Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -5°C | 1°C

Hóhelyzet: az M1-esről terelik a forgalmat, az osztrákok is segítenek

Orbán Viktor elmondta, mindenkit kihoztunk a hóakadály mögül. A rendőrség kéri, Győr felé ne hajtsanak fel az M1-es autópályára!
22:48 - Hende: rendkívül büszke vagyok a katonák helytállására

Hende Csaba honvédelmi miniszter rendkívül büszke a magyar katonák nehéz időjárási körülmények között végzett munkájára, helytállására. A tárcavezető a szlovéniai Lendváról hazafelé tartva, péntek este telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

Hende Csaba a helyi magyarság meghívásának eleget téve vett részt a nemzeti ünnep alkalmából rendezett megemlékezésen, valamint szlovén partnerével folytat kétoldalú megbeszélést.

A miniszter azt mondta, "rendkívül elégedett azzal az önfeláldozó teljesítménnyel és munkával, amit a Magyar Honvédség katonái az elmúlt napon végeztek". A miniszter megköszönte a katonák helytállását.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóosztálya péntek este az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a honvédség éjszaka is folytatja a mentést, a lánctalpasok takarítják az utakat. A késő esti órákban a Győr és Bőny közötti útszakasz, valamint a 13-as út takarítását kezdték meg a harckocsik, illetve Császár és Vérteskethely térségében segítik a munkálatokat.

Egy tatabányai helyszínen azoknak, akik nem tudtak hazatérni otthonukba, a Magyar Honvédség 440 matracot, illetve takarót biztosít - írta a HM.

22:33 - Orbán: mindenkit kihoztunk a hóakadály mögül

Mindenki biztonságban van, "az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is" - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek este.

A kormányfő ezt a Szépművészeti Múzeumban közölte azon a hagyományteremtő vacsorán, amelyet a nemzeti ünnepen Kossuth-díjjal kitüntetett művészek tiszteletére adtak. Az ott készült videó kevéssel háromnegyed tíz előtt került fel Orbán Viktor Facebook-oldalára.

A miniszterelnök - aki péntek délután, miután hazaérkezett az európai uniós tagállamok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozójáról, felkereste a mentést irányító operatív törzset - rövid beszédében úgy fogalmazott: "a hír az, hogy az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is, tehát nincs olyan magyar ma este, aki ne kapna enni, inni, és ne lenne biztonságban". A kormányfő bejelentését taps fogadta.

Orbán Viktor az egybegyűltekhez fordulva azt mondta: az asztaltársaság is bizonyítja, "nagy és komoly nemzet a mienk". Hozzátette: a boldog élethez az anyagi biztonság mellett szükség van a szellem szabadságára, szárnyalására, a művészetre és a kultúrára is, ezt pedig nagy részben a jelenlévő művészeknek köszönheti az ország.

A miniszterelnök elismerését fejezte ki a friss Kossuth-díjasoknak, és azt mondta: bizonyára ők is osztják azt a gondolatot, hogy "az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem mert az övé".

22:00 - Rendőrség: Győr felé ne hajtsanak fel az M1-es autópályára!

Torlódás alakult ki az M1-es autópálya Győr irányába vezető oldalán Tatabánya-Újvárosnál, a rendőrség ezért azt kéri, hogy az arra tartók ne hajtsanak fel az M1-es autópályára - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Racsné Galambos Gréta elmondta, hogy a forgalmat az újvárosi lehajtónál az 1-es számú főútra terelik.

21:53 - Csaknem négyszáz ember elszállásolására készültek fel egy budaörsi iskolában

Csaknem négyszáz, az M7-es és M1-es autópályán, illetve az 1-es főúton rekedt, a rendőrség és a katasztrófavédelem segítségével a budaörsi hipermarketek parkolójában menedéket talált embernek tud ágyat és takarót biztosítani egy helyi általános iskolában éjszakára a katasztrófavédelem és a vöröskereszt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője péntek este az MTI-vel.

Spitz Alexandra tájékoztatása szerint a bajba jutott és Budaörsig visszakísért autósokat - többségük külföldi állampolgár - délután öt óráig a budaörsi Tesco áruház előterében látták el a vöröskeresztesek meleg étellel és itallal, majd a város Hársfa utcai általános iskoláját nyitották meg a számukra, ahol éjszakára is maradhatnak.

Mivel a budaörsi nagy parkolóba folyamatosan érkeznek újabb csoportok (a rendőrség korábbi információja szerint az 1-es főút megyei szakaszán rekedt több mint száz járművet konvojban kísérik ide), késő délutántól az időközben kinyitott Auchan áruház előterében rendeztek be melegedőt - mondta Spitz Alexandra. Innen kisebb csoportokban kísérik át az iskolába az embereket.

A vöröskereszt összesen 380 ember számára tud ágyat és takarót biztosítani, de a térség lakóinak felajánlásait (tartós élelmiszert, meleg italt) is várják.

A megyei katasztrófavédelmi szóvivő elmondta azt is, hogy 136 hivatásos tűzoltójuk 3 önkéntes tűzoltó egyesület segítségével, 35 járművel pénteken 203 embert mentett ki a hóval betemetett utakról, senki sem sérült meg.

Mivel az erős széllökések és a hófúvás miatt továbbra is másodfokú riasztás van érvényben a szentendrei, a ráckevei, a pilisvörösvári és az érdi kistérségben, ezekre a területekre lehetőleg senki ne induljon el - hívta fel a figyelmet Spitz Alexandra.

Az MTI információi szerint a régióban a tűzoltók most is folyamatosan végzik a hóban rekedt és árokba csúszott járművek műszaki mentését, míg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ötven járművel igyekszik mielőbb megtisztítani a térség főbb útjait.

21:49 - További négy hókotrót küld az osztrák autópálya-kezelő

A korábbi öt után újabb négy hókotrót küld Magyarországra az osztrák autópálya-kezelő társaság (ASFINAG) - közölte a vállalat péntek este.

A közlemény szerint a négy jármű a Bécstől hatvan kilométerre délre fekvő Traiskirchen térségéből, összesen nyolcfős személyzettel, rendőri kísérettel indulhat Magyarországra.

Az ASFINAG öt másik hókotrója délután az osztrák-magyar határ, valamint a Győrt az autópályával összekötő M19-es gyorsforgalmi út és az M1-es csomópontja között kezdte meg tisztítani az utat.

A délután rendelkezésre bocsátott járművekkel együtt összesen kilenc osztrák hókotró jármű és az ASFINAG 18 munkatársa segíti majd a magyar katasztrófavédelem munkáját.

Egy speciális hómarót adott az ASFINAG ahhoz a konvojhoz, amelyet az Osztrák Vöröskereszt indított kora délután az M1-es autópályán elakadt autósok megsegítésére.

21:33 - A Volánbusz szombaton rendkívüli közlekedési rend szerint indítja járatait

A Volánbusz szombaton rendkívüli közlekedési rend szerint indítja járatait - közölte a társaság péntek este az MTI-vel.

A Budapestről induló távolsági járatok a Nyugat-Dunántúl - Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy,Vas és Zala megye - kivételével a tervek szerint az útviszonyok függvényében a menetrendben meghirdetett időpontban indulnak.

Nem indul ugyanakkor 19 nyugat-dunántúli járat, például a Budapest-Hévíz-Zalaegerszeg, a Budapest-Veszprém-Ajka, a Budapest-Veszprém-Szombathely, a Budapest-Bakonybél-Pápa, illetve a Budapest-Kisbér vonalon. Emellett részlegesen nem közlekedik három járat Veszprém és Székesfehérvár, illetve Veszprém és Zirc között.

Számos járat menetrend szerinti közlekedése az M7-es autópályán kialakult helyzettől függ (például Budapest-Kaposvár, Budapest-Nagyatád, Budapest-Zalakaros-Nagykanizsa, Budapest-Hévíz-Zalaegerszeg vonal). Más járatok akkor indulnak, ha a 8-as főút sem lesz lezárva (például Budapest-Veszprém, Székesfehérvár-Budapest, Veszprém-Budapest vonal). A kisbéri járatokat az M1-es autópálya és 1-es főút megnyitása esetén indítják.

Ha az autópályákon nem lehet haladni szombat reggel, akkor a társaság autóbuszai nem indulnak el. Az Alba Volán, a Bakony Volán, a Balaton Volán, a Kapos Volán, a Kisalföld Volán, a Somló Volán, a Vértes Volán és a Zala Volán Budapestről induló járatai abban az esetben közlekednek, ha Budapestre menetrend szerint megérkeznek - áll a közleményben.

21:31 - Még mintegy százötvenen várják, hogy kimentsék a hó fogságából

A rendőrség péntek esti adatai szerint 146 ember és 73 jármű mentése van folyamatban az ország közútjain, a havazás miatt elzárt utak száma 141, az áramszolgáltatás 129 településen szünetel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) este kilenc órai tájékoztatása szerint a mentőegységek 20.15 óráig országszerte 12.670 embert és 3.466 gépjárművet szabadítottak ki a hó fogságából, a katasztrófavédelem 692 műszaki mentést hajtott végre.

Az úton rekedtek ideiglenes elhelyezésére 523 melegedő áll rendelkezésre, ellátásban 7946-an részesültek.
A közlés szerint a rendőrség továbbra is korlátozza számos település elhagyását, az áramszolgáltatási kimaradással érintett 129 településen a rendőri jelenlét folyamatos.

A rendőrség ismételten arra kéri az állampolgárokat, hogy saját biztonságuk érdekében ne induljanak útra, tájékozódjanak a meteorológiai körülményekről, és egyben felhívják a figyelmet arra: a még mentésre váró elakadt gépjárművek vezetői és utasai ne szálljanak ki a járművekből, a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak mentésükön. A rendőrség kéri továbbá, hogy az elakadt gépjárművek vezetői működtessék az elakadás jelzőt, ezzel is hívják fel magukra a figyelmet.

A katasztrófavédelem, a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a honvédség, a polgárőrség, a készenléti szolgálatok és az együttműködő szervezetek, valamint a karitatív szervezetek munkatársai embert próbáló erőfeszítéseket tesznek a rendkívüli időjárás következtében az országban kialakult helyzet normalizálása érdekében - olvasható az ORFK közleményében.

21:00 - A közműszolgáltatások biztosítását is segítik a katonák

A Magyar Honvédség katonái nemcsak a járművek és az emberek mentésében, hanem a vízellátás és az egyéb közműszolgáltatások biztosításában is folyamatosan segédkeznek - derül ki a Honvédelmi Minisztérium által az MTI-hez péntek este eljuttatott közleményből.

Révészné Markovics Zita hadnagy, kommunikációs tiszt azt írta: az MH 5. Bocskai István Lövészdandár is bekapcsolódott a rendkívüli időjárás okozta katasztrófahelyzet elhárításába. Március 15-én délután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándra és Bodroghalomra két, aggregátorokat szállító járművet szállított, amelyek a települések vízellátásához szükséges áramot állítják majd elő.

A Hajdú-Bihar megyei Szerep községben a Bocskai dandár katonái egy Ural katonai teherautóval az E.ON Energiaszolgáltató Kft. szakembereinek nyújtanak segítséget a leszakadt vezetékek helyreállításában. Szombaton pedig egy PTSZ-M lánctalpas járművel indulnak útnak a katonák a Kossuth laktanyából a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányba. Itt egy vízben álló, magasfeszültségű távvezetékoszlopot kell megközelíteni ahhoz, hogy a szakemberek el tudják hárítani a balesetveszélyt - írta a lövészdandár kommunikációs tisztje.

20:58 - Az áramszolgáltató dolgozik a helyreállításon az észak-magyarországi régióban

Egyre több településen áll helyre az áramszolgáltatás Észak-Magyarországon, ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de várhatóan péntek éjszakára még maradnak ellátatlan települések - közölte az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Émász) az MTI-vel.

Az áramszolgáltató a rendkívüli időjárás miatti üzemzavarok által érintett települések, fogyasztási helyek nagyobb részénél már helyreállította a szolgáltatást, de az oszlopkidőlések miatt továbbra is súlyos problémák vannak a Bodrogköz számos településén (Györgytarló, Tiszakarád, Tiszacsermely, Cigánd, Nagyrozvágy, Kisrozvágy, Alsóberecki, Felsőberecki, Ricse, Bodroghalom, Karos, Karcsa, Pácin), ahol a villamosenergia-ellátás jelenleg nem biztosított.

Ebben a térségben a helyreállítási munkákat nehezíti, hogy a kitört oszlopok belvizes területeken vannak, így azok megközelítése is komoly problémát jelent. Az Émász speciális gépjárművek - lánctalpas daru - keresésével és alkalmazásával próbálja felgyorsítani a helyreállítási munkákat, amelyben a katasztrófavédelem is közreműködik.

A Taktaközben vezetékszakadások és oszlopkidőlések miatt Újharangod, Újcsanálos, Sóstófalva, Bekecs, Legyesbénye és Alsódobsza településen, valamint Megyaszó egy részén van továbbra is fennakadás az áramszolgáltatásban.

A társaság és a helyreállítási munkákban részt vevő vállalkozók szakemberei a sötétség ellenére is dolgoznak a hibás hálózatszakaszok helyreállításán, de a munkavégzés körülményeire való tekintettel várhatóan csak szombatra lesz áttörés a helyreállításban - olvasható a cég közleményében.

20:50 - Az M1-esről Bábolnánál az 1-es főútra menekítik az autósokat

Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldaláról Bábolnánál a készenléti egységek munkatársainak segítségével az 1-es főútra terelik a másfél napja hóban rekedt kamionokat és személyautókat - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense péntek este az MTI-t.

Léber Gabriella elmondta: a járművek Győrig rendőri felvezetéssel közlekednek, ahol visszatérhetnek az M1-esre és folytathatják útjukat Ausztria felé. Ezzel kikerülhetők az autópályán még jelenleg is meglévő hótorlaszok.

Az 1-es főút ismét járható Győr felé, és felszabadult az Ács és Komárom közti útszakasz is. A Komáromi Rendőrkapitányság kéri azokat, akiknek a 13-as főúton vagy az 1-es út komáromi szakaszán vesztegel a járművük, jelentkezzenek, hogy autójukat, illetve tehergépkocsijukat el lehessen szállítani.

20:43 - Tüdőtranszplantált beteget mentettek meg a terrorelhárítók

A terrorelhárítók találtak meg és mentettek meg egy tüdőtranszplantáción átesett férfit - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) péntek este az MTI-vel.

A közlemény szerint nem sokkal este 6 óra után megtalálták a terrorelhárítók azt a tüdőtranszplantáción átesett férfit, aki az M1-es autópálya 92-es és 100-as kilométere közti szakaszán rekedt egy személygépkocsiban a hóhelyzet miatt. A férfi egy élénk színű sálat helyezett a kocsi tetejére, így találtak rá a terrorelhárítók.

A férfit kézről kézre adva az egyik BTR harci járműbe helyezték, majd átadták az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, akik elszállították.

A TEK a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a katasztrófavédelem munkatársaival közösen mentett ki egy nyolc hónapos gyermeket, akit sikerült meleg helyre szállítani. Segédkeztek továbbá egy járásképtelen, a lábán megsérült német férfi kórházba szállításában is.

Mint írták, a TEK két BTR típusú harci járműve mostanáig mintegy 400 járművet, elakadt hókotrót húzott ki a méteres hóból.

"A terrorelhárítás egységei mindaddig a térségben maradnak, amíg egyetlen ember is veszélyben lehet" - hangsúlyozták közleményükben.

20:40 - Szombatra már csak elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki a hófúvás miatt

Szombatra már csak nyolc megyére és Budapestre, és csak a hófúvás miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

E szerint Somogy, Tolna, Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint a főváros területére adtak ki citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést. Ezekben a megyékben szombaton is várható gyenge hófúvás, a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 10 és mínusz 5 Celsius-fok között alakul, de a derült, szélcsendes, hóval borított helyeken mínusz 15 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez péntek este eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: éjszaka a Dunától keletre helyenként még kialakulhat kisebb havazás, de már csak 1 centiméter körüli hó hullhat.

Az északnyugati szelet a késő esti, éjféli órákig a Dunántúl középső területein továbbra is kísérhetik még helyenként viharos, óránkénti 60-75 kilométeres erősségű széllökések, ami ezeken a területeken hófúvást okozhat. Az éjszaka második felében a szél további mérséklődése várható, így a Dunántúl döntő részén a hófúvás jelentősebb gyengülése várható.

Szombaton napközben a Dunától keletre kisebb területen kialakulhat még időnkénti havazás, ebből még maximum mintegy 2 centiméter hó hullhat. Az esti órákig a középső országrészben és az északkeleti határ közelében még lehet mérsékelt hóátfúvás - írta a meteorológiai szolgálat.

20:32 - Pintér: szabálytalankodók akadályozták a mentést

A belügyminiszter szerint a leállósávot elfoglaló autósok, valamint a belső sávot eltorlaszoló kamionosok nehezítették az autópályán rekedtek mentését. A belügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorának pénteken nyilatkozva szólt arról is, kivizsgálják, miért nem segített az egyik nagy mobilszolgáltató a tárca tájékoztató üzenetének továbbításában.

A tárcavezető - akit telefonon ért el a hírmagazin - elmondta: a mentők, a tűzoltók és a katasztrófavédők a szabálytalankodók által elzárt sávok miatt nem tudták megfelelően megközelíteni a bajba jutottakat, de tudomása szerint jelenleg már nincs olyan autós, akit ne értek volna el. Pintér Sándor hozzátette, a rendőrök ennek érdekében sok esetben gyalog járták végig a veszteglő kocsisort, élelmet, italt és üzemanyagot vittek az úton rekedteknek.

A belügyminiszter beszélt arról is, hamarosan kivizsgálja, hogy a három nagy mobilszolgáltató közül az egyik miért nem tett eleget kérésüknek, vagyis miért nem küldte el tájékoztató üzenetüket. Pintér Sándor szerint a cég előfizetőinek az eset után végig kell gondolniuk, továbbra is ügyfelei kívánnak-e maradni egy olyan vállalatnak, amelyik nem segít nekik baj esetén.

A tárcavezető köszönetet mondott ugyanakkor az információt "szívességből" továbbító szolgáltatóknak, akik reményei szerint nem számlázzák majd ki az államnak az üzenetek költségét.

Pintér Sándor ugyancsak köszönetet mondott a bajban segítő önkénteseknek és a hivatásos állomány tagjainak, majd ismét hangsúlyozta, hogy jól működött a katasztrófavédelem és rendőrség közös irányító központja. Megjegyezte továbbá, hogy a hatóságok a lehetőségeikhez képest felkészültek a várható rossz időjárás következményeire, ám az erős szél által emelt, sokszor négyméteres hótorlaszok teljesen váratlanul érték őket. Mint mondta, nincs olyan eszközük, amely "rendeltetésszerűen" el tudja távolítani az ilyen akadályokat, ezért azokat markológépekkel kellett lebontaniuk, ami időt vett igénybe.

A belügyminiszter kitért arra is, hogy a péntek esti órákban előbb várhatóan az M1-es autópálya Budapest irányába vezető oldalát nyitják meg, majd éjjel a teljes gyorsforgalmi utat.

20:17 - Az áramkimaradások miatt a mobilszolgáltatásban is vannak fennakadások

A mobilszolgáltatásban is vannak részleges fennakadások azokban a térségekben, ahol akadozik az áramellátás, amiatt ugyanis a mobilszolgáltatók bázisállomásai sem kapnak áramot. A Vodafone és a Magyar Telekom is jelezte: jóváírást ad ügyfeleinek a március 15-i hívásokból, tekintettel a rendkívüli helyzetre.

A Vodafone azt közölte pénteken, a szokatlan márciusi időjárás miatt elakadt vagy vészhelyzetbe került ügyfeleit kívánja segíteni azzal, hogy a vészhelyzet során lebonyolított hívások költségeit jóváírja.

A Magyar Telekom minden mobilos ügyfele számára jóváírást biztosít az országban kialakult hóhelyzet miatt. A társaság pénteki közleményében azt írta: tekintettel arra, hogy a bajba jutottak, hóban rekedtek, családtagjaik, ismerőseik és a mentésben résztvevők számára a mobiltelefon milyen nélkülözhetetlen segítséget jelentett és jelent, a Telekom minden mobilos ügyfele számára ingyenes perceket biztosít a március 15-i, pénteki napon folytatott beszélgetésekből.

Mindkét mobilszolgáltató jelezte, hogy a jóváírás részleteiről később, várhatóan a jövő héten ad bővebb tájékoztatást.

A Telenor pénteken Facebook-oldalán közölte, hogy a rendkívüli időjárás okozta áramszünetek miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, valamint a Dél-Dunántúlon szórványosan akadozik a szolgáltatás.

Közleményük szerint a bázisállomásokat áramkimaradás esetén saját tartalék akkumulátoraik látják el árammal, de ezek kapacitása is véges. A szolgáltató szakemberei igyekeznek az érintett területeken aggregátorokkal biztosítani az áramellátást, de vannak olyan bázisállomások, amelyek nem megközelíthetőek. Hozzátették, hogy a kimaradó állomások forgalmát ideiglenesen a környező állomások veszik át.

A Vodafone-nál a kialakult áramszünetek csütörtök kora estétől szakaszos szolgáltatáskiesést okoznak Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli, délkeleti részén, Hajdú-Bihar észak és északkeleti területein, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg egyes részein - közölte a szolgáltató az MTI-vel pénteken. A hang- és a mobilinternet szolgáltatásban egyaránt kiesést észlelhetnek a három megye egyes városaiban, így Nyíregyháza, Kisvárda, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tokaj, Sárospatak egyes részein is. A helyreállítást nehezíti, hogy a havazás miatt egyes bázisállomások szinte megközelíthetetlenek.

A Magyar Telekom vezetékes és mobil szolgáltatásában is okoznak kiesést az áramszünetek Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, de péntek délelőtt óta már fokozatosan javul a helyzet - közölte a társaság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

A legnagyobb gond azokon a helyeken van, ahol hosszú ideje tart az áramkimaradás, a berendezések ugyanis csak rövid ideig képesek a saját áramforrásukról működni. A Magyar Telekom folyamatos kapcsolatot tart az áramszolgáltatókkal annak érdekében, hogy ahol visszaáll az áramszolgáltatás, ott azonnal működésbe helyezze a hálózati berendezéseit.

20:11 - Már csak négy település van áram nélkül Hajdú-Biharban, a vízszolgáltatás helyreállt

Már csak négy településen van részleges zavar az áramellátásban Hajdú-Bihar megyében, az ivóvíz-szolgáltatás pedig mindenhol helyreállt - közölte Rácz Róbert, a megyei védelmi bizottság elnöke péntek este az MTI-vel.

A megyében reggel még 39 településen szünetelt teljesen vagy részlegesen az áramszolgáltatás és délután tíz helyen az ivóvízellátás. A helyi védelmi bizottságok több helyen aggregátorokkal biztosították az áramszolgáltatást - olvasható közleményében.

A védelmi bizottság elnöke kiemelte, hogy a megye lakosságának egészségügyi ellátásában nem volt fennakadás.

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak a Balmazújváros-Nagyháton található idősotthonban segítettek biztosítani az áramellátást.

A tűzoltóknak ötven esetben kellett segítséget nyújtaniuk. Főképp bajba jutott gépjárműveket mentettek, illetve a hóvihar okozta vezetékszakadások, fakidőlések és a vasúti forgalom fenntartásához szükséges kárfelszámolás adott feladatot a katasztrófavédelemnek.

A zord időjárás miatt szombat délután elmarad a Jobbik debreceni, a Kossuth térre szervezett megemlékezése - közölte a párt városi elnöksége az MTI-vel.

20:09 - Személyesen tájékozódott a mentésirányításról az állam- és a kormányfő - ÖSSZEFOGALÓ-2

Személyesen tájékozódott a mentést irányító operatív törzsnél Áder János köztársasági elnök és a miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter az M1-es autópályán, illetve Tatán az extrém időjárás miatt kialakult helyzet felszámolásáról és a mentési munkálatokról győződött meg személyesen.

Késő délutáni adatok szerint a rendkívüli időjárási körülmények miatt tizenhárom megyében váltak járhatatlanná utak. Borsod-Abaúj-Zemplén, Vas, Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Tolna, Komárom-Esztergom, Zala és Somogy megyében csaknem 170 úton, illetve útszakaszon nem lehetett közlekedni.

Az autópályák csak részben járhatóak, kora délután a rendőrség felvezetéssel megnyitotta az M7-es autópálya országhatártól Budapest irányába tartó teljes szakaszát. Az M1-es autópályán Tata és Győr között, Győr irányába még mindig kritikus a helyzet.

Jelenleg 79 elzárt település van az országban, és csaknem félezer jármű vár arra, hogy kiszabadítsák a hó fogságából. Samu Attila, a belügyminiszter főtanácsadója azt mondta, eddig összesen 11.535 embert mentettek ki 2.970 hóban elakadt járműből, őket központi melegedőbe, vagy más egyéb, erre a célra kijelölt helyre vitték; 129 településen nincs áramszolgáltatás.

A havazás és a viharos erejű szél miatt az országban kialakult helyzet miatt Pintér Sándor belügyminiszter még csütörtök délután riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél és a mentőket is bevonták a tevékenységbe, de ez nem jelenti azt, hogy a tárcavezető veszélyhelyzetet hirdetett volna ki - magyarázta el az erre vonatkozó félreértések elkerülése érdekében a belügyminiszter főtanácsadója, azt hangsúlyozva, a "riadó" elrendelése a szakzsargonhoz tartozó kifejezés szerint annyit tesz, hogy a felügyelete alá tartozó rendvédelmi szerveknél "magasabb fokozatba helyezi az állomány tagjait", így soron kívül berendeli azokat, akiknek ilyen estekben konkrét feladatuk van, és rendelkezik a technikai eszközök mozgósításáról is.

Samu Attila hozzátette: a havazás miatt kialakult helyzetben részben megerősített szolgálatokat rendelnek el a rendvédelmi szervek állományánál, az irányítási, operatív feladatok ellátására pedig azonnali hatállyal berendelik és szolgálatra kötelezik az erre kiképzett és felkészített embereket.

A Magyar Honvédség lánctalpas eszközökkel, terepjárókkal, nehézvontatókkal, vontatókkal, aggregátorokkal segíti a munkálatokat. Az M1-es autópályán a Terrorelhárítási Központ (TEK) is folyamatosan menti az embereket, a katasztrófavédők és a rendőrök mellett több ezer polgárőr is részt vesz a havazás miatt elakadt járművek kiszabadításában és az áramellátás nélkül maradt települések őrzésében, az állampolgárok megsegítésében.

Kora délután Áder János köztársasági elnök az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) épületében, az operatív törzsnél tett mintegy háromnegyed órás látogatást. Az államfő újságíróknak azt mondta: sajnos az idén március 15-e nem az ünnep, hanem a cselekvés napja lett.
Áder János reményét fejezte ki, hogy legkésőbb estére mindenki biztonságba kerül. Az államfő köszönetet mondott a tűzoltóknak, rendőröknek, katonáknak és katasztrófavédelmi dolgozóknak, arra bíztatta őket, "a maradék erejüket feszítsék meg, hogy a még bajban lévőkön is segíteni tudjanak".

A brüsszeli uniós csúcstalálkozóról péntek délután hazaérkező miniszterelnök szintén látogatást tett az operatív törzsnél. Orbán Viktort a rendőrség Teve utcai igazgatási központjában Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője tájékoztatta a mentési munkálatokról és a pillanatnyi helyzetről.

A miniszterelnök a tájékoztatás után újságíróknak azt mondta: arra kér mindenki, hogy tegyen eleget a hatóságok kéréseinek, ne induljon útnak el egyedül, mert a havazás által legsúlyosabban érintett területeken "a türelem a biztonság garanciája, a türelmetlenség veszélybe sodorja" az embereket.

A kormányfő elmondta: eddig két ember halt meg a havazás következtében történt tömegkarambolban, jelenleg egy ember van életveszélyben, aki egy elakadt mentőben vesztegel. Összesen 155 embert és 285 járművet nem sikerült eddig kimenteni a hó fogásából - szögezte le. Tájékoztatása szerint a legsúlyosabb a helyzet az M1-es autópályán Bábolna környékén, ahol megszakításokkal 12 kilométeres a hófal és a nagy szél miatt a helikopterek bevetése is nehézségeket okoz.

Elmondta azt is: a szolgáltatók tájékoztatása szerint Szabolcsban várhatóan csak szombat reggel tudják megkezdeni az áram visszakapcsolását, így a péntek éjszakát is "egymást segítve kell átvészelnie az embereknek".

Az MSZP szerint a kormány nem készült fel a rendkívüli időjárási körülmények kezelésére, ezért a szocialisták parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgetik. A Fidesz gátlástalan politikai haszonlesésnek minősítette az MSZP-s nyilatkozatot.

A Jobbik átfogó vizsgálatot követel a kormánytól és a belügyminisztertől, hogy kiderüljön, ki a felelős a rendkívüli időjárási helyzetben kialakult "áldatlan állapot" miatt.

Az LMP szerint a kormány "ismét kudarcot vallott", ugyanis képtelen hatékonyan működtetni az államapparátust.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt kormányfő szerint vigyáznunk kell egymásra, és "elsősorban a kormánynak kell vigyázni ránk, ha erre nem alkalmas, akkor semmire sem".

Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője, volt miniszterelnök arra kérte a kormányt, hogy minél előbb legyen úrrá a havazás és az erős hóátfúvások okozta közúti káoszon.

20:05 - A győri katonák a helyzet normalizálódásáig az utakon lesznek

A győri katonák "a helyzet normalizálódásáig" a nap 24 órájában fogják járni az utakat - írta a Magyar Honvédség (MH) péntek este a Facebook-oldalán.

Kifejtették: az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredet péntek reggel vonták be a téli időjárás okozta rendkívüli helyzet elleni küzdelembe. Az érintett állományt azonnal értesítették, a katonák folyamatosan érkeztek a likócsi laktanyába. Elöljárójuk 12 órakor rendelt el számukra konkrét feladatot. Ennek megfelelően a győri honvédek egy lánctalpas eszközzel, illetve egy terepjáró tehergépjárművel indultak el az M1-es autópálya - annak 112-es lehajtójánál, a Pest felé vezető oldalon levő - bőnyi felüljárójához, ahol egy elakadt tehergépjármű akadályozta a forgalmat.

Később a 81-es főúton Töltéstava felé is megindult egy hótolásra alkalmas Kraz és Ural teherautó, hogy járhatóvá tegye az utat, és segítsen egy több mint 40 utast szállító, elakadt busznak. Emellett a 19-es úton is végeztek hóeltakarítási munkákat a rakétaezred honvédjei.

A katonák Nagyszentjánosra orvost szállítottak, azért, hogy a szakember az ott felállított ideiglenes melegedőhelyen segíti tudja az egészségügyi feladatok ellátását - olvasható a honvédség győri összesítésében


20:04 - Elindult a forgalom a 65-ös úton Tamási és Iregszemcse között

Elindult a forgalom a 65-ös úton Tamási és Iregszemcse között, az ott rekedt utasok szállításában honvédségi járművek is részt vettek - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő péntek este az MTI-vel.

Boros Brigitta tájékoztatása szerint váltakozó irányban mintegy 150 személygépkocsi és több mint 20 autóbusz hagyta el a két települést, Tamásiból 62 gyermeket a honvédség Kraz típusú teherjárművei szállítottak el.

Továbbra sem lehet megközelíteni Újreget, Udvarit, Murgát és Regölyt, a 61-es és a 65-ös főút kritikus szakaszai - Pincehely kivételével - egy nyomon járhatóak, de csaknem húsz alsóbbrendű bekötőúton nem lehet közlekedni.

Porga Ferenc, a tamási védelmi bizottság elnöke arról számolt be, hogy az elzárt települések várhatóan az éjszaka megközelíthetővé válnak. Mint mondta, arra számítanak, hogy mintegy kétszáz embernek a péntek éjszakát is ideiglenes szállásokon kell eltöltenie Tamásiban, Fürgeden, Simontornyán, illetve Nagykónyiban.

19:56 - Újra járható több főút a Dunántúlon

Az útviszonyok javulásával péntek este több utat is megnyitott a forgalom előtt a rendőrség, mostanra mindkét irányban teljes szakaszon járható az M7-es autópálya, járható továbbá az 1-es főút teljes szakasza is - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a honlapján kitért arra is: az M1-es autópálya Győr és Hegyeshalom közötti szakasza minkét oldalon járható, de Tata és Budapest között a sztráda főváros felé vezető szakaszát is megnyitotta a rendőrség.

A Győr-Moson-Soprom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese péntek este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az M1-es autópályáról a rendőrök levezetik a hófúvás miatt feltorlódott kamionokat Győrnél.

Tóth Gabriella elmondta: hét járművet rendőri felvezetéssel irányítottak át az 1-es főútra. Az első kamionok már megjelentek Győr határában, azokat még további tíz tehergépjármű követi.

19:47 - Az 1-es főúton rekedteket a budaörsi áruházak parkolójába kísérik a rendőrök

Több mint száz, az 1-es főút Pest megyei szakaszán a hóban rekedt járművet, közöttük buszokat állítanak konvojba a rendőrök, hogy az M1-es autópályán visszakísérhessék azokat a budaörsi hipermarketek parkolójába - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek este az MTI-t.

Beluzsárné Belicza Andrea közlése szerint az M1-es és az M7-es autópálya Pest megyei szakaszán bajba jutott autósokat a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai már visszakísérték a budaörsi nagy parkolóba, ahol meleg ételhez és italhoz juthatnak, míg az 1-es főúton veszteglők mentése folyamatosan zajlik.

A járműveket a Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai konvojba sorakoztatva az M1-es autópályán kísérik vissza a budaörsi bevásárlóközpontokhoz - mondta a szóvivő, akinek a közlése szerint egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hogy hányan tartózkodnak az alkalmi melegedőben, hiszen egyrészt folyamatosan érkeznek újak, másrészt vannak, akik az egyik budaörsi iskolában vagy ismerősöknél találnak menedéket.

A szóvivő hangsúlyozta: az 1-es főúton mentésre várók a fővárosból kifelé tartva kerültek bajba, és semmiképp nem engedik őket tovább, mindannyiukat visszakísérik Budaörsig, ahol szükség esetén az elszállásukról is gondoskodnak.

Körülbelül este 8 órára Pest megye útjairól minden autóst biztonságos helyre juttatnak a rendőrök és a katasztrófavédők - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.

Spitz Alexandra, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy a budaörsi Tesco áruház előterében alakítottak ki melegedőt a rászorulók számára, de az áruházban vásárolni nem lehet, meleg ételt és italt a vöröskereszt munkatársaitól kaphatnak az emberek.
Délelőtt még körülbelül 1500-an, délután 300-400-an tartózkodtak az áruházban, a létszám folyamatosan változik a környékbeli utak megtisztításától függően - mondta a szóvivő.


19:41 - Rendőrök szállították haza a Nyíregyházán rekedt borsodi családokat

Rendőrök szállították haza azokat a borsodi családokat, amelyek a zord idő miatt a nyíregyházi vasútállomáson rekedtek pénteken - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Dobi Tamás kifejtette: az időjárási viszonyok miatt akadozó vasúti közlekedés miatt a nyíregyházi vasútállomáson 29, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei utas kényszerült várakozásra, ők miskolci, sátoraljaújhelyi, illetve tarcali otthonukba szerettek volna eljutni.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a borsodi főkapitánysággal együttműködve délelőtt 23, míg délután további 6 embert szállítottak el rendőrségi busszal a megyehatárig. Itt átadták őket Borsod megyei kollégáiknak, így az érintettek épségben visszatérhettek otthonukba - fűzte hozzá a szóvivő.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője közölte: a legfrissebb jelentés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében már nincs járhatatlan út a hófúvások miatt, de a Hejőkeresztúr és Muhi, valamint a Damóc és Zemplénagárd közötti mellékút csak egy nyomon járható.

19:29 - Több mint nyolcvan település van még áram nélkül Szabolcsban

Nyolcvanegy település van még áramszolgáltatás nélkül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa péntek este az MTI-vel.

Az üzemzavar csaknem 60 ezer háztartást érint - mondta el Tóth Gabriella.

Tájékoztatása szerint továbbra is le van zárva az Újfehértó és Hajdúdorog közötti útszakasz. Nehezen járható a Butykatelep és Nagykálló, a Csegöld és Rozsály, a Kemecse és Vasmegyer, valamint a Berkesz és Demecser közötti út.

Nyíregyházán három melegedőhelyiséget jelöltek ki az áramkimaradás miatt fűtés nélkül maradt lakóknak. Emellett a Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiumában 15 embert helyeztek el, akiket a vasútállomásról vittek a kollégiumba.

Mátészalkán a polgármesteri hivatal aulája is nyitva áll a lakosság előtt, ezt viszont nem vették még igénybe.

Más településen egyelőre nem igényelték a melegedők megnyitását - tette hozzá a főhadnagy.

A katasztrófavédelem megyei ügyeletét megerősítették, így már hét ügyeletes kezeli a hívásokat az igazgatóságon.

A közútkezelő megyei ügyeletének tájékoztatása szerint jelenleg 33 gép dolgozik a megye közúthálózatán, az utóbbi órákban csökkent az elakadt és mentésre váró járművek száma.

19:23 - Nagyrészt helyreállt a buszközlekedés Győr megyében

Nagyrészt helyreállt a buszközlekedés péntek délutánra Győr-Moson-Sopron megyében, de néhány vonalon továbbra sem közlekednek a járatok - közölte a Kisalföld Volán a honlapján.

A tájékoztatás szerint sem Győrben, sem Sopronban nincsenek fennakadások a helyi buszközlekedésben. A megyeszékhelyen féltucatnyi járat marad vagy maradt ki pénteken. A helyközi forgalom Kapuváron és Mosonmagyaróváron lényegében zavartalan, Csornáról Acsalag, Földsziget, Páli és Vág településekre nem indulnak buszok.

Sopronba péntek reggel több távolsági járat nem érkezett meg, így azok vissza sem indulnak, Győrből délután három órakor "néhány irányban" megindult a közlekedés, de ezt három és fél órás kihagyás követte. Jelenleg nincs autóbusz-közlekedés a Győr-Mezőörs-Kisbér, a Győr-Tápszentmiklós, a Győr-Tényő-Sokorópátka és a Győr-Győrújbaráthegy vonalon - közölték.

19.21 - Már csak kilenc település van elzárva Veszprém megyében

Kilencre csökkent az elzárt települések száma péntek estére Veszprém megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság a honlapján. A 8-as főúton a 72-es főút elágazójától Várpalota irányában a hajmáskéri, az ösküi, a litéri, a sólyi, illetve a várpalotai lakosok csak lakcímkártya felmutatása után utazhatnak tovább, míg Veszprémtől Bakonygyepesig a 8-as főúton korlátozás nélkül lehet haladni.

A rendőrség tájékoztatása szerint Pécsely, Lókút, Pálihálás, Felsőpere, Jásd, Tés, Szápár, Csetény, Bakonynána még el van zárva a külvilágtól. (Péntek délelőtt az elzárt települések száma még tizenöt volt a megyében.)

Veszprém és Zirc között a 82-es főúton a 7,5 tonnás teherautók számára forgalomkorlátozás van érvényben. Zirctől teljes az útlezárás Győr felé, Veszprémtől Balatonfüred, Balatonalmádi felé szabadon járhatóak az utak, míg Balatonfüred felől Pécsely megközelíthetetlen.

Késő délutántól fel lehet hajtani mindkét irányból az M7-es autópályára - tették hozzá.

Le van zárva a Tapolca és Gyulakeszi közötti út, a 7301-es út teljes hosszában (Veszprém-Tapolca), a Sümeg és Devecser közötti 7324-es út, a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti 7304-es út, az Óbudavár és Szentantalfa közötti út, a Devecser, Kolontár és Ajka közötti 7339-es út, a 8301-es út a Zirc-Akli és Pénzesgyőr közötti szakaszon, a 8302-es út Nagygyimót után, a 8303-as út Homokbödöge után, a 8305-ös út Vaszar után, valamint a 8216-os út Nagyesztergár után - áll a rendőrség közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a 8-as főutat Ajka-Bakonygyepestől - Vas megye irányában - lezárták a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek előtt.

Járható viszont a 8308-as út Adásztevelig, a 8402-es út Pápakovácsiig, a 8403-as út Dákáig a helyi lakosok számára - tájékoztatott a rendőrség.

19:20 - Pintér Sándor kiválóra értékelte a rendőrség munkáját

A rendkívül mostoha körülmények ellenére kiválóan sikerült megszervezni a mentési munkálatokat - értékelte a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját Pintér Sándor pénteken az MTI-nek.

A belügyminiszter Bábolna mellett, az M1-es autópályán nyilatkozott, ahol éppen átvágták az elválasztó szalagkorlátot, hogy a Győr irányába tartó, de a dugóban rekedt autók vissza tudjanak fordulni.

Pintér Sándor délutántól kezdve az M1-es autópálya több szakaszán is felkereste az ott szolgálatot teljesítő rendőröket és katasztrófavédelmiseket, illetve Tatán meglátogatott egy általános iskolában kialakított melegedőt.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

A belügyi tárca vezetője úgy fogalmazott: az időjárás próbára tette kollégáit, mert a rendkívüli havazás és a 100 kilométer/órás szél miatt 30-40 kilométer hosszú gépjárműsor alakult ki az autópályán. Hangsúlyozta: a katasztrófavédelem és a rendőrség egységei megszervezték az úton rekedtek mentését és meleg helyre szállítását.

Kiemelte, hogy az extrém körülmények ellenére minden helyszínre odaértek. Hozzátette: négyezer kollégájuk, a katasztrófavédelem és a polgárőrség emberei folyamatosan dolgoznak, ennek köszönhetően senkit sem találtak kihűlve a járművében.

Pintér Sándor véleménye szerint késő estig, vagy éjszakáig kiszabadíthatják az úton rekedt személyautókat, és a szalagátvágásokkal szakaszosan, hol az autópálya egyik, hol a másik oldalán, de megindulhat a forgalom.

A belügyminiszter megköszönte az állampolgárok segítőkészségét, külön kitérve arra, hogy Tatán például többen is élelmiszert és meleg italokat vittek a melegedőben elhelyezetteknek, és egyúttal köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek is.

19:10 - Mávinform: kissé csökkentek a késések az elővárosi vasúti közlekedésben

A havazás és a viharos erejű szél még okoz fennakadásokat a vasúti forgalomban, néhol még többórás a várakozás, de a helyzet valamelyest javult, számos elővárosi vonalon mérséklődtek a késések - közölte a Mávinform péntek este az MTI-vel.

A szerelvényfordulókból adódóan az észak-alföldi, az északkeleti térségben, valamint a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Szombathely-Székesfehérvár és a Budapest-Pécs vasútvonalon a távolsági közlekedésben még jelentős, akár többórás késésekre is számítani kell.

A budapesti elővárosi közlekedésben azonban több vonalon már nincsenek jelentősebb késések, fennakadások, a főpályaudvarok fogadnak és indítanak járatokat, de a távolsági vonatok indítása a szerelvényfordulók miatt sok esetben jelentős, akár többórás késéssel történhet meg.

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Komárom és Győr közötti szakaszán az egyik vágányon keletkezett méteres hóakadályokat hóekés mozdonnyal lehet csak áttörni. A közúton elakadt autósokat a vasúttársaság vonatai felveszik az Ács és Nagyszentjános közötti megállókban.

A Szombathely-Székesfehérvár vonalon jelentős, 60-140 perces késéssel járnak a vonatok. A Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon a martonvásári elővárosi járatok nem közlekednek, a távolsági vonatok személyvonatként minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

A Budapest-Pécs vonalon átlagosan 40-50 perces (egyes vonatoknál 90-180 perces) késések fordulnak elő.

Budapest és Miskolc között átlagosan 20-30 perces késéssel közlekednek a vonatok. Az InterCity és gyorsvonatok megállnak Rákos, Gödöllő és Aszód állomáson, valamint Hatvan és Füzesabony között minden állomáson.

A Miskolc-Nyíregyháza vonalon a vonatok továbbra sem közlekednek Mezőzombor és Görögszállás között.

A Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vonal Keleti pályaudvar és Szolnok közötti szakaszán a zónázó vonatok minden állomáson megállnak, a Keleti pályaudvar és Sülysáp közötti elővárosi járatok pénteken nem közlekednek.

A Békéscsaba felé tartó vonatok átlagosan 120 percet késnek.

A viharos erejű szél a felsővezetéket is elmozgatja az áramszedők fölül, emiatt több vonalon, főleg az északkeleti országrészben sebességcsökkentést vezettek be.

Az Észak- és a Dél-Dunántúlon, valamint az észak-alföldi és az északkeleti térségben újabb vasutasok álltak külső szolgálatba a vasúti pálya mentén, így már több mint ötszáz hómunkás dolgozik a váltók és a peronok tisztításán.

Péntek éjfélig az InterCity, a Railjet és EuroCity vonatokon nem kell helyjegyet váltani.

A vasúttársaság továbbra is arra kéri az utasokat, hogy aki teheti, ne induljon útnak vonattal. Azok az utasok, akik lemondanak az utazásról, nemcsak pénteken, hanem a következő napokon is jelezhetik jegyár-visszatérítési igényüket.

A vasúttársaság kéri az embereket, hogy ha mégis útnak indulnak, előzőleg mindenképpen tájékozódjanak a vonatok aktuális közlekedési helyzetéről a MÁV-Start weboldalán (www.mav-start.hu) elérhető menetrendi keresőben, valamint a rendkívüli hírblokkra kattintva. A rendkívüli időjárási helyzet aktuális információiról telefonon a MÁVDIREKT 06-40-49-49-49-es, helyi tarifával hívható számán lehet tájékozódni.

18:58 - Kósa: Debrecenben minden hibát elhárítottak

Debrecenben minden, az áramszolgáltatásban és a közlekedésben előforduló fennakadást sikerült elhárítani péntek estére - tájékoztatta Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t.

Debrecen külső részein, a Csapókertben, a Lenctelepen és a Biczó István-kertben voltak kisebb áramkimaradások, de ezeket elhárították az áramszolgáltató szakemberei - jelezte a politikus. Közlése szerint a városi utakat folyamatosan takarítják, így nincsenek járhatatlan útszakaszok, miként Hajdú-Bihar megye közútjain sem.

Az önkormányzatnak nem kellett rendkívüli intézkedéseket hoznia a hóhelyzet miatt, a melegedők képesek minden rászorulót befogadni - fűzte hozzá. Kósa Lajos kiemelte, hogy jelen állás szerint a debreceni repülőtér fogadni tudja majd a szombati menetrend szerinti járatokat.

18:47 - Javul a helyzet Zala megyében

Zala megyében már csak egy település van elzárva a külvilágtól, mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás és kevesebben vannak az ideiglenes melegedőhelyeken is - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság péntek este az MTI-vel.

A korábbi öt helyett már csak egy települést, a csaknem 300 lakosú Pötrétét zárja el a hó a külvilágtól. A megyében a reggeli csaknem 40 után 11-re csökkent a nem vagy csak nagyon nehezen járható utak száma.

Továbbra is le van zárva a 75-ös főút tíz kilométeres szakaszon, járhatatlan a Sandhoz vezető bekötőút, a Nagyrécse és Nagykanizsa, a Kilimán és Zalaszabar, a Gelse és Pölöskefő, a Felsőrajk és Pötréte közötti összekötőút, Kisgörbő és Zalaszentgrót között két alsóbbrendű út, valamint a 7528 jelű út Újudvarnál.

Keszthely környékén továbbra is rendkívül rosszak az útviszonyok, azt javasolják, hogy a 75-ös főúton az utazók ne közlekedjenek. A 86-os főúton a 30-as kilométer közelében műszaki hibás kamion lassítja a forgalmat.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

Zalában mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás, Cserszegtomajon egy utca 15 háztartásában azonban nincs vezetékes vízellátás.

Az utakon rekedtek elhelyezésére kijelölt helyek közül Keszthelyen még 24-en vannak az ideiglenes melegedőhelyen, Sármellékről, Nagykanizsáról és Letenyéről mindenki útnak indult a nap folyamán.

A zalai katasztrófavédelem egységeit péntek délután is számos helyre hívták a viharos szélben épületekre dőlt fák miatt, illetve újabb elakadt járművek mentéséhez. Becsehelyen egy menetrend szerint közlekedő autóbusz rekedt a hó fogságában, Homokkomáromban pedig egy bordasérülést szenvedett beteget csak a tűzoltók tudtak eljuttatni a mentőautóig.

18:45 - Orbán: mindenki tegyen eleget a hatóság kéréseinek

A miniszterelnök arra kér mindenkit, hogy tegyen eleget a hatóságok kéréseinek, ne induljon útnak el egyedül, mert a havazás által legsúlyosabban érintett területeken "a türelem a biztonság garanciája, a türelmetlenség veszélybe sodorja" az embereket. Ezt Orbán Viktor mondta pénteken este, miután a rendőrség Teve utcai igazgatási központjában tájékozódott a mentési munkálatokról és a pillanatnyi helyzetről.

A kormányfő közölte, eddig két ember halt meg a havazás következtében történt tömegkarambolban, jelenleg egy ember van életveszélyben, aki egy elakadt mentőben vesztegel. Jelezte, a Terrorelhárítási Központ egységei már úton vannak, hogy kimentsék a tüdőtranszplantáción átesett beteget.

Elmondta, még 155 embert és 285 járművet nem sikerült kimenteni a hó fogásából. A védekezési munkák során egyetlen megfagyott vagy kihűlt embert sem találtak.

Tájékoztatása szerint a helyzet az M1-es autópályán Bábolna környékén a legsúlyosabb, ahol megszakításokkal 12 kilométeres a hófal, és a nagy szél miatt a helikopterek bevetése is nehézséget okoz.

Elmondta azt is: a szolgáltatók tájékoztatása szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várhatóan csak szombaton reggel tudják megkezdeni az áram visszakapcsolását, így a péntek éjszakát is "egymást segítve kell átvészelnie az embereknek".

A kormányfő megköszönte az osztrákok segítségét, akik nyugat felől már megkezdték az M1-es autópálya megtisztítását.

Összegzése szerint az elmúlt két nap a védekezési és mentési munkálatokhoz 8048 rendőrt és a katasztrófavédelem 1140 munkatársát mozgósították, a hivatásos segítők száma pedig a katonákkal együtt mintegy 10 ezerre tehető.

Arról is beszámolt, hogy jelenleg 227 "túlélőhely" van nyitva az országban. Tájékoztatása szerint eddig 12 006 embert mentettek ki és helyeztek biztonságba.

A kormányfő azt is mondta, tudja, hogy a kialakult helyzet miatt sokan fáradtak és ingerültek, mégis arra kér mindenkit, illetve azokat, akik még bajban vannak, tartsanak ki, mert "gőzerővel" dolgoznak azon, hogy kimentsék őket.

A miniszterelnök az eddigi védekezési munka megszervezéséért köszönetet mondott Pintér Sándor belügyminiszternek és Bakondi Györgynek, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének.

18:29 - Bács-Kiskun megyében több út le van zárva, de elzárt település nincs

Bács-Kiskun megyében a havazás és a hóátfúvások miatt több út egy-egy szakaszát lezárták, de egyetlen település sincs elzárva a külvilágtól - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelem szóvivője péntek délután az MTI-t.

Kovács Andrea közölte: lezárták a dunaújvárosi Duna-hidat, a Kunszentmiklós és Apaj közötti mellékutat, a 5205-es utat Tass és Kunszentmiklós között, valamint Szabadszállás és Szalkszentmárton között.

Lezárták az 51-es utat egy kamion mentése miatt Dunavecse és Tass között, valamint az 5504-es utat Bácsbokod és Mátételke, az 5505-ös utat Gara és Bácsbokod, továbbá Gara és Csátalja között, s az 5501-es utat Baja és Bácsbokod között. A Kunadacs és Szabadszállás között húzódó, név és szám nélküli utakat is le kellett zárni, mivel azok a folyamatos havazás miatt járhatatlanná váltak. Az 55-ös út Csávoly és Baja között fél pályán járható, ezért a járműveket szakaszosan konvojban katasztrófavédelmi és rendőrségi felvezetéssel és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. járművével kísérik.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

A Kunság Volán tájékoztatása szerint az autóbuszok kisebb-nagyobb késéssel érnek célba, de a tömegközlekedés folyamatosan biztosított, elakadt gépjárművük nincs a megyében.

A határrendészeti kirendeltségek ügyeleteinek tájékoztatása szerint a rendkívüli időjárási viszonyok miatt a határforgalomban nincs fennakadás.

A közútkezelő munkatársai 30 munkagéppel folyamatosan végzik az utak takarítását, és az összes szerződéses gép is dolgozik a megye útjain.

18:23 - Meleg teát és szendvicseket osztottak a záhonyi határállomáson várakozóknak

Meleg teát és szendvicseket osztottak a rendőrök pénteken a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson, ahol négyórás átkelési várakozás alakult ki a kilépő kamionforgalomban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.

Berki Bianka elmondta: a teát a Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai főzték a hidegben várakozó teherautósofőröknek, míg a szendvicseket a Záhonyi Járási Hivatal vezetője ajánlotta fel.

Az átkelőhelyen a torlódás amiatt alakult ki, hogy az ukrán oldalon egy időre leállt a beléptetés, azt csak a déli órákban indították újra az ottani hatóságok.

A szóvivőhelyettes beszámolt arról is, hogy a szabolcsi rendőrök segítettek hazajutni 29, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakosnak, akik a nyíregyházi vasútállomáson rekedtek pénteken a Nyíregyháza és Miskolc között leállt vonatközlekedés miatt. A miskolci, sátoraljaújhelyi és tarcali lakosok közül délelőtt huszonhármat, délután pedig hatot vittek rendőrségi busszal a Rakamaz és Tokaj közötti megyehatárra, s átadták őket a borsodi rendőröknek, akik gondoskodtak hazajuttatásukról.

18:22 - A kormányszóvivő is elakadt a hóban

A rendkívüli időjárási helyzetben Giró-Szász András kormányszóvivő is bajba jutott, 15 órát autózott, míg elérte úti célját.

Giró-Szász András az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: csütörtök késő délután indult útnak kocsival, és péntek reggel érkezett meg. Az M7-es autópályán, a Velencei-tó magasságában terelték le az autóját a sztrádáról - olvasható a rádió honlapján.

A kormányszóvivő szavai szerint "volt kiásás, kivontatás, várakozás", de - mint mondta - jó érzéssel töltötte el, ahogy az emberek egymásnak segítettek, továbbá az, hogy mindenhol ott voltak a rendőrök és a tűzoltók, akik mindent megtettek a bajbajutottakért.

"Egy ilyen vis maior helyzetben senki nem lehet elégedett, de a hatóságok erejükön felül mindent megtesznek, hogy megoldják a helyzetet" - emelte ki Giró-Szász András.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

A kormányszóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a közmédia folyamatosan tájékoztatott a kormány kifejezett kéréséről: "csak halaszthatatlan ügy miatt induljanak útnak az emberek, akkor is készüljenek fel a rendkívüli helyzetre".

Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy a Belügyminisztérium óránként ad beszámolót, riportot, a mobilszolgáltatók pedig sms-ekben praktikus információkkal látják el a hóban rekedteket - olvasható az InfoRádió honlapján.

18:21 - Hajdú-Biharban éjfélre állhat helyre az áram- és a vízszolgáltatás

Ha nem lép fel újabb üzemzavar, akkor péntek éjfélre helyreállhat az áram- és ezzel együtt a vízszolgáltatás Hajdú-Bihar megyében - mondta az áramszolgáltató tájékoztatása alapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője az MTI-nek.

Kovács Ferenc közölte: jelenleg már tíz település van, ahol az áramszolgáltatás mellett az ivóvízellátás is akadozik. Ha a helyi védelmi bizottságok kérik, akkor a katasztrófavédelem munkatársai felkészültek arra, hogy lajtos kocsikkal biztosítsanak ivóvizet a lakosságnak.

A tűzoltó dandártábornok közlése szerint azonban erre valószínűleg nem lesz szükség, ugyanis folyamatosan dolgoznak az E.ON szakemberei a hibák elhárításán és egyre több helyen áll helyre a szolgáltatás.

Hajdú-Bihar megyében jelenleg Kabán, Bárándon, Létavértesen, Szerepen, Tetétlenen, Nagyháton, Újszentmargitán, Hajdúszováton és Konyáron nincs áram, további 16 településen pedig részleges az áramkimaradás. Kora délután még 31 települést érintettek a szolgáltatásban fellépő zavarok.

18:00 - Vasban javul a helyzet, csökken a szél erőssége

Vas megyében fokozatosan javul az időjárás, fokozatosan mérséklődik a szél erőssége, péntek délutánra hazatérhetett otthonába az a 93 ember is, akit múlt éjszaka Sárvár körzetében ideiglenes melegedőhelyen helyeztek el - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint a rendőrség már feloldotta az útzárat a 86-os főúton Hegyfalutól Csorna irányába, de továbbra is teljes szélességében le van zárva a 8-as számú főút Jánosházától Veszprém irányába.

A közútkezelő továbbra is fenntartja az útzárat a Kám és Egervölgy közötti alsórendű úton, illetve folyamatosan dolgozik a megye közútjainak megtisztításán - tette hozzá.

A szóvivő közölte azt is, hogy a GYSEV Zrt. tájékoztatása szerint a Porpác és Sárvár közötti villamos felsővezeték helyreállítása, a hiba elhárítása megtörtént. Balogh Nikoletta a közleményben arról is tájékoztatott, hogy Vas megyében az áramellátás több településen akadozik, de a szolgáltató folyamatosan dolgozik a hibák elhárításán. A megyében elzárt település továbbra sincs.

17:57 - Útlezárások Pest megyében

A hófúvások miatt több útszakaszon is teljes útlezárás van Pest megyében - tájékoztatta a Magyar Közút szóvivője pénteken délután az MTI-t.

Pécsi Norbert Sándor elmondta: hóátfúvások miatt teljes útzár van érvényben a Szigetcsép és Tököl, a Szigetbecse és Makád, a Bugyi és Dabas, a Zsámbék és Páty, a Tinnye és Perbál, a Pilisvörösvár és Csobánka közötti utak egyes szakaszán, valamint a 8107-es úton mintegy másfél kilométer hosszan.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

Hóátfúvás miatt lezárta az utat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a 7-es főút 25 és 27-es kilométere között, illetve szakaszosan zárják az 1-es főút Pest megyei részét is.

17:56 - Helyreállt az áramszolgáltatás Borsod megye több településén

Helyreállt az áramszolgáltatás Borsod-Abaúj-Zemplén megye több olyan településén, ahol pénteken a rendkívüli időjárás miatt órákig szünetelt a szolgáltatás.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint délután négy óra óta ismét van áram Semjénben, Lácacsékén, Dámócon, Révleányváron, Zemplénagárdon,
Ricsén, Taktaharkányban, Tiszalúcon, Tiszakeszin, Kenézlőn, Vissen, Zalkodon és Sárazsadányban.

A korábban érintett 18 ezer fogyasztási helynek körülbelül a felében állították már helyre az áramszolgáltatást a megyében.

17:55 - A honvédség lánctalpasokkal és teherautókkal szállítja haza Várpalotáról az embereket

A honvédség lánctalpas járművekkel és teherautókkal szállítja haza a Várpalotán rekedt embereket - erősítette meg az MTI értesüléseit a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának főtisztje pénteken.

Tabiné Darabos Anna elmondta: Várpalotán, egy bevásárlóközpont parkolójában két PTSZ áll a katasztrófavédelem rendelkezésére, a járművek egyenként 40-50 embert képesek szállítani; úti céljuk Tés és Jásd.

Ural teherautóval Székesfehérvár, Ősi és Berhida irányába visznek majd embereket, ha az útviszonyok lehetővé teszik - tette hozzá.

Révész András, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Tésre és Jásdra mintegy húsz ember már hazajutott; itt a lánctalpas öt dialízisre szoruló beteget vett fel és szállított Zircre, ahonnan mentővel jutottak el a veszprémi kórházba.

A szóvivő megjegyezte: megyeszerte több helyütt a honvédség segítségével juttatják el a művese-kezelésre váró betegeket a kórházba; szombatra nyolc ilyen beteg szállítását jegyezték elő, de lehet, hogy az időjárási viszonyok ezt "felülírják"

17:53 - Nyíregyházán három melegedőhelyiséget jelöltek ki

Nyíregyházán három melegedőhelyiséget jelöltek ki az áramkimaradás miatt fűtés nélkül maradt lakóknak - közölte az önkormányzat sajtószóvivője péntek délután az MTI-vel.

Rendes Sándor elmondta: a nyírszőlősi Szőlőskerti Általános Iskola, a Wesselényi Miklós Szakközépiskola és a Bánki Donát Műszaki Középiskola kollégiumába várják azokat, akik nem tudnak az otthonukban fűteni az áramellátási üzemzavar következtében.

A szóvivő tájékoztatása szerint a négyezer lakosú nyírszőlősi városrészben péntek délutántól nincs áramszolgáltatás, eddig csak néhány utcában tudták a hálózati vezetékszakadások, oszloptörések miatti hibát elhárítani az E.ON Zrt. szakemberei.

Nyíregyháza több külterületi részén is nehézséget okoz az elhúzódó áramkimaradás, s azokat, akik ott sem tudnak emiatt fűteni, a kollégiumokba várják az esti, éjszakai órákra.

Rendes Sándor megjegyezte, hogy az Ózon Panzió is befogad éjszakára otthonukban fűteni nem tudó nyíregyháziakat, térítésmentesen.

A szóvivő megemlítette, hogy a város polgármestere, Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) más intézkedéseket is hozott a rendkívüli havazással összefüggésben. Az önkormányzat városüzemeltetési cégénél minden munkatársat berendeltek dolgozni pénteken, teljes gépi és kézi erővel tisztították az utcákról, közterületekről a 30-40 centiméter vastagságú hótakarót.

17:51 - Tolnában csökkent az elzárt települések száma

Kora estére hatra csökkent a hó miatt megközelíthetetlen települések száma Tolna megyében, de továbbra is sok a lezárt útszakasz - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Boros Brigitta tájékoztatása szerint Sárszentlőrincre, Pálfára, Gerjenbe, Pusztahencsére, Tengelicre és Magyarkeszire nem lehet eljutni, több Tamási környéki, illetve völgységi község viszont megközelíthetővé vált.

Járhatatlan a 61-es út szinte teljes Tolna megyei szakasza, a 65-ös út Tamási és Iregszemcse között, valamint a 6-os út Dunaföldvártól megyehatárig tartó szakasza.

Tolna megye útjain a délután folyamán 92 személyautó és két autóbusz vesztegelt hóakadályok miatt, mivel a figyelmeztetések ellenére pénteken is sokan indultak útnak - mondta a szóvivő, hozzátéve, a katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan mentik az elakadt járműveket és utasaikat.

A megyében mintegy hétszázan várják a kijelölt melegedőkben, hogy a helyzet jobbra fordulásával
hazatérhessenek - tette hozzá.

16:43 - Megnyitották az M1-es egy szakaszát

Az M1-es autópálya Tata-Tatabánya-Budapest szakaszát megnyitották a forgalom előtt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken délután.

A közlemény szerint az 1-es számú út ismét járható Győr felé, és felszabadult az Ács és Komárom közti útszakasz is.

Az autópályáról a 93-as szelvénynél - Bábolna közelében - a rendőrség letereli a forgalmat.

17:36 - Tizenhárom megyében vannak járhatatlan utak

A rendkívüli időjárási körülmények miatt jelenleg az ország tizenhárom megyéjében vannak járhatatlan utak - olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek délután az MTI-hez eljuttatott összesítésében.

E szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Vas, Baranya, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Tolna, Komárom-Esztergom, Zala és Somogy megyében csaknem 170 útszakasz járhatatlan. Emellett Zala, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében több település megközelíthetetlen.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. azt írta: továbbra is változó intenzitással havazik az északi országrészben Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területén, a Duna-Tisza közén és a Dél-Alföldön. A fő- és mellékutak havasak, latyakosak.

Mint kiemelték: a 7-es főúton Székesfehérvár és Polgárdi között csak Siófok felé lehet haladni, a főváros felé tartó oldal még zárva van. Sokfelé a hátrahagyott és hóval befújt járművek okoznak óriási gondot az utak felszabadításában - írták.

"A havaria helyzetre való tekintettel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyomatékosan kéri az autósokat, hogy a hófúvásokban érintett területeken semmiképpen ne induljanak útnak!" - hangsúlyozta Pécsi Norbert Sándor, a társaság szóvivője közleményében.

17:33 - Harminc járhatatlan út van Győr megyében

Harminc út járhatatlan Győr-Moson-Sopron megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken délután az MTI-vel.

A tájékoztatás két főbb utat említ, továbbra sem járható a 81-es Pér és Töltéstava, illetve a 86-os Szil és a megyehatár között. A többi négy- és öt számjegyű út elsősorban a megye keleti és déli részében van.

Az összefoglaló nem tesz említést hó által elzárt településről.

17:33 - Fejér megyében feloldották a járművezetési tilalmat

Fejér megye rendőr-főkapitánya feloldotta a gépjármű-vezetési tilalmat az egész megyében, ugyanakkor a kamionstop vasárnap estig érvényben marad – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint a példaértékű összefogásnak köszönhetően, illetve a szél mérséklődése miatt a megyében már csak három helyszínen vannak elakadt gépjárművek, illetve roncsok az utakon. Az M7-es autópálya Balaton irányába vezető oldalán a csütörtök délutáni halálos tömegbaleset roncsainak elszállítása, valamint az út tisztítása zajlik, ezért azt a szakaszt a járműforgalom előtt csak később fogják megnyitni.

A 64-es úton Enying és Dég között mintegy 15 gépkocsi vesztegel. Az utasok melegedőben vannak, a műszaki mentés és az út megtisztítása folyamatban van.

A legkritikusabb helyzet a 81-es úton, Söréd és Magyaralmás között van, ahol több mint száz gépkocsi akadt el. Vannak olyan utazók, akik jelenleg is járműveikben tartózkodnak. Az elakadt autóbuszokból mintegy háromszáz embert péntek hajnalban Sörédre szállítottak, onnan tovább viszik őket Mórra. Amennyiben nem móri lakosok,
vonattal tovább tudnak utazni.

Fejérben még kilenc település - Zámoly, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Újbarok, Gánt, Kincsesbánya, Mány - van elzárva a külvilágtól.

17:33 - A Párbeszéd Magyarországért vizsgálatot követel

A Párbeszéd Magyarországért (PM) vizsgálatot sürget, mert szerintük a kormány tehetetlensége miatt emberéletek kerültek veszélybe a rendkívüli időjárási helyzetben.

"Orbán Viktor kormánya úgy látszik, nem tud mit kezdeni az olyan váratlan helyzetekkel, amelyeket nem kommunikációs eszközökkel, hanem valódi politikai cselekvéssel kell kezelni" - írták az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben.

A PM az eset haladéktalan, pártatlan, civil szakértők bevonásával történő kivizsgálását, a szakmai és politikai felelősök megnevezését követeli.

"Egy olyan országban, ahol a politikai hatalom, az állami hivatalok és hatóságok irányítása, valamint a hírközlés is központosított, a kormány nehezen háríthatja el magától a felelősséget" - olvasható a közleményükben. A PM szerint az illetékesek a megelőzés érdekében sem tettek semmit, nem rendelték el az ilyenkor szükséges lépéseket, például kamionstopot, beutazási korlátozást, a hókotrók készenlétbe helyezését.

A közlemény szerint a PM elítéli, hogy Pintér Sándor belügyminiszter másra hárítja a felelősséget és a bajba jutott emberek hibáztatásával van elfoglalva, továbbá felszólítja az érintetteket, hogy mindent tegyenek meg a helyzet mielőbbi normalizálása és a katasztrófahelyzet áldozatainak megsegítése érdekében. A párt egyúttal megköszöni az úton lévők kitartását, valamint a mentést végző rendőrök, tűzoltók, mentők és katasztrófavédelmi szakemberek munkáját.


17:26 - Szolnok megyében az áramkimaradások okozzák a legnagyobb gondot

Jász-Nagykun-Szolnok megyében még mindig több településen dolgoznak a szakemberek az áramellátás helyreállításán, a közúti és a vasúti közlekedésben nincsenek komoly fennakadások - közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő péntek délután az MTI-vel.

S. Tóth Anikó tájékoztatása szerint Törökszentmiklóson, Karcagon, Kunmadarason, Mezőtúron, Törökszentmiklós-Surjányban, Kuncsorbán és Tiszafüreden vannak gondok az áramellátással. Ezeken a településeken összesen több mint 2000 fogyasztási helyen kell helyreállítani a szolgáltatást, ez a szám kora délelőtt még 6261 volt.

A leesett hó a legnagyobb problémát péntek reggel óta az áramszolgáltatásban okozta, elakadt vonatokban rekedt utasokról napközben már nem kellett gondoskodnia a katasztrófavédelemnek. A megyei települések közül Kuncsorba az egyetlen, ahol teljesen szünetel az áramszolgáltatás, a többi érintett községben, illetve városban utcák, útszakaszok maradtak ellátás nélkül. A szakemberek folyamatosan dolgoznak a hibák kijavításán.

Péntek reggeltől délután négy óráig nem történt súlyos baleset a megye útjain, nem volt és jelenleg sincs elzárt település a megyében. Az utak nagyobbrészt havasak, hókásásak, nyomvályúsak. A közútkezelő 24 géppel folyamatosan végzi a hó eltakarítását a főutakon. Hóátfúvás is csak néhány helyen van. A megyében Törökszentmiklóson egy, Szolnokon két megnyitott melegedőhely üzemel, de ezek egyikét sem kellett egyelőre igénybe venni.

Pénteken a mezőtúri, a szolnoki és a törökszentmiklósi helyi védelmi bizottság részlegesen működik. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon a veszélyhelyzet-kezelési csoportban 12 óránkénti váltásban látnak el szolgálatot a beosztottak. A veszélyhelyzet kezelésébe bevont szervezetekkel, szolgáltatókkal folyamatos a kapcsolattartás – közölte a szóvivő.

17:22 - Felszabadult a 86-os út Páli és Beled között

Ismét járható a 86-os főút Páli és Beled között – tájékoztatta a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője pénteken délután az MTI-t.

Dobos Viktória hadnagy jelezte: továbbra is arra kérnek mindenkit, hogy ne induljon útnak a megyében.

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy a hófúvások miatt részleges kamionstopot vezettek be a 86-os út ezen szakszán. Későbbi tájékoztatás szerint a két település között keresztbefordult, elakadt járművek tették lehetetlenné a közlekedést.

17:21 - Feloldották a korlátozást a zalai gyorsforgalmi utakon

Péntek délután megszűnt a járműforgalom korlátozása a zalai gyorsforgalmi utakon - tájékoztatta a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke az MTI-t.

Rigó Csaba kormánymegbízott közlése szerint 17 órakor oldották fel a még csütörtökön elrendelt korlátozást, vagyis a személyautók és teherjárművek egyaránt elindulhattak az M7-es autópályán, az M70-es autóúton és a 86-os főúton Rédics közelében.

A zalai védelmi bizottság a kialakult rendkívüli időjárási helyzet miatt csütörtökön 14 órától a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó teherjárművek közlekedését tiltotta meg a horvát és a szlovén határ térségében. Csütörtök este 19 óra után viszont már mindenféle járműforgalmat leállítottak az M7-es autópályán a Somogy-zalai megyehatártól Letenyéig, valamint az M70-es autóút teljes hosszában a számtalan baleset és elakadás miatt.

17:20 - Megindult a forgalom az M7-es somogyi szakaszán is

Megindulhatott a forgalom péntek délután az M7-es autópálya somogyi szakaszán is, a megyében még mindig több útszakasz járhatatlan, a barcsi határátkelőhelyen Horvátország feloldotta a tehergépkocsikra egy napja bevezetett súlykorlátozást - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Orbán Zoltán tájékoztatása szerint Somogyban továbbra is lezárva tartják a Szulok-Homokszentgyörgy, az Iharosberény-Böhönye, a Tab-Kapolypuszta és a Balatonendréd-Lulla-Tab közötti útszakaszt.

Nem közlekedhetnek járművek Kaposvár környékén a 6105. számú úton, a 61-es elkerülő úton, a 61-es út Kaposfő-Nagybajom közötti szakaszán, továbbá Kadakút-Bárdudvarnok, illetve Büssü-Kisgyalán között.

Továbbra is elzárt településnek számít Edde község. A 65-ös főúton a forgalom Tolna megye irányába műszaki mentések miatt feltorlódott - közölte a sajtóreferens.

17:03 - Dolgoznak az osztrák hókotrók az M1-esen

Megkezdték a munkát az M1-es autópályán az osztrák hókotrók - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken délután az MTI-vel.

Tóth Gabriella elmondta: a járművek az osztrák-magyar határ és a Győrt az autópályával összekötő M19-es gyorsforgalmi út és az M1-es csomópontja között tisztítják az utat.

Christoph Pollinger, az osztrák állami autópálya-kezelő társaság (AFSINAG) szóvivője korábban azt közölte az MTI érdeklődésére: öt hókotró járművet állítottak készenlétbe a hegyeshalmi határátkelőnél a segítségnyújtáshoz.

Hozzátette: egy hatodik járművet, egy speciális hómarót adott az ASFINAG ahhoz a konvojhoz, amelyet az Osztrák Vöröskereszt készül indítani kora délután az M1-es autópályán elakadt autósok megsegítésére.

A szóvivő az MTI kérdésére elmondta: a járműveket akár napokig is nélkülözni tudják, Ausztriában most nincs szükség rájuk.

17:02 - E.ON: az áram nélkül maradt települések többsége Szabolcs és Hajdú megyében van

Az áram nélkül maradt települések többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye területén van - közölte a szolgáltató E.ON Zrt. szóvivője péntek délután az MTI-vel.

Egyházi Nikoletta elmondta: a két megyében a szerelők megfeszített munkája eredményeként napközben javult a helyzet, 100 ezerről 70 ezerre csökkent azon fogyasztók száma, akik a vezetékszakadások, oszloptörések miatt áram nélkül maradtak. Az érintett települések köre is mérséklődött, mintegy 30 százalékkal.

Hozzátette, hogy a cég megerősített hibajavító szolgálata és teljes alvállalkozói köre változatlanul dolgozik az üzemzavar elhárításán, de még nem lehet tudni, mikorra fejeződhet be a munka.

A szóvivő tájékoztatása szerint természetesen az esti és az éjszakai órákban is folytatódik majd a javítás, s az biztosnak látszik, hogy lesznek még olyan települések, ahová nem tudják visszakapcsolni szombat reggelig az áramot.

Egyházi Nikoletta megemlítette, hogy a hibahelyek felmérése már szinte teljes egészében megtörtént, így gyorsabb munkavégzésre lehet számítani az elkövetkezendő órákban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a hibahelyeken gyakran hosszú ideig tartó munka vár a szerelőkre, hiszen nem ritkán öt-tíz, távvezetéket tartó villanyoszlop is kitört egy-egy szakaszon, s azokat újakra kell cserélni.

A szóvivő arról is szólt, hogy elszórtan még Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megyei településeken is vannak részleges áramellátási zavarok, de ott a javítási munkálatok zömével már végeztek az E.ON Zrt. szakemberei és alvállalkozói.


16:50 - GYEMSZI folyamatos tájékoztatást kér az egészségügy intézmények vezetőitől

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) a fenntartásában működő egészségügyi intézményektől folyamatos tájékoztatást kér a rendkívüli időjárási időszak alatt felmerülő nehézségekről, valamint a biztonságos betegellátás érdekében megtett intézkedésekről.

A GYEMSZI péntek délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: biztonságos a betegellátás az egészségügyi intézményekben. A Térségi Egészségszervezési Központok (TESZK) vezetői folyamatosan tájékozódnak az esetleges - az időjárással összefüggő - nehézségekről. A hóakadályok miatt az érintett térségekben több intézménybe nem érkezett meg a személyzet, de az intézmények dolgozói vállalták a hosszabb műszakot kollégáik megérkezéséig.

A rendkívüli időjárásra való tekintettel a GYEMSZI a fenntartásában működő valamennyi egészségügyi intézménynek levelet küldött, amelyben azt kérte, hogy az intézmények a betegekhez érkező látogatók és rászorulók részére biztosítsanak fűtött helyiségeket, a betegek otthonukba való bocsátása esetén mérlegeljenek, és csak azon betegeket engedjék haza, akiknél biztosítottnak látják a biztonságos otthoni gyógyulás feltételeit.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

Az eddigi visszajelzések alapján a betegellátás a hazai kórházakban biztonságos, néhány intézményben ugyan volt rövid áramkimaradás, de azt sikerült orvosolni - írta a GYEMSZI.

Mint írták a TESZK-hez érkező információk szerint a hó súlya alatt a kapuvári kórház egyik épületének teteje beszakadt, de a tűzoltóság segítségével azonnal nekiláttak a helyreállításnak. A betegellátást ez az eset semmilyen módon nem befolyásolta - olvasható a GYEMSZI közleményében.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár korábban a délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatón azt közölte, számítottak a rendkívüli időjárásra, ezért a kórházak előre feltöltötték vérraktáraikat. Elmondta, a mentők megerősített szolgálattal készenlétben állnak, és a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség segítségével "a legtávolabbi megközelíthető pontig eljutottak", és ott várnak azokra, akiknek segítségre van szüksége.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Gyorsreagálási Főosztálya korábban azt közölte: a viharos széllel, hóval, faggyal birkózó megyékben rendben működnek az egészségügyi ellátórendszerek. Mint kiemelték: az ÁNTSZ minden megyében már korábban összeírta a várandósokat és a dialízisre szorulókat, ez a lista a megyei tisztifőorvosoknál van, akik folyamatosan figyelemmel kísérik az ellátás közeli állapotban lévők helyzetét, állapotát.


16:48 - Az áramkimaradások miatt a mobilszolgáltatásban is vannak fennakadások

A mobilszolgáltatásban is vannak részleges fennakadások azokban a térségekben, ahol akadozik az áramellátás, amiatt ugyanis a mobilszolgáltatók bázisállomásai sem kapnak áramot.

A Telenor a Facebook-oldalán közölte, hogy a rendkívüli időjárás okozta áramszünetek miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, valamint a Dél-Dunántúlon szórványosan akadozik a szolgáltatás.

Közleményük szerint a bázisállomásokat áramkimaradás esetén a saját tartalék akkumulátoraik látják el árammal, de ezek kapacitása is véges. A szolgáltató szakemberei igyekeznek az érintett területeken aggregátorokkal biztosítani az áramellátást, de vannak olyan bázisállomások, amelyek nem megközelíthetőek. Hozzátették, hogy a kimaradó állomások forgalmát ideiglenesen a környező állomások veszik át.

A Vodafone-nál a kialakult áramszünetek csütörtök kora estétől szakaszos szolgáltatáskiesést okoznak Borsod-Abaúj-Zemplén megye déli, délkeleti részén, Hajdú-Bihar észak és északkeleti területein, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg egyes részein - közölte a szolgáltató az MTI-vel pénteken. A hang- és a mobilinternet szolgáltatásban egyaránt kiesést észlelhetnek a három megye egyes városaiban, így Nyíregyháza, Kisvárda, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tokaj, Sárospatak egyes részein is. A helyreállítást nehezíti, hogy a havazás miatt egyes bázisállomások szinte megközelíthetetlenek.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

A Vodafone közölte azt is, a szokatlan márciusi időjárás miatt elakadt vagy vészhelyzetbe került ügyfeleit kívánja segíteni azzal, hogy a vészhelyzet során lebonyolított hívások költségeit jóváírja.

A Magyar Telekom vezetékes és mobil szolgáltatásában is okoznak kiesést az áramszünetek Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, de péntek délelőtt óta már fokozatosan javul a helyzet - közölte a társaság kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

A legnagyobb gond azokon a helyeken van, ahol hosszú ideje tart az áramkimaradás, a berendezések ugyanis csak rövid ideig képesek a saját áramforrásukról működni. A Magyar Telekom folyamatos kapcsolatot tart az áramszolgáltatókkal annak érdekében, hogy ahol visszaáll az áramszolgáltatás, ott azonnal működésbe helyezze a hálózati berendezéseit.


16:38 - Baranyában már nincs elzárt település

Baranyában már nincs elzárt település - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.

Sárkány Sándor közleményében azt írta, hogy a közútkezelőnek sikerült megtisztítania a hótorlaszoktól a Kisnyárádra és Bakonyára vezető utakat, majd a délután a hó fogságába került Kiskeresztúrt is megközelíthetővé tették.

Utalt arra: a baranyai katasztrófavédelemnek az elmúlt másfél napban mintegy 60 esetben kellett beavatkoznia közúti balesetek, elakadt járművek, kidőlt fák, megrongálódott tetők miatt, munkatársaik mintegy 300 embernek nyújtottak segítséget.

Kitért arra is, hogy egy transzformátorállomásnál történt zárlat következtében egy időre több mint ezren maradtak áram nélkül, a szolgáltató azonban rövid időn belül gondoskodott a probléma megoldásáról.

16:32 - Megnyitották a Pápáról kivezető utat Veszprém megyében

Megnyitották a Pápáról kivezető utat Veszprém megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság péntek délután a honlapján. Balatonfüred Aszófő és Pécsely felől megközelíthetetlen, Ajka térségében az összes mellékút járhatatlan, a 7-es főút Veszprém felől sem Székesfehérvár, sem Siófok irányába nem járható.

A közleményben azt írták: a 7,5 tonnánál nehezebb járművek továbbra sem hajthatnak rá a 83-as és a 82-es főútra, érvényben van az M7-es felhajtó lezárása Balatonvilágosnál, a Tapolca és Gyulakeszi közötti zárás, a Veszprémből kivezető utak zárva vannak, ahogy a 8-as főút is Devecsernél Vas megye irányában.

A rendőrség tájékoztatása szerint Tapolca és Zalahaláp között ideiglenesen járható az út, de azt javasolják, hogy aki teheti, a rossz útviszonyok miatt ne válassza ezt a szakaszt. A 7301-es és a 710-es út továbbra is le van zárva, és ismét elrendelték a 8-as főúton a 72-es út kereszteződésétől Hajmáskérig tartó szakasz lezárását.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

A Pápáról kivezető utakat fokozatosan megnyitották az arra haladók előtt, így járhatóvá vált a 8404-es út Külsővatig, a 83-as Tétig, a 8406-os Nagyacsádig, a 8408-as Ihászig, a 8308-as Adásztevelig, a 8402-es út Pápakovácsiig - közölte a rendőrség.

Le van zárva a Balatonfüred és Balatonszőlős közötti 7338-as út, a Devecsertől Noszlop felé vezető 8402-es út, a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti 7304-es út, Balatonfűzfőnél és Balatonakarattyánál a 710-es számú elkerülőút, a 8-as főút Bakonygyepes irányából Veszprém felé (így a 83-as főút sem közelíthető meg), a 7324-es út Devecser és Káptalanfa között, a Devecser, Kolonár és Ajka közötti 7339-es út, a 83-as út Veszprém felőli oldala, a 8-as főút Veszprém és Várpalota között (várhatóan szombat reggelig) - olvasható a közleményben.

A rendőrség tájékoztatása szerint nincs lezárva, de nehezen járható a Sümeg és Bazsi közötti 7327-es út, valamint a Sümeg és Sümegprága közötti út, a Sümeg és Tapolca közötti 7319-es út, valamint az Óbudavár és Szentantalfa közötti út.

A 8-as főút Bakonygyepestől Vas megye irányába járható, nincs korlátozás.

16:32 - Megnyitották a Pápáról kivezető utat Veszprém megyében

Megnyitották a Pápáról kivezető utat Veszprém megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság péntek délután a honlapján. Balatonfüred Aszófő és Pécsely felől megközelíthetetlen, Ajka térségében az összes mellékút járhatatlan, a 7-es főút Veszprém felől sem Székesfehérvár, sem Siófok irányába nem járható.

A közleményben azt írták: a 7,5 tonnánál nehezebb járművek továbbra sem hajthatnak rá a 83-as és a 82-es főútra, érvényben van az M7-es felhajtó lezárása Balatonvilágosnál, a Tapolca és Gyulakeszi közötti zárás, a Veszprémből kivezető utak zárva vannak, ahogy a 8-as főút is Devecsernél Vas megye irányában.

A rendőrség tájékoztatása szerint Tapolca és Zalahaláp között ideiglenesen járható az út, de azt javasolják, hogy aki teheti, a rossz útviszonyok miatt ne válassza ezt a szakaszt. A 7301-es és a 710-es út továbbra is le van zárva, és ismét elrendelték a 8-as főúton a 72-es út kereszteződésétől Hajmáskérig tartó szakasz lezárását.

A Pápáról kivezető utakat fokozatosan megnyitották az arra haladók előtt, így járhatóvá vált a 8404-es út Külsővatig, a 83-as Tétig, a 8406-os Nagyacsádig, a 8408-as Ihászig, a 8308-as Adásztevelig, a 8402-es út Pápakovácsiig - közölte a rendőrség.

Le van zárva a Balatonfüred és Balatonszőlős közötti 7338-as út, a Devecsertől Noszlop felé vezető 8402-es út, a Tótvázsony és Balatonszőlős közötti 7304-es út, Balatonfűzfőnél és Balatonakarattyánál a 710-es számú elkerülőút, a 8-as főút Bakonygyepes irányából Veszprém felé (így a 83-as főút sem közelíthető meg), a 7324-es út Devecser és Káptalanfa között, a Devecser, Kolonár és Ajka közötti 7339-es út, a 83-as út Veszprém felőli oldala, a 8-as főút Veszprém és Várpalota között (várhatóan szombat reggelig) - olvasható a közleményben.

A rendőrség tájékoztatása szerint nincs lezárva, de nehezen járható a Sümeg és Bazsi közötti 7327-es út, valamint a Sümeg és Sümegprága közötti út, a Sümeg és Tapolca közötti 7319-es út, valamint az Óbudavár és Szentantalfa közötti út.

A 8-as főút Bakonygyepestől Vas megye irányába járható, nincs korlátozás.

16:26 - Az M1-esen Bábolnánál kritikus a helyzet

Az M1-es autópálya bábolnai csomópontja környékén, a 90-es és a 110-es kilométer között kritikus a helyzet, főként Győr felé, ahol a szél helyenként három méter magas hófalat emelt - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság péntek délután az MTI-t.

A sajtószolgálat közölte: az említett szakaszon még sok az elakadt jármű. Az emberek mentése és az autópálya tisztítása folyamatosan zajlik, de időigényes feladat, ráadásul a viharos szél újabb hótorlaszokat emel az utakon.

Csütörtök délután óta több ezer embert, sok autót és buszt szabadítottak ki a hó fogságából, az emberek többségét a településeken megnyitott melegedőkbe vitték, ahol a helyiek és a vöröskereszt ételt és védőitalt biztosít számukra. Jelenleg mintegy 1500 állampolgár várja, hogy továbbindulhasson.

Az autópályát szakaszosan lezárták, a 13-as úton pedig nem lehet közlekedni. A megyei védelmi bizottság március 18-áig megtiltotta a közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében. Tilos gépjárművel elhagyni a településeket, és a városokon belül sem ajánlatos közlekedni.

A vonatközlekedés Komárom és Almásfüzitő között megindult, de továbbra is jelentős késésekkel kell számolni.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

16:25 - Az operatív törzshöz látogat a kormányfő

A brüsszeli uniós csúcstalálkozóról péntek délután hazaérkező miniszterelnök látogatást tesz a havazás miatt kialakult helyzetet kezelő és irányító, a belügyminiszter által összehívott operatív törzsnél - tájékoztatta Samu Attila, a tárcavezető főtanácsadója az MTI-t.

Orbán Viktor kormányfő azt követően, hogy menet rendszerinti gépe landol a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, a rendőrség Teve utcai igazgatási központjába megy, ahol Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője tájékoztatja majd a mentési munkálatokról és a pillanatnyi helyzetről.

16:19 - Pintér: mindenkit kiszabadítunk a hó fogságából

Minden bajba jutott embert kiszabadítanak a hó fogságából, hogy ne kellejen az éjszakát a gépkocsijukban tölteniük - nyilatkozta a Hírtelevízióban élő adásban péntek délután Pintér Sándor belügyminiszter, aki a helyszínen tekinti meg az M1-es autópályán az extrém időjárás miatt kialakult helyzetet.

A miniszter a riporter kérdésére úgy válaszolt: annak ellenére, hogy a meteorológiai szolgálat piros riasztást adott ki a havazás miatt több megyére, senki nem számított arra, hogy 100 kilométer/órás sebességű szél lesz, emel ilyen hótorlaszokat és emiatt akadnak el járművek.

Pintér Sándor megjegyezte, már csütörtök délután elrendelték a kamionstopot, kiadtak figyelmeztetést, ennek ellenére mégis több jármű útnak indult.

A belügyminiszter a péntek délelőtt a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján az állampolgári felelőtlenségre példaként említette, hogy előző nap, amikor már mindenki tudta, hogy nem szabad útnak indulni, negyven gépkocsi ütközött össze az M7-es autópályán. "Felelőtlenül elindultak, nyári gumikkal elindultak, és 5-10 méteres látótávolságnál olyan sebességgel haladtak, hogy képtelenek voltak megállni (...), és egy ember el is hunyt" - fogalmazott.

A kialakult időjárási helyzet érzékeltetésére utalva úgy fogalmazott: a mostanihoz mérhető időjárási körülmények emberemlékezet óta nem voltak Magyarországon.

16:19 - Több környező országban is súlyos helyzetek alakultak ki a rossz idő miatt

Közép-Európában és a Balkánon több helyen is a magyarországihoz hasonló helyzetek alakultak ki a szélsőséges időjárás miatt pénteken.

A közép-bulgáriai Gabrovóban egy nőt halálra sújtott egy, a viharos szélben összeomló építési állványzat, a déli Kricsim városban pedig egy iskolát ürítettek ki, mert a tetejét elvitte a szél.

Koszovóban egy tízéves kislány vízbe fulladt, amikor a heves esőzés okozta árvíz betört Skenderaj városba, és elöntött több tucat házat. Ugyancsak árvíz van Klina járásban, ahol háromszáz ember rekedt az otthonában a 3 méteres árvízben. Egyetlen csónakunk van csak a mentésre, ezért az állami katasztrófavédelemtől várunk segítséget - mondta egy szóvivő.

Lengyelország déli részében heves hóesés akadályozza a forgalmat. A rendőrség megtiltotta nehéz teherautók behajtását Rzeszów városba, attól tartva, hogy elakadnak ott.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

Kelet-Szlovákiában mintegy negyven kamion akadt el egy főúton a Magas-Tátrában. A hadsereg több száz katonát vezényelt az utakra kisegíteni a bajba jutottakat, és a hatóságok arra kérik az embereket, hogy ne induljanak el otthonról gépkocsival.

16:14 - Bajnai: a kormány számolja fel a káoszt az utakon

Bajnai Gordon arra kérte a kormányt, hogy minél előbb legyen úrrá a havazás és az erős hóátfúvások okozta közúti káoszon.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője erről azt követően beszélt újságíróknak, hogy szervezete társelnökeivel a nemzeti ünnepen virágot helyezett el a fővárosi V. kerületi Petőfi-szobornál.

A volt kormányfő azt mondta, a jelenlegi helyzetben a még utakon rekedtek kimentése a legfontosabb feladat, ezért azt várják a kormánytól és a katasztrófavédelemtől, hogy minél hamarabb nyújtson segítséget számukra. Bajnai Gordon kérdésre válaszolva hangsúlyozta, úgy gondolja, egyelőre ezzel kell foglalkozni, a hibázókat pedig csak a kialakult káosz felszámolása után kell elkezdeni keresni.

16:11 - Komárom-Esztergom és Fejér megyében továbbra sincs helyközi buszforgalom

Továbbra sem indít helyközi autóbuszjáratokat a Vértes Volán Komárom-Esztergom és Fejér megyében, a városokban is akadozik a közlekedés - közölte a társaság kommunikációs munkatársa péntek délután az MTI-vel.

Pruzsina Alice elmondta: Tatán és Tatabányán a helyi közlekedés csak részben működik, Oroszlányban az utak mellett a buszmegállókat is befújta hóval a szél, ezért sem indították el a járatokat.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

Fejér megyében megszüntették a székesfehérvári térség közlekedési tilalmát, de az utak továbbra is járhatatlanok az autóbuszok számára, így a helyközi járatok délután sem indulhatnak el. Székesfehérvár, Mór és Dunaújváros helyi autóbuszjáratai fennakadásokkal, késésekkel, de közlekednek.

16:11 - A TEK folyamatosan menti az embereket az M1-es autópályán

A Terrorelhárítási Központ (TEK) is folyamatosan menti az embereket az M1-es autópályán - közölte a TEK péntek délután az MTI-vel.

A közlemény szerint hajnal óta a TEK 2 BTR típusú harci járműve is menti az embereket az M1-es autópályán. "Több tucat kommandós érkezett az autópálya kritikus szakaszára" - írták.

16:10 - BM: nincs kihirdetett veszélyhelyzet az országban

A havazás és a viharos erejű szél miatt az országban kialakult helyezet miatt Pintér Sándor belügyminiszter még csütörtök délután riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél és a mentőket is bevonták a tevékenységbe, de ez nem jelenti azt, hogy a tárcavezető veszélyhelyzetet hirdetett volna ki - magyarázta el az erre vonatkozó félreértések elkerülése érdekében a belügyminiszter főtanácsadója az MTI-nek pénteken.

Samu Attila azt mondta: a belügyminiszter által a péntek délelőtti sajtótájékoztatón ismertetett "riadó" elrendelése a szakzsargonhoz tartozó kifejezés szerint annyit tesz, hogy a felügyelete alá tartozó rendvédelmi szerveknél "magasabb fokozatba helyezi az állomány tagjait", így soron kívül berendeli azokat, akinek ilyen estekben konkrét feladatuk van, és rendelkezik a technikai eszközök mozgósításáról is.

Hozzátette: a havazás miatt kialakult helyzetben részben megerősített szolgálatokat rendelnek el a rendvédelmi szervek állományánál, az irányítási, operatív feladatok ellátására pedig azonnali hatállyal berendelik és szolgálatra kötelezik az erre kiképzett és felkészített embereket.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt. Fotó: MTI (galéria)

A hatályos katasztrófavédelmi törvény szerint a pontosan definiált katasztrófaveszély esetén a hivatásos katasztrófavédelmi szerv vezetője, vagyis Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója - a miniszter által előzetesen jóváhagyott központi veszélyelhárítási terv szerint - azonnal intézkedik az emberi élet, a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak, a kritikus infrastruktúrák védelme, a lakosság alapvető ellátásának biztosítása, valamint a katasztrófa következményeinek lehető legkisebbre csökkentése érdekében, de erről haladéktalanul tájékoztatnia kell a minisztert.

A honvédségi erők igénybevételére csak a Honvéd Vezérkar főnöke és a honvédelmi miniszter, valamint a kormány döntése alapján történhet.

A veszélyhelyzetet és annak kihirdetését az Alaptörvény külön szabályozza. Azt a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében hirdetheti ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be. A kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

A kormány által hozott rendelet tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - a rendelet hatályát meghosszabbítja, de annak újbóli meghosszabbítására már csak az Országgyűlés jogosult.

Erre legutóbb 2010. október 5-én, a vörösiszap-katasztrófa során volt példa, és a veszélyhelyzeti rendelkezést 2011. június 30-ig tartottak fenn.


16:08 - Ideiglenes melegedőket jelölnek ki Szabolcs megye áram nélkül maradt településein

Ideiglenes melegedőket jelölnek ki a lakosság számára Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áram és fűtés nélkül maradt településein - közölte Vinnai Győző kormánymegbízott a rendkívüli időjárási helyzet miatt összehívott védelmi bizottsági ülést követően pénteken, Nyíregyházán.

A kormánymegbízott elmondta: a kora délutáni órákhoz képest csökkent az áramkimaradás által érintett települések száma, jelenleg 82 településen mintegy 57 ezer fogyasztási helyet érint az üzemzavar.

Az áramszolgáltató 110 munkatársa folyamatosan dolgozik a hibák kijavításán, az azonnali és gyors áramellátás azonban nem megoldható minden érintett településen - hangsúlyozta. A megyei védelmi bizottság ezért elrendelte a tartósan áram és fűtés nélkül marad lakosság tájékoztatását, valamint ideiglenes elhelyezését és ellátását az erre kijelölt települési melegedőhelyeken. Ezeken a helyeken a többi között meleg teát és takarókat biztosítanak a rászorultaknak.

Folyamatosan mentik az elakadt járműveket az M7-es autópályán. Fotó: MTI/Varga György (galéria)

A meghozott határozatok végrehajtásával a helyi védelmi bizottságok elnökeit, a polgármestereket, illetve a nyolc járási rendőrkapitányság vezetőit bízták meg - tette hozzá Vinnai Győző. A feladatok szervezésébe bevonták a Magyar Vöröskeresztet, a mentőszolgálatot, a polgárőrséget és több civil szervezetet is.

Vinnai Győző tájékoztatása szerint a megye útjai nehezen járhatóak, de nincsen megközelíthetetlen település. A hatóságok csütörtök este óta folyamatosan végezték a hóban rekedt járművek utasainak mentését: Görögszállás-Varjúlapos tanyánál két InterCity vonat vesztegelt csaknem ötszáz emberrel. Az utasokat a katasztrófavédelem a rendőrséggel együttműködve terepjáró mikrobuszokkal és autóbuszokkal mentette ki, majd Nyíregyházára szállították őket.

A védelmi bizottság egyben utasította a helyi védelmi bizottság elnökeit, a rendőrséget, a mentőszolgálatot és a polgárőrséget, hogy alakítsanak mentőcsoportokat az elakadt járművek utasainak összehangolt kimentésére és biztonságos elhelyezésére - mondta el a kormánymegbízott.


16:05 - ÁNTSZ: az egészségügyi ellátóhelyek rendben működnek

A viharos széllel, hóval, faggyal birkózó megyékben rendben működnek az egészségügyi ellátórendszerek - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Gyorsreagálási Főosztálya pénteken az MTI-vel.

A megyei és kistérségi tisztifőorvosok a védelmi bizottságok tagjaként segítik a mentési, szervezési munkákat. Az ÁNTSZ Gyorsreagálási Főosztályának központi ügyelete a rendkívüli időjárási viszonyok miatt az első percektől folyamatosan monitorozza az egészségügyi ellátással összefüggő eseményeket, hogy ahol szükséges, beavatkozzanak. Mint kiemelték: az ÁNTSZ minden megyében már korábban összeírta a várandósokat és a dialízisre szorulókat, ez a lista a megyei tisztifőorvosoknál van, akik folyamatosan figyelemmel kísérik az ellátás közeli állapotban lévők helyzetét, állapotát.

Fejér megyében a dialízisközpont vezetőjével együtt megszervezték a művesekezelésre szoruló betegek ellátását. Jól van továbbá az a bodajki 35 hetes kismama és gyermeke is, akihez a mentőhelikopter sem tudott elmenni, így végül mozdonnyal szállították kórházba. A móri központi ügyelet két beteg székesfehérvári kórházi elhelyezéséhez lánctalpas segítséget kért a járhatatlan utak miatt.

Hajdú-Bihar megyében több helyen áramszünet van, amit az egészségügyi intézmények, ügyeletek aggregátor beállításával hidalnak át. Az áramszünet miatt probléma lehet a vízellátással, de a helyi vízműveknél már ennek elhárításán is dolgoznak.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azokon a településeken, ahol alapellátás működik, aggregátorokat telepítettek, az egészségügyi ellátás zavartalan. Az FMC Dializis Kft. sátoraljaújhelyi telephelyét is kérték a dializált betegek benntartására. Sátoraljaújhelyen a kórház aggregátora működésképtelen, ezért elrendelték a helyi védelmi bizottság részére az azonnali javítás elvégeztetését. Az áramkimaradások miatt a háziorvosi ügyelet áramellátását három központi ügyeleten aggregátorok telepítésével oldották meg. Intézkedtek arról, hogy a járási intézetben, háziorvosi rendelőkben, védőnői tanácsadókban tárolt oltóanyagot a leolvadó hűtők miatt biztonságos hűtési helyekre szállítsák. Az ÉMÁSZ aktuális tájékoztatása alapján a viharos időjárás miatt az alábbi településeken nem állítható vissza egyelőre az áramszolgáltatás: Bodroghalom, Tiszakarád, Tiszacsermely, Cigánd, Pácin, Karcsa, Karos, Alsóberecki, Felsőberecki, Györgytarló, Kenézlő, Viss, Zalkod, Vajdácska.

A Zemplén Vízmű jelentése szerint az ivóvízellátás rövidtávon biztosított, de emellett a polgármesteri hivatalok is felhívták a lakosság figyelmét a takarékos vízhasználatra. A településekről ivóvíz-ellátási problémáról nem érkezett jelentés. Amennyiben szükséges, a HM tasakos vízellátást a Tokaji tasakoló berendezés révén tudja biztosítani.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az áramkimaradással érintett településeken szintén felhívták a polgármesteri hivatalok figyelmét arra, hogy a háziorvosi rendelőben, védőnői tanácsadóban lévő és leolvadó hűtőszekrényekből az oltóanyagot szállítsák át biztonságos helyre, jól működő hűtőszekrényekbe. Győr-Moson Sopron megyében a Győri, a Csornai és a Mosonmagyaróvári Járásban az elzárt települések háziorvosait felkérték a folyamatos betegellátásra, amíg a közlekedési feltételek nem javulnak, hogy a betegeket helyben lássák el és ne küldjék őket a központi ügyeletre - olvasható az ÁNTSZ közleményében.


15:52 - A honvédség reméli, estig sikerül kimenteni az úton rekedt embereket

A honvédség reméli, hogy péntek estig sikerül kimenekíteni a havas utakon rekedt valamennyi embert - erről a Magyar Honvédség műveleti csoportjának vezetője beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.

Kádár Pál ezredes a Honvédelmi Minisztérium épületénél újságírók kérdéseire azt mondta, a honvédség több tucat járművel vesz részt a mentésben, illetve a védekezésben. A katonák számáról nem kívánt nyilatkozni, ám jelezte: megfelelő létszámban, folyamatosan dolgoznak és eddig valamennyi felkérésnek, igénynek eleget tudtak tenni.

Közölte, a honvédség lánctalpas eszközökkel, terepjárókkal, nehézvontatókkal, vontatókkal, aggregátorokkal segíti a munkálatokat.

Az ezredes elmondta, csütörtök este 10 órakor kapta a riasztást a honvédség központi ügyelete, és ekkor azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, és azóta sem volt semmilyen fennakadás a rendszerben.

Tájékoztatása szerint már csütörtök este részt vettek a mentésben, így például a hófalakba fúródott buszokról biztonságos helyre vitték az utasokat, de részt vettek egészségügyi feladatok ellátásában is; vérkészítményeket szállítottak, dialízises betegek ellátását biztosították.

Kádár Pál hozzátette, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az M1-es autópályán tartó mentési munkálatokhoz is kérte a honvédség közreműködését, itt - például lánctalpas járművekkel - jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak.

Közölte, hat helyőrség katonáit "mozgatták meg", ezek között Tatát, Veszprémet, Várpalotát, Pápát és a kaposvári alakulatot említette.

15:46 -Több ezer polgárőr segédkezik az élet- és vagyonmentésben

Több ezer polgárőr vesz részt a havazás miatt elakadt járművek kiszabadításában és az áramellátás nélkül maradt települések őrzésében, az állampolgárok megsegítésében - tájékoztatta az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) sajtófőnöke péntek délután az MTI-t.

Erdős Viktória közölte: a polgárőrök kiemelten Budapest, Pest, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében látnak el 24 órája megfeszített szolgálatot.

Folyamatosan mentik az elakadt járműveket az M7-es autópályán. Fotó: MTI/Varga György (galéria)

Az OPSZ elnöke elrendelte a katasztrófaelhárítási mozgósítást. Tagjaik a megyei védelmi bizottságok munkájában nagy erőkkel vesznek részt - tette hozzá.

A havazás és a hóvihar miatt elzárt településeken forró italt, takarót, élelmiszert osztanak, valamint melegedőhelyekre viszik a bajbajutottakat. A kritikus helyzet kialakulása miatt országos ügyeletet állított fel az OPSZ a budapesti szövetség központi ügyeletén - jelezte.

15:42 - Katonai járművel visznek vért a veszprémi Csolnoky kórházba

A rendkívüli időjárási körülmények miatt katonai gépjárművel szállítanak vért Székesfehérvárról a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházba - közölte a Magyar Honvédség a Facebook-oldalán.

Draviczné Adamek Krisztina főhadnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MHÖHP) kommunikációs tisztje arról tájékoztatott, hogy a létfontosságú vérszállítmány fél órán belül megérkezik rendeltetési helyére.

A főhadnagy azt is közölte, hogy katonák visznek forró teát egy tatai bevásárlóközpont parkolójában várakozó embereknek.

Domján László vezérőrnagy, az MHÖHP parancsnoka a Kossuth Rádió délutáni Krónikájában azt is elmondta, hogy Pápán összegyűjtik a dialízis-kezelésre szoruló betegeket, és a honvédség járműveivel időre eljuttatják a kórházba őket.

15:41 - Gyurcsány: ha a kormány nem tud vigyázni az emberekre, semmire sem alkalmas

Gyurcsány Ferenc szerint vigyáznunk kell egymásra, és "elsősorban a kormánynak kell vigyázni ránk, ha erre nem alkalmas, akkor semmire sem". A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke ezt pénteken egy Orbán Viktor kormányfőnek címzett videoüzenetben mondta, amelyet pártja juttatott el az MTI-hez.

"Miniszterelnök úr, az ország nem működik. Láthatja, százak, ezrek maradtak az út szélén, pedig ön azt mondta, hogy nem hagyja őket ott" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Szerinte Orbán Viktor mára olyan rendszert épített fel, amelyben a kormányfő távollétében "senki sem mer vagy tud dönteni".

"Így nem tudunk együtt élni, így nem vezetheti Magyarországot" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, aki rövid üzenetében bírálta Pintér Sándor belügyminiszter, amiért ő az időjárást és az embereket "kárhoztatta" a történtekért.

15:40 - Győrnél még mindig le van zárva az M1-es

Győrnél továbbra is le van zárva az M1-es autópálya - tájékoztatta az MTI-t péntek délután a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Tóth Gabriella közölte: az országhatár felől a fővárosba tartó oldalon a 123-as kilométerszelvényig lehet járművel eljutni, ott a rendőrök mindenkit mellékutakra terelnek, mivel a 90-es kilométerig a szél újabb hótorlaszokat emelt, ezért az út ott részlegesen járhatatlan.

15:40 - A Heim Pál Gyermekkórház 24 órás telefonos tanácsadást indított

A rendkívüli időjárási helyzet miatt a budapesti Heim Pál Gyermekkórház éjjel-nappal működő telefonos tanácsadást tart - közölte Nagy Anikó, az intézmény főigazgatója pénteken az MTI-vel.

Közleménye szerint a 06-1 264-33-14-es számon kérhető segítség.

A gyermekkórház hétfő reggel nyolc óráig minden gyermekgyógyászati sürgősségi esetet területi ellátási kötelezettség nélkül fogad. A gyermeksebészeti és traumatológiai ügyeleti ellátás az ügyeleti beosztásnak megfelelően történik - tette hozzá Nagy Anikó.

15:39 - Fidesz: gátlástalan politikai haszonlesés Mesterházy nyilatkozata

Gátlástalan politikai haszonlesésnek tartja a Fidesz Mesterházy Attila MSZP-elnök nyilatkozatát arról, hogy vizsgálni kell a felelősséget a rendkívüli időjárás nyomán kialakult helyzetért.

Az MSZP elnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány nem készült fel a rendkívüli időjárási körülmények kezelésére, alábecsülte a helyzet súlyosságát és későn reagált arra. A szocialisták ezért parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgetik a felelősség kivizsgálására, és belső vizsgálatot várnak a kormánytól is.

A Fidesz-frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében erre reagálva azt írta: a jelenlegi rendkívüli helyzetben, amikor katonák, rendőrök, mentők és civilek ezrei a bajbajutottak megsegítésén dolgoznak az arra illetékes kormányzati szervek irányításával, a szocialisták elnöke parlamenti vizsgálóbizottságról "vizionál".

Folyamatosan mentik az elakadt járműveket az M7-es autópályán. Fotó: MTI/Varga György (galéria)

A kormánypárti képviselőcsoport Mesterházy Attila nyilatkozatát gátlástalan politikai haszonlesésnek tartja, és a leghatározottabban visszautasítja.

"Ízléstelen pártpolitikai nyilatkozatok helyett most összefogásra van szüksége az országnak" - írták.

15:38 Áder: az idei március 15-e nem az ünnep, hanem a cselekvés napja lett

Sajnos az idei esztendőben március 15. nem az ünnep, hanem a cselekvés napja lett - mondta Áder János köztársasági elnök újságíróknak, miután péntek kora délután látogatást tett az operatív törzsnél, hogy tájékozódjon az időjárás miatt kialakult helyzetről.

Az államfő az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) épületében tett mintegy háromnegyed órás látogatását követően elmondta, hogy most már több mint 24 órája katasztrófahelyzet van az ország legnagyobb részén, hatalmas hófúvások nehezítik a közlekedést, sok település van elvágva a külvilágtól.

Áder János közölte, azért jött a Teve utcai székházba, hogy tájékozódjon arról: mi történt az elmúlt 24 órában és mire számíthatnak azok, akik még bajban vannak, akikhez még nem érkezett el a segítség. Mint mondta, az ORFK munkatársai arról tájékoztatták, hogy mintegy 12 ezer embert sikerült már kimenekíteni közutakról a hó fogságából, és sikerült őket biztonságos helyre juttatni.

A köztársasági elnök a neki adott tájékoztatás alapján azt közölte, még háromszáz ember vár arra, hogy kikerüljön a hó fogságából. Az államfő reményét fejezte ki, hogy legkésőbb estére mindenki biztonságba kerül. Ezen sok ezer ember dolgozik - tette hozzá.

Áder János köszönetet mondott a tűzoltóknak, a rendőröknek, a katonáknak és a katasztrófavédelmi dolgozóknak munkájukért. Arra bíztatta őket, hogy "a maradék erejüket feszítsék meg, hogy a még bajban lévőkön is segíteni tudjanak".

Az államfő köszönetet mondott továbbá a polgármesterek segítőkészségéért, és mindazoknak az embereknek, akik segítettek a bajbajutottakon.

"Reméljük, hogy az idő hamarosan kegyesebb lesz hozzánk, és mindazok, akik még várnak a segítségre (...) néhány óra múlva már csak egy rossz álomként emlékeznek vissza arra, ami az elmúlt 24 órában velük történt" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Áder János nem sokkal délután két óra után érkezett az ORFK székházához, az épület előtt Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője fogadta.

15:38 - Késnek a vonatok, több vonalon sebességcsökkentést vezettek be

Változatlanul valamennyi vonalon késnek a vonatok, és több vasútvonalon sebességcsökkentést vezettek be a hóhelyzet miatt, ami a késéseket tovább növeli, főleg a keleti országrészben - tájékoztatta a Mávinform péntek délután az MTI-t.

Both Ferenc sajtóügyeletes közölte: a sebességcsökkentésre azért van szükség, mert a viharos erejű szél a sínekre hordja a havat, hótorlaszokat okoz, továbbá a felsővezetéket is elmozgatja az áramszedők fölül.

Az ország területén több százan dolgoznak a peronok és a váltók tisztításán. A rendkívüli helyzetre való tekintettel még több dolgozót rendeltek be pluszmunkára.

A déli órákban a Székesfehérvár-Veszprém szakaszon tartós felsővezeték-zárlat volt, ezt azóta megszüntették, a vonatok ismét közlekednek.

A Dombóvár-Gyékényes vonalon Kaposvár és Somogyszob között a déli órákban a hóátfúvások miatt állt meg a közlekedés. A hóátfúvások megszüntetése érdekében egy nagyteljesítményű dízelgépet küldtek ki felszerelt hóekével. A kiküldött mozdony azonban meghibásodott, így egy másikkal kellett a hóakadályokat megszüntetni. Emiatt ezen a vonalon is tetemes késéssel közlekednek a vonatok.

A budapesti pályaudvarok a szerelvényfordulók miatt továbbra is jelentős, többórás késéssel, de fogadnak és indítanak vonatot.

A Dunántúl több vonalán a pályatestre olyan magasan hordja össze a havat a szél, hogy a hóekével elhaladó mozdony után sem lehet indítani vonatot, mert a szélvihar pillanatok alatt újra behordja hóval a vasúti pályát.

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Komárom és Győr közötti szakaszán a hóátfúvások miatt továbbra is csak egy vágányon járnak a vonatok.

A MÁV-START Zrt. a feláras vonatokra feloldotta a helyjegyváltási kötelezettséget.

A vasúttársaság továbbra is azt javasolja, hogy aki teheti, ne induljon útra vonattal. Kérik, hogy az utasok figyeljék a vonatok közlekedését, tájékozódjanak a Mávdirekt 06-40-49-49-49-es, helyi tarifával hívható számán vagy a MÁV-Start "Térképes Vonatinfó" rendszerében (http://vonatinfo.mav-start.hu).

15:33 - Helikopterrel próbálnak kimenteni egy beteg gyereket az M1-es autópályáról

A Készenléti Rendőrség helikopterrel próbál kimenteni egy sürgős orvosi ellátásra váró kisgyermeket az M1-es autópálya 98-as kilométerénél, egy hóban elakadt gépkocsiból - tájékoztatta a belügyminiszter főtanácsadója az MTI-t péntek délután.

Samu Attila közölte: az M1-es autópályáról, ahol még nagyon sok gépkocsi vesztegel, olyan jelzést kaptak, hogy egy beteg kisgyermeknek sürgős orvosi segítségre lenne szüksége. Ezért a megközelíthetetlen szakaszra a rendőrség helikoptert küldött, hogy kimentsék az ellátásra váró gyermeket.

Az ország közútjain jelenleg 288 ember és 722 jármű vár arra, hogy kiszabadítsák a hóból.

Pintér Sándor belügyminiszter személyesen ellenőrizi az M1-es autópályán az extrém időjárás miatt kialakult helyzetet. A miniszter az indulás előtt az MTI-nek a helyszínen azt nyilatkozta, ellenőrzi, hogy kollégái végre tudták-e hajtani az előírt feladatokat, valamint ő is ki szeretné venni a részét azokból a viszontagságokból, amelyeknek az emberek az időjárás miatt ki vannak téve.

15:31 - Több ezer embert tud befogadni Győr

Több ezer embert tud befogadni Győr, ha a hóhelyzet miatt erre szükség van – közölte pénteken délután a városháza szóvivője az MTI-vel.

Domanyik Eszter elmondta: már megnyitották a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola és Kollégium épületét a rászorulók előtt, itt több mint ezer embernek tudnak szállást és élelmet biztosítani. Emellett kész tervük van arra is, hogy milyen sorrendben nyitják meg az újabb intézményeket abban az esetben, ha arra szükség lesz.

A szóvivő kitért arra is: a városból sokan támogattak élelemmel vagy éjszakai szállással olyanokat, akik a térségben rekedtek, két bevásárlóközpont pedig az éjjel is nyitva tartott, hogy fűtött helyen lehessenek a hófúvások miatt Győrben ragadtak.

A katasztrófavédelem pár órával korábban azt közölte az MTI-vel: péntek délelőttig 1038 embert kellett elhelyezni a mintegy két tucatnyi megyei melegedőben.

15:21 - Pintér Sándor az M1-esen ellenőrzi a kialakult helyzetet

A belügyminiszter személyesen ellenőrizi az M1-es autópályán az extrém időjárás miatt kialakult helyzetet pénteken délután. Pintér Sándor az indulás előtt az MTI-nek a helyszínen azt nyilatkozta, ellenőrzi, hogy kollégái végre tudták-e hajtani a számukra előírt feladatokat, valamit ő is ki szeretné venni a részét azokból a viszontagságokból, amelyeknek az időjárás miatt ki vannak téve.

A legfontosabb feladatuknak az emberi életek mentését nevezte. Közlése szerint ennek megfelelően azokat a gépkocsikat, amelyeket már ki lehetett szabadítani, a vezetőikkel együtt biztonságos helyre szállították. A továbbra is a hó fogságában rekedt járművek utasait melegedőkbe, illetve olyan helyekre viszik, ahol élelmet és vizet kaphattak.

A belügyminiszter egyúttal türelmet és fegyelmet kért a sztrádán utazóktól. Azt kérte, hogy ne állják el a biztonsági sávokat, és ne nehezítsék a hókotrók és a segítségnyújtók munkáját.

Azt is elmondta, hogy több ezer rendőr és több száz katasztrófavédelmi szakember mellett mentősök és polgárőrök is dolgoznak, az összlétszám megközelíti a négyezret.

15:17 - Hajdú-Bihar megyében akadozik az áram- és a vízellátás

Hajdú-Bihar megye 31 településén teljesen vagy részlegesen szünetel az áramszolgáltatás, közülük hat helyen az ivóvízellátás is akadozik - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.

Kiss Szilvia tűzoltó főhadnagy elmondta: egyáltalán nincs áramellátás Bihardancsházán, Bihartordán, Kabán, Bárándon, Nagyrábén, Sápon, Szerepen, Tetétlenen, Nagyháton, Hajdúdorogon, Hajdúszoboszlón, Hajdúszováton, Ebesen és Nagyhegyesen, Püspökladányban, Balmazújvárosban, Hajdúnánáson. További 14 helyen részlegesen, a települések néhány utcájában nincs áram.

A szolgáltatás hiánya miatt akadozó az ivóvízellátás is Bakonszegen, Tépén, Derecskén, Hajdúszováton, Hajdúdorogon és Hajdúnánáson.

Az áramszolgáltató szakemberei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán - ismertette Kiss Szilvia, hozzátéve, hogy a mobilszolgáltatásban is észlelhetők voltak kisebb fennakadások.

A katasztrófavédelem munkatársai pénteken 220 fővel vettek részt a bajba jutottak megsegítésén. Mintegy száz embert mentettek ki a hó fogságából, többségük autóval akadt el.

Hajdú-Bihar megyében téliesek az útviszonyok, de minden út járható és elzárt település sincs.

A MÁV járatai átlagosan fél órát késnek a megyében, míg a Hajdú Volán autóbuszainak közlekedésében nincs fennakadás.

15:15 Még 79 elzárt település van az országban

Jelenleg 79 elzárt település van az országban, 157 út pedig járhatatlan - közölte a belügyminiszter főtanácsadója az MTI-vel péntek délután, megjegyezve: továbbra is 288 ember és 722 jármű vár arra, hogy kiszabadítsák a hó fogságából.

Samu Attila a 15 órakor összesített országos adatokat ismertetve azt mondta: összesen 11.535 embert mentettek ki 2.970 hóban elakadt gépkocsiból, és őket központi melegedőbe, vagy más egyéb, erre a célra kijelölt helyre vitték.

A reggeli adatokhoz képest az áram nélkül maradt települések száma délutánra 22-vel emelkedve 129-re nőtt. A legkritikusabbnak számító közúton, az M1-es autópályán eddig 4 kilométernyit tudtak felszabadítani - tette hozzá.

A belügyminiszter főtanácsadója megemlítette, hogy a rendvédelmi szervek összefogásának köszönhetően a Fejér megyei Bodajk településről egy szülés előtt álló nőt szállítottak kórházba úgy, hogy a tűzoltók vitték ki az asszonyt a vasútállomásra, onnan a MÁV segítségével egy külön mozdonnyal vitték Székesfehérvárra, majd a vasútállomásról egy külön mentőautó rendőri felvezetéssel vitte be a kórházba.

Az asszony péntek reggel 7 óra 37 perckor egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. Az anya, és Zoltán nevű kisfia jól van - mondta Samu Attila.

15:07 - Győri katonák a mentésben

Dél óta a győri 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred tagjai is részt vesznek terepjáróval és egy lánctalpassal a hóban rekedtek mentésében – közölte Sályi Gergő törzsőrmester, protokolltiszt az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az egység az M1-es autópályánál, a bőnyi felüljárón elakadt teherautót szabadították ki a hóból, majd kora délután Töltéstavára indult egy csapat, hogy segítsen egy több mint negyven utassal elakadt busznak. Ezt követően az M1-est Győrrel összekötő M19-es úton rekedteket segítik a kijelölt melegedőhelyre jutni.

Dobos Viktória hadnagy, a katasztrófavédelem megyei szóvivője korábban azt közölte: az M1-es autópálya 112-es kilométerénél elakadt görög rendszámú busz utasainak is a katonák visznek majd élelmet.

14:54 - Szünetel az áramszolgáltatás Székesfehérvár-Börgöndpusztán

Ideiglenesen szünetel az áramszolgáltatás Székesfehérvár-Börgöndpusztán, ez 170 fogyasztót érint - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.

Szabó-Bisztricz Anett közölte: a közútkezelő segítségével az áramszolgáltató szakemberei fokozatosan közelítik meg a települést a hiba mielőbbi elhárítása érdekében. A börgöndpusztai bevezetőúton egy méter magas hótorlaszt emelt a szél.

A közútkezelő 52 munkagéppel, a katasztrófavédelemmel és a rendőrséggel együttműködve folyamatosan dolgozik a hótorlaszok megszüntetésén.

Fejér megyében 30 település 38 ideiglenes szállásán több mint 4000 állampolgár tartózkodik. A mentésben részt vesz a Magyar Honvédség öt járművel, egy motoros szán, a környezetvédelmi felügyelőség több terepjáróval, valamint 25 mezőgazdasági gép és tíz homlokrakodó.

A katasztrófavédelem az elmúlt 24 órában csaknem 40 járművel, több mint száz hivatásos és önkormányzati tűzoltóval, valamint önkéntes tűzoltó-egyesületi taggal végzi a járművek kiszabadítását.

A 81-es főút Székesfehérvár és Mór közötti szakaszán, valamint a 62-es főúton Seregélyes-Szőlőhegynél rekedt járművek mentése pénteken kora délután már két oldalról, folyamatosan történik. A 81-es főúton a kimentett embereket ideiglenesen a magyaralmási, a sörédi és a sárkeresztesi melegedőhelyeken helyezik el. Mór és Székesfehérvár között a Magyar Vöröskereszt ételt és meleg teát szállított a helyszínre.

A 64-es főúton Enying és Lajoskomárom között körülbelül 5 kilométer hosszú szakaszon 30 jármű torlódott fel, amelyek kétirányú mentésén szintén dolgozik a közútkezelő és a katasztrófavédelem. Emellett több alkalommal a feltorlódott forgalom miatt megakadt mentők továbbhaladását kellett segítenie a szervezeteknek.

Fejér megyében a rendkívüli időjárás miatt menetrend nélkül közlekednek a vonatok. Budapest és Székesfehérvár között mindkét irányba körülbelül másfél óránként indul személyvonat, a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs, a Tapolca-Székesfehérvár, valamint a Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon mindkét irányba, továbbá Székesfehérvár és Szombathely között mindkét irányba 2-3 óránként indul vonat, ezekről pontosabban a székesfehérvári vasútállomáson adnak tájékoztatást.

Fejér megyében a helyközi és a távolsági autóbuszok továbbra sem közlekednek.

14:51 - Győr megyében 37 elzárt település van

Győr-Moson-Sopron megyében jelenleg 37 település van elzárva a külvilágtól - tájékoztatta a katasztrófavédelem megyei szóvivője péntek délután az MTI-t.

Dobos Viktória közölte: a megyében megszűnt a havazás, de továbbra is erős, óránkénti 55-75 kilométeres sebességű szél fúj, és várhatóan egész nap viharos marad a szél.

Az MTI érdeklődésére a szóvivő hozzátette: a korábbi 22 mellett két újabb melegedőhelyet nyitottak a megyében azoknak, akik a rendkívüli hóhelyzet miatt nem tudják folytatni útjukat. Ezeket óvodákban, iskolákban, kollégiumokban, sportcsarnokokban, vasúti és buszpályaudvarokon rendezték be.

A szóvivő tájékoztatása szerint továbbra sem engedi a rendőrség Csornánál a 86-os útra a kamionforgalmat, ahogy az M1-es autópálya felhajtóinál sem engedik a sztrádára a gépjárműveket.

14:50 - Megnyitották az M7-est Budapest irányába


A rendőrség felvezetéssel megnyitotta az M7-es autópálya országhatártól Budapest irányába tartó teljes szakaszát - közölte a rendőrség péntek délután a honlapján. A másik irányba - Budapesttől az országhatár felé - egyelőre a Balatonvilágos és Letenye közötti szakaszt nyitották meg.

Több utat megtisztítottak a hótól Fejér megyében, ezek ismét járhatók, de a rendőrség továbbra is azt kéri, hogy csak azok induljanak útnak, akiknek feltétlenül szükséges.

Németh-Kész Mónika, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a 7-es út teljes Fejér megyei szakasza járható, miután Szabadbattyánnál és Pettendnél megszüntették az útakadályokat. Szintén felszabadult a 6-os út teljes megyei szakasza, a 63-as út Székesfehérvártól a megyehatárig, az M8-as autópálya Fejér megyei szakasza, valamint az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldala - utóbbi csak rendőri felvezetéssel használható.

Továbbra is érvényben van a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által elrendelt gépjárműtilalom a bicskei, a móri és az enyingi járásban. Ez azt jelenti, hogy az ezen járásokhoz tartozó települések között tilos a közlekedés gépjárművel.

Szintén tart még a kamionstop, amely a nehéz tehergépkocsik közlekedését korlátozza országszerte, egészen vasárnap 22 óráig.

A szóvivő jelezte, hogy még mintegy ötven út vagy útszakasz van lezárva Fejér megyében, és továbbra is megközelíthetetlen Iszkaszentgyörgy, Zámoly, Csákberény, Nagyveleg, Csákvár, Vértesboglár, Bodmér, Szár, Újbarok, Gánt, Magyaralmás, Csókakő, Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Baracska és Mány.

14:48 - Szolidaritás mozgalom: Orbánnak haza kellett volna utaznia Brüsszelből

A Magyar Szolidaritás Mozgalom szerint a rendkívüli időjárási helyzet miatt Orbán Viktornak haza kellett volna utaznia Brüsszelből.

A Szolidaritás az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: "érthetetlen, hogyan maradhatott segítség nélkül több ezer ember az autópályákon, főútvonalakon, további 100 ezren pedig áram- és vízellátás nélkül maradtak".

A meteorológiai szolgálat már napokkal ezelőtt felhívta a figyelmet a várható időjárásra, sok helyre a legmagasabb, piros riasztást adta ki - emelték ki. Ezért a mozgalom nem érti, hogy a katasztrófavédelem miért nem készített olyan tervet, amely alapján a hadsereg különleges járműveit már szerda este be lehetett volna vetni.

A közlemény szerint a katasztrófavédelem és a Belügyminisztérium vezetői bebizonyították, hogy a katasztrófa elhárítására alkalmatlanok, de - mint hozzátették - felelősség terheli magát Orbán Viktor miniszterelnököt is.

"Orbán Viktor Brüsszelben védi a védhetetlent, miközben éppen ebben a helyzetben kellene itthon tartózkodnia és felügyelnie a katasztrófavédelem, a Belügyminisztérium és a hadsereg munkáját" - fogalmaztak. A Szolidaritás mozgalom ezért vizsgálatot követel és az érintett vezetők lemondását.

14:32 - Tizenegy elzárt település van Tolnában

Tizenegy települést nem lehet megközelíteni hóakadályok miatt Tolna megyében, elsősorban Tamási térségében, és húsz útszakasz járhatatlan - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.

A szervezet péntek délutáni tájékoztatása szerint Felsőnyék, Ozora, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Fürged, Újireg, Tevel, Udvari, Kistápé, Gerjen és Tengelic megközelíthetetlen. A hóátfúvások miatt továbbra is járhatatlan a 61-es út Tamási és Pincehely között, az alsóbbrendű utakon többnyire Paks és Gyönk térségében, illetve a Völgységben nem lehet közlekedni.

Boros Brigitta, Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő közlése szerint összesen 941 ember töltötte a péntekre virradó éjszakát ideiglenes szálláshelyeken.

Porga Ferenc, a tamási védelmi bizottság elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között rövidesen egy nyomon megindulhat a forgalom, és bíznak abban, hogy a 61-es út délután Nagykónyi felé is járható lesz.

Elmondta, a nap folyamán csaknem száz, Tamásiban rekedt utas Szakály felé vasúton el tudott jutni Tolnanémedire és Simontornyára. Iregszemcsén és Tamásiban jelenleg is több százan várnak arra, hogy hazajussanak - tette hozzá.

14:31 - Készenlétben állnak az osztrák hókotrók a határon

Öt hókotró járművet állított készenlétbe az osztrák állami autópálya-kezelő társaság (AFSINAG) a hegyeshalmi határátkelőnél a segítségnyújtáshoz - közölte az MTI érdeklődésére Christoph Pollinger, a vállalat szóvivője pénteken kora délután.

Az ASFINAG-hoz az osztrák belügyminisztériumban működő válságstábon keresztül érkezett felkérés - közölte a szóvivő. A járművezek azután indulnak útnak, hogy az osztrák válságstáb közvetítésével megérkeznek a részletes információk a magyar válságstábtól arról, hogy pontosan hol van szükség rájuk.

Egy hatodik járművet, egy speciális hómarót adott az ASFINAG ahhoz a konvojhoz, amelyet az Osztrák Vöröskereszt készül indítani kora délután az M1-es autópályán elakadt autósok megsegítésére.

A szóvivő az MTI kérdésére elmondta: a járműveket akár napokig is nélkülözni tudják, Ausztriában most nincs szükség rájuk.

14:29 - Katasztrófahelyzet miatt riadót rendelt el a Belügyminiszter - ezrek rekedtek az utakon - ÖSSZEFOGALÓ

Az ország több megyéjében soktucatnyi települést zárt el a hóvihar a külvilágtól, tízezrek maradtak áram nélkül és ezrek rekedtek a sok helyen járhatatlanná vált utakon. A havazás miatt az országban kialakult katasztrófahelyzet miatt Pintér Sándor belügyminiszter riadót rendelt a rendvédelmi szerveknél, a március 15-i állami és pártrendezvényeket pedig a szervezők lemondták.

Csütörtök éjjeltől több száz autó akadt el az ország autópályáin és a mellékutakon, sokukat még péntek délelőtt sem tudták kiszabadítani a néhol három méter magasságú hófalak fogságából. Az emberek mentésére a honvédség lánctalpas egységeit és a Terrorelhárítási Központ harci járműveit is bevetették, de Ausztriából is érkezett segítség az autópályán rekedt járművel kiszabadítására.

A rendkívüli időjárási körülmények miatt több mint ezer helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek, több mint nyolcezer embert kellett átmeneti szálláson elhelyezni, több mint százezer ember maradt áram, mintegy tízezer pedig vízszolgáltatás nélkül.

A belügyminiszter az országos rendőrfőkapitánnyal és a
katasztrófavédelem vezetőjével péntek délelőtt tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon, ezért összehívta az operatív törzset, és már csütörtök este riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél és a mentőket is bevonták a tevékenységbe.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője közölte, összesen 227 melegedő helységet nyitottak meg, főként az M1-es és az M7-es autópálya szakaszain. Az altábornagy tájékoztatása szerint az országban 238 beavatkozást igénylő hófúvást regisztráltak, 57 települést elzárt a hó, ez 13.327 embert érint. Mintegy száz közút, öt vasúti vonal járhatatlan, továbbá egy kikötőt, és három határátkelőt is lezártak - mondta.

A katasztrófavédelem adatai szerint eddig 5446 gépjármű akadt el közúton, 18 vasúti szerelvény került a hó fogságába, 160 településen szakadt meg az áramellátás.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány elmondta: az elmúlt 24 órában a közutakon három halálos baleset történt, ebből kettő függ össze a rendkívüli időjárási helyzettel. Kilenc baleset súlyos, ötvenhét könnyű, háromszáz pedig sérülés nélkül végződött.

Az ország hat megyéjében - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Fejér és Zala - 1430 elakadt jármű van, négyszázan tartózkodnak még most is az autójukban. Az elmúlt 24 órában 4000 embert mentettek ki elakadt autóból - tette hozzá.

A Magyar Honvédség a vezető ügyeleti szolgálatok útján még csütörtök este elrendelte a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság műveletvezető csoportjának aktiválását. A csoport riasztotta és készenlétbe helyezte a honvédség téli vészhelyzet-felszámoló és mentőcsoportjának tagjait, és a katonák éjjel életveszélyes helyzetek megoldásában, valamint hóban rekedt tömegszállítási eszközökön lévők mentésében vettek részt.

A havazás és a viharos erejű szél miatt valamennyi vonalon késnek a vonatok, vannak olyan szerelvények is, amelyek csütörtök este óta még nem tudtak eljutni a célállomásukra. Nem járnak vagy jelentősen késnek az ország több megyéjében a buszok, több jármű utasokkal együtt akadt el a hóban.

A rendkívüli időjárás miatt azonnali intézkedést követelt Orbán Viktor miniszterelnöktől az az LMP, az MSZP és a Demokratikus Koalíció elnöke, míg a Jobbik a katasztrófahelyzet miatt a katasztrófavédelem és a közútkezelő vezetőinek menesztését követelte.

A rendkívüli időjárási viszonyok miatt számos, a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából meghirdetett szabadtéri rendezvényt lemondtak a szervezők, többet pedig zárt térben tartanak meg. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már csütörtökön jelezte, hogy a szabadtérre tervezett állami ünnepségeket nem tartják meg. Több párt és civil szervezet is közölte, nem rendezi meg vagy zárt térben tartja megemlékezését.

14:25 - Szabolcsban 95 településen nincs még áram

A korábbi 97-ről 95-re csökkent az áram nélkül marad települések száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az üzemzavar által érintett fogyasztói helyek száma viszont tovább nőtt - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársa péntek délután az MTI-vel.

Tóth Gabriella tájékoztatása szerint az áramkimaradás 73 501 fogyasztói helyet érint, szemben a délelőtti 71 ezerrel. Az áramszolgáltató szakemberei továbbra is folyamatosan dolgoznak az érintett településeken.

Mint mondta, már hat településen nincs vízszolgáltatás: Vasmegyer, Buj, Beszterec, Tiszarád és Kemecse után Szabolcsveresmart is azt jelezte, hogy nincs víz a településen. Az üzemzavar hat településen összesen 10 792 embert érint.

Elzárt település nincs a megyében, de Kótaj csak Nyírszőlős felől, földúton közelíthető meg. Emelkedett a lezárt utak száma is: jelenleg az Újfehértó-Hajdúdorog, a Kemecse-Nyírbogdány, a Császárszállás, László-tanya-Nagykálló, az Újfehértó-Kálmánháza, a Kemecse-Nagyhalász, a Dombrád-Nyírtass, a Nagyhalász-Tiszarád, a Paszab-Ibrány és a Nagyhalász-Nyírbogdány útszakaszon nem közlekedhetnek az autók - ismertette.

Péntek délelőtt óta hét jármű akadt el a megye útjain; a tűzoltók hat járműből hatvan embert mentettek ki.

A Nyíregyháza-Szerencs vasúti szakaszon továbbra is áll a forgalom.
Az időjárási helyzet miatt péntek délután rendkívüli ülést tart a megyei védelmi bizottság - tette hozzá Tóth Gabriella.

14:15 - Újra elindult a balatoni kompjárat

Mivel csökkent a szélerősség Somogy megyében, és arra lehet számítani, hogy az utakon is beindulhat lassan a forgalom, pénteken 14 órától újra közlekedik a balatoni kompjárat - közölte Széles János, a rév állomásfőnöke az MTI-vel.

A Szántód és Tihany között közlekedő kompot péntek reggel ideiglenesen leállították, azt ígérve, újraindítják, amint azt az időjárás lehetővé teszi.

14:10 - Északkeleten a hófúvás és a szél is mérséklődött, öt megyében van piros riasztás

Északkeleten a hófúvás és a szél is enyhült péntek délutánra, így ott mérsékelték a korábban kiadott riasztásokat. Az erős hófúvás miatt jelenleg öt dunántúli megyében van még érvényben a legmagasabb fokú, piros riasztás: Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy és Zala megyében.

Ugyanakkor szinte az egész országban továbbra is érvényben van valamilyen fokú riasztás a hófúvás, illetve a viharos szél miatt. Így továbbra is mindenhol készülni kell arra, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a sokfelé viharos északnyugati szél északkeleten a déli óráktól, a Dunántúlon a délután második felétől kezd jelentősen mérséklődni. A legerősebb széllökések általában óránkénti 60-90 kilométeresek lehetnek, a Bakony és a Balaton térségében azonban reggel és délelőtt számítani kellett óránkénti 100-110 kilométeres széllökésekre is.

A Tiszántúlon újabb 5-10, a Duna-Tisza-közén és a Dunántúl keleti felén nagyjából 5 centiméternyi friss hó hullhat. Késő délutántól mindenütt megszűnik a csapadék. Erős hófúvás továbbra is a Dunántúl középső sávjában és az északkeleti megyékben várható - tették hozzá.

14:01 - Kidőlt fák miatt riasztották a fővárosi katasztrófavédelmet

A fővárosi katasztrófavédelemnek tucatnyi esetben kellett a hó súlya alatt vagy az erős szél következtében kidőlt fák miatt helyszínekre kivonulnia - közölte a szervezet szóvivője pénteken az MTI-vel.

Kisdi Máté tájékoztatása szerint a rendkívüli időjárás ellenére Budapesten folyamatos az áram-, a víz- és a gázszolgáltatás, a főutak és a tömegközlekedési útvonalak járhatók, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság pedig megerősített szolgálattal látja el feladatát.

A fővárosi katasztrófavédelem a megyei igazgatósággal közösen gondoskodott mintegy 600 autósról, aki a havazás miatt került bajba. A karitatív szervezetek segítségével csaknem ezer ember számára biztosítottak meleg teát, ásványvizet és szendvicseket, és folyamatosan, négy nyelven tájékoztatták a veszteglőket az utak állapotáról és az időjárás várható alakulásáról - tette hozzá.

Megjegyezte, a rendkívüli időjárás miatt csütörtök délutántól folyamatosan segítséget nyújtanak a Veszprém, a Fejér és a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnak, a főváros egyik autódaruja folyamatosan dolgozik autóbuszok, teherautók mentésében, ezzel szüntetve meg az útakadályokat.

13:52 - Továbbra sincs ivóvíz öt szabolcsi településen

A vezetékszakadás okozta áramkimaradás miatt továbbra sincs vízszolgáltatás öt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen: Bujon, Beszterecen, Kemecsén, Tiszarádon és Vasmegyeren - közölte Lipők Sándor (Fidesz-KDNP) kemecsei polgármester péntek délután az MTI-vel.

A polgármester, aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is, elmondta: több mint tízezer ember maradt víz nélkül az öt településen, ideiglenes ellátásukról a rendőrség segítségével gondoskodnak.

Ásványvizet és máshonnan szállított ivóvizet osztanak nekik, a zavar elhárításához pedig segítséget kértek a katasztrófavédelemtől.

Lipők Sándor kiemelte: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság budapesti központjából már úton van egy nagyteljesítményű áramfejlesztő aggregátor, amely az ideiglenes ivóvízellátást oldja majd meg.

A polgármester közlése szerint az eszköz megérkezése után azonnal üzembe helyezik, egy órán belül feltöltik a víztornyot, és vízhez juthatnak Buj, Beszterec, Kemecse, Tiszarád és Vasmegyer lakói.
Közben az E.ON Zrt. munkatársai és alvállalkozói nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán, a viharos széllökések, a jegesedés és a kidőlt fák miatt meghibásodott elektromos vezetékek összekötésén. Az üzemzavar elhárítása lesz a végleges megoldás a zavartalan vízszolgáltatás újraindítására - mondta Kemecse város polgármestere.

13:49 - A vöröskereszt élelmiszerrel, takaróval segíti a hóban rekedtek ellátását

Szinte az ország egész területén részt vettek a Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei az úton rekedtek vagy a leállt vonatok utasainak ellátásában az elmúlt 24 órában - mondta Kardos István főigazgató pénteken az MTI-nek.

A legnagyobb feladatot az M1-es és az M7-es autópályán elakadt autósok ellátása jelentette, továbbá Nyíregyházánál több veszteglő vonat utasainak nyújtottak segítséget a vöröskeresztesek - tette hozzá.
Komárom-Esztergom megyében az M1-esen elakadt autósok egy részét a tatabányai befogadóállomáson helyezték el, és az ottani védelmi bizottsággal közösen élelmiszert és teát biztosítottak számukra.

Fejér megyében az M7-esen a Polgárdinál történt tömeges balesetnél, valamint Enyingnél is segédkeztek a vöröskeresztesek, plédeket és teát osztottak az ott rekedt autók utasainak.

Szabolcs-Szatmár megyében Nyíregyháza előtt mintegy 15 kilométerrel több személyvonat vesztegelt, elakadt egy InterCity is, ott a vonatokról a vasútállomásra beérkezett utasokat látta el a vöröskereszt. Zsíros kenyeret, kekszet, forró teát adtak az embereknek, egy 11 hónapos gyerek pedig bébiételt kapott.

A Budaörsön, egy bevásárlóközpont parkolójában a rendőrség és a katasztrófavédelem segítségével éjjel kialakított melegedőben szintén dolgoztak a vöröskeresztesek, péntek délelőtt konzerveket vittek, később pedig mintegy 400-500 adag meleg ételt osztottak szét.
A főigazgató elmondta azt is, hogy Budapesten a vöröskereszt hajléktalanellátója teljes kapacitással működik nappali és éjszakai nyitva tartással.

Közölte továbbá, hogy az osztrák vöröskereszt felajánlotta segítségét. Az osztrákok várhatóan kora délután indulnak útnak a nehéz útviszonyokra is alkalmas járművekkel, és az M1-esen rekedt embereknek tudnak majd meleg takaróval, élelmiszerrel és sürgősségi ellátással segíteni.

13:39 - Autókat, házakat rongáltak meg kidőlt fák Zalában

Járművekben és épületekben is jelentős károkat okoztak Zalában a viharos szél miatt kidőlt fák, a megyében öt település van elzárva a külvilágtól.

Leszakadt egy elektromos fővezeték Kemecse és Nagyhalász határban: 98 településen nincs áram

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság péntek délelőtti összegzése szerint Zalaszentlőrincen a szél kidöntött egy 15 méteres fenyőfát, amely egy parkoló személygépkocsira csapódott. A Nagykanizsán, a Múzeum téren kicsavarodott fa parkoló személyautóban és lakóépületben egyszerre okozott kárt. Zalaegerszegen, a Landorhegyi városrészben szintén jelentős anyagi kárt szenvedett egy autós, akinek parkoló járművére egy 15 méteres fa zuhant.

A katasztrófavédelem közölte: a viharos szél egy hótolót is az árokba lökött Karmacs külterületén. Szalapa és Óhíd között pedig egy autóbusz akadt el két utassal, de az úton rekedtek "visszautasították" a kiérkező tűzoltók segítségét.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint Zalában - a reggeli három helyett - kora délutánra már öt települést zárt el a hó a külvilágtól: Kerecsenyt, Orosztonyt, Zalaszentmártont, Pötrétét és Zalamerenyét.
Teljes útzár mellett elakadt kamiont és személyautókat mentenek a 71-es út 113-as kilométerénél.

Továbbra is tilos a járműforgalom a 75-ös úton több szakaszon, le van zárva a Nagyrécse és Nagykanizsa, a Felsőrajk és Pötréte, a Gelse és Pölöskefő, a Kisfakos és Nagyfakos közötti összekötőút, valamint Újudvarnál a 7528-as út. Óhíd és Mihályfa között egy elakadt és üresen otthagyott autóbusz miatt zárták le az utat, Felsőrajk és Pacsa között pedig egy bennragadt kisbusz miatt nem lehet közlekedni.

13:22 - A mentőszolgálat is számos rendkívüli intézkedést tett

Az Országos Mentőszolgálatnál a szabadnapos orvosokat, mentőtiszteket is behívták, a mentősök egyes, kocsival megközelíthetetlen helyeken kilométereken át gyalogoltak a beteghez - közölte Győrfi Pál szóvivő pénteken az MTI-vel.

Kiemelte: az országban kialakult veszélyes időjárási helyzet miatt az Országos Mentőszolgálat is rendkívüli intézkedéseket hozott. Győrfi Pál kifejtette: a mentőellátás folyamatos biztosítása érdekében az elmúlt 24 órában készenlétbe helyezték a tömeges baleseti egységeket, ezen felül minden megyében mentőorvosi kocsikat állítottak szolgálatba, a fővárosi mentőellátást 10 további mentőegységgel erősítették meg.

Emellett a mentőállomást megközelíteni képtelen, szolgálatba igyekvő dolgozók pótlására, szükség esetére engedélyezték a 24 órás szolgálatot is. Rendelkeztek továbbá a halasztható, a kórházak közötti mentőszállítások korlátozásáról is, szükség esetén pedig nem a területileg illetékes, hanem a legközelebbi kórházba szállítják a betegeket, sérülteket.

Győrfi Pál kiemelte: folyamatos együttműködnek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, a rendőrség és a honvédség egységeivel. Az Országos Mentőszolgálat tevékenységét Mártai István főigazgató a Markó utcai központból személyesen irányítja.

A szóvivő közlése szerint az időjárási körülmények miatt késő délelőttig a mentőhelikoptereket nem tudták bevetni. Három légi bázison viszont - korlátozott bevethetőséggel ugyan - de már működik a légi mentés - írta Győrfi Pál.

13:17 - Baranyában két települést elzárt a hó

Baranyában közúton, gépjárművel megközelíthetetlenné vált Kisnyárád és Bakonya a csütörtök óta tartó havazás és hófúvás miatt, a közútkezelő már megkezdte az érintett útszakaszok tisztítását - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Kasza Anett közleménye szerint Pécsen a Kénesi út van lezárva, a város többi útja járható, de az erős szél miatt rövid időn belül hóakadályok képződhetnek az utakon.
A baranyai megyeszékhelyen a 35-ös számú helyi járat továbbra is csak a Dömörkapuig, a 36-os és a 37-es pedig az Angster János úti megállóig közlekedik, a többi vonalon kis késéssel ugyan, de járnak a buszok. A távolsági buszok menetrend szerint elindulnak, az útviszonyok miatt azonban késésre lehet számítani.

Baranyában sehol sem kötelező a hólánc használata, a vasúti közlekedésben nincs fennakadás, a határátkelőknél ugyanakkor nehézkes a haladás. Horvátországban az utak járhatók, de a látótávolság alacsony és ott is hóátfúvások lehetnek.

A megyében pénteken eddig tizenhat eseményhez vonultak ki a tűzoltók a rendkívüli időjárással összefüggésben, elsősorban árokba sodródott, elakadt, a forgalmat akadályozó gépjárművek miatt hívták ki őket.
Kasza Anett kitért arra: Baranyában továbbra is intenzíven havazik, a hó vastagsága 3 és 10 centiméter között van, a nap folyamán pedig további 5-10 centiméter friss hó várható.
A viharos északnyugati szél a Dunántúlon a délután második felétől jelentősen mérséklődik és a csapadék is megszűnik.

13:05 - Pintér Sándor a katasztrófahelyzet miatt riadót rendelt el
Az országban kialakult katasztrófahelyzet miatt Pintér Sándor belügyminiszter összehívta az operatív törzset, riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél és a mentőket is bevonták a tevékenységbe. A tárca vezetője ismételten azt kérte, senki ne induljon útnak gépkocsival az érintett utakon. Azt is ígérte, óránként tájékoztatást adnak az aktuális helyzetről.

Katasztrófahelyzet alakult ki a havazás miatt

Pintér Sándor belügyminiszter pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon. Utalt arra, volt ahol a 100 kilométer/órás szél okozott károkat, vagy emelt három méteres hótorlaszokat, máshol az elektromos áramszolgáltatás szűnt meg.

Közölte, felkérték a honvédség lánctalpas egységeit, hogy vegyenek részt a mentésben. Jelezte ugyanakkor, hogy sok esetben a hófalakkal nem bírtak a hómarók és sok esetben a lánctalpas harci járművek is elakadtak. Közölte, jelenleg is nehézségek vannak az M1-es és az M7-es autópályán.

Elmondta, több száz gépkocsi és ember került a hó fogságába, akiket tudtak kiszabadítottak és melegedőkbe vittek. Akik pedig az autókban maradtak, azoknak igyekeztek vizet, élelmiszert, valamint benzint vinni, utóbbit azért, hogy a kocsikat tovább tudják fűteni.

Azt is hangsúlyozta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy mindenki kiszabaduljon a hó fogságából.

Arra az újságírói kérdésre, elégedett-e az eddigi megelőző, illetve mentési tevékenységgel, a belügyminiszter arról beszélt: amit az egységek tettek, azzal elégedett, ugyanakkor az állampolgári fegyelemmel nem. Az egységek mind odaadással, mind szakmai felkészültséggel jelesre vizsgáztak - szögezte le.

Az állampolgári felelőtlenségre példaként említette, hogy előző nap, amikor már mindenki tudta, hogy nem szabad útnak indulni, negyven gépkocsi ütközött össze az M7-es autópályán. "Felelőtlenül elindultak, nyári gumikkal elindultak és 5-10 méteres látótávolságnál olyan sebességgel haladtak, hogy képtelenek voltak megállni (...), és egy ember el is hunyt" - fogalmazott.

A kialakult időjárási helyzet érzékeltetésére arról beszélt, a hókotrók mögött a 100 kilométer/órás erősségű szél három méteres hófalakat emel. Szavai szerint a mostanihoz mérhető időjárási körülmények emberemlékezet óta nem voltak.

A sajtótájékoztatón friss hírként bejelentették azt is, hogy a Terrorelhárítási Központ harci járművei megkezdték az M1-es autópályán rekedt több száz ember mentését.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője elmondta: a legnehezebb közlekedési helyzet az M1-es és az M7-es autópályán alakult ki, a két autópályát lezárták.

Az M1-es autópályán több helyen jelenleg is zajlik az oldalakat elválasztó szalagkorlát bontása annak érdekében, hogy az ott lévő autósokat vissza tudják fordítani. A szalagkorlát bontását Győr-Moson-Sopron és Komárom-Eszergom megyében végzik - közölte.

Hozzátette: összesen 227 melegedő helységet nyitottak meg, többségében a két autópálya érintett szakaszain.

Bakondi György közölte, az országban 238 beavatkozást igénylő hófúvást regisztráltak, 57 települést elzárt a hó, ez 13.327 embert érint. Mintegy száz közút, öt vasúti vonal járhatatlan. Továbbá egy kikötőt, és három határátkelőt is lezártak - mondta.

Adataik szerint eddig 5446 gépjármű akadt el közúton, 18 vasúti szerelvény került a hó fogságába, 160 településen szakadt meg az áramellátás. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nagyon erős szél hátráltatja a helyreállítást, ezért a megyei katasztrófavédelemnek agregátorokat adtak át.

Elmondta azt is, a mobiltelefon-szolgáltatókkal egyeztettek annak érdekében, hogy sms-t tudjanak küldeni a hóban rekedteknek a "követendő magatartási szabályokról". Kitért arra, hogy jelenleg már 12 honvédségi lánctalpas egység kapcsolódott be a mentésbe, valamint közölte: elfogadták az osztrák köztársaság felajánlását, amely szerint hómarókat küldenek.

Kérte, hogy azokban a megyékben, ahol vörösriasztás van érvényben, senki semmilyen körülmények között ne induljon útnak. Újságírói kérdésre közölte, a nagy szél miatt helikopterek nem használatóak az elzárt településeknél.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány elmondta: az elmúlt 24 órában a közutakon három halálos baleset történt, ebből kettő függ össze a rendkívüli időjárási helyzettel. Kilenc baleset súlyos, ötvenhét könnyű, háromszáz pedig sérülés nélkül végződött.

Az ország hat megyéjében - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Somogy, Fejér és Zala - 1430 elakadt jármű van, négyszázan tartózkodnak még most is az autóikban. Az elmúlt 24 órában 4000 embert mentettek ki elakadt autóból - közölte.

Papp Károly elmondta, intézkedett arról, hogy azokon a szakaszokon, ahol elhagyott gépjárművek vannak, legyen rendőri biztosítás. A készenléti rendőrségtől 2700 liter üzemanyagot indíttatott útnak, hiszen - mint közölte - voltak olyan emberek, akik nem voltak hajlandóak elhagyni gépjárművűket, ezért szükségessé válhat az üzemanyag pótlása. Megjegyezte, a készenléti rendőrség teljes állománya készen áll a bevetésre.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azt közölte, számítottak a rendkívüli időjárásra, ezért a kórházak előre feltöltötték vérraktáraikat. Elmondta, a mentők megerősített szolgálattal készenlétben állnak, és a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség segítségével "a legtávolabbi megközelíthető pontig eljutottak", és ott várnak azokra, akiknek segítségre van szüksége.

13:00 - Nem járnak a buszok, késnek a vonatok Veszprém megyében

Nem járnak a buszok, késnek a vonatok Veszprém megyében - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.

Révész András elmondta: a Bakony és a Balaton Volán járatai nem közlekednek a megyében, részben a rossz időjárási és útviszonyok miatt, részben pedig azért, mert a társaságok több járműve még a telephelyeken kívül vesztegel.

A MÁV-tól kapott információk szerint a vonatok egyes szakaszokon hosszabb-rövidebb ideig késnek, ennek a felsővezetékek szakadása, valamint a sínekre rakódott hó az oka - tájékoztatott a szóvivő.
Az MTI információi szerint a Szombathely-Veszprém vasútvonalon többórás késéssel közlekednek a vonatok; a katasztrófavédelem azt tanácsolja, hogy aki útnak indul, az alaposan tájékozódjon a közlekedési viszonyokról.

12:57 - MÁV: többórás késésekkel indítanak és fogadnak vonatokat a fővárosban

A fővárosi pályaudvarok a szerelvényfordulók miatt jelentős, akár többórás késéssel, de fogadnak és indítanak vonatot - közölte a Mávinform pénteken az MTI-vel, hozzátéve: a havazás és a viharos erejű szél továbbra is komoly gondokat okoz a vasúti közlekedésben.

Both Ferenc sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az északkeleti, keleti országrészben a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony, a Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon lassan megindult a közlekedés, a Szajol és Debrecen között leszakadt felsővezetéket megjavították, de ennek ellenére a csütörtök este elindult vonatok még nem érkezetek meg a célállomásra.

A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Komárom és Győr közötti szakaszán a hóátfúvások miatt továbbra is csak egy vágányon tudnak közlekedni a vonatok.

A MÁV-START Zrt. a feláras vonatokra feloldotta a helyjegyváltási kötelezettséget. Az InterCity, a RailJet és az EuroCity járatokra pedig nem kell helyjegyet váltani - tudatta a a vasúttársaság, amely arra kéri az utasait, hogy aki teheti, az ne induljon útnak még vonattal sem.

12:55 - Tizenkilenc elzárt település és ötvennél több lezárt út van Fejérben

Tizenkilenc település megközelíthetetlen és több mint ötven közutat lezártak a hófúvások miatt Fejér megyében – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem pénteken az MTI-vel.

Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudatta, hogy jelenleg megközelíthetetlen közúton Iszkaszentgyörgy, Zámoly, Csákberény, Nagyveleg, Csákvár, Vértesboglár, Bodmér, Szár, Újbarok, Gánt, Magyaralmás, Csókakő, Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya, Baracska és Mány. Ezen kívül több mint ötven közutat kellett lezárni a megyében.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, Pécsi Norbert Sándor arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egyes útszakaszokon már 1-2 méteres hóakadályokat emelt a viharos szél. A szél számottevő enyhülésére az előrejelzés szerint pénteken nem lehet számítani.

Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte: Bakonycsernyénél elakadt egy busz negyven utassal, a katasztrófavédelem péntek délelőtt élelmet és védőitalt, valamint üzemanyagot szállított a helyszínre. A busz kiszabadításán munkagép dolgozik.

Székesfehérvár határában a 8-as főút várost elkerülő szakaszán három, horvát gyerekeket szállító autóbusz nem tudta folytatni az útját Horvátország felé, ezért őket a székesfehérvári melegedőhelyeken szállásolták el.

Fehérvárcsurgónál egy helyi vállalkozás segített egy beteget szállító, elakadt mentő továbbhaladásában.

Tabiné Darabos Anna, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának (MH ÖHP) kommunikációs tisztje az MTI érdeklődésére elmondta: Fejér megyében egy lánctalpas katonai járművet indítottak útnak a hóban rekedtek kiszabadítására. A jármű először Igarpusztára ment, majd onnan Csókakőre indul.

12:53 - Vérellátó szolgálat: zavartalan a vérellátás az országban

Az országban a vérellátás az ítéletidő ellenére is zavartalan - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) pénteken az MTI-vel.

Azt írták, az időjárás-előrejelzésnek köszönhetően az OVSZ a héten megfelelően fel tudott készülni a hosszú hétvégére "jósolt" téli időjárásra.
Az Országos Vérellátó Szolgálatnál az ország vérkészlete megfelelő, a csütörtökön kezdődött kíméletlen időjárás - országos havazások, hófúvások - ellenére is folyamatosan és kiegyensúlyozottan tudja biztosítani az ország egész területén az egészségügyi intézmények vérrel, vérkészlettel való ellátását, így a betegek ellátása is zavartalan - tették hozzá.

Ezzel együtt az OVSZ ezúton kéri a felnőtt - 18-65 év közötti, egészséges - lakosságot, hogy az idő javulásával keressék fel a lakhelyükhöz legközelebb eső vérellátó intézményt vagy kiszállásos véradási helyszínt, és adjanak vért, ugyanis az ország biztonságos vérellátásához napi 1500-1700 véradásra van szükség. A véradási helyszínek a www.ovsz.hu vagy a www.veradas.hu weboldalakon olvashatók - áll a közleményben.

12:49 - Nehezen járhatóak az utak Szabolcsban

Nehezen járhatóak az utak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, elzárt település nincsen a megyében, két útszakaszt azonban lezártak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei ügyelete pénteken az MTI-vel.

Járhatatlanná vált a Hajdúdorogot Újfehértóval, valamint a Lászlótanyát Nagykállóval összekötő útszakasz, ezért ezeket lezárták a forgalom elől - közölték.

A megyében intenzíven havazik, a lehullott hó mennyisége 8-12 centiméter. A térségben a fő- és mellékutak letaposott havasak és síkosak, a szinte mindenütt előforduló hóátfúvások miatt csak nehezen lehet haladni személyautóval. Nagyobb hóátfúvásokat jelentettek Kemecse, Tiszavasvári Kótaj és Dombrád környékén.
A közútkezelő 27 gépe do

12:48 - SMS-ben tájékoztatja az úton lévőket a Belügyminisztérium

Rövid szöveges üzenetben tájékoztatja a hóban rekedteket a Belügyminisztérium a követendő teendőkről - jelentette be Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

A főigazgató tájékoztatása szerint valamennyi szolgáltatóval egyeztettek a kérdésben.

A tárca aláírásával kiküldött SMS-ben az áll: "Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át másik gépjárműbe!"

12:37 - Hóátfúvásokra kell számítani Nógrád megyében

Kezdődő hóátfúvásokra kell számítani Nógrád megyében a 2-es úton a rétsági körforgalom és a Parassapuszta közötti útszakaszon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a Nagyoroszi és Patak közötti szakaszon a hóátfúvás miatt csak a fél útpálya járható, ezért kérik a közlekedőket, hogy kerüljék el ezt az útszakaszt.

A szóvivő hozzátette: a rendőrség jelen van az utakon, és azt javasolják, hogy elakadás, kicsúszás, műszaki hiba vagy a közlekedéssel kapcsolatban felmerülő más problémák esetén kérjék a rendőrök segítségét.

12:35 - Győr megye: az M1-esen és a 86-oson a legtöbb az elakadt autó

Az M1-es autópálya és a 86-os főút Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán a legtöbb az elakadt jármű - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője az MTI-vel.

Dobos Viktória hadnagy tájékoztatása szerint szerda délutántól csütörtökön tíz óráig mintegy 300 autó és körülbelül 400 teherjármű akadt el a rendkívüli hóhelyzet miatt a megyében.

Közlése szerint csütörtökön mintegy húsz centiméternyi hó esett, a hajnali óráktól kezdve megszűnt a csapadék. Ugyanakkor nagyon erős, körülbelül 70-90 kilométeres sebességű szél fúj, amely sok helyen hóátfúvást okozott és a hó az utakra fagyott.

A látótávolság közepes, 100-300 méter között van, illetve a hófúvásos szakaszokon rossz, 100 méter alatti.

12:31 - Vas megyében viharos szél nehezíti a közlekedést, két út van lezárva

Vas megyében is viharos szél nehezíti a közlekedést, a tűzoltóknak pénteken eddig 34 alkalommal kellett kivonulniuk, úttestre, épületekre, vezetékekre dőlt fák, a szél által megbontott tetők miatt - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Balogh Nikoletta közölte: a rendőrség a szomszédos megyékben uralkodó kritikus útállapotok miatt teljes útzárat rendelt el a 86-os úton Hegyfalutól Csorna irányába és a 8-as úton Jánosházától Veszprém felé, lezárta a Kám-Egervölgy mellékútvonalat, és továbbra is le van zárva a Karakó-Jánosháza útvonal.

Balogh Nikoletta tudatta azt is: Porpác és Sárvár között a villamos felsővezeték helyreállítása a kora délutáni órákra várható.
Vas megyében a szélvihar miatt az éjszaka ideiglenesen elhelyezett emberek fokozatosan hagyják el a kijelölt szállásokat és térnek vissza otthonukba, már csak harminchárman vannak ideiglenes melegedőhelyen Keléden, Celldömölkön és Répcelakon - fűzte hozzá a szóvivő.

Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint Vas megyében elzárt település továbbra sincs.

12:25 - Az Osztrák Vöröskereszt is segít

Az Osztrák Vöröskereszt várhatóan útnak indít egy konvojt Magyarországra, hogy segítséget nyújtson a rendkívüli időjárási helyzet miatt elakadt autósoknak - erősítette meg az MTI értesülését Gerry Foitik, az Osztrák Vöröskereszt országos bevetési parancsnoka pénteken délben.

"Előkészítünk egy akciót, hogy segítsünk az autósoknak, akik az M1-es autópálya Győr és, ha jól tudom, Tatabánya közötti szakaszán akadtak el" - mondta az osztrák illetékes. Becslése szerint egy-másfél órával dél után indulhatnak az autók. A magyar társszervezet kérésére szervezik az akciót.

Munkatársaik meleg teát, élelmiszert és természetesen elsősegély-ellátáshoz szükséges eszközöket visznek magukkal. Mint elmondta, becslése szerint 30-40 járművet tudnak útnak indítani, és reményeik szerint az osztrák autópálya-kezelő is rendelkezésre bocsát egy hóekét.

12:15 - Átmenetileg díjmentesek az autópályák

A kritikus időjárási és forgalmi helyzet miatt visszamenőleg, csütörtökön 14 órától díjmentessé tette a hazai díjköteles autópálya-szakaszokat az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.

A társaság kommunikációs vezetője, Csohány Domitilla az MTI-t péntek délben arról tájékoztatta, hogy a visszavonásig érvényben lévő rendelkezés szerint azok, akik baleset vagy torlódás miatt az autópályán rekedtek, és közben lejárt az úthasználati jogosultságuk, azaz az e-matricájuk, nem kapnak büntetést. A díjmentesség minden díjkategóriában érvényes.

"Az ÁAK Zrt. munkatársai folyamatosan dolgoznak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a forgalmi akadályok elháruljanak, és minden pályaszakaszon megindulhasson a közlekedés" - írta a közleményben.

Felhívta a közlekedők figyelmét arra, hogy ügyfélszolgálatuk (06-40/40-50-60) és a www.autopalya.hu oldaluk leterheltség miatt nehezen érhető el.

12:10 - Súlyos sérültek kerültek a nagykanizsai kórházba

Kihűlés, agyrázkódás és törések miatt több sérült is a nagykanizsai kórházba került csütörtök óta, a rendkívüli időjárás által okozott balesetek helyszínéről - mondta a Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója pénteken az MTI érdeklődésére.

Brünner Szilveszter közölte: csütörtökön kihűlés és lábszártörés miatt két súlyos sérültet szállítottak be a mentők, őket az intenzív osztályon ápolják.
A főigazgat
ó kitért arra is, hogy a kórházba szállítottak között voltak agyrázkódás miatt ellátottak, és csuklótöréssel is kezeltek beteget.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábban arról adott tájékoztatást, hogy a megyében csütörtök hajnaltól péntek reggelig 321 embert kellett kimenteni a hóban rekedt gépjárművekből, a közúti balesetekben tízen sérültek meg.

12:01 - A honvédség katonái és harci járművei is segítik a mentést

A télies időjárás okozta rendkívüli helyzetben a Magyar Honvédség katonái, valamint harci járművei, köztük lánctalpas gépek is segítik a mentést - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

"A Magyar Honvédség alapfeladatai között szerepel a hozzájárulás a katasztrófavédelmi feladatok megoldásához" - írták.

Kifejtették: a télies időjárás okozta rendkívüli körülmények miatt csütörtök késő este a Katasztrófavédelmi Operatív Törzs a vezető ügyeleti szolgálatok útján elrendelte a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) műveletvezető csoportjának aktiválását. A csoport riasztotta és készenlétbe helyezte a honvédség téli vészhelyzet-felszámoló és mentőcsoportjának tagjait.

A katonák éjjel életveszélyes helyzetek megoldásában, valamint hóban rekedt tömegszállítási eszközökön lévők mentésében vettek részt. A tucatnyi eset között volt például, amikor buszon ragadt utasokat kellett menteni (Várpalota és Hajmáskér között, valamint Csémpuszta és Takácsi közelében), a Dad-Szákszend összekötőúton pedig egy sebesülteket szállító mentő került bajba, amelyet lánctalpas vontató mentett ki a hó fogságából.

A munkálatokban hat alakulat - tatai, veszprémi, pápai, várpalotai, kaposvári, székesfehérvári helyőrségek - mintegy 40 katonája közvetlenül a végrehajtásban, a mentésben vett részt. A honvédség minden esetben a katasztrófavédelem által kijelölt melegedőhelyre szállította a bajbajutottakat.

A honvédség továbbra is részt vesz a mentési munkálatokban, délelőtt három helyőrségről összesen hat lánctalpas gépet indítanak el a hóban rekedtek segítésére, továbbá a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság kérése alapján a Bakony Harckiképző Központ terepjárókat biztosít a dialízises betegek szállítására - írta a HM.

11:47 - Öt település megközelíthetetlen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Öt település megközelíthetetlen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hóhelyzet miatt: Hejce, Regéc, Mogyoróska, Fony és Korlát - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság pénteken az MTI-t.

Az áramellátás a szélsőséges időjárási viszonyok okozta károk miatt 34 településen szünetel, ez körülbelül 18 ezer fogyasztói helyet érint.
Az ÉMÁSZ szakemberei a hibaelhárítást folytatják, de az a rossz időjárási viszonyok miatt ez sokszor nehéz vagy a vártnál jóval hosszabb időt vesz igénybe.

Miskolci Járás Helyi Védelmi Bizottsága az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatta a lakosságot: a rendkívüli időjárási körülmények miatt áramkimaradások lehetnek, így a szennyvízelvezetéssel kapcsolatosan is adódhatnak problémák. Ezért arra kérik az állampolgárokat, hogy lehetőség szerint mérsékeljék a vízhasználatot.

11:20 - Pintér Sándor riadót rendelt el

 Az országban kilakult katasztrófahelyzet miatt Pintér Sándor belügyminiszter riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél, és összehívta az operatív törzset.

Pintér Sándor belügyminiszter pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, emberemlékezet óta nem volt ilyen időjárás Magyarországon. Utalt arra, volt, ahol a 100 kilométer/órás szél okozott károkat vagy emelt három méteres hótorlaszokat, máshol az elektromos áramszolgáltatás szűnt meg.

Közölte, felkérték a honvédség lánctalpas egységeit, hogy vegyenek részt a mentésben.

11:05 - A zalai főutakon délután indulhat meg a közlekedés

A lezárt M7-es autópályán, az M70-es autóúton és két főútvonalon kívül még mintegy 35 mellékúton nem vagy csak nagyon nehezen lehet közlekedni, a főutakon várhatóan délután indulhat meg a forgalom - tájékoztatta a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke péntek délelőtt az MTI-t.

Rigó Csaba kormánymegbízott közölte: a 76-os út Sármellék és Alsópáhok közelében nem járható, a 75-os utat Bak és Zágorhida között teljesen lezárták, további csaknem 35 mellékúton pedig nem vagy csak nagyon nehezen lehet közlekedni.

Keszthely térségében továbbra is kritikus a közlekedési helyzet, a 75-ös és a 76-os út Zalacsány és Keszthely közötti szakaszán még mindig nem javasolt a közlekedés.

Változatlanul zárva van mindenféle járműforgalom elől az M7-es autópálya a Somogy-Zala megyehatártól Letenyéig, valamint az M70-es autóút teljes hosszában.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása alapján Rigó Csaba arról számolt be, hogy a délutáni órákra várhatóan minden zalai főútvonalon megindulhat a személyforgalom, de amíg a viharos szél nem mérséklődik, csak a legindokoltabb esetben induljon útra bárki is.

A kormánymegbízott közölte: péntek délelőtt 349 ember tartózkodik a járási helyi védelmi bizottságok és a települési vezetők által kialakított szükségszállásokon, melegedőhelyeken Keszthelyen, Sármelléken, Alsópáhokon, Nagykanizsán és Letenyén.

11:03 - Több mint egyméteres hótorlaszok Bács-Kiskun megyében, nincs elzárt település

Egy méternél magasabb hótorlaszok alakultak ki, ezért teljesen lezárták Bács-Kiskun megyében az 5205-es utat Szabadszállás és Kunszentmiklós, valamint az 5203-as utat Tass és Kunszentmiklós között, a települések azonban nincsenek elzárva, mert a másik irányból megközelíthetőek - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Mihályné Bornemisza Eleonóra közölte: az 55-ös úton Baja és Felsőszentiván között egy-két kilométer hosszan helyenként csak egy-egy sáv járható a hóátfúvások miatt, de az utat folyamatosan takarítják. Hasonló a helyzet az 5308-as úton Kalocsánál és az 5412-es úton Kiskunhalas és Jánoshalma között is.

A megyében a folyamatos havazás és erős szél miatt több úton nehéz a közlekedés - tette hozzá.

10:55 - Audi: sok munkás nem jutott haza a műszakból

Az Audi győri gyárának sok munkása nem tudott hazajutni csütörtökön a délutáni műszakból - erősítette meg Czechmeister Mónika kommunikációs vezető pénteken az MTI érdeklődésére.

Az érintettek közül sok dolgozót győri szállodákban helyeztek el, nyolcvan ember pedig a vállalat épületeiben aludt, ellátásukról a cég gondoskodott - tette hozzá.

Az MTI úgy tudja: az Audi Hungaria Motor Kft. menedzsmentje délután dönti el, hogy a pénteki munkaszünet után szombaton elindul-e a munka a több mint kilencezer embert foglalkoztató járműgyárban.

Mihályka Imre, a Kisalföld Volán személyszállítási igazgatója nem sokkal korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 28 elakadt járatuk között több olyan is van, amely a győri Audi-gyárból szállította volna haza a délutáni műszak dolgozóit - nem ért célba az ácsi és a neszmélyi járat sem.

10:53 - Budaörsön egy áruház parkolójában gondoskodtak a bajbajutottakról

Éjjel a rendőrség és a katasztrófavédelem segítségével talált menedéket egy budaörsi áruház parkolójában több száz bajba jutott autós, a melegedőben jelenleg csaknem 1500 ember tartózkodik. Budaörsön a Hársfa utcai általános iskola melegedőként üzemel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) péntek délelőtt.

A rendőrség honlapján közöltek szerint Pest megyében reggel lezárták a Szigetcsép és Tököl közötti összekötő utat. Nem lehet közlekedni a Pilisvörösvár és Csobánka közötti úton sem. Lezárták továbbá az M1-es és M7-es autópálya, valamint az 1-es út Pest megyei szakaszát, továbbá a 7-es utat Tárnoknál, valamint a 6-os út Százhalombatta és Ercsi közötti szakaszát.

A lezárt útszakaszokon előreláthatólag csak szombaton indulhat meg a közúti forgalom.

A rendőrség azt kéri, hogy senki ne induljon útnak. Akinek pedig mindenképpen szükséges autóval közlekednie, előre tájékozódjon az útviszonyokról, a lezárásokról, vigyen magával takarót, hóláncot, meleg italt, hólapátot, az autót tankolja tele, mobiltelefonját indulás előtt töltse fel.

10:51 - Ezer embert kellett elhelyezni Győrben

A katasztrófavédelem péntek délelőtti adatai szerint 1038 embert kellett elhelyezni Győr-Moson-Sopron megyében a rendkívüli hóhelyzet miatt.

Dobos Viktória hadnagy, szóvivő az MTI-vel azt közölte: a rászorulókat megyeszerte huszonkét befogadóhelyen - iskola, óvoda, művelődési ház, kollégium, sportcsarnok - látják el.

Tájékoztatása szerint az M1-es autópálya két forgalmi iránya között a korlátot három helyen - a 110-es, a 112-es és a 114-es kilométerszelvényben - bontották meg a tűzoltók, hogy a hóban rekedt járművek minél hamarabb a környező településekre juthassanak a sztrádáról.

10:49 - Szabolcsban 97 településen nincs még áram

Kilencvenhét településen még mindig nincs áram a viharos szél és a jegesedés okozta vezetékszakadások miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője péntek délelőtt az MTI-vel.

Csepely Zsigmond ezredes elmondta: az áramkimaradás összesen 71 ezer fogyasztói helyet érint a megyében.

Az E.ON Zrt. szakemberei és alvállalkozói folyamatosan dolgoznak a hibaelhárításon, Nyíregyháza keleti részén például 12 órás üzemzavar után délelőtt 10 órakor állt helyre az áramszolgáltatás.
Szabolcsban, ahol 10-15 centiméteres hó esett eddig, már nincs elzárt település.

Csepely Zsigmond szólt arról, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóságon operatív törzs kezdte meg működését csütörtök este, a jelentkező mentési feladatok irányítására.

Az éjszakai órákban 587 embert mentettek ki a hóból, például két vonat 450 utasát.

Az ezredes kiemelte, hogy az áramkimaradás miatt sok településen nincs fűtés sem a lakások egy részében, ezért melegedőket jelöltek ki, eddig azonban csak a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban lévőt vették igénybe huszonhárman. Ők az éjjel a vasútállomásról kerültek oda, miután vonattal nem tudtak tovább utazni.

A katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjének közlése szerint két elakadt betegszállító mentő is segítségre szorult Szabolcsban, Vasmegyernél és Nyíregyháza-Nyírszőlősnél.

A nyírségi tűzoltók emellett balesetek műszaki mentésénél is közreműködtek.

10:48 - Magyar Honvédség T-72-es harckocsikat indított a hóborította utakra

A Magyar Honvédség T-72-es harckocsikat indított útnak a rendkívüli időjárás miatt bajbajutottak segítésére - közölte a Magyar Honvédség a Facebook-oldalán.

Atabiné Darabos Anna őrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának (MH ÖHP) kommunikációs tisztjét idézve azt írták: a katasztrófavédelmi operatív törzs lánctalpas technikai eszközök bevetését rendelte el. A T-72-es harckocsik segítenek az elakadt járművek mentésében, míg a PTSZ harcjárművek főként a hóban ragadt emberek szállítására alkalmasak - idézték az ÖHP kommunikációs tisztjét.

Az operatív törzs felkérésére egy órán belül összesen hat lánctalpas indul útnak Győr-Moson-Sopron, Veszprém, illetve Komárom-Esztergom megyében - olvasható a Facebook-oldalon.

10:46 - Zalában több száz fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás

Zalaegerszegen és Rédicsen csaknem 600 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás az időjárási körülmények miatt - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteken az MTI-vel.

Zalaegerszeg bazitai városrészében és Babosdöbrétén 294 fogyasztó maradt áram nélkül nem sokkal 9 óra előtt, Rédicsen pedig 274 fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás reggel 8 órától.

A katasztrófavédelem közölte azt is: éjszaka is több helyen voltak hosszabb-röviden áramkimaradások, amelyeket a szolgáltató mindenütt kijavított, és megkezdte a mostani hibák megszüntetését is.

10:37 - MÁV: nagy a gond a vasúti közlekedésben

A havazás és a viharos erejű szél nagy gondokat okoz a vasúti közlekedésben, a Mávinform ezért arra kéri az embereket, hogy aki teheti, ne üljön vonatra. Szinte valamennyi vonalon késnek a vonatok, vannak olyan szerelvények is, amelyek csütörtök este óta még nem tudtak eljutni a célállomásukra.

Both Ferenc sajtóügyeletes az MTI-hez péntek délelőtt eljuttatott közleményében azt írta: az északkeleti, keleti országrészben a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony, a Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon szinte alig tudnak közlekedni a vonatok, és számos vonalon a csütörtök esti vonatok sem érkeztek még meg a célállomásra.

A Kaposvár-Kiskorpád vonalon a katasztrófavédelemmel közösen szabadítottak ki egy vonatot a hó fogságából, de több dunántúli vonalon is vannak fennakadások. A viharos szél miatt sok helyen a vasúti pályát nem tudják megtisztítani, és a szél - főleg a keleti országrészben - leszakítja a felsővezetékeket.

A sajtóügyeletese közölte: a Budapest-Komárom-Győr vonalon Komárom és Győr között a hóátfúvások miatt le kellett zárni az egyik vágányt.

10:34 - Kisalföld Volán: 28 busz akadt el a hóban

A Kisalföld Volán 28 autóbusza vesztegel a hó fogságában – közölte a társaság személyszállítási igazgatója péntek délelőtt az MTI érdeklődésére.

Mihályka Imre azt mondta: Csorna, Kapuvár és Győr térségében "állunk, egyszerűen nincs lehetőségünk közlekedni", míg Mosonmagyaróvár és Sopron térségében, ha fennakadásokkal is, de megy a forgalom.

Az elakadt járatok között több olyan is van, amelyről még nem tudták kimenteni az utasokat és a sofőrt. Egy Győrből a közeli Bőnybe tartó busz száz utasának felét egy közeli baromfitelepen sikerült elhelyezni, a többiek, a "fűtött, de nem komfortos" járművön éjszakáztak.

Éjjel az M1-es autópályán a társaság négy busza vesztegelt, "ott minden olyan körülmény adott, ami akadályozza a közlekedést: a hó, a szél, a jég és több keresztbefordult jármű" – jegyezte meg az igazgató.
Több olyan busz is elakadt, amely a győri Audi-gyárból szállította volna haza a délutáni műszak dolgozóit, így nem ért célba az ácsi és a neszmélyi járat sem.

10:27 - Közútkezelő: már a hátrahagyott, hóval befútt járművek is gondot okoznak

Az ország közútjain sokfelé már a hátrahagyott és hóval befútt járművek is óriási gondot okoznak - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. péntek délelőtt az MTI-vel.

A közlemény szerint a rendkívüli időjárási körülmények miatt az eddig lezárt utak száma meghaladja a százötvenet, rengeteg az elzárt település is.

Az Útinform információi szerint a Dunántúlon Baranya, Veszprém és Fejér megye több pontján, valamint a Duna vonalától keletre mindenütt esik a hó. Baranya, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbá a Duna menti területeken intenzíven havazik. Emellett a viharos szél miatti hóátfúvások is komoly gondokat okoznak, egyre több út válik járhatatlanná.

Mint írták: a Magyar Közút teljes kapacitással, mintegy hétszáz munkagéppel dolgozik, de a viharos erővel fújó szél percek alatt visszahordja a havat a burkolatra.

Nyomatékosan kérik az autósokat, hogy a hófúvásokban érintett területeken semmiképpen ne induljanak útnak - hangsúlyozta Pécsi Norbert Sándor szóvivő közleményében.

Továbbra is a legmagasabb fokú, piros riasztás van érvényben Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy, Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Emellett a hófúvás, valamint a viharos szél miatt szinte az egész országban érvényben van valamilyen fokozatú riasztás. Mindenhol készülni kell arra, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet.

10:25 - Veszprém megyében száz autó vesztegel az utakon

Veszprém megyében száz autó vesztegel az utakon és 650 ember várakozik a melegedőkben a hóhelyzet miatt; minden tűzoltó a helyzet megoldásán dolgozik, betegeket is szállítottak - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Révész András elmondta: csütörtökön a megyében minden egységüket mozgósítani kellett, bevonva a mentésbe az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságokat, az önkéntes tűzoltó-egyesületeket, valamint a Bakony mentőszervezet egységeit is.

Összesen 113 tűzoltó segített a megyei útjain, főleg elakadt teherautók és személygépjárművek mentésénél: több mint 150 beavatkozást végeztek, de volt, ahol egy jelzésre több feladatot is el kellett látni - összegezte a szóvivő.

Hozzátette: több esetben mentettek a tűzoltók menetrend szerint közlekedő buszjáratokat vagy baleset résztvevőit, elszenvedőit: egy súlyos és 18 könnyű sérültet adtak át a mentőszolgálat munkatársainak.
Az esti órákra sem hagyott alább a szél, sem a havazás, több kilométeres dugók, torlódások alakultak ki - emlékeztetett.

Veszprém megyében 30 melegedőt nyitottak meg, ott jelenleg is 650 ember várja az időjárás jobbra fordulását.

A tűzoltók pénteken is folytatják a munkát, a mentéseket nehezíti, hogy legalább 100 autó vesztegel a megye útjain a hó fogságában - ismertette Révész András.

Rendkívüli esetekről is beszámolt: Hajmáskérnél súlyos cukorbeteg gyermekeknek segítettek mihamarabb a veszprémi kórházba jutni, Bakonynánáról a tűzoltók segítségével tudtak átadni a mentőknek egy szülő nőt, majd még egyszer kisegítették a mentőket, amikor újra elakadt autójuk a hóban; Devecser környékéről vesedialízisre induló betegeket mentettek ki a hó fogságából.

10:24 - Komárom-Esztergom megyében tizenegy település megközelíthetetlen

Folyamatosan mentik az M1-esen rekedt autósokat, az autópálya Komárom-Esztergom megyei szakasza nem járható - közölte a rendőrség, kérve, hogy senki ne induljon útnak se Győr, se Budapest felé. Tizenegy települést a megyében nem lehet megközelíteni közúton a hó miatt.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel péntek délelőtt azt közölte, hogy Komárom és Almásfüzitő között a hótorlaszok miatt leállt a közúti és a vasúti közlekedés. A rendkívüli időjárási és útviszonyok miatt a megyei védelmi bizottság megtiltotta a közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében. Tilos elhagyni a településeket és a városokon belül sem ajánlatos járművel közlekedni.

Az elmúlt 24 órában 1500 embert helyeztek biztonságba, ők az M1-es autópályán, a 13-as és az 1-es úton, valamint összekötőutakon rekedtek a hóban. Az 1-es úton a komáromi rendőrök járőrei egy buszból és negyven személygépkocsiból 93 embert, köztük egy 40 tagú iskolai csoportot vittek meleg helyre, a rászorulók ott védőitalt és élelmet kapnak. A 13-as úton is iskolások rekedtek a hóban, a 35 szolnoki diák szintén melegedőben töltötte az éjszakát.

Nem lehet közlekedni Ács és Nagyigmánd, Nagyigmánd és Tárkány, Kömlőd és Kecskéd, Bokod és Dad, Kömlőd és Dad, Ászár és Győr, Tatabánya és Környe, Tarján és Tardos között. A 13-as és a 81-es út Ászár és Kisbér közötti szakaszát is lezárták.

Kömlődöt, Csatkát, Tárkányt, Csémet, Nagyigmándot, Kisigmándot, Akát, Császárt, Súrt, Ácsteszért és Vérteskethelyt elzárta a hó, ezek a települések közúton megközelíthetetlenek.

10:15 - Debrecenben szünetel a villamosközlekedés

A felsővezetékekre rakódott jég miatt csütörtök este leállították a villamosközlekedést Debrecenben és várhatóan pénteken is egész nap pótlóbuszok szállítják az utasokat - mondta el a DKV. Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Csohány Andrea tájékoztatása szerint a csütörtök esti ónos eső miatt félő, hogy leszakadnának a vezetékek, ha megpróbálnák megtisztítani a jégtől. A Nagyállomás és az egyetem között így pótlóbuszok járnak.
Elképzelhető, hogy egész hétvégén szünetelni fog a villamosközlekedés a városban, meg kell várni ugyanis, hogy a vezetékek leolvadjanak - tette hozzá.

10:12 - A MÁV vonatokat indít Székesfehérvárról több irányba

A MÁV 10 órakor személyszállító vonatot indított a Balaton mindkét partja irányába - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője péntek reggel az MTI-vel.

Szabó-Bisztricz Anett tájékoztatása szerint a vonatközlekedés akadozik. A 10 órakor induló vonatok Szabadbattyán-Lepsény irányába a Balaton déli partján Nagykanizsáig, valamint Szabadbattyán-Polgárdi-Füle-Csajág vonalon a Balaton északi partján Tapolcáig mennek. Székesfehérvárról Budapestre körülbelül óránként indulnak személyvonatok.

Fejér megyében a kora reggeli órákban megállt a vasúti közlekedés Dinnyés és Budapest között. A MÁV tájékoztatása szerint az érintett vasúti pálya jégmentesítése folyamatos.

Közlekednek a vonatok a Nagykanizsa-Veszprém-Tapolca és a Székesfehérvár-Sárbogárd vonalon, de a komáromi vasútvonal Mór után nehezen járható. Jelentős a késés a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vonalon.

10:10 - Buszok és autók akadtak el vagy csúsztak árokba Hajdú-Biharban

Egy román busz árokba csúszott, egy másik elakadt Püspökladány környékén, több autó pedig az utakon rekedt péntekre virradó éjjel Hajdú-Biharban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Vezendi Jánosné ismertette: csütörtökön késő éjjel egy Ártánd felé tartó, román rendszámú busz csúszott árokba a 42-es úton Bárándnál. A buszon senki nem sérült meg, a 48 utast egy püspökladányi rendezvényházban helyezték el. Szintén Püspökladányban helyezték egy másik román busz utasait is, ennek vezetője a 4-es úton kért segítséget a rendőrségtől.

A Nádudvart Hajdúszoboszlóval összekötő alsóbbrendű úton öt autó akadt el a hóban, mentésük jelenleg is folyik - mondta az őrnagy, hozzátéve, hogy Hajdú-Biharban nincs járhatatlan út és megközelíthetetlen település.
Vezendi Jánosné ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a megyei utak nehezen járhatóak, csúszósak, jegesek és a hóátfúvás is folyamatos.

Kiss Szilvia, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-nek elmondta: Hajdú-Bihar tíz településén szünetel vagy szünetelt hosszabb-rövidebb ideig az áramszolgáltatás, amely hajnalban mintegy 25 ezer háztartást érintett. Az áramszolgáltató szakemberei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán.

A debreceni polgármesteri hivatal az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Honvédtemetőbe szervezett hagyományos koszorúzás a zord időjárás miatt elmarad, a többi koszorúzás pedig rövidebb lesz a megszokottnál.

10:09 - Nem közlekednek a távolsági buszjáratok Zalában

Zalaegerszegről pénteken nem indultak és a városba nem érkeztek távolsági buszjáratok, a megye egyes területein egyáltalán nincs menetrend szerinti közlekedés - mondta el az MTI kérdésére a Zala Volán zalaegerszegi üzemvezetője.

Németh Csaba közlése szerint a zalai megyeszékhelyről csütörtökön elindult járatok közül sem ért vissza két autóbuszuk. Keszthely és Hévíz, valamint Bak és Zalatárnok térségének kivételével a helyközi közlekedésben járnak a zalai buszok, de jelentős késésekkel tudnak csak haladni a hóátfúvások és az elakadt járművek miatt.

A zalai buszközlekedési vállalatnak csütörtökön is több, anyagi kárral járó balesete volt a rendkívüli időjárási viszonyok miatt, de ezekben az esetekben csak könnyebb személyi sérülések történtek.
Péntek délelőtt Zalaegerszeg északi elkerülő útján és Dióskálon is a hóban vesztegelt egy-egy buszuk, amelyeket még csütörtökön kellett a helyszínen hagyni.

Németh Csaba hozzátette: a közlekedési körülmények változásától függően legkorábban péntek délutánra remélhető, hogy újra elindulhatnak a távolsági buszok. Példaként említette, hogy a győri és szegedi járat is Zalaegerszegen rekedt, azokat sem tudták csütörtök óta útnak indítani.

10:08 - Újabb településeket zárt el a hó és a szél Veszprém megyében

Tizenötre emelkedett a hófúvások miatt elzárt települések száma pénteken Veszprém megyében; Veszprém, Pápa és Veszprém megye kivezető útjait lezárták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Veszprém megye területén a 7,5 tonnás járművek előtt továbbra is le van zárva a 83-as és a 82-es út,a megyéből továbbra sem lehet felhajtani az M7-es autópályára (Balatonvilágosnál), ott ugyanis a balesetek miatt teljesen megállt a forgalom - közölték.

Tájékoztatásuk szerint a Tapolca és Zalahaláp közötti utat hóátfúvás miatt lezárták; zárva van a Tapolca és Gyulakeszi közötti út, a 7301-es út teljes hosszában, a 710-es út, a Sümeg-Bazsi közötti 7327-es út, a Sümeg és Sümegprága közötti 73159-es út, Sümeg belterületén a 7327-es út, a Sümeg és Devecser közötti 7324-es út, a Sümeg és Tapolca közötti 7319-es út, a Balatonfüred és Balatonszőlős közötti 7338-as út.
Balatonfüred Aszófő és Pécsely felől megközelíthetetlen, le kellett zárni minden Pápáról, Veszprémből és Veszprém megyéből kivezető utat, valamint a 8-as utat Devecsernél Vas megye irányába - áll a közleményben.


Tizenötre emelkedett az elzárt települések száma a megyében. Nagyesztergár, Tés, Jásd, Sáska, Zalahaláp, Taliándörögd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Káptalantóti, Csetény, Lókút, Bakonynána, Szápár, Dudar, Felsőpere el van vágva a külvilágtól.

09:34 - Pályazár, korlátbontás Győrnél az M1-esen

Pályazár van érvényben az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, Győrnél, több ponton a szalagkorlát elbontásával próbálják elterelni a forgalmat – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken a honlapján.

Győr-Moson-Sopronban az M1-es és az M19-es csomópontjától délre, a 105-ös kilométernél az országhatár felé műszaki mentés miatt alakult ki több kilométeres torlódás, a főváros felé vezető oldalon valamivel nyugatabbra, a 115-ös kilométernél pályazár lépett életbe - írták.

A tájékoztatás szerint Komárom-Esztergom megyében a 79-es, Győr-Moson-Sopronban a 111-es kilométernél elbontották a műszaki átjárót; a Hegyeshalom felé haladókat visszafordítják a főváros felé.

09:24 - Nincs fennakadás a Liszt Ferenc-repülőtéren

A havazás ellenére normál üzemmódban tudják fogadni és indítani a járatokat a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren - közölte a Budapest Airport szóvivőhelyettese péntek délelőtt az MTI-vel.

Kurucz László elmondta: a havazás miatt csak egyetlen járat, a Lufthansa Münchenből érkező repülőgépe volt kénytelen Bécsben leszállni, mert a budapesti repülőtéren nem tudták fogadni. Az utasok továbbszállításáról a légitársaság gondoskodik - tette hozzá.

A kifutópályákat folyamatosan takarítják. A kora reggeli órákban több gép is a levegőben várakozott, amíg teljesen letakarították a 2-es pályát, ezután mindegyik rendben le tudott szállni.

Reggel óta folyamatosan dolgoznak a repülőtér hószolgálatának munkatársai, zajlik a gépek jégtelenítése, a repülőtér közlekedésében nincs fennakadás - mondta Kurucz László.

09:21 - Várpalotán rekedt több száz ingázó

Elmaradnak az ünnepi programok pénteken Várpalotán is. Több száz ingázó rekedt a városban, róluk gondoskodnak - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.

Talabér Márta (Fidesz-KDNP) elmondta: csütörtökön több száz ingázó rekedt a városban a rendkívüli időjárási és közlekedési viszonyok miatt, közöttük gyerekek, idősek és krónikus betegek is.

Mindenkit átmeneti szálláson, melegedőkben helyeztek el, a Tésről bejáró kisebb gyerekeket igyekeztek osztálytársakhoz, rokonokhoz elvinni, a többiekkel egy tanár maradt. A városban vendégeskedő sepsiszentgyörgyi színészek játékkal próbálták oldani a hangulatot - tette hozzá.

Az érintettek nagy része elfogadta a kialakult helyzetet, pánik nem volt, minden krónikus beteg gyógyszerét megszerezték. Egy idős asszony rosszul lett az átélt izgalmak miatt, őt kórházba szállították.
A városban rekedt több száz embernek meleg teát, ételt biztosítanak - mondta.

A polgármester kiemelte: mindenkiről gondoskodnak, aki a város közelében jutott bajba, kérik, hogy a Jó szerencsét művelődési házba térjenek be információért.

09:18 - A DK a miniszterelnök közbenjárását kéri az úton rekedtek érdekében

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arra kéri a miniszterelnököt, utasítsa a katasztrófavédelem parancsnokát és a honvédelmi minisztert az utakon elakadt, a hó fogságába esett emberek megsegítésére.

A párt sajtirodája az MTI-hez péntek reggel eljuttatott közleményében azt írta: Gyurcsány Ferenc pártelnök "érthetetlennek tartja", hogyan maradhatott segítség nélkül több ezer ember az M1-es autópályán, Tatabánya térségében, akik éjfél óta rostokolnak egy helyben, és az elmúlt nyolc órában semmilyen segítség nem érkezett számukra.
A DK elnöke szerint, amit a kormány most tesz, az "cserbenhagyás".

09:16 - Több ezren éjszakáztak az M1-esen Győr és Tata között

Több ezren éjszakáztak az M1-es autópályán rekedt járművükben Győr és Tata között - közölte a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője pénteken az MTI-vel, továbbra is arra kérve mindenkit, hogy ne induljon útnak.

Dobos Viktória jelezte: nem is a havazás, hanem az óránkénti akár 100 kilométeres szél és kamionok keresztbe fordulása okozta a hatalmas torlódásokat. Több helyen a műszaki mentések ideje alatt álló forgalom miatt az autókat befújta a szél, ezért azok a jeges úton nem tudtak elindulni.

Hozzátette: jelenleg is több megyei főút járhatatlan, a legrosszabb a helyzet Bősárkány és Jánossomorja között, a 86-oson. A közútkezelő 27 gépe folyamatosan dolgozik a megyében, de a szél szinte azonnal visszafújja a havat az utakra.

Egész éjszaka folyt a mentés, és az úton rekedtek segítésére melegedőbuszok érkeztek az autópályára. Kritikus esemény az éjszaka nem történt – idézték a közleményben Széles Sándor kormánymegbízottat.

Tájékoztatásuk szerint déltől várhatóan mérséklődnek a széllökések és a hófúvás megszűnésével a közlekedés feltételei normalizálódnak. A kormánymegbízott arra kéri a lakosságot, hogy lehetőleg senki ne induljon útnak az időjárási viszonyok és az úthelyzet rendeződéséig.
Dobos Viktória elmondta: az egyik kamiont a másik után mentették ki a megyében a hivatásos tűzoltók, akik 15 járművel, mintegy 60 emberrel egész éjszaka, sokszor a 80-100 kilométeres szélben álltak helyt.

Munkájukat a műszaki mentések során 10 önkéntes tűzoltó-egyesület körülbelül 50 tagja segítette. Sok autó ennek ellenére nem tudott továbbmenni, mert a várakozás alatt kifogyott a benzinje; több jármű pedig nem a téli viszonyoknak megfelelő felszereltséggel indult útnak.

09:12 - Sok a külföldi az autópályán rekedtek között Zalában

Sok a román, de több más ország állampolgárai is nagy számban vannak azok között, akik az M7-es autópálya vagy az M70-es autóút zalai szakaszán akadtak el a rendkívüli időjárási viszonyok miatt.

Halmi Béla, Letenye polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére pénteken arról számolt be, hogy a település általános iskoláját éjjel nyitották meg ideiglenes melegedő helyként. Kora hajnalban szállították oda az autópályán rekedt járművek utasait, akik között nagy sok román van családdal, gyerekekkel.

Ételt, italt, takarókat adtak nekik, befűtötték az épületet, és az iskola tornatermében aludni is tudtak. A polgármesteri hivatal dolgozóin kívül az idősek otthonát működtető Kolping szervezet nyújt segítséget az ellátásban, élelmiszert, meleg teát szállítottak az iskolába - fejtette ki a polgármester.

Farkas Diána, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a letenyei iskolában péntekre virradó éjjel nyolcvan embert helyeztek el azok közül, akik az autópályán vagy az autóúton akadtak el az időjárási viszonyok miatt. Sok közöttük a külföldi, a román mellett spanyol, moldovai és más állampolgárok is vannak, köztük jó néhány gyerek.

A katasztrófavédelem további három helyszínt, egy-egy nagykanizsai, keszthelyi és sármelléki iskolát is kijelölt melegedőhelynek. Az éjszaka Sármelléken 150, Keszthelyen 24 embernek nyújtottak ideiglenes elhelyezést, a nagykanizsai iskolát nem kellett igénybe venni.

08:56 - Több megyében is akadozik az áramellátás, százezren vannak áram nélkül

Mintegy százezer ember van még mindig áram nélkül Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, de Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is vannak meghibásodások - tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. szóvivője péntek reggel az MTI-t.

Egyházi Nikoletta közölte: az áramellátási problémákat a viharos erejű szél, a jegesedés, fakidőlések okozzák. A hibaelhárítást nehezíti, hogy az utak rendkívül nehezen járhatók, az oszlopokon, vezetékeken vastag jégréteg rakódott le, és az erős szél miatt a közműcég szakemberei nehezen tudnak az oszlopokra mászni.

A tiszántúli régióban csütörtök éjjeltől szünetel vagy akadozik az áramellátás, és reggelre további üzemzavarok alakultak ki. Több száz szakember dolgozik a megyékben a hibák elhárításán - tette hozzá a szóvivő.

08:53 - Három járásban van teljes gépjárműforgalmi tilalom Fejér megyében

Már csak három járásban van teljes gépjárműforgalmi tilalom Fejér megyében: a megyei rendőr-főkapitányság vezetője a székesfehérvári és a gárdonyi járásra kiadott csütörtök esti rendelkezést, az enyingi, a bicskei és a móri járásban azonban továbbra is érvényben van a tilalom – tájékoztatta a főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Németh-Kész Mónika közölte: a három járásban a településeket összekötő utakon továbbra is tilos gépkocsival közlekedni.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a Székesfehérváron és a környező utakon veszteglőket, hogy ha el szeretnék hagyni a várost, akkor ezt a 7-es úton Budapest irányába, illetve a 63-as úton tegyék meg. A megye többi útja továbbra is nehezen vagy egyáltalán nem járható, így azokon a közlekedés nem biztonságos.

Csütörtök este óta Fejér megyében kamionstop van az egy és két számjegyű főutakon.

08:50 - GYSEV: késések, pótdíjmentesség, hótorlaszok

A GYSEV vonalain elsősorban a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszokon kell késésekkel számolni a hóhelyzet miatt – közölte a vasúttársaság szóvivője péntek reggel az MTI-vel.

Rázó László elmondta: 10-50 perces csúszások előfordulhatnak. Jelezte, feláras vonataikra a pénteki üzemzárásig nem kell pótjegyet váltaniuk az utasoknak, és továbbra is érvényes a rendkívüli időjárás miatt bevezetett intézkedés, hogy elfogadják a Kisalföld Volán bérleteit is.

Éjszaka két felsővezeték-szakadás és egy sínre dőlt fa is nehezítette a közlekedést, a hajnali órákra pedig több helyen nagyobb hótorlaszok alakultak ki a hófúvás miatt. A hibák elhárításán folyamatosan dolgoznak a vasúttársaság szakemberei - tette hozzá.

08:46 - Árokba csúszott autókat mentettek ki Borsod-Abaúj-Zemplénben

Árokba csúszott autókat mentettek ki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, több járművet ideiglenes várakozóhelyekre szállítottak - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság péntek reggel az MTI-t. A megyében tizenkét településre nem lehet eljutni, és az erős szél miatt több tucat településén nincs áram.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közölte: a 3-as és a 37-es úton teherautók nem közlekedhetnek. Az M3-as és az M30-s autópálya megyei szakaszain nem kell útdíjat fizetniük az autósoknak.

Gaskó Bertalan megyei rendőrségi szóvivő elmondta: a 3-as út Emőd és Vatta közötti szakaszán péntekre virradóra négy autó is árokba csúszott, a rendőrök egy helyi traktoros segítségével kimentették a veszteglő járműveket.

Cigándon 17 felnőttet és egy gyereket szállásolt el a védelmi bizottság, ők vasúton érkeztek a városba, de nem tudtak továbbutazni az otthonukba. Sárospatakon a védelmi bizottság 18 ember ellátásáról és elszállásolásáról gondoskodott, őket a helyi Árpádvezér Gimnázium Kollégiumában helyezték biztonságba.

Kimentettek Cigánd közelében az árokból egy személyautót, Bodrogolaszi és Sárospatak között pedig egy lengyel kamiont szabadítottak ki, amely csütörtök este fordult keresztbe az úton.

Gaskó Bertalan azt is elmondta, hogy a 3-as úton, az ináncsi körfogalomnál pénteken kora hajnalban a rendőrség és a katasztrófavédelem négy kamiont mentett ki a hóból. Az elakadt járműveket a tűzoltók az Encsen kialakított szükségvárakozó helyre vontatták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint nem lehet bejutni Hejcére, Regécre, Mogyoróskára, Fonyra, Korlátra, Pányokra, Simára, Baskóra, Abaújalpárra, Arkára, Boldogkőváraljára és Boldogkőújfaluba.

08:35 - Somogyban az M7-es és több más út járhatatlan

Somogy megyében az utak balesetveszélyesek és több szakaszon járhatatlanok, az M7-es autópályán és a 7-es főúton továbbra sem lehet közlekedni - közölte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse pénteken az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint rendőrök a társszervek együttműködésével 2405 embert és 1419 járművet mentettek ki a hó fogságából. Csütörtök óta 53 baleset történt, közülük hét járt sérüléssel. Huszonhat helyen ezer embernek nyújtottak menedéket forró teával, takarókkal.

A megyében továbbra is mintegy harminc járhatatlan útszakaszt tartanak nyilván. Egyelőre megközelíthetetlen Nagybajom, Kadarkút, Osztopán, Somogyjád, Gamás, Karád és Mike.

A rendőrség kéri, hogy a megyében a hóhelyzet miatt senki ne induljon útnak. Somogyban 8-20 centiméternyi hó hullott, és továbbra is viharos erejűek a széllökések.

08:10 - Bábolnánál áll a forgalom az M1-es, az autósokért melegedőbuszokat indítottak

Az M1-es autópálya 90-es kilométere környékén, Bábolna közelében, a Győr irányába vezető oldalon továbbra is áll a forgalom, a személyautók mentésének ideje bizonytalan. Az autósokért melegedőbuszokat indítottak - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Léber Gabriella péntek reggel elmondta, a pálya Budapest irányába vezető oldalán lassan megindult a forgalom. Győr felé a 77-es szelvényben átvágták a két oldalt összekötő szalagkorlátot, a rendőrök megkezdték a 65-ös és a 83-as szelvények között rekedt járművek kimentését.

Egyelőre járhatatlan az út az 1-es számú főút Ács és Komárom közötti szakasza, de itt is megkezdték az emberek kimentését.

A rendkívüli időjárási és útviszonyok miatt a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság március 18-ig megtiltotta a közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében. Tilos elhagyni a településeket, és a városokon belül sem ajánlatos járművel közlekedni.

A Vértes Volán Komárom-Esztergom megyében a helyközi közlekedést leállította, Fejér megyében pedig egyetlen autóbuszt sem indítanak el. A járműpark nagy része még előző este elakadt, a forgalmat nem tudják biztosítani.

Nem lehet közlekedni Ács és Nagyigmánd, Nagyigmánd és Tárkány, Kömlőd és Kecskéd, Bokod és Dad, Kömlőd és Dad, Ászár és Győr, Tatabánya és Környe, Tarján és Tardos között. A 13-as főút, valamint a 81-es főút Ászár és Kisbér közötti szakaszát is lezárták. Csatkát, Tárkányt és Vérteskethelyet elzárta a hó, a két település közúton megközelíthetetlen.

08:01 - Ideiglenesen leállították a balatoni kompot

A rendkívül erős szél és rossz útviszonyok miatt ideiglenesen leállították a balatoni kompjáratot.

Széles János, a rév állomásfőnöke péntek reggel az MTI-vel azt közölte, hogy a Szántód és Tihany között közlekedő kompot akkor indítják újra, ha az időjárás lehetővé teszi.

08:00 - Kimentették az utakon rekedteket Tamási térségében

Péntek hajnalban befejeződött a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között járművekben rekedt utazók kimentése, a környék településein 1000-1200 ember töltötte az éjszakát ideiglenes szállásokon.

Porga Ferenc, a Tolna megyei Tamási védelmi bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: a legtöbb embert Tamásiban és Iregszemcsén helyezték el művelődési házakban, kollégiumokban, de Nagykónyiban, Pincehelyen és Simontornyán is sokan éjszakáztak.

A bajbajutottak jelenleg is arra várnak, hogy járhatók legyenek az utak. A védelmi bizottság elnöke arról számolt be: továbbra is le van zárva Tamásitól Iregszemcse felé a 65-ös, Pincehely és Nagykónyi felé pedig a 61-es főút.

Csütörtökön Iregszemcse és Tamási között öt autóbusz és sok személygépkocsi csúszott árokba, az éjszaka folyamán több mint száz embert, köztük sok diákot, beteget terepjárókkal, traktorokkal szállítottak Iregszemcsére helybeli magánemberek, gazdálkodók. Az utasok közül sokan tizenkét órát vártak a mentésre.

Boros Brigitta Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a tamási és a dombóvári járás útjain kritikus a helyzet annak ellenére, hogy a közútkezelő gépei folyamatosan tisztítják az utakat.

07:58 - OKF: több mint nyolcezer embert kellett elhelyezni átmeneti szálláson

A rendkívüli időjárási körülmények miatt több mint ezer helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek. Több mint nyolcezer embert kellett átmeneti szálláson elhelyezni, több mint százezer ember maradt áram, mintegy tízezer pedig vízszolgáltatás nélkül.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint országszerte fennakadásokat okozott a rendkívüli időjárás.

A katasztrófavédelem megerősített ügyeleteire az érintett megyékben az intenzív havazás következtében több ezer segélyhívás érkezett. Több mint százan sérültek meg különböző közúti és egyéb balesetekben - írta az OKF.

Mint közleményükben felidézték: a meteorológiai szolgálat a hófúvás miatt csütörtök délutántól fokozatosan a legmagasabb szintű, piros riasztást adta ki nyolc megye (Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) 59 kistérségére.

Az ország számos pontján volt szükség a katasztrófavédelem, a rendőrség, a készenléti szolgálatok és az együttműködő szervezetek, valamint a karitatív szervezetek segítségére. Mint kifejtették: a hivatásos katasztrófavédelmi erők, a rendőrség és a honvédség, az önkormányzati és önkéntes tűzoltók, polgári védelmi szervezetek, a mentők, közútkezelők, polgári védelmi szervezetek, a polgárőrség és karitatív szervezetek több mint kétezer dolgozója vett részt az elmúlt 24 órában a téli időjárással összefüggő káresetek felszámolásában.

Mostanáig mintegy 140 embert sikerült a hóban elakadt járműből kimenteni. Az úton rekedtek ellátása érdekében az érintett megyékben 227 melegedő szálláshelyet alakítottak ki, amelyeken eddig több mint nyolcezer embert helyeztek el, az ő ellátásuk folyamatosan megoldott takarókkal, meleg teával és szendvicsekkel. Az úton rekedt utasok közül, akik nem kívánták a gépjárművüket a helyszínen hagyni, melegedő buszokat biztosítottak, és gyermekeiket a legközelebbi melegedőhelyekre szállítottuk - tették hozzá.

Veszélyes árut szállító járművet nem ért baleset. A katasztrófavédelmi hatóság intézkedett a telephelyek biztonságáról, valamint a veszélyes szállítmányok útba indításának elhalasztásáról.

Az OKF közleménye szerint az országban a hótakaró vastagsága jelenleg 8 és 20 centiméter közötti. A hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 1 Celsius-fok között van. Az elmúlt 24 órában az országban átmenetileg 57 település megközelítése vált rendkívül nehézzé, ez 13 ezer lakost érintett. Az OKF információi szerint jelenleg 30 települést nem közelíthető meg.

Az utakról az OKF azt írta: 100 közút és 5 vasútvonal vált járhatatlanná. 83 utat a hatóságok zártak le a forgalom elől. Egy hajókikötő és három határátkelő van lezárva. Az M1-es autópályán veszteglő utasok kimentésében a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat öt hókotróval vesz részt.

Összesen 160 település maradt áramszolgáltatás nélkül, ami több mint 100 ezer embert érintett. Vízszolgáltatás jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5 településén szünetel átmenetileg, mintegy 11 ezer lakost érintve.

Az úton rekedtek mentésével egy időben a súlyos betegek kimentéséről, ellátásáról, a forgalmi fennakadások miatt elakadt mentőegységek mentéséről is gondoskodni kellett. Mint kifejtették: a sárospataki melegedőhelyen egy epilepsziás gyermek gyógyszeres ellátását biztosították, a szerencsi pályaudvaron rekedt csaknem kétszáz utas számára a melegedést szerelvényeken sikerült megoldani.

Szajolon egy 1600 embert szállító személyvonat rekedt a pályaudvaron. Az utasokat, köztük négyszáz gyermeket a közeli kollégiumokban helyezték el ideiglenesen.

Az érdi buszgarázsból két csoportban húsz busz az M1-es autópályán, négy pedig az M7-es és a 7-es úton rekedtek kimentésére útnak indult - írta a katasztrófavédelem.

Az OKF arra kéri a lakosságot, hogy továbbra se induljanak útnak, valamint kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit, tájékozódjanak az időjárási és útviszonyokról.

07:56 - Kilométeres autósor az M1-esen Győrnél

Kilométeres autósor vesztegel az M1-es autópályán Győr közelében - közölte az MTI-vel pénteken reggel a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese..

Tóth Gabriella elmondta: a főváros felől "egy sávon, csörgedezve" halad a forgalom, a Budapest felé tartó oldalon pedig azzal próbálják javítani a helyzetet, hogy Győrnél nem engedik az autósokat felhajtani a sztrádára.
Az MTI a mentésben részt vevőktől úgy értesült: azt tervezik, hogy több ponton átvágják az autópálya szalagkorlátját, így téve lehetővé, hogy a hófalak által feltartott autók vezetői visszaforduljanak vagy mellékutakra "meneküljenek".

Az MTI tudósítója által találomra megkérdezett, Győr déli, az M1-eshez közeli részén lévő mintegy fél tucat panzió, szálloda mindegyikében azt közölték: késő estére telt házuk lett, mert az autópályán veszteglők közül sokan úgy döntöttek, inkább biztonság, meleg helyen alszanak, és később folytatják útjukat.

07:43 - Tizennyolc elzárt település Fejér megyében

Tizennyolc település megközelíthetetlen, szinte az összes közút járhatatlan Fejér megyében. Csütörtök reggel óta ötezer embert mentettek ki a katasztrófavédelem, a rendőrség és a mentőszolgálat szakemberei - közölte a Fejér megyei védelmi bizottság operatív munkaszervezete pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint megközelíthetetlenné vált Iszkaszentgyörgy, Zámoly, Gánt, Csókakő, Csákberény, Nagyveleg, Csákvár, Vértesboglár, Bodmér, Szár, Újbarok, Gánt, Magyaralmás, Bakonycsernye, Balinka, Bodajk, Fehérvárcsurgó és Kincsesbánya. Az elzárt útszakaszok száma mintegy negyven.

Csütörtök reggel óta mintegy ötezer embert mentettek ki, közülük négyezret a Fejér megye harminc településén kialakított ideiglenes melegedőhelyen szállásolták el. Ellátásukról a katasztrófavédelem gondoskodik. Péteken kora reggel kinyittattak Székesfehérváron egy élelmiszer-áruházat, onnan kenyeret és konzerveket szállítanak a szükségszállásokra.

Jelezték, hogy péntek reggel nem indulnak el a helyközi és távolsági autóbuszok Fejér megyében, és késnek a vonatok is.
Fejér megye nagy részén továbbra is a legmagasabb harmadfokú, piros meteorológiai riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt, a szél magas hótorlaszokat emel.

A 64-es főúton Dég és Enying között, a 81-es főúton Mór és Székesfehérvár között, valamint Úrhida térségében dolgoznak a csaknem 24 órája a bent rekedt emberek kimentésén. Enying és Dég között, Szabadbattyánban, az M7-es autópályán, valamint a 81-es főúton tizenkét melegedőbuszt helyeztek üzembe az utakon rekedt állampolgárok részére.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrségi törvény alapján csütörtök 20 óra 30 perctől visszavonásig teljes gépjárműtilalmat rendelt el a móri, a bicskei, a székesfehérvári, a gárdonyi és az enyingi járásban. Az érintett járások közútjain minden típusú jármű közlekedését megtiltották.

Emellett csütörtökön 18 órától az egész megyében kamionstopot rendelt el a rendőrség az egy és a két számjegyű főutakra, a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik nem közlekedhetnek.
Csütörtökön kora este megindult a szülés egy kismamánál Bodajkon, a magzat farfekvéses volt. A nőt a katasztrófavédelem székesfehérvári hivatásos tűzoltóegysége a bodajki vasútállomásra szállította, onnan a MÁV együttműködésével Székesfehérvárra vitte egy mozdony, majd a mentőszolgálat a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállította. A kismama és kisbabája is jól van.

07:36 - Délig nem indulnak Volánbusz-járatok a Dunántúlra

A rendkívüli időjárás miatt a Volánbusz Zrt. előreláthatólag péntek délig nem indít járatokat Budapestről a Dunántúlra. Az elővételben megvásárolt menetjegyeket a társaság visszaváltja - közölte az MTI-vel Szalayné Kotroczó Eszter, a cég szóvivője.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint mintegy százötven út járhatatlan és harmincnál több település megközelíthetetlen a dunántúli megyékben.

07:27 - Sokat késnek a vonatok

A havazás és a viharos erejű szél nagyon komoly gondot okoz a vasúti közlekedésben szerte az országban. Főleg a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony, a Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon van súlyos fennakadás, de szinte mindenütt késnek a vonatok - közölte az MTI-vel pénteken Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.

Van olyan járat, amely több száz percet késik. Több vonalon nagyon rövid idő alatt magas hóakadályok keletkeznek, így a hóekés mozdony hiába járja végig a pályát, utána sem lehet vonatot indítani.

A Budapest-Komárom-Győr vonalon a hóátfúvások miatt Komárom és Győr között le kellett zárni az egyik vágányt. A viharos erejű szél nemcsak a havat hordja, hanem leszakította a felsővezetéket is az említett a vonalakon. Az állomásokon, megállóhelyeken szerte az országban több százan dolgoznak a peronok síkosságmentesítésén, a váltók tisztításán és a felsővezetékek javításán.

Pénteken az InterCityre és a feláras vonatokra nem kell helyjegyet vásárolni - közölte a sajtóügyeletes.

07:25 - A mentőegységek is elakadtak a 86-oson

Több kilométeres a sor Győr-Moson-Sopronban, a 86-os úton, Szil és Páli között, de a hóban rekedt járművek és utasaik kiszabadítására indult egységek is elakadtak. A megyében harminc út járhatatlan.

Éjjel a 86-os úton, Szil és Páli között a több kilométeres járműsorból mintegy két kilométernyit sikerült kiszabadítani - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Jelezték: a válságos helyzetben a rendőrség mezőgazdasági gépek helyszínre irányításával próbálja menteni a bajba jutott autókat és buszokat, de néhol olyan kritikus az utak állapota, hogy a traktorok is elakadnak.

Közlésük szerint a helyzetet nehezíti, hogy változatlanul erős, néhol viharos szél fúj, amely fél-egy méterre csökkenti a látótávolságot és hótorlaszokat, néhol méteres hófalakat emel.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, Pécsi Norbert Sándor péntek reggel azt közölte, hogy a 81-es úton Pér és Töltéstava, a 83-ason Gyarmat és Veszprém megye határa, a 86-oson pedig Szil és a megyehatár között elakadt kamionok blokkolják a forgalmat. Hozzátette: megyeszerte 28 négy számjegyű összekötő út forgalmát bénította meg a hófúvás. A közútkezelő továbbra is azt kéri: aki teheti, ne keljen útra a térségben.

07:15 - Több száz embert mentettek ki a tűzoltók Zalában

Több mint háromszáz embert mentettek ki a hó fogságából és több mint 250 embert helyeztek el ideiglenesen kijelölt melegedőhelyeken a tűzoltók Zala megyében, több esetben mentő, autóbusz, de a katasztrófavédelem járműve is elakadt a hófúvásban - közölte a Zala megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteken az MTI-vel.

Takács Ottó Alajos igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint a csütörtök hajnal óta uralkodó időjárási körülmények miatt csütörtökön 67 esetben, pénteken kora reggelig pedig még 18 esetben kellett beavatkozniuk az állomány tagjainak. Péntek reggelig 321 embert mentettek ki a hó fogságából, a közúti balesetekben tízen sérültek meg.
A megyében három települést - Rezit, Zalaszentmárton és Beleznát - a hó teljesen elvágott a külvilágtól.

Zalában négy melegedőhelyet nyitottak meg az úton rekedtek elhelyezése érdekében, ebből hármat vettek igénybe. Keszthelyen, a vendéglátó-ipari szakiskolában 24-en, a sármelléki általános iskolában 150-en, a letenyei általános iskolában 80-an kaptak helyet.
Péntek reggelre 22 járhatatlan vagy csak nagyon nehezen járható útszakasz volt Zala megyében, számos esetben autóbuszok és mentőautók maradtak a hóban, de elakadt kamionokat, teherautókat és személygépkocsikat is kénytelenek voltak a helyszínen hagyni vezetőik és utasaik.

Nagykapornakon egy beteget szállító mentőautó csúszott árokba, Alsópáhokon egy otthon ápolt beteg ellátáshoz oxigénpalackot szállító jármű akadt el, de segítség után mindkettő folytatni tudta az útját. Keszthelyről a feltorlódott autók és a hófúvás miatt nem tudott továbbjutni a mentő Zalaszántóra, ezért a beteget a keszthelyi tűzoltók segítségével egy másik mentőautóhoz vitték el.

A katasztrófavédelmi vezető közölte azt is: az átlagos időszakot drasztikusan meghaladó számú segélyhívás kezelése érdekében már csütörtökön megerősítették a zalai ügyeleti szolgálatot. Az útviszonyokra tekintettel pedig nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy ha tehetik, ne induljanak útnak Zalában.

07:14 - OKF: több mint 8 ezer embert kellett elhelyezni átmeneti szálláson

A rendkívüli időjárási körülmények miatt mostanáig több mint ezer helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek. Több mint 8 ezer embert kellett átmeneti szálláson elhelyezni, több mint 100 ezer ember maradt áram, mintegy tízezer pedig vízszolgáltatás nélkül.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint országszerte fennakadásokat okozott a rendkívüli időjárás.

A katasztrófavédelem megerősített ügyeleteire az érintett megyékben az intenzív havazás következtében több ezer segélyhívás érkezett. Több mint százan sérültek meg különböző közúti és egyéb balesetekben - írta az OKF.

07:01 - Százötven út járhatatlan és harmincnál több település megközelíthetetlen

Mintegy 150 út járhatatlan és harmincnál több település megközelíthetetlen - közölte a közútkezelő péntek reggel az MTI-vel, továbbra is hangsúlyozva, hogy a hófúvásokban érintett megyékben senki ne induljon útnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: országszerte több megyében sok fő- és mellékút vált járhatatlanná a viharos széllökések nyomán kialakult hófúvások miatt. Az Útinform számításai szerint Somogyban 17, Zalában 21, Komárom-Esztergomban 18, Tolnában 10, Veszprémben 17, Győr-Moson-Sopronban 30, Fejérben 26, Vasban 1, Borsod-Abaúj-Zemplénben 7, Szabolcs-Szatmár-Beregben 2 és Bács-Kiskun megyében 2 úton van érvényben teljes útzár. Emellett számos nagyon nehezen járható útszakasz van ezekben a megyékben - tették hozzá.

A teljes útlezárások miatt elzárt település a zalai Zalaszentmárton, Belezna, Rezi, a tolnai Szakadát, a veszprémi Tés, Jásd, Nagyesztergár, Sáska, Zalahaláp, Taliándörögd, Mindszentkálla, Szentbékkálla és Káptalantóti, a Fejér megyei Iszkaszentgyörgy, Magyaralmás, Zámoly, Gánt, Csókakő, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Szár és Újbarok. Emellett a rendőrség lezárta a Veszprémből, Várpalotáról és Pápáról kivezető utakat - olvasható a közútkezelő összegzésében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem lehet bejutni Hejcére, Regécre, Mogyoróskára, Fonyra, Korlátra, Pányokra, Simára, Baskóra, Abaújalpárra, Arkára, Boldogkőváraljára és Boldogkőújfaluba.

Az ország nyolc megyéjében továbbra is piros, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megye legtöbb térségében továbbra is arra kell készülni, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet. A veszélyes időjárási jelenségek délután kezdhetnek mérséklődni.

06:18 - Nyolc megyében továbbra is piros riasztás van érvényben a hófúvás miatt

Az ország nyolc megyéjében továbbra is piros, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megye legtöbb térségében továbbra is arra kell készülni, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet.

A hófúvás, valamint a viharos szél miatt a Dunántúl nagy részén, de az ország keleti felében és a középső területein, köztük a budapesti kistérségben is riasztás van érvényben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek hajnalban az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: erős hófúvás továbbra is a Dunántúl középső sávjában és az északkeleti megyékben várható.
A legerősebb széllökések általában továbbra is 60-90 kilométer/óra között várhatók, de a Bakony és a Balaton térségében reggel és délelőtt továbbra is számítani kell 100-110 kilométer/óra körüli széllökésekre is. A sokfelé viharos északnyugati szél északkeleten a déli óráktól, a Dunántúlon csak a délután második felétől kezd jelentősen mérséklődni.

A havazásból a Tiszántúlon újabb 5-10, a Duna-Tisza közén és a Dunántúl keleti felén nagyjából legfeljebb 5 centiméter friss hó hullhat. Késő délután mindenütt megszűnik a csapadék - olvasható az előrejelzésben.
Jelenleg az egész országban fagypont alatti a hőmérséklet. A nappali órákban mínusz 4 és plusz 1 fok között alakulhatnak a maximumok.

06:06 - Két elzárt település van Szabolcsban

Két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települést, Kótajt és Nagyhalász-Homoktanyát nem lehet megközelíteni közúton - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei ügyelete péntek hajnalban az MTI-t.

A szervezet közleménye szerint a megyében a fő- és mellékutak burkolata havas, letaposott havas, Kisvárda és Nyíregyháza térségében hóátfúvásos útszakaszok alakultak ki.

Szabolcs megye területén nagyjából 3-5 centiméter hó esett az éjszaka folyamán. Jelenleg is havazik, és erős északkeleti szél fúj. A közútkezelő jelenleg huszonhat géppel próbálja megtisztítani a havas utakat.

06:00 - Megtiltották a közlekedést Komárom-Esztergom megye több települése között

A rendkívüli időjárási és útviszonyok miatt a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság március 18-ig megtiltotta a kifelé menő közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya településeken - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Léber Gabriella elmondta, a településekről kifelé menő forgalmat visszafordítják. A városokon belül közlekedést mindenki csak saját felelősségére kísérelje meg - tette hozzá.

05:58 - Folyamatosan takarít az FKF Zrt. a fővárosban

Folyamatosan végzi a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Budapesten a fő- és közösségi közlekedési útvonalakon a hó eltakarítását, a síkosságmentesítést, valamint hómunkásokkal a közjárdák, közlépcsők megtisztítását.

A vállalat kora pénteken reggel kiadott közleménye emlékeztet arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálattól az éjszaka kapott riasztás alapján további csapadék várható, és a prognózis szerint dél körül áll el.
Az FKF mérései szerint a magasabban fekvő budai városrészben péntek hajnalig 23-25 centiméter hó hullott, Pesten ennél kevesebb.

A közlemény szerint a takarítást első ütemben az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, hidakon, felüljárókon, az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszain, az autópályák bevezető szakaszain, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, a lakosság ellátásában fontos logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakon végzik. A mellékutak takarítását csak a kiemelt főutak rendbetétele után kezdik meg.

Az FKF Zrt. pénteken, a nemzeti ünnepen megemelt munkabért fizet a délelőtti műszakban dolgozó hómunkásoknak - áll még a közleményben.

05:47 - Hetvenhét település áram nélkül Szabolcsban

Hetvenhét település több mint 57 ezer fogyasztóját érinti a rossz idő okozta áramkimaradás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője péntek hajnalban az MTI-vel. Öt településen a vízszolgáltatás is szünetel.

Takács Judit elmondta: az E.ON Zrt. szakemberei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán. Az áram nélkül maradt települések polgármestereivel a megyei katasztrófavédelem veszélyhelyzet-kezelési központja vette fel a kapcsolatot.

A szóvivő tájékoztatása szerint az áramproblémák mellett a vízszolgáltatás is leállt Vasmegyeren, Bujon, Beszterecen, Tiszarádon, Kemecsén.

A tűzoltók péntek reggel öt óráig 45 esetben nyújtottak segítséget elakadt járművek kiszabadításához, összesen 37 embert mentettek ki. Harminchárom alkalommal úttestre dőlt fákat, ágakat távolítottak el, amelyek akadályozták a közúti forgalmat.

Áll a vasúti forgalom a Nyíregyháza-Szerencs és a Nyíregyháza-Vásárosnamény vonalon. Görögszállás-Varjúlapos tanyánál két InterCity-vonat vesztegelt csaknem ötszáz emberrel a szerelvényeken. A megyei katasztrófavédelem száz takarót szállított a helyszínre. Az embereket a rendőrséggel együttműködve folyamatosan mentették terepjáró mikrobuszokkal.

Nyírtelek közelében két szerelvénynek kellett megállnia, a vonatokról a nyíregyházi vasútállomásra és Görögszállásra vitték az utasokat. A Nyírbogdány és Kemecse közötti vasútvonalon egy Nyíregyházára és egy Záhonyba tartó vonat szintén megállt; a többórás várakozás után odairányított mozdonyokkal vontatták el a szerelvényeket - ismertette Takács Judit.

A 36-os főúton öt busz - mintegy 150 emberrel - rekedt a havas, jeges úton. Folyamatosan mentik az utasokat, de a viharos erejű szél és a jeges, havas utak megnehezítik a mentést - tette hozzá.

05:33 - Fejér és Komárom-Esztergom megyében leállt a buszközlekedés

Fejér és Komárom-Esztergom megyében a Vértes Volán nem indítja el a helyközi járatait, Fejérben egyetlen autóbusz sem közlekedik - tájékoztatta a Vértes Volán kommunikációs munkatársa az MTI-t.

Pruzsina Alice közölte, hogy Tatabányán a helyi közlekedés is szünetel, az 1-es és 5-ös vonalon óránként elindul egy-egy járat, de valószínűleg jelentős késéssel ér az egyes megállókhoz.

A havazás és az erős szél miatt járhatatlan utakon több helyen elakadtak autóbuszok, így nem áll rendelkezésre a teljes eszközpark.
Az esztergomi térségben csak az Esztergom-Pilisvörösvár közötti szakaszon közlekednek a Volán-járatok, valamint a Kesztölc-Piliscsaba-Pilisvörösvár vonalon a vonatpótló buszok.

05:25 - Nincs áram 36 borsodi településen

Az erős szél miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megye 36 településén nincs áram - közölte honlapján pénteken a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A tájékoztatás szerint mintegy tízezer háztartás maradt áram nélkül. Az áramszolgáltató társaság, az Émász szakemberei megkezdték a hibák felszámolását.

04:52 - Három község megközelíthetetlen Borsodban

Hófúvás miatt három település, Fony, Korlát és Pányok közúton megközelíthetetlen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A megyei rendőr-főkapitányság péntek hajnali tájékoztatása szerint Hejce már elérhető; a községbe vezető utat csütörtök este zárták le.

03:36 - Országszerte fennakadásokat okoz a havazás a vasúti közlekedésben

A télies időjárás országszerte késéseket és fennakadásokat okoz a vasúti közlekedésben - közölte honlapján a MÁV Zrt. péntek hajnalban.

A közlemény szerint a felsővezetékre fagyó csapadék zárlatokat okoz, elsősorban Miskolc, Mezőzombor, Nyékládháza és Nyírbogdány környékén. Kétvágányú pálya esetén előfordul, hogy csak egy vágány használható. Ilyen esetben váltakozó irányban, egy vágányon közlekednek a vonatok.

Bizonyos szakaszokon a biztonságos közlekedés érdekében 60, illetve 40 kilométer/órás lassújeleket kellett bevezetni. Van olyan szakasz is, ahol a felsővezeték viharos kilengése miatt villamos vontatással nem engedélyezett a közlekedés.

A tájékoztatás szerint a Nyíregyháza-Záhony szakaszon több helyen is leszakadt a felsővezeték. Ott több vonat áll a vonalon, jelentősek a késések. A MÁV-Start vonatpótló buszokat rendel.

Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcs állomások között egy vágányon váltakozó irányban dízelmozdonyos segítséggel közlekednek a vonatok.
A Debrecen-Tiszalök vonalon távközlési oszlopok dőltek a vasúti sínekre Hajdúdorog és Hajdúnánás között, a forgalom szünetel.

A Nyíregyháza-Szerencs szakaszon, Nyírteleknél egy fa dőlt a távközlési kábelekre, és a pályára is belógott. Nyékládháza és Tiszaújváros állomások között egy áramszedő tört el, a vonatok dízelvontatással közlekednek.

A Budapest-Szolnok-Záhony vonalon Karcag és Püspökladány állomások között szintén egy mozdony áramszedője tört el, de az egyik vágányon dízelvontatással haladni tud a forgalom.

Hajdúszoboszló és Kaba állomások között is csak egy vágány járható.
A Fegyvernak-Őrményes és Kisújszállás között közlekedő egyik személyvonat áramszedője eltörött, a felsővezeték megsérült, csak egy vágányon, váltakozó irányban folyik a vasúti közlekedés a szakaszon.
A Budapest-Békéscsaba vonalon Mezőtúr és Tiszatenyő között az egyik vágányon felsővezeték-szakadás miatt nem közlekednek a vonatok, a másik vágányon felsővezetéki zárlat nehezíti a közlekedést.
Az ország nyugati részein a hófúvások miatt már 15-100 perces késésekkel járnak a vonatok.

Sárvár és Porpác között az egyik tehervonat áramszedője eltörött, a felsővezeték leszakadt. A pálya helyreállításáig a szakaszon a vasúti forgalom szünetel.

A Budapest-Nagykanizsa-Gyékényes vonalon Gyékényes és Őrtilos között fa dőlt a vasúti felsővezetékre.

A közlemény szerint több száz vasutas dolgozik a váltók tisztításán, a peronok síkosságmentesítésén is, hogy ha késve is, de a vonatok tudjanak közlekedni.

Sokszor előfordul az is, hogy egy kitakarított váltót az első elhaladó vonat után azonnal újra kell takarítani, mert a menetszél behordja a havat.
A társaság jelezte, hogy néhány vonat a nagymértékű késések miatt nem is közlekedik.

Az igazgatóság arra kéri az utazni szándékozókat, hogy tájékozódjanak a Mávdirekt 06-40-49-49-49-es helyi tarifával hívható számán, illetve a MÁV-Start térképes vonatinfó rendszerében (http://vonatinfo.mav-start.hu).

03:25 - Megindult a forgalom az M1-esen

Az M1-es autópályán, a Budapesttől Győr felé vezető oldalon a 99 kilométeres szelvénynél elakadt kamion műszaki mentése befejeződött, a forgalom egy pályán lassan elindult a katasztrófavédelem munkatársainak péntek hajnali tájékoztatása szerint.

A pályának azon a szakaszán a késő esti órák óta állt a forgalom, miután a kamion keresztbe fordult.

Az ütemes haladást mindazonáltal a tájékoztatás szerint nagymértékben lassítják az időközben a veszteglő személygépjárművek előtt és mellett kialakult hótorlaszok, illetve a tükörjég, amely az autópálya útburkolatát borítja.

01:18 - Több mint hatszáz embert helyeztek el melegedőkben Veszprém megyében

Több mint hatszáz olyan ember elhelyezéséről gondoskodott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, aki a mostoha időjárási viszonyok miatt nem tudott hazatérni - tájékoztatta az igazgatóság szóvivője péntek hajnalban az MTI-t.

Révész András azt írta: a bajbajutottakat Dudaron, Tótvázsonyban, Hajmáskéren, Barnagon, Balatonkenesén, Veszprémben, Devecserben, Kolontáron, Ajkán, Kapolcson, Taliándörögdön, Sümegen, Pápán, Vaszaron, Takácsiban, Litéren, Királyszentistvánon, Csetényben és Várpalotán helyezik el, a létszámok folyamatosan változnak a mentésektől függően.

Az elakadt személyautók, autóbuszok mentésén folyamatosan dolgoznak a tűzoltók, de a viharos erejű szél továbbra is megnehezíti a munkájukat.
A megye legkritikusabb pontján, a Hajmáskér-Öskű körzetében lévő torlódást sikerült felszámolni - ott mintegy ötven jármű vesztegelt -, mindenkit Veszprémbe vittek, melegedőkben vagy rokonoknál helyezték el őket - tette hozzá a szóvivő.

A rendőrség péntek hajnalban azt közölte a honlapján, hogy a Veszprémből, a Veszprém megyéből kivezető utakat, valamint a 8-as főutat Devecsertől Vas megye felé lezárták.

00:32 - Több északkeleti megyére is kiadták a piros riasztást a hófúvás miatt

Az erős hófúvás miatt már több északkeleti megyére is kiadta a legmagasabb fokú, piros riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök késő este.

Ezzel már Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területén, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megyében van érvényben piros riasztás. Ezeken a területeken az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet.

A hófúvás, valamint a viharos szél miatt a Dunántúl nagy részén, de az ország keleti felében és az ország középső területein is, köztük a budapesti kistérségben is riasztás van érvényben.

Emellett Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajú-Bihar megye több térségében az ónos eső miatt külön másodfokú riasztás van érvényben.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: az OMSZ újabb piros riasztásában 26 kistérség érintett Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Ezek: az abaúj-hegyközi, baktalórántházi, balmazújvárosi, bodrogközi, csengeri, encsi, fehérgyarmati, hajdúböszörményi, hajdúhadházi, ibrány-nagyhalászi, kisvárdai, mátészalkai, mezőcsáti, nagykállói, nyírbátori, nyíregyházi, polgári, sárospataki, sátoraljaújhelyi, szerencsi, szikszói, tiszaújvárosi, tiszavasvári, tokaji, vásárosnaményi, záhonyi kistérségek.

Emellett a piros riasztás továbbra is érvényben van még Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Zala és Somogy megyékben összesen 33 kistérségében - tették hozzá, kiemelve, hogy a hótakaróval borított térségekben a viharos, akár az óránkénti 100 kilométeres erősséget is meghaladó szél magas hótorlaszokat emel.

Az OKF nyomatékosan felhívja a lakosság figyelmét: aki teheti, ne induljon útnak. Továbbá mindenkitől azt kérik: közlekedjen elővigyázatosan, készüljön a várható fennakadásokra, figyeljék a hatóságok közleményeit, tájékozódjanak az időjárásról és az utak állapotáról.

Petróczi Tímea, az OKF szóvivője kiemelte: a lezárt utak miatt arra kérik az úton lévőket, hogy keressék fel a legközelebbi kijelölt szálláshelyek, melegedők valamelyikét. Aki teheti, térjen le az első pihenőhelyen, üzemanyagtöltő állomásnál, és ott várakozzon az utak megtisztításáig, síkosságmentesítéséig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében azt írta: a következő órákban még sokfelé lehet számítani 60-90 kilométer/órás széllökésekre. Északkeleten átmenetileg ónos csapadék is várható. Általában 5-15 centiméter, a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben 15-20 centiméter hó eshet. Az Északi-középhegység magasabban fekvő területein helyenként 30 centiméternél több hó is hullhat.

Csütörtök:

22:25 - Több mint százan rekedtek az utakon Tamási térségében

Több mint százan rekedtek az utakon a hóakadályok miatt csütörtökön Tamási térségében, és több százan nem tudtak eljutni otthonukba - közölte a tamási védelmi bizottság elnöke az MTI-vel.

Porga Ferenc elmondta: Tamási és Iregszemcse között öt autóbusz és több személygépkocsi maradt a hóátfúvások miatt lezárt 65-ös úton. Az utasok közül a betegeket traktorokkal, terepjárókkal Iregszemcsére szállították, a jelenleg is ott rekedt embereket szintén terepjárókkal igyekeznek menteni - tette hozzá. Mint mondta, többen közülük már eljutottak Iregszemcsére.

A járhatatlan utak miatt Tamásiból 350-400, Iregszemcséről több mint száz ember, köztük sok diák nem tudott hazajutni, és sokan rekedtek Pincehelyen, Nagykónyiban is. A tamási védelmi bizottság csütörtök esti rendkívüli ülésen melegedőhelyeket és ideiglenes szállásokat jelölt ki számukra. Kollégiumokban, művelődési házakban, idősek otthonában szállásolják el őket - mondta a bizottság elnöke.

Ismertetése szerint a bajbajutottak mindenütt szendvicset, meleg teát kaptak, a Tolna megyei katasztrófavédelmi igazgatóságtól matracokat, takarókat, hordozható ágyakat kért a védelmi bizottság.

A térségben többhelyütt méteres hótorlaszokat emelt a szél; jelenleg is járhatatlan a 65-ös út Tamási és Iregszemcse, a 61-es út Tamási és Pincehely közötti szakasza, több mellékút Fürged környékén; a 61-es út Tamási és Nagykónyi közötti szakaszán egy nyomon lehet közlekedni.

22:20 - A honvédség járműveit riasztották egy elakadt busz mentésére

A honvédség járműveit riasztották egy Gyulafirátót és Hajmáskér között elakadt busz mentéséhez csütörtök este - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyelete az MTI-vel.

Az elakadt buszon egy inzulinos beteg és egy csecsemő is van. A Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központjából Várpalotáról két Ural teherautó indult a mentésükre - tette hozzá az ügyeletes.

22:10 - ORFK: lezárják az M1-M7 fővárosból kivezető közös szakaszát

A rendkívüli időjárásra tekintettel, közlekedésbiztonsági okok miatt este tíz órától lezárják az M1-M7 autópályák fővárosból kivezető közös szakaszát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján.

András Tamás rendőr főhadnagy az MTI-nek elmondta, ha valaki a zárást követően a pályán halad, és rendőrautót lát, akkor kövesse azt, és levezetik az autópályáról.

22:00 - Szinte járhatatlan az M1-es Komárom-Esztergom megyei szakasza

Az M1-es autópályán Győr felé, a 34-es kilométerszelvénynél továbbra is áll a forgalom egy keresztbefordult kamion miatt. Szintén Győr felé, a 83-84-es szelvények között hótorlaszt emelt a szél, ezért Tatáig áll a forgalom - tájékoztatta csütörtök este a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

A sajtószolgálat közölte: Győr felé, a 99-es kilométernél is elakadt egy kamion, emiatt szintén áll a forgalom. A Budapest felé vezető oldalon Tatabánya-Újvárosnál három kamion akadt el, a forgalmat az 1-es számú útra terelik. A 13-as számú főút lezárása miatt az autópályáról nem lehajtani Komárom felé és ugyanitt felhajtani Budapest irányába.

Az M1-es autópályán a tehergépjárművek és a személygépkocsik mindkét oldalon a 43-as, az 54-es, az 57-es és a 64-es kilométerszelvényben lévő parkolókban állhatnak meg, ahol ételt és italt tudnak vásárolni, és illemhely is a rendelkezésükre áll - tették hozzá.

Kisigmándon a faluházban, Nagyigmándon az általános iskolában és Komáromban a Beőthy út 3. szám alatt pihenőhelyet rendeztek be azoknak, akik nem tudtak hazajutni.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy senki ne induljon útnak.

21:35 - Veszprémi katasztrófavédelem: tartsák benn a cégek a délutános műszakot!

Lehetőség szerint tartsák benn a cégek azokat a dolgozókat, akiknek este jár le a műszakja, mivel a tömegközlekedéssel ingázók hazatérése nem megoldott - kérte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A tömegközlekedéssel három műszakban munkába járókat a délutános műszak végén lehetőség szerint helyezzék el "házon" belül - javasolta a cégvezetőknek, műszakvezetőknek a katasztrófavédelmi igazgatóság.

A megyében több főutat lezártak vagy korlátozták rajta a forgalmat, emiatt több Volán-társaság sem indít járatokat a kritikus szakaszok irányába - magyarázták kérésüket.

Hozzátették%

Olvasóink írták

109 hozzászólás
  • 109. rózsakert 2013. március 17. 14:42
    „KURUCZ ÜNNEPEN LABANCZOK ÁSSÁK KI KURUCZIÁT...SZÉP.”
  • 108. Antal50 2013. március 17. 13:39
    „Az alaptörvényt kellene oly módon modositani,ha még egyszer ilyen katsztrófa közelíti országunkat,akkor a békemenetes cöffösök és összes hordaléka,vonuljanak ki az utcákra holapátokkal a kézben,és kormánnyal válvetve,egymást erősítve a nemzet érdekébe. Lehet hogy valmi megtérülne??”
  • 107. szentmiki 2013. március 17. 11:21
    „Néhány beteg embernek, aki a saját ökör hozzáállását a kormányra és másokra vetíti ki, EMBERi hozzáállás a helyzet megoldása. A hetekre előrejelzett, napok óta ötpercenként bemondott, elküldött figyelmeztetések ellenére autóba ülő majmoknak egy kis ízelítő más vidékekről, ahol nem vörös szemüvegben nézik a világot: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=M2cSuh6c75E , ittegy másik a sok közül : http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=tJ_2Xll1VIU . Érdemes elgondolkodni a mindig más a hibás hozzáálláson!”
  • 106. kormoska 2013. március 16. 16:22
    „Katasztrófavédelem,polgári védelem.Minek,kinek?
    Egy kitalált látványszervezet exrendőröknek és unatkozó leszerelt katonatiszteknek!
    Régebben is volt hóvihar,árvíz,belvíz és a honvédség és határőrség mindet megoldotta,EGYEDÜL.
    A"katasztrófavédők"szimulálják a helyzeteket,drága pénzeken álgyakorlatokat rendeznek az újságíróknak,mert ők mindenre felkészültek.Amikor élesbe fordul akkor pedig becsődölnek,kapkodnak ide-oda.Ezt Bakondi féle különítményt(a törzsével együtt) egyszerűen meg kellene szüntetni és a megspórolt pénzt értelmesebb célokra költeni!
    De mégis mit várhatunk egy olyan belügyminisztertől aki lesötétített szemüvegben tájékozódik,borult időben.

    Most már mutatják,hogy szabaddá tették az utakat,megszűnt a lezárás.......Na ja,napközben elolvadt a hó nagy része:-)”
  • 105. rózsakert 2013. március 16. 15:53
    „104.tatár 2013.03.16. 14:10

    Nem kell olyan messzire menni, elég csak átjönni ide a határuk nyugati oldalára---más érzés-más minőség -más hókotrás---pedig itt is volt szél----de láss csodát,még az 1500-2000 méteren lévő szerpentinek is hómentesek.....de érdekes !!!”
  • 104. tatár 2013. március 16. 14:10
    „Egyszer téli viszonyok között utaztam autóbuszon Finnországban délről egészen fel északra, a Lappföldre. Az út mellett 2 méteres hó, a sztrádán egy hópihe sem. Meg kéne kérdezni a finneket: hogy csinálják? :)))))”
  • 103. belaba 2013. március 16. 13:48
    „Szánalmas ez az utólagos magyarázkodás és bűnbakkeresés.
    A magam részéről, szélnek ereszteném az összes időjóst és "hírszerkesztőt", akik télen már 5-10 cm hóesésnél, vagy nyáron 40 fok fölött ítéletidővel, világvégével riogatnak, persze hogy ilyenkor nem veszi komolyan senki a figyelmeztetést.
    Pintér és dilettáns csapata kb. egy havi járandóságából lehetne venni 4-5 normális hókotrót oszt jó napot.
    A többit, ugyanúgy mint most, megoldaná a vöröskereszt, az a néhány civil szervezet és csúnya gonosz multi, akik szállást, meleg italt biztosítottak a rászorulóknak.”
  • 102. drdozsag 2013. március 16. 13:11
    „A magyar propaganda gépezet tényleg jól teljesít.”
  • 101. DMagóg 2013. március 16. 12:28
    „99.xenopus 2013.03.16. 12:09!
    Mi -melldöngetve- felkészülünk, Ők meg felkészültek!”
  • 100. DMagóg 2013. március 16. 12:22
    „A lényeg! Emberségből jelesre vizsgáztak azok, akiknek megadatott, hogy segíthettek! Önzetlenül, csupán emberségből, emberiességből! Számíthatunk a segítségükre! "Sajnos" kimaradtam ebből, de köszönjük!”
  • 99. xenopus 2013. március 16. 12:09
    „Jöttek az Osztrákok és 1.5 óra alatt letisztították az autópályákat! Bezzeg stadionokra, milliárdos látszat beruházásokra van pénzünk, de egy csapat <moderálva> hókotrót nem tudunk venni? Az Osztrákoknak kell megmutatni?
    Szégyen! Ja, persze erről is Gyurcsány tehet!”
  • 98. csaktudja 2013. március 16. 11:31
    „Vótam műszaki katona a Kossuthban, régen. A tegnap kirendelt TANKOK !! mit kerestek az utakon??- azon kívül, hogy tönkrevágták a burkolatot és jelentős mennyiségű üzemanyagot elfüstöltek. Mert olyat nem láttam TV-ben, hogy mentettek volna is bárkit-bármit. A lánctalpas szállítók még csak hagyján. A tankoknak ki kellett volna lőni, vagy árokba tolni az elakadtakat? A 2 méteres hóban árokban lévő autót ne húzzák mert az totálkáros lesz, főleg ha beáll az olvadás és az árokban a tetőig ér a víz és a kocsi derekáig ér a sár. Gondolom a költségvetésnek benyújtott rendkívüli üzemanyagköltségből majd jut is-marad is alapon a vezérek megint jól járnak”
  • 97. macs 2013. március 16. 11:25
    „Én 14-én többször is hallottam a rádióban, hogy:
    "Havazás kezdődött hajnalban a nyugati országrészben az Útinform jelentése szerint, a közútkezelő fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől.
    Pécsi Norbert Sándor közölte: a Nyugat-Dunántúlon mindenütt havazik, viharos erejű szél fúj, egyre téliesebb útviszonyokra kell felkészülniük a közlekedőknek. A meteorológiai szolgálat honlapja szerint az erős szél miatt Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyére narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adtak ki."
    "Baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Tata és Bábolna között. Csak egy sáv járható, így öt kilométeres dugóra kell számítani. A a 81-es és a 13-as számú nehezen járható, a teherautóknak célszerű elkerülni ezeket az utakat, és személyautóval sem ajánlott erre közlekedni, az 1-es számú főút is rendkívül csúszós."
    "Az erős hófúvás miatt több dunántúli megyében a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután."
    "Több utat is le kellett zárni a havazás miatt Zala megyében. Súlyos a helyzet a hóátfúvások miatt -mondta el a Pécsi Sándor Norbert.
    A Magyar Közúzkezelő szóvivője hozzátette: több munkagépük is dolgozik, de az erős szél ismét az útra hordja a havat. Veszprém és Zala megyékben, de lényegében az egész Dunántúlon ha lehet ne üljön senki autóba -kéri a közútkezelő szóvivője."”
  • 96. DMagóg 2013. március 16. 11:24
    „"Felkészültek a télre a közlekedési és energetikai ágazatok (2012. december 06., csütörtök, 11:06
    Az energetikai, valamint az útágazat felkészült a télre, a személyi feltételek, az eszközök, valamint a szükséges források is rendelkezésre állnak - mondta Bakondi György tűzoltó altábornagy, az érintett tárcák és szervezetek munkáját koordináló kormánymegbízott, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
    Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 143, míg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 751 járművet, önjáró hómarókat, illetve adapterekkel szerelt teherautókat tart készenlétben - erről Schváb Zoltán, az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára számolt be a tájékoztatón." (HVG)
    Nos, ezek ismeretében miért is ne mernék elindulni? Nem szóltak, hogy hazudtak, s mégsem készültek fel!
    Mondhatták volna, hogy ami most várható, meghaladhatja a felkészültségünket! Maradj otthon! Ám, erre nem készültek fel! Jött SMS, maradj az autódban! Az ágyamban vagyok, most menjek az autómba? Felkészültek! Mire? Szemfényvesztő parasztvakításra? Katasztrófa!”
  • 95. Király75 2013. március 16. 11:16
    „Azt mondja meg valaki miért indul útnak ennyi felelőtlen ember? Mindenki tudta milyen időjárás lesz. Felszólították jó előre a lakosságot. Ezzel ellentétben még péntek délután is útra indultak emberek, és várták hogy mások szabadidejükben a köz pénzéből szabadítsák ki őket. Felelőtlenség!!”
  • 94. drdozsag 2013. március 16. 11:12
    „Azért ez a legszebb:
    "13:05 - Pintér Sándor a katasztrófahelyzet miatt riadót rendelt el
    Az országban kialakult katasztrófahelyzet miatt Pintér Sándor belügyminiszter összehívta az operatív törzset, riadót rendelt el a rendőrségnél, a katasztrófavédelemnél és a mentőket is bevonták a tevékenységbe."
    Végül is nem várta meg míg elolvad a hó.....”
  • 93. drdozsag 2013. március 16. 11:10
    „,,22:10 - ORFK: lezárják az M1-M7 fővárosból kivezető közös szakaszát"
    Csak 6-7 órát késtek.
    ,,06:00 - Megtiltották a közlekedést Komárom-Esztergom megye több települése között"
    Csak fél napot késtek.
    ,,Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek reggeli, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint országszerte fennakadásokat okozott a rendkívüli időjárás."
    ,,Jó reggelt kívánok az újjászervezett intézménynek!"
    ,,A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrségi törvény alapján csütörtök 20 óra 30 perctől visszavonásig teljes gépjárműtilalmat rendelt el a móri, a bicskei, a székesfehérvári, a gárdonyi és az enyingi járásban. Az érintett járások közútjain minden típusú jármű közlekedését megtiltották.
    Emellett csütörtökön 18 órától az egész megyében kamionstopot rendelt el a rendőrség az egy és a két számjegyű főutakra, a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik nem közlekedhetnek."
    Kár, hogy ezt csak később jelentették be és a Komárom Esztergom megyei kapitánynak ez nem jutott eszébe.
    ,,07:56 - Kilométeres autósor az M1-esen Győrnél"
    Valóban, de már fél napja áll a forgalom.
    ,,10:48 - Magyar Honvédség T-72-es harckocsikat indított a hóborította utakra"
    Talán ha a NER valamelyik képviselőjének eszébe jutott volna már csütörtök reggel készenlétbe állítani a hadsereget, nem 15 óra múlva indulnak el.
    DG”
  • 92. mediashreck 2013. március 16. 10:56
    „Örfi jegyzeteben pedzegeti a temat.
    De, ahelyet hogy vadolna,
    -sajat keserüsege cseng ki jegyzeteböl.

    Nem keseregni kell egy ujsagironak, hanem vadolni Feri!

    "J´accuse"
    Emile Zola”
  • 91. mediashreck 2013. március 16. 10:49
    „Különbe
    ez a kökemeny tel, es havazas

    soha nem jött jobbkor a Fidesznek, mint ezen az ünnapen...

    Ezt komolyan gondolom.”
  • 90. drdozsag 2013. március 16. 10:49
    „83. queenmargareth
    A rádióm INFO szolgáltatással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy az összes rádió közlekedési információit összegyűjti és tárolja. Este nyolcig üres volt, akkor pedig az M7-es lezárását jelezték (Petőfi rádió). Végig tekertük az adókat, vagy nem volt információ, vagy 5-10 órai késéssel jöttek az infók. A legtöbb információt a többi autóstól kaptuk, akik saját tapasztalatukból vagy telefonon (a dugóban álló ismerőseiktől) jutottak információhoz. Valószínűleg a facebook-ot kellett volna nézni, mert ott voltak csak friss információk. (http://hvg.hu/tudomany 20130316_csodot_mondott_az_allami_tajekoztatas).
    DG”
109 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ünnepi programokat is megzavarta a havazás

Az ünneplés helyett a rendkívüli időjárással való küzdelemről szólt az idei március 15-e. Tovább olvasom