Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Hold- helyett Mars-bázist

Óvni kell a Holdat – jelentette ki Marcello Coradini olasz fizikus, az Európai prügynökség (ESA) Naprendszer-kutatási programjának koordinátora.
A tudós az El País címq spanyol napilapnak adott interjúban nemcsak a szervezet kutatási programjáról beszélt, hanem kifejtette a Hold-kutatással kapcsolatos személyes álláspontját is.
A nagy vállalkozások sorába tartozik a Bebbi-Colombo qrszonda felküldése 2013-ban a Merkúrra, majd 2015-ben a Solar Orbiter látogat el a Naphoz. A tudományos közösségnek vannak javaslatai a Jupiterre vonatkozóan, valamint egy aszteroida felszínének tanulmányozására lehozott minták révén. Felmerült a Szaturnuszra való visszatérés, a Titánra való leszállás gondolata is. Coradini nem ért egyet azzal az amerikai állásponttal, mely szerint állandó Hold-bázis létrehozására van szükség, és csak utána kell meghatározni, hogy mit kutassanak ott. Véleménye szerint először meg kell határozni a Hold-kutatással kapcsolatos tudományos célokat. Nem véletlenül született meg 1984-ben egy nemzetközi egyezmény, amelyet ugyan az USA nem írt alá, de amely kimondja: a Holdat ugyanúgy kell kezelni, mint az An-

tarktiszt, védeni kell és nem szabad kereskedelmileg kihasználni. Az amerikai qrügynökség, a NASA Hold-programja ezt nem tartja tiszteletben. A Hold és fejlődésének tanulmányozásához nincs szükség Hold-bázisra, sőt, ez rendkívül káros lenne, mert eltüntetné a legutóbbi 3 milliárd év geológiai történetét, ha az építéshez használt exkavátorokkal dúlnák fel – mondja a fizikus.
Arra a kérdésre, hogy hogyan kellene akkor kutatni a Holdat, Coradini azt válaszolta: védeni kell, legalább addig, amíg nincs válasz a kialakulására, és ez benne van az altalaj első rétegeiben. Ha már Földön kívüli bázist akarnak, inkább a Marsot kellene választani, amelynek van atmoszférája, és amelyet lakhatóvá lehet tenni. A Hold szennyezése után is lakhatatlan marad, míg a Mars az a planéta, amelyen a Földön kívül a legkedvezőbbek lehetnek az életfeltételek. (Panoráma)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Kupa

labdarúgás

A Magyar Kupa negyeddöntőinek tegnapi első mérkőzésein:… Tovább olvasom