Délmagyar logó

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -3°C | 3°C Még több cikk.

Húsz betörést követett el egy négytagú banda

Tizennégy településen mintegy húsz betörést követett el egy négytagú pusztaszabolcsi társaság Fejér megyében - közölte kedden a rendőrség.
A három fiatalemberből és egy nőből álló banda a legtöbb esetben polgármesteri hivatalok melléképületeibe hatolt be, de volt, ahol az általános iskola, az óvoda raktárépületéből, illetve két élelmiszerboltból lopott. Elsősorban benzint és gázolajat, valamint fűkaszákat tulajdonítottak el - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A betöréseket Csabdiban, Száron, Alcsútdobozon, Felcsúton, Tabajdon, Válon, Vértesacsán, Lovasberényben, Nádasdladányban, Kulcson, Nagyvenyimen, Perkátán, Pusztaszabolcson és Dunaújvárosban követték el. Az utóbbi helyen a vidámpark egyik épületében kerestek zsákmányt - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Az ügyben eljáró bicskei nyomozóknak egy orgazdát is sikerült felkutatniuk és gyanúsítottként kihallgatni.

A rendőrség még vizsgálja, hogy a megyén kívül is betörtek-e más települések önkormányzati hivatalaiba, s további orgazdák után is nyomoznak.

A banda három férfi tagja büntetett előéletű, s a társaság ellen ugyancsak betörés miatt folyamatban van egy másik büntetőeljárás is.

Olvasóink írták

  • 2. cyt 2010. július 28. 11:11
    „... remélem akkor ők már keményen visszaesőknek számítanak, és a "három csapás" elve fog már rájuk is vonatkozni ...”
  • 1. dodó 2010. július 27. 21:03
    „.. apátfalvi....gyerek
    Megértve álláspontodat, végigolvasva a rólam írt szeretetteljes és megértő szavaidat, belátom, ők nem tehetnek ilyet, hiszen ismerjük őket. Mégis kik követhetik el ezeket az apró csínyeket? Ha nem ők, csak egy választás lehet <moderálva..>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több száz raklap ég Szabadbattyánban

Több száz raklap ég a Fejér megyei Szabadbattyánban, egy üzem és egy csarnok veszélyben van; a… Tovább olvasom