Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Húsz család kerülhet utcára Bodakajtoron

Húsz bodakajtori család kerülhet utcára, mert lejárt az öt éve többször meghosszabbított ingyenes lakhatási szerződésük. A házakat meg is vásárolhatták volna, de nem tudták. Csütörtökön postázzák számukra a felszólítást, hogy költözzenek ki.
Nyolcvan embernek, köztük harminc-negyven gyereknek kell elhagynia az eddigi otthonát a közigazgatási szempontból Abához tartozó településen.

A területet a rajtuk lévő házakkal a sárszentmihályi állami gazdaság adta bérbe korábban. A céget azonban 1989-ben megvette egy olasz tulajdonosú, ugyancsak mezőgazdasági cég. 2003-ban jelezte az új tulajdonos először, hogy a házak rossz állapota miatt költözni kell a családoknak. Ekkor az önkormányzat elérte még, hogy ingyenes használatra megkapja a területet. Ez több hosszabbítás után ez év június 30-án lejárt. A cég felajánlotta, hogy vegyék meg a házakat, de senki sem jelezte vételi szándékát. Augusztusban tájékoztatták az embereket és az önkormányzatot arról, hogy a családoknak költözniük kell. A helyhatóság nehéz anyagi helyzete miatt nem tud segíteni, elhelyezési kötelezettsége pedig nincs, mert a házak nem voltak önkormányzati tulajdonban - mondta el Kossa Lajos, Aba polgármestere.

A felszólítást a kiköltözésre csütörtökön adják postára. Ha nem költöznek a családok, akkor jogi útra terelik az ügyet - tudtuk meg Christian Valtieritől, a tulajdonos Agro Aba Kft. ügyvezetőjétől.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Metzker Viki a Playboy villában

Dundika és Voksán Virág után újabb magyar lányt látott vendégül a nyuszis magazin atyja, Hugh… Tovább olvasom