Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Idén elkezdődhet a sportcsarnok építése

Csak egyetlen cég, egy osztrák–magyar konzorcium maradt versenyben a mosonmagyaróvári sportcsarnok megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárásban. Az önkormányzat jobban örült volna, ha többen szállnak versenybe a megépítésért és működtetésért.
A mosonmagyaróvári önkormányzat úgynevezett koordinált városfejlesztési programjának egyik legfőbb eleme a minőségi turizmus fejlesztése és a városlakók színvonalas szabadidő-eltöltésének biztosítása. Ezért döntöttek egy többfunkciós, korszerű sportcsarnok megépítéséről a Mosoni-Duna és a Lajta torkolatában. Az elmúlt évek előkészítő munkája eredményeként a tervezési szakasz már lezárult. Elkészült a terület fejlesztési koncepciója, a beépítést meghatározó rendezési terv, a csarnoktanulmány engedélyezési és kiviteli terve, illetve megtörtént ezek engedélyeztetése is.

Tizenöt évig százmillió

A város szűkös költségvetése miatt az önkormányzat saját forrásból nem tudja és nem is akarja megvalósítani a létesítményt, ezért állami támogatásra számít és a magántőkét is be kívánja vonni a beruházásba. A tervezet mintegy nettó 1,2 milliárd forintos megvalósítási költséggel számol. A város ezért döntött az úgynevezett PPP-konstrukció – Public Privat Partnership: köz- és magánszféra együttműködésével megvalósuló fejlesztés – mellett. Azaz az állam és az önkormányzat a magántőkét is bevonja a megvalósításba és az üzemeltetésbe. Ennek lényege, hogy a közbeszerzéssel kiválasztott befektető megépíti a csarnokot és 15 éven keresztül üzemelteti azt. Az önkormányzat ez idő alatt a szerződési feltételek szerint a beruházótól szolgáltatást vásárol, amihez az állam támogatást nyújt. Mosonmagyaróvárnak a terheket csak a csarnok elkészülte után kellene viselnie szolgáltatásvásárlással. Ennek ára nem csupán a megvalósítást, hanem az üzemeltetést is tartalmazza.
Az önkormányzat képviselő-testülete az elmúlt év végén döntött a közbeszerzési pályázat kiírásáról. A pályázat meghirdetésével olyan befektetőt keresnek, aki a csarnok megépítése mellett az üzemeltetést is vállalja. A sportlétesítmény elkészülte után az önkormányzat a nyitvatartási idő hetven százalékát közhasznú szolgáltatási díjként megvásárolja a beruházótól. Ez 15 éven keresztül várhatóan mintegy 100 millió forintot jelent évente. Ezt követően az önkormányzat tulajdonába kerül a sportcsarnok. A 15 éven át fizetett szolgáltatási díj kétharmadát finanszírozza az önkormányzat, a fennmaradó részt pedig – mintegy 500 millió forintot – állami támogatásból fedezik.

Négy cég jelentkezett

A létesítmény megvalósítása érdekében megjelent közbeszerzési felhívásra a részvételi jelentkezés határideje a napokban járt le. Kovács Gergely alpolgármester a Kisalföldnek elmondta: a felhívásra négy cég jelentkezett. A bírálók ebből kettőt alkalmatlannak találtak, mivel nem tudták teljesíteni a felhívásban foglalt feltételeket. Egy pályázó jelentkezését pedig formai hibák miatt érvénytelennek minősítették a bírálók. Utóbbi megtámadta az eljárást és a közbeszerzési bizottsághoz fordult jogorvoslatért. A közbeszerzési eljárás ennek ellenére tovább folytatódhat, mivel a bizottság nem függesztette azt fel. A közbeszerzési felhívásban foglaltaknak megfelelően az egyetlen versenyben maradt jelentkezőnek március 22-ig van ideje az ajánlattételre. Ezt követően kerül sor a tárgyalásos eljárásra, ennek lezárultával pedig elkezdődhet a kivitelezés.

Osztrák–magyar konzorcium

Az alpolgármester szerint az önkormányzat számára szerencsésebb lett volna, ha több pályázó marad versenyben és tesz ajánlatot, hiszen így kedvezőbb feltételeket tudtak volna elérni. Ennek ellenére az önkormányzat törekszik a számára is minél kedvezőbb konstrukció megteremtésére, hiszen a város pénzügyi lehetőségei meglehetősen korlátozottak.
A közbeszerzési felhívásban foglaltaknak megfelelt egyetlen jelentkezőről egyelőre csupán annyit tudni, hogy egy osztrák–magyar konzorcium, amiben a magyar fél elsősorban az építőiparban, az osztrák pedig a hasznosításban járatos.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az érelmeszesedés megállítható!

Az érelmeszesedés kis zsírcsíkok lerakódásával kezdődik az érfalban. Minél betegebb, annál kevesebb… Tovább olvasom