Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Hullámvölgyben a piaci árak

Az őstermelők jelentős árcsökkentésre kényszerültek a piacokon és a vásárcsarnokokban.
Mint mondják, a szuper- és hipermarketekkel nem tudják felvenni a versenyt. Tavaly január óta a burgonya kilójának átlagára 126-ról 60 forintra, a petrezselyemé 373-ról 217-re csökkent. Az egyik budapesti hipermarketben a napokban 9 forintért kínálták a burgonya, 18 forintért a sárgarépa kilóját, s másik vevőcsalogatóként egy zsemlét 3 forintért adtak.

Az üzlet persze nem volt veszteséges, ami elment a vámon, az bejött a réven, vagyis más termékeken. S ezzel a többi multinacionális üzletlánc sincs másként.

Vevőcsalogató számok

S míg a gazdák a fővárosban tüntetnek, az őstermelők – akik nem tudják megtenni, amit a multik – a piacokon kínálták portékáikat. Áraikat ők is igyekeztek vevőcsalogató szinten tartani. – Míg tavaly januárban-februárban még nyolcvan-száz forintért tudtam adni a krumplit, ma ötvenért se viszik.

S nem az ár miatt, egyszerűen nincs vevő. Nem tudunk versenyezni az élelmiszer-nagyáruházakkal – válaszolta az árakat firtató kérdésünkre az egyik őstermelő a győri, Herman Ottó utcai vásárcsarnokban. – Ezt a tojást – kontrázott a mellette árusító idősebb férfi – tizenkettő ötvenért veszik át.

Lehetetlen ez alatt tartani az előállítási költséget, amikor a táp mázsája már négyezer forint fölött van. A győri Dunakapu téren ugyancsak kevés volt a vásárló. Tavaly télhez képest itt is jelentősen visszaestek az árak.

Vetőmag darabra

– Nyolcvannyolcban ugyanezek az árak voltak, mint most. A vetőmagot meg már darabra vesszük. Azt hiszem, nem kell ennél többet mondani – tárta szét a karját Krajcsics Ferenc, aki most 150 forintért kínálja a fehér- és 50 forintért a sárgarépa kilóját. Mint mondta, egy évvel ezelőtt sem adta drágán a terményt.

Multi vagy kistermelő

– Nekünk, vásárlóknak ugyan jó, hogy olcsóbban vásárolhatunk. De én akkor is itt vettem meg, amire szükségem volt, amikor magasabbak voltak az árak, meg most is, s nem a nagyáruházakban. Nekem, s gondolom, azoknak is, akik itt vásárolnak, fontos a termelő iránti bizalom is – válaszolta kérdésünkre egy hölgy. A Dunakapu téri piacot működtető Kisosz megyei szervezete minden piacnapon rögzíti az árakat, amelyekből havi átlagot számítanak.

Erre az évre már megvan a januári összesítés, amit a szervezet a Kisalföld rendelkezésére bocsátott. Abból egyértelműen kiolvasható ugyanaz, amit a termelők elmondtak. A zöldségfélék és a gyümölcsök nagy többsége jóval olcsóbb idén. A tejtermékek ára stagnálni látszik, míg a baromfi többe kerül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frissítést kapott a Firefox böngésző

A Mozilla Foundation fontos frissítést adott ki a Firefox böngészőprogramhoz, amely több kockázatos… Tovább olvasom