Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 14°C | 25°C Még több cikk.

Húsz évre ítélték az ismerősét bedrogozó és megfojtó szolnoki férfit

Aki 2011 őszén az italába csempészet droggal elkábította, majd megfojtotta korábbi barátnőjének szeretőjét.
Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a szolnoki férfit, aki 2011 őszén az italába csempészet droggal elkábította, majd megfojtotta korábbi barátnőjének szeretőjét.

A táblabíróság előre kitervelten elkövetett emberölés és folytatólagosan elkövetett gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 36 esztendős vádlottat.

Az akkor 29 éves férfi 2008 végén egy szolnoki tánciskolában megismerkedett egy 13 esztendős lánnyal. Kapcsolatukból előbb barátság, majd szerelem lett, két év után pedig rendszeres szexuális viszony is kialakult köztük. A vádlott a fiatal lányról 2011-ben mobiltelefonnal és fényképezőgéppel pornográf felvételeket készített.

A vádlott és a lány szerelmi kapcsolata 2011 tavaszára "ellaposodott". A férfi ekkortájt mutatta be a későbbi sértettet a barátnőjének. A lány fokozatosan elhidegült a vádlottól, majd beleszeretett a sértettbe. A vádlott azonban nem tudott beletörődni a szakításba, telefonon és sms-ekben próbálta visszatérésre bírni barátnőjét, majd elhatározta, megöli a sértettet.

A vádlott 2011. október 13-án egy szolnoki sörözőbe hívta a sértettet, ahol 2-3 gramm gamma-hidroxi-vajsavat (GHB) csempészet az italába. Ezután elmentek kutyát sétáltatni, egy kihalt részhez érve pedig a vádlott a drogtól rosszul lett férfit megfojtotta. Hogy tettét leplezze, a vádlott a sértett telefonjáról a férfi nevében üzenetet küldött a lánynak, ebben arról írt, hogy öngyilkos lett, és a vádlottat is megmérgezte.

A vádlott a holttestet otthagyta, és megpróbált alibit biztosítani magának, de amire visszatért a helyszínre, egy járókelő megtalálta a megfojtott férfit. A vádlottat két nap múlva őrizetbe vették, a szolnoki börtönbe került, ahol rabtársait próbálta rávenni, hogy rabolják el a lányt, ehhez írásban minden információt megadott, a bűncselekményért pedig 400 ezer forintot ígért. A fogvatartottak azonban föltárták a történteket a nyomozóhatóság előtt.
Az utolsó szó jogán csaknem egy órát beszélő vádlott következetesen tagadta a gyilkosság elkövetését.

Döntésével az ítélőtábla súlyosította az elsőfokú bíróság által kiszabott tizennyolc éves fegyházbüntetést. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott kifejezetten konspiratív módon követte el a gyilkosságot, mindent meg tett annak érdekében, hogy eltüntesse a bizonyítékokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik - Az ETO-Parkot versenyben értékesítsék!

A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy ne meghívásos alapon értékesítse a győri ETO Parkot és a kapcsolódó létesítményeket. Tovább olvasom