Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Holokauszt-emléknap - Navracsics: a meg nem születettekre is emlékezni kell

A miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a holokauszt miatt ma több nemzedéknyi kiváló ember, tehetség hiányzik a magyar nemzetből. Hende Csaba szerint a sebeket az emlékezéssel próbáljuk gyógyítani.
69 éve ezen a napon kezdődött a magyarországi zsidók gettóba zárása - ÖSSZEFOGLALÓ

69 évvel ezelőtt ezen napon kezdődött a magyarországi zsidóság gettóba zárása, az elkövetkező egy év alatt pedig csaknem 600 ezer magyarországi zsidó, roma és politikai üldözött esett a tervszerű népirtás áldozatává, többségük az auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából országszerte tartottak megemlékezéseket.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját.

Ennek megfelelően az Országgyűlés keddi ülésnapja megemlékezéssel kezdődött. Az elnöklő Jakab István felidézte, hogy 1944-ben ezen napon kezdődött a magyarországi zsidóság gettóba zárása, az elkövetkező egy év alatt pedig csaknem 600 ezer magyarországi zsidó, roma és politikai üldözött esett a tervszerű népirtás áldozatává, többségük az auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét. Kijelentette: a 21. századi modern Magyarországon, évszázadokkal a felvilágosodás után, még mindig harcolni kell a sötét gondolatok ellen. Megengedhetetlennek nevezte a haláltáborok létének megkérdőjelezését egy olyan országban, ahol még ma is sok túlélő viseli a testén és a lelkében a megkülönböztető jelzést.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Pokorni Zoltán fideszes országgyűlési képviselő a Cipők a Duna-parton nevű emlékműnél elhelyezte az emlékezés köveit és mécsest gyújtott.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta: nemcsak a holokauszt áldozataira emlékezünk az emléknapon, nemcsak azokra, akiket akkor elveszítettünk, hanem azokra is, akik a vészkorszak idején történtek miatt nem születhettek meg.

Pokorni Zoltán emlékeztetett arra: azért választották az emléknap időpontjául április 16-át, mert Magyarország akkori területén akkor állították fel az első gettót. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere felidézte, az emléknapot nem azért találták ki, hogy a mostanihoz hasonló rendezvényeket tartsanak, hanem azért, hogy az iskolákban a diákok megérthessék az akkor történteket.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban szervezett kegyeleti rendezvényen azt mondta: ahhoz, hogy megértsük a tragédia súlyát, mindenekelőtt arra kell emlékeznünk, kik és miként tudták "megszaggatni" a nemzet és a benne élő zsidók történelmileg kialakult kötelékét. A holokauszt tragédiája után "nem tehetünk mást, mint megpróbáljuk begyógyítani a sebeket, elsősorban azzal, hogy emlékezünk, és tisztelettel hajtjuk meg fejünket a nemzet bizonyára legnagyobb tragédiájának" áldozatai előtt - tette hozzá.

Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance) elnöke a hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében szervezett rendezvényen arra hívta fel a figyelmet: emlékeztetni kell a vészkorszak idején történtekre, és fel kell lépni a holokauszttagadókkal szemben. "Mindannyiunk kötelezettsége küzdeni az antiszemitizmus, a rasszizmus és mindazon eszmék ellen, amelyek embercsoportokat kizárnak a társadalomból vagy gyűlöletet terjesztenek" - jelentette ki.

Pécsett Páva Zsolt (Fidesz) polgármester mondott ünnepi beszédet, a programban emlékséta, a zsidó emlékhelyek koszorúzása és kiállításmegnyitó is szerepelt.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: meg kell ígérni a meggyilkoltak hozzátartozóinak, a holokauszt túlélőinek, leszármazottainak és valamennyi magyar embernek: "mindent megteszünk azért, hogy a szélsőjobboldal soha többé ne jelentsen veszélyt senkire". A párt szerint a zsidóság, a cigányság és valamennyi kisebbség határozott megvédéséért és a szélsőségesek elleni hatásos fellépésért mindig, mindenkinek küzdenie kell.

A Demokratikus Koalíció közleményében azt írta, hogy "a vész nem múlt el", Magyarországon - az Orbán-kormány cinkos támogatásával - terjed a rasszizmus, az antiszemitizmus. "A Demokratikus Koalíció - ahogy eddig is - elszánt ellenfele lesz minden kirekesztő eszmének, osztozik a vészkorszak túlélőinek és hozzátartozóik fájdalmában" - olvasható a közleményükben.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség közleményében azt írta: azt vallják, hogy az oktatás egyik legfontosabb feladata az, hogy Auschwitz - "és mindaz a rettenet", amit jelképez - ne történhessen meg soha többé.

Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál a holokauszt idején embereket mentő Éliás József (1914-1995) református lelkészre emlékeztek, aki 1944 nyarán tagja volt annak a küldöttségnek, amely Horthy Miklósnak dokumentumokkal bizonyította a gázkamrák működését, így fontos szerepet vállalt a fővárosi zsidóság elszállításának felfüggesztésében.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a vallási, etnikai és más különbözőségekkel kapcsolatban az elfogadást és toleranciát erősítendő holokausztoktatási gyakorlatait és szakmai programjait mutatták be.

A budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban átadták az idei Wiesenthal-díjakat és megnyitották az Emlék-képek című kiállítást. A Holocaust Közalapítvány által 2008 óta odaítélt elismerést azok kaphatják meg, akik önzetlen önkéntes munkájukkal elősegítették a magyarországi holokauszt emlékének megőrzését. Az idei díjazottak: Barna István és Mátraházi Ferenc tanárok.

Az emléknap fővárosi záróeseményeként este a Cipők a Duna-parton emlékműnél néma főhajtással, mécsesgyújtással, virágok és kövek elhelyezésével rótták le kegyeletüket a résztvevők a holokauszt áldozatainak emléke előtt. Mécsest helyezett el az emlékműnél Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója.

Hende: meghajtjuk fejünket a tragédia áldozatai előtt

Hende Csaba szerint a holokauszt tragédiája után nem tehetünk mást, mint - amennyire az lehetséges - megpróbáljuk begyógyítani a sebeket, elsősorban azzal, hogy emlékezünk, és tisztelettel hajtjuk meg fejünket "a nemzet bizonyára legnagyobb tragédiájának" áldozatai előtt.

A honvédelmi miniszter kedden a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján szervezett kegyeleti rendezvényen azt mondta: ahhoz, hogy megértsük a tragédia súlyát, mindenekelőtt arra kell emlékeznünk, kik és miként tudták "megszaggatni" a nemzet és a benne élő zsidók történelmileg kialakult kötelékét. "Hogyan eshetett meg, hogy valakiket közülünk megfosztottak jogaitól, vagyonuktól, elhurcoltak és megöltek?" - tette hozzá.
A politikus kijelentette: "nem feledjük a magyar állam felelősségét", azt, hogy nem védte meg polgárait a jogfosztástól és a fizikai pusztulástól. Ellenkezőleg - engedve a harmadik birodalom mindent elsöprőnek látszó erejének - kiszolgálta a megsemmisítő gépezetet. Ha akkor a magyar államot képviselők minden lehetséges eszközzel elszabotálták volna az embertelen parancsok teljesítését, nem lehetett volna végrehajtani a népirtást - mondta a miniszter.

Annyira erős minden nemzet, amilyen erősen tagjai összetartoznak. Olyan erős a nemzet, amennyire a benne élők hajlandók kiállni egymásért, azokért, akikkel együtt élnek és egy nyelvet beszélnek. Az emlékezés tanulsága: soha többé nem eshet meg újra az, ami hetven esztendeje velünk, magyarokkal megesett - hangsúlyozta a miniszter.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidó emberek gettókba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

Navracsics: a meg nem születettekre is emlékezni kell

Nemcsak a holokauszt áldozataira emlékezünk az emléknapon, nemcsak azokra, akiket akkor elveszítettünk, hanem azokra is, akik a vészkorszak idején történtek miatt nem születhettek meg - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, amikor elhelyezte az emlékezés köveit és mécsest gyújtott kedden a Cipők a Duna-parton nevű emlékműnél Pokorni Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy a holokauszt miatt ma több nemzedéknyi kiváló ember, tehetség hiányzik a magyar nemzetből.

Pokorni Zoltán emlékeztetett arra: azért választották az emléknap időpontjának április 16-át, mert Magyarország akkori területén akkor állították fel az első gettót. Közölte, nem európai, hanem magyar vonatkozású dátumot akartak választani, mert a holokauszt a magyar nemzeti történelem része. Magyarok voltak azok is, akiket meggyilkoltak, és magyarok voltak azok is, akik gyilkoltak - mondta.

Azt mondta: gyakran elhangzik, hogy a holokauszt pusztításainak nagy része már a német megszállás, a nyilas uralom alatt történt, de - mint fogalmazott -, ez "nem magyarázat, csak magyarázkodás". A Fidesz alelnöke szerint a holokauszt annak a szimbóluma, hogy "az emberi gonoszság és a technológia együtt mire képes".

Az első Orbán-kormány oktatási minisztere felidézte, az emléknapot nem azért találták ki, hogy a mostanihoz hasonló rendezvényeket tartsanak, hanem azért, hogy az iskolákban a diákok megérthessék az akkor történteket. A cél az, hogy minden iskolában legyen egy pillanat, amikor a fiatalok fel tudják idézni, hogy "akik meghaltak, épp olyanok voltak, mint ők" - mondta.

A Duna-parti megemlékezés volt az első, melyet kedden a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. 2000. január 18-án, a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján Pokorni Zoltán javasolta, hogy a középiskolákban minden évben ezen a napon emlékezzenek meg a holokauszt áldozatairól, annak emlékére, hogy 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidó emberek gettókba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

Olvasóink írták

  • 5. Mozimasiniszta 2013. április 17. 11:48
    „3#-as ! Radnótit már megint kifelejtetted !”
  • 4. benq 2013. április 16. 22:22
    „1 nek adok igazat,nekem mindegy hogy cig.. vagy zsi..
    de ez már túlzás,amit ez a népcsoport csinál kirekesztés címszóval..”
  • 3. Apátfalvi** 2013. április 16. 22:07
    „1.

    Nem. Oda kellene már kilyukadni, hogy ecseteljétek, hogy a meg nem született gyerekek mit vétettek ellenetek, amiért tragédiájukból gyűlöletáradatot gerjesztetek.”
  • 2. pachakuti 2013. április 16. 15:06
    „Pokorny személyesen érintett. Nem kéne nyilatkoznia.”
  • 1. Mozimasiniszta 2013. április 16. 12:10
    „nna....akkor lassan már oda lyukadunk ki hogy a meg nemszületett gyerekek is kárpótlásra jogosultak ???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ keddi nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 16-i KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom