarendszer színvonalát, több évtizedes adósságot törlesztve rendezni kell a pedagógusok helyzetét, ez az új köznevelési törvény célja, ezért nem halogatható tovább a megalkotása - mondta.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. tom_peris 2011. november 02. 22:30
    „"Hoffmann szerint úgy jó a közoktatási javaslata, ahogy van"
    jó! de mire?”
  • 28. palika9 2011. november 02. 11:04
    „Pedagógus életpálya modell: az ünnepek alatt hívtam az egyik kedves pedagógus ismerősöm, először nem vette fel a telefont, nem hallotta, ugyanis a kis lakásában csak a legkisebb szobát (egy ágy fér el benne) és a konyhát tudja a béréből fűteni. Ettől a pedagógustól várják el, hogy a tudománya naprakész legyen, azaz járjon konferenciákra, vegyen könyveket, az interneten könyvelje az elektronikus naplót, művelődjön.
    Életpálya modell = mézesmadzag, majd ha levizsgázol (amúgy egy pedagógusnak általában több diplomája), majd ha a költségvetésnek lesz pénze (sose lesz), egyszer... 2015 után... Ehelyett lehet készülni a Romániában, Görögországban már bevezetett 20-25 %-os közalkalmazotti bércsökkenésre. Sajnos 1990-ben nem mértük fel, hogy arra szavazunk, hogy a keletnél jóval kegyetlenebb nyugat rabszolgái legyünk.”
  • 27. meska 2011. november 02. 09:48
    „DMagóg, csak hajrá. Előre a szívünkkel és nem az eszünkkel politizálás hittel teli útján. Amit amazok nem vágtak tönkre, azt majd ti megteszitek. /Ez a nő a jelenlegi gyerekélet alapjaival sincs tisztában. Pl.: majd egyszer mutasson már nekem városban csavargó gyereket. Mind otthon lóg a neten. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a neten lógás jó, csak azt, hogy milyen alapon áll neki valaki az oktatás korszerűsítésének, mikor még ezt se tudja. Hogy most a többiről ne is beszéljünk. Mert TÉNYLEG szót sem érdemel, annyira sok ostoba gondolat van az új koncepcióban/”
  • 26. DMagóg 2011. november 02. 09:12
    „Szörnyűséges rombolás amit a szocik véghezvittek! Majd, MI megmutatjuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek! Sikerült! Hajrá Magyarország!”
  • 25. ferdzso 2011. november 02. 08:10
    „Még nem jött rá, hogy ő a jelenlegi kormány "Horváth Ágnese"....”
  • 24. csmano 2011. november 01. 20:53
    „Sajnos igazuk van az előttem szólóknak, nem ezt a részt szokták kiemelni,de ahol nincs 5-8-ig két párhozamos osztály, az előírt létszámmal, ott be lesz zárva a felső tagozat.
    Talán arra lesz lehetőség, hogy az önkormányzat saját pénzén működtesse (de pénze meg nem lesz)”
  • 23. germin 2011. november 01. 17:59
    „tonyk! Igazad van!
    De nehogymár az elsős (6-7 éves) gyerekemet télen-nyáron egyből városba járassam busszal (gondolom nem kell ennek a hátrányait ecsetelnem), amikor van a településünkön egy jól működő -igaz egy-egy évfolyamon csak egy osztály- ISKOLA, megfelelő infrastruktúrával!”
  • 22. tonyk 2011. november 01. 17:54
    „22. germin 2011.11.01. 17:35
    "azokban az általános iskolákban ahol a az osztálylétszám nem éri el a törvényi minimumot ÉS nincs min. két párhuzamos osztály, ott a felső tagozatot megszüntetik"

    Így van sajnos.
    Erre válaszképp a szülő pedig meggondolja, hogy alsó tagozatba oda írassa -e a gyereket vagy oda ahol felsős is lehet. Én legalább is meggondolnám, hogy aztán 5.-ben vihessem megint máshová. Kösz nem.
    Tudom sok az 4 év, de akkor már legyen a gyerek egy helyen, ismerős környezetben.

    Remélem a sok "kétharmadhuszár" büszke magára!”
  • 21. germin 2011. november 01. 17:35
    „mosómasa! Sajnos nem ijesztgetlek... Le lehet tölteni a koncepciót! Ott megtalálod... "azokban az általános iskolákban ahol a az osztálylétszám nem éri el a törvényi minimumot ÉS nincs min. két párhuzamos osztály, ott a felső tagozatot megszüntetik"... Fekete-fehér... SAJNOS!!!! És erről nem sokan beszélnek...!!!!”
  • 20. pistimolnar 2011. november 01. 17:33
    „Hozzáértők szerint meg úgy sz @r, ahogy van!”
  • 19. lidocain 2011. november 01. 17:01
    „ez az iskola tipus a legnagyobb kitolás a gyerekekkel. tapasztalatból tudom,hogy amikor hazaér,hulla fáradt,nyűgös és éhes. soha nem iratnám a gyereket ilyenbe még egyszer. nagyon remélem,hogy megbukik a terv és nem lesz bevezetve. ha nem az emberi oldalát nézzük,akkor azok az iskolák akik már most sem tudnak fűteni délig,hogy fogják megoldani 4-5 óráig,meg a világitás és egyéb költségek?
    ha meg a nemhiábaszületettekre gondolt,akkor nyissanak a fokozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek bentlakásos iskolát de az én gyerekeimmel én szeretnék délután nuygodt körülmények között beszélgetni,játszani egyáltalán együtt lenni és nem igénylem sem én sem ők,hogy ezt helyettem egy tanár tegye meg.”
  • 18. mosómasa 2011. november 01. 17:01
    „7. germin Ne ijesztgess, kérlek! Hol olvastad az általad említetteket? Remélem, csak rémhír! Ha csak ott maradhat meg a felsőtagozat, ahol 2 párhuzamos osztály van, akkor nem csak a kisebb falvakban nem lesz iskola, hisz a kisvárosokban sincs már 2 párhuzamos osztály. Egyedül csak Makón van a környéken. Akkor az a sok gyerek hol lesz elhelyezve? Viszik őket Makóra?!”
  • 17. köröstorok 2011. november 01. 16:56
    „Az elképzelés téves.
    A gyereknek a családdal kell elsősorban együtt lennie. Az iskola így is megőrző, egy csomó felesleges ismeretözön átadási színhelye. Az egész koncepció rossz.
    A gyereknek kell sétálni, beszélgetni, eleget aludni, háztartási munkát végezni, törődni a nagymama betegségével....és még sokáig tudnám mondani.
    Szabadságot kell neki adni, élni hagyni, nevelni a családban főként! Magyar szokásokat átadni, felnőtt szülői példát felmutatni.
    28 évig voltam osztályfőnök, akad tapasztalatom. Nyilván ezért volt olyan szükséges szinte a törvény előtti nyugdíjba menetelem. Változatlanul minden politikai irányítású. Az irány rossz, illetéktelen, avagy megélhetési politikusok által diktált, futtatott személyek akarnak utat mutatni. Ez szó szerint a szakadékba vezet.”
  • 16. Beroesz 2011. november 01. 16:41
    „1. Ezt az életpálya-modell "izét" még Fodor Gábor agyalta ki, dobta be a köztudatba. Azóta aki az oktatásügy környékén megfordult, az jött ezzel a maszlaggal, de még nem láttam, hogy valaki valamit tett is volna. Hoffmann már másfél éve kántálja.
    2. Hoffmann Rózsa egyeztetési szokásairól az egyetemisták és a rektori konferencia tudna bővebben beszámolni. Hoffmann láthatóan nem ismeri a tájékoztatás és az egyeztetés szavak közötti különbséget.”
  • 15. zoltanszabo 2011. november 01. 16:31
    „T. 9 .
    Nem jól tudod !
    SP 9,5 millióért --padlószőnyeget vett, 2,5 millióért --zongorát, 4,7 millióért bútort, 15 millióért ujította fel a konyháját és függönyöket vett.
    autót cserélt, meg felujított : 52 millió Ft-ért.
    Rokon cégtől :34,7 millióért plecsnit rendelt !
    Na EZÉRT kell az 55 féle ADÓ !!!”
  • 14. balraat 2011. november 01. 16:08
    „Felháborítónak tartom, hogy a kormány ilyen szinten beleavatkozik a családok életében az oktatáson keresztül. Kötelező óvoda 3 éves kortól, külön engedéllyel lehet csak később. Én úgy gondolom, hogy a gyereknek minél tovább a családja körében kell lennie kicsi korában! A másik a délutáni oktatás és mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik iskola után 2-3 órától művészeti oktatásban vesznek részt, korrepetálásra járnak, vagy edzésre, vagy bármilyen különórára. Ők mehetnek majd 5 óra után. Mennyire lesznek ezek után leterhelve. Meg különben is, mit csináljanak a pedagógusok 2-5 óra között a gyerekekkel. Úgy, hogy azért majd egy fillért sem kapnak, hanem emelik az óraszámukat. Nagy ívben lefogják sz..ni az egészet és igazuk is lesz. Valószínűleg ebben az időszakban szabadfoglalkozás lesz, azaz a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak. Így pedig semmi értelme. És meg egy dolog! Amennyiben a pedagógus 5 óráig az iskolában van, 6 óra mire hazaér, elrendezi a családját 8 órára és utána tud készülni az órára. Ezt komolyan gondolják!!! <moderálva> Szétverik az oktatás, aztán majd jól átpasszolják az egyháznak az egészet!”
  • 13. germin 2011. november 01. 16:02
    „Deszkás mondanivalóját tovább gondolva: a falusi gyerekeket miért kell megkülönböztetni... miért nem járhatnak -majd- az ő 22-23 fős osztályos felső tagozatukba... Hol itt az esélyegyenlőség?! 2/3 ezt akarja????!!!!
    Remélem az a sok egyetemista, aki "átszavazott más választókerületbe" anno másfél éve, az is elgondolkodik! Kellett erőltetni azt a kétharmadot! :(”
  • 12. Silvio_Dante 2011. november 01. 15:58
    „Nagyban kell gondolkodni. Csökken a népesség, egyre több az öreg és egyre kevesebb az aktívan dolgozó személy. Az aktívan dolgozónak (na persze nem csak azoknak) van gyermeke akit el kell tartani, ehhez dolgoznia kell, minél többet, hiszen nőttek az adóterhek, nőnek a közüzemi díjak, de sajnos a bérek változatlanok maradnak (úgy gondolom, ha Viktor marad, akkor jó sokáig). Ezeknek a szerencsétleneknek dolgozni kell, nem nyaralni, de ha dolgoznak valahol "tárolni" kell a sok gyereket. Hogy miért tárolás? Mert sajnos minőségi oktatásról országunkban régóta nincs szó, csak "megőrzésről". Ezt, az amúgy is több sebből vérző oktatást még egy "picit" meg is nyirbálnák, ezzel ellehetetlenítve pedagógust, diákot, szülőt és falvakat egyaránt. S ezen ki fog nyerni? Azok az emberek, akiket sok "buta" megválasztott és most ott ül a kényelmes kis székében azt gondolva, hogy neki mindent szabad. De reménykedjünk abban, hogy ebben is fog változás bekövetkezni.
    Ami igaz, hogy az oktatásnak gyökeres változásokon kellene átmennie, de ezt csak úgy lehet elkezdeni, ha először tisztázzuk mindkét oldal kötelességeit, jogait melyek egy új oktatási törvényben helyet is kapnak. A felmérések melyet végeznek azt mutatják, hogy ez az eszement oktatási módszer oda vezetett, hogy legtöbben azt sem értik amit olvasnak, vagyis "buták". Talán ezen a "gyorsulási versenyen" is változtatni kellene, lassítani és kicsit átszabni az alapokat. Több időt adni az alapok elsajátítására, s talán újra tudna mindenki írni, értően olvasni, összeadni, kivonni, szorozni és osztani. Majd ha ezek megvannak, a felsőbb évfolyamokat is jobban testre kellene szabni. Hol vannak már azok a technika órák, melyek során használati eszközöket készíthetett egy nebuló, ahol tankertekben termelték meg a menzai alapanyagokat. Ezek nem voltak rossz dolgok, a diákok az élethez kaptak alapokat és elkezdődött egyfajta továbbtanulási orientáció.
    Majd gondolkodni kellene a sok okosnak, hogy mire, kikre is van szüksége az országnak ahhoz, hogy talpon tudjon maradni. Nem kellene folytatni az esztelen diplomagyártási folyamatot akkor, mikor a diplomásokat el sem tudjuk a szakmájukban helyezni, mert nincs rájuk szükség. Fontos lenne felmérni az igényeket, s ezek szerint szervezni a középszintű és a felsőoktatást.
    Olyan kár, hogy egy egykor "virágzó" országot most ha lehet, még jobban elbutítanak mint eddig bármikor!!!!”
  • 11. deszkás 2011. november 01. 14:35
    „ÁLLAMTITKÁR assszony ! Milyen jogon kap több fejpénzt az egyházi iskola? És most ne tessen jönni a Horn féle egyházmegállapodással mert erre érdekes nem vonatkozik a komcsi verdicht. Ha a gyereket már ebben a korban megkülönbözteti attól mit fog várni? És ezt már ma a gyerekek is látják és megnyugtatom:törleszteni fognak.”
  • 10. KomentElek 2011. november 01. 14:21
    „Agyam eldobom, amik mennek újabban. (A szokásosnál is vérlázítóbb ismét.)

    http://vastagbor.blog.hu/2011/10/27/hoffmann_rozsa_titkos_melleklet?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_27&utm_campaign=index

    http://www.portfolio.hu/gazdasag/haborut_vizional_es_megahurrikanrol_beszel_matolcsy.157547.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/01/magyarorszag_a_valsag_legnagyobb_vesztese/
    http://www.washingtonpost.com/blogs/ezra-klein/post/winners-and-losers-from-the-financial-crisis/2011/10/31/gIQAJWwRZM_blog.html”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aggódik az LMP a romániai népszámlálás visszaélései miatt

Aggodalommal tölti el az LMP-t, hogy a romániai népszámlálás során folyamatosan visszaélésekről,… Tovább olvasom