Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Huszonkilenc rendezvény lesz a fővárosban november 4-én

Huszonkilenc rendezvényt kívánnak tartani magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, valamint kormányzati szervek november 4-én szombaton a fővárosban a rendőrséghez kedden délután négy óráig érkezett bejelentések szerint. A Szabadság térre három szervezet jelentett be demonstrációt.
Unger Pál őrnagy közölte: a rendőrség valamennyi bejelentést tudomásul vette, miután az azokban foglaltak mindenben megfeleltek a gyülekezési törvény előírásainak. Hozzátette: a bejelentéseket a rendőrség folyamatosan bírálja el, és elképzelhető, hogy szerdáig újabbak érkeznek. A gyülekezési törvény szerint "ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen, vagy időben való megtartását megtilthatja". A rendőrségnek a határozatát 24 órán belül írásban közölnie kell a szervezővel.

A rendezvényeket bejelentők között van a parlamenti pártokon túl a többi között a MIÉP, a Magyarok Világszövetsége, valamint a Budaházy Baráti Kör. A Szabadság térre a Magyarok Világszövetsége jelentett be rendezvényt délelőtt tíz órától éjfélig. E térre tervez demonstrációt az Ifjú Magyarok Egyesülete is délután négytől ugyancsak éjfélig. A Budaházy Baráti Kör a Ferenciek terén délután két órakor gyülekezik, innen indulnak a Szabadság térre, a rendezvény két órával később ér véget.

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tiltakozó demonstrációja délután öt órakor kezdődik a Szabadság térhez közeli Aulich utcában. Gonda László a szervezet egyik vezetője azt közölte: elképzelésük szerint "átsétálnának" az MVSZ Szabadság téri rendezvényére. Mint mondta, ezért arra kérik a rendőröket, hogy bontsák el erre az időre a Szabadság téri kordonnak ezt a részét. Közölte azt is: a fővárostól nem kértek közterület-használati engedélyt. Az alkotmányban rögzített gyülekezési jog nem korlátozható önkormányzati rendelettel - mondta, utalva a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön elfogadott rendeletére, amely a többi közt a hangosítási berendezések és a színpadok felállítását szakbizottsági hatáskörbe utalta.

Gonda László elmondta: egy parkoló kisbuszon helyezik majd el a hangosító berendezést és "rögtönzött mobil színpadot" is. A MIÉP a XII. kerületi Turul-emlékműnél demonstrál délután négy és hét óra között. Az V. kerületi Nádor utcában az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) tart rendezvényt 0-24 óráig. November 4-én még számtalan politikai és kulturális rendezvényt tartanak Budapesten, részben az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére emlékezve. Az e rendezvényeket, koszorúzásokat, gyertyagyújtásokat szervezők között van számos kerületi önkormányzat és civil szervezet. A Nagy Imre Társaság például délelőtt 8 és 10 óra között tart koszorúzást a Vértanúk terén, míg a Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapród Iskola Bajtársi Köre délelőtt a Klauzál téren tart megemlékezést. A Petőfi híd budai hídfőjénél álló Memento emlékműnél a Politikai Elítéltek Közössége emlékezik 1956 áldozataira.

A többtucatnyi bejelentett rendezvény között szombaton délután tartja még motoros felvonulását a Motorblokk Egyesület a Citadellától Szentendréig, és aznap rendezik például Újbudán a Szent Imre-napi búcsút, míg a Nyugati téren és a Blaha Lujza téren egy kisegyház hirdet igét.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen könnyebb fogyni

Közösen könnyebb címmel hirdetett az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) testsúlycsökkentő… Tovább olvasom