Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Hommage á Ligeti - műsoron a billentyűs művek

Az előző években ritkán vagy egyáltalán el nem hangzott alkotások hallhatók a Ligeti György zeneszerző halálának ötödik évfordulója alkalmából a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hétfőn este tartott koncerten.
A hatodik alkalommal megrendezett Hommage á Ligeti című koncerten az UMZE Kamaraegyüttes neves szólisták közreműködésével a szerző szólóhangszerekre, illetve énekesekre és kamaraegyüttesre írott darabjait tárja a közönség elé.

- Az est középpontjában Ligeti hatvanas évekbeli, kísérletező, igazi avantgárd arca, illetve e kísérletek kései folyományai és átdolgozásai kerültek - mondta Rácz Zoltán a koncert karmestere. De végre teljes egészében szólal meg Csalog Gábor tolmácsolásában a korai, az ötvenes évek elején komponált Musica Ricercata.

- Spányi Miklóst két éve győzködöm, szánja el magát csembaló darabok előadására, örömmel adom hírül, hogy a Continuumot, a Hungarian Rockot el fogja játszani, valamint az Aventures rendkívül igényes csembalószólamát. Szathmáry Zsigmond pedig Ligeti ugyancsak 1956 előtt írt négy orgonadarabját mutatja be - tette hozzá.

Hommage á Ligeti - műsoron a billentyűs művek.
Hommage á Ligeti - műsoron a billentyűs művek.

Úgy látták, erre az emlékező hangversenyre meghívható három Ligeti-interpretációban eminens énekes Barbara Hannigan(szoprán), Károlyi Katalin(mezzoszoprán) és Paul-Alexandre Dubois(bariton), ők a Nouvelles Aventures szólistái. "És szinte ráadásképp a Mysteries of the Macabre-t adjuk elő, amelynek érdekessége, hogy Barbara Hannigan nemcsak énekli, de vezényli is a zeneművet" - mondta Rácz Zoltán.

A XX.-XXI. századi alkotások előadására és műsoron tartására vállalkozó, 1996-ban alakult UMZE (Új Magyar Zene Egyesület) kamaraegyüttese először 2006-ban, hagyományteremtő céllal rendezte meg az Hommage á Ligeti (Tisztelet Ligetinek) című koncertet.


A műsort az akkor még élő klasszikus mester alkotásaiból állították össze, ügyelve arra, hogy kellő színességgel képviselje benne magát valamennyi korszak, műfaj, hangszerapparátus, így az évek alatt a zeneszerző valamennyi alkotása sorra kerüljön, megszólaljon.

Ligeti 2006 júniusában elhunyt, így a sorozat célja már nem a köszöntés, hanem egyértelműen az ő emlékének, művészetének elevenen tartása lett. Azóta is minden évben megrendezik a szerzői estet, a születésnap (május 28.) körüli időszakban, de a komponista halálának napja is közel esik ehhez a dátumhoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpárosokat gázolt el egy autó Kislétán

Tolató gépkocsi ütött el egy kerékpározó házaspárt vasárnap délelőtt Kislétán; a nő a balesetben… Tovább olvasom