Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Hoffmann: több mint 2,4 milliárd forint tehetséggondozásra

A 2011-2012. évi nemzeti tehetségprogram keretében meghirdetett pályázati támogatás négyszerese a korábbi keretnek - közölte az oktatási államtitkár.
A nemzeti tehetségprogram keretében összesen több mint 2,4 milliárd forint pályázati támogatás jut hazai és határon túli fiatalok, illetve mentoraik részére tehetséggondozásra - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tájékoztatása szerint a 2011-2012. évi nemzeti tehetségprogram keretében meghirdetett pályázati támogatás négyszerese a korábbi keretnek. 2012 decemberében csaknem egymilliárd forintos keretösszegben 30 pályázati felhívást hirdettek meg, és az idén februárban további 33 pályázati felhívás jelenik meg közel 1,4 milliárdos kerettel - fűzte hozzá az államtitkár.

Hoffmann Rózsa kiemelte, hogy a program kiterjed az egész Kárpát-medencére, és így a határon túli magyaroknak is lehetőségük van pályázni.

Hozzátette: tavaly 613,9 millió forintot osztottak ki a program keretében, ami 827 nyertes pályázatot jelentett, a részt vevő diákok száma több mint 334 ezer volt, és 139 település volt érintett a programban.

Felidézte az európai tehetségnapról szóló magyar kezdeményezést is, hozzátéve: március 25-ére, Bartók Béla zeneszerző születésének évfordulójára arra készülnek, hogy uniószerte ismét a tehetségre irányítsák a figyelmet.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója az eddig megjelent pályázatokról szólva kiemelve: a legnagyobb keret a tehetséges tanulók versenytámogatásáé, mintegy 248 millió forintos összeggel. A köznevelésben a természettudományos, matematikai és művészeti kompetenciák elmélyítését segítő programokra 30 millió forintos keret áll rendelkezésre. A program keretében felsőoktatási intézmények által szervezett, középiskolásoknak szóló tehetséggondozó táborokat, fogyatékkal élő, halmozottan hátrányos, és roma fiatalok integrációját segítő tehetséggondozó pályázatokat támogatnak.

Felidézte, a program 2008-ban indult, 2011-ben született kormánydöntés arról, hogy a vonatkozó feladatokat az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet látja el. Fontosnak nevezte, hogy egyetlen tehetség se vesszen el, ennek érdekében első lépésként a tudományos diákköröket és az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeket összekapcsoló tehetségútlevél jött létre. Terveik között szerepel tehetségkataszter összeállítása is - jelezte.

Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkárhelyettese kiemelte: a tehetség faktorait ma már egyre inkább ismerik, ugyanakkor a társadalom és a közösség szerepe is egyre fontosabbá válik. A programok életkorokon, országhatárokon, társadalmi helyzeteken egyaránt túlnyúlnak - jegyezte meg.

A kiosztott háttéranyag szerint az elmúlt időszakban összesen mintegy háromszoros túlpályázás volt megfigyelhető; csaknem húszszoros túlpályázás volt jellemző a művészeti és sportversenyekre, és nyolcszoros túlpályázással a természettudományos, matematikai és műszaki tehetséggondozó műhelyekre vonatkozó kiírás volt a legnépszerűbb.

A Nemzeti Tehetség Programról szóló határozat elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól 20 évre határozott meg kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben és a tehetséggondozásban.

A kormány a programban meghatározott célok végrehajtása érdekében fogalmazott meg a 2011-2012-es évekre a kétéves cselekvési program kiemelt területeire feladatokat. Ezek közé tartozik a tehetségsegítő hagyományok őrzése, gazdagítása, az egyenlő hozzáférés biztosítása a tehetségsegítés területén.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Czomba: mintegy 150 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció idén

A bérkompenzáció az idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból… Tovább olvasom