Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Idén már kétezer orvos és szakdolgozó mondott fel

Az idei év első három hónapjában már kétezer orvos és szakdolgozó hagyta ott a munkáját, közülük sokan külföldre mentek dolgozni az alacsony magyarországi fizetések miatt.
A Népszabadság azt írja, évek óta annyi orvos megy külföldre, mint ahányan az orvosi egyetemeken végeznek. Az elmúlt évben több mint 1100 orvos kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt a hatóságoktól, közülük minden másodiknak még szakvizsgája sem volt.

Csiba Gábor, a miskolci megyei kórház főigazgatója szerint már nincs olyan napja, hogy két-három dolgozója, leggyakrabban nővérek, ne adnák be a felmondásukat.

Ma már talán nincs orvosi szakterület, amely ne volna hiányszakma Magyarországon. Míg korábban Romániából viszonylag sok orvos érkezett a magyar egészségügybe, addig ma már nekik is inkább Franciaország az úti céljuk.

A magyar egészségügyi dolgozók többsége az Egyesült Királyságban és Németországban vállal munkát.

Az orvosok nagy európai keresletének oka, hogy egy 2004-es uniós munkaidő direktíva miatt egy orvos sem dolgozhatna 60 óránál többet egy héten. Ezt a szabályt Nyugat-Európában betartják, ezért alakult ki ott nagy hiány. Az öregedő lakosságot azonban az ottani kormányok nem hagyhatták orvos nélkül, ezért megfizetik őket.

A nyugat-európai orvosok ugyanakkor Észak-Amerikába, vagy az arab emirátusokba vándorolnak, ahol még többet fizetnek a munkájukért.

Olvasóink írták

94 hozzászólás
  • 94. hahaha62 2011. május 31. 11:12
    „AZ EGYETLEN LÉNYEG....LEHET SZÁMOLNI!

    http://www.168ora.hu/buxa/ket-het-kulfoldi-munkaval-egyevi-itthoni-fizetes-76563.html”
  • 93. NŐVÉRKE01 2011. május 31. 07:42
    „Csak a hozzáállásról:

    Az elmúlt héten volt az Ápolók Nemzetközi Napja, ahol a Szegedi Egyetem ÁOK vezetése köszöntötte az egészségügyből előző évben nyugdíjba ment szakdolgozókat és kitüntette a legjobb ápolónőt. Voltak azonban a kitüntetettek között olyanok, akik 40-50, sőt olyan is, aki 52 évet dolgozott ágy mellett. Az elismerés számára 1 plakett és egy , már az átadáskor elhervadt rózsa volt, míg az aktív szakdolgozó 50000 Ft jutalmat is kapott. Hangsúlyozom: nem az a baj, hogy ő kapott, hanem az vérlázító, hogy azoknak, akik életük nagy részét a betegek ápolására tették fel, ott álltak az ágy mellett hétvégén, ünnepnap, éjszaka, fel sem merült bennük, hogy elhagyják az országot, azokat a betegeket, akik bíznak bennük, nem érdemelnek meg egy fillért sem. Nem milliókra gondolok, csak a mai anyagias világban az lett volna az elismerés kézzel fogható módja. Azt sem felejtsük el , hogy ezeknek az "öreg nővéreknek" a nyugdíja kb. 70-80 ezer Ft, akik a hónap végén nem azon gondolkodnak, hogy hova menjenek vellnesselni, hanem azon, hogy tudnak -e venni kenyeret......
    Mindezt természetesen köszönjük az elkövetkező generációnak, és az egyetem vezetésének!”
  • 92. medikuss 2011. május 31. 06:59
    „amúgy sok helyen olvasom, hogy írják, hogy igenis dolgozza le a képzése díját... most ez akkor mit is jelent? hogy azért ilyen kevés az orvos bére, mert sokba kerül kiképezni, ergo ledolgoztatom vele? vagyis azért nem kapsz pl 200at, csak 100at, hogy havi 100e-rel törlesztsd az "adósságod"? így évi 1,2 milliót vesz el az állam, vagyis 10 év alatt visszatérül.... nevetséges... az autószerelő egy héten megcsinálja a 100e-es keresetet, persze minimálbérre bejelentve, azért meg senki se hőzöng...”
  • 91. xene@freemail.hu 2011. május 30. 22:11
    „87. kalkutta 2011.05.30. 21:01
    Ebben sajnos teljes mértékben igazad van...vagy még inkább nyugdíj előtt patkoljon el, mert 50 évesen már senkire sincsen szükség...úgy néz ki erre fel fogunk haladni...

    89. mazsolaszolo 2011.05.30. 21:26
    "a megélhetés miatti állandó stressz és a túlfeszített munka felőrli, azaz hamarabb kiég"
    Ez nem csak az orvosokra igaz....nekem édesanyám közel 30 éve tanár, s azt mondja, de látom is rajta, hogy mennyit is idegeskedik, hogy egyre butábbak/neveletlenebbek a gyerekek....mit kap cserébe?
    A fizetését csökkentik évről-évre....és egyre jobban csak szedi az gyúgyszereket...”
  • 90. adamantium 2011. május 30. 22:01
    „28. gavallér 2011.05.30. 09:24 melyik az a külföldi ország, sorold már (és ne lichtenstein méretűeket)
    29. nemecsekerno_007 2011.05.30. 09:32 rengeteg német orvos megy ki skandináviába és angliába, senki nem fizet vissza semmit
    38. Kudara 2011.05.30. 10:50 pl a patológusnak meg a labororvosnak sorold már ki ad borítékot
    86. lukrecia 2011.05.30. 19:45 nem kell ekkorát hazudni, én németországban vagyok sebész, van egy képzési keretem és 5 nap extra szabim továbbképzésre, ezt arra költöm amire éppen akarom, ezen felül meg ha képzésre akarok elmenni akkor írok egy kérvényt a főnökömnek és ha beleegyezik akkor a kórház állja az egészet és még soha nem írtam alá semmilyen kötelezvényt, pedig nem állami kórházban dolgozom, szal nem kell hülyének nézni a népet
    a véleményem az, hogy: az orvosoknál ez a "fenyegetés" jelképezi a sztrájkot, mert ugye sztrájkolni nem lehet, a működés 3,0%-át minden körülmények közt fenn kell tartani, érdekes módon amikor a vasutasok sztrájkoltak senki nem ócsárolta őket
    amikor megszavaztuk az únióba való belépést megszavaztuk a szabad munkaerőpiacot, tehát szépen kussol mindenki akinek nem tetszik a dolog mert a többségnek tetszett annakidején
    ha meg egy munkaadó munkásokat keres olyan fizetést ígérjen ami a szomszéd hasonló profilú cégekkel felveszi a versenyt, ha a tizedét adja akkor ne csodálkozzon, hogy nincs rend a házatáján illetve otthagyja aki csak éri
    végül pedig, károgjatok csak, majd sírni is fogtok amikor nem lesz ki gyógyítson titeket”
  • 89. mazsolaszolo 2011. május 30. 21:26
    „78. Megint összemosnak egy csomó dolgot.

    1. Mo-n nem csak megalázóan kevés pénzt kapnak az orvosok, hanem ez már ott tart, hogy a létük forog veszélyben - ha nem hajlandóak beállni a kádári sorba, azaz a paraszolvencia, mint "evidens" fizetéskiegészítő tartja el őket és családjukat. Ez nem csak erkölcsileg rombol egy embert - abba már nem megyek bele, hogy ez mit jelent hosszabb távon egy ember életében -, hanem a megélhetés miatti állandó stressz és a túlfeszített munka felőrli, azaz hamarabb kiég. Plusz a jó kis bekövesedett orvoshierarcia, az amiről írtatok. A prof. elviszi a betegeket mások elől, nem engedi szakmailag fejlődni a fiatal kollegát, röghöz köti stb. Nem csoda, ha menekül mindenki, aki él.

    2. A német orvosok zöme nagyon jól él para nélkül is. Nem is igen mennek sehova, köszönik, jól megvannak itthon is. De mindig van egy kis százalék mindenütt, aki az idióta amerikai kórházsorozatokon nőtt fel, de ami a fontosabb, hogy emellett szülői szeretet és törődés nélkül: számukra egyedüli fontossággal bír a siker, pénz és csillogás. No, az ilyen embernek semmi semi elég, és nem azért megy orvosnak, mert az a hivatása, mert segíteni akar (a segítés motivációja mindig szögesen ellentétben áll a pénzmotivációval!), hanem mert azt tudja, hogy ebből lehet a legjobban megélni, és ezzel lehet a legklasszabbul felvágni mások előtt. (Fehér köpeny, fonendoszkóp a nyakba, százvattos mosoly reggeltől estig, fitt vagyok-a-heti-három betegemmel és még szakmai zseni is...típus.)

    És nem azért megy az USÁ-ba vagy az Arab Emirátusokba, mert a megélhetése múlik rajta, kőkeményen oda kell figyelnie a számlákra stb., hanem azért, mert ott vastagabban megfizetik, kevesebb munkáért. Többet lehet koktélozni utána a tengerparton. :(

    Mindig eszembe jutnak a régi doktorok: éjjel-nappal lovon, vagy kocsival, esőben-hóban, fagyban. Para nélkül, felvértezve a kopasz, de annál keményebb Szent Hivatástudattal. De mindig tisztelték őket, mindenütt. Hol meleg levest kaptak, hol egy pohár forralt bort, hol a lovuk patkóját javították ingyen. Kezeltek szamárköhögéstől kezdve isiászig mindent, levezették a szülést, elkísérték a haldoklót addig, amíg lehet kísérni, és ha kellett, egy rozzant konyhaasztalon is megműtöttek perforált vakbelest.

    Hol vannak az ilyen emberek ma?”
  • 88. medikuss 2011. május 30. 21:07
    „86.
    a röghöz kötés mire jó? semmire, mert az nem a probléma megoldása, hanem a szőnyeg alá söprése... de ha ezt akarják akkor legyen, a politikus is írjon alá 4 évre és ő is annyit keressen, hisz elvileg ő is diplomás, ne legyen a bérek közt különbség... kapja csak meg a 150 bruttó, semmi költségtérítést aztán dolgozzon csak.

    itt olyan sok mindenen kellene változtatni hogy felsorolni is nehéz
    mondtam már, hogy a morál is problémás, nem csak az anyagiak. ELőbb a fejekben kell rendet rakni.”
  • 87. kalkutta 2011. május 30. 21:01
    „Minek ide jó oktatás vagy egészségügy?
    Engedelmes adófizetőkre van szükség akik a nyugdíj napján meghalnak.”
  • 86. lukrecia 2011. május 30. 19:45
    „Kulfoldon , ha egy ceg elkuldi a beosztottjat tanfolyamra , "ausbildung" akkor azonnal alairat a beosztottal 3-5 evet, hogy addig nalakoteles dolgozni. Ha kozben megis mehetnekje tamad a beosztottnak akkor kemeny penzeket kell a ceg javara fizetnie.
    <nalunk a magyar allam ismet pazarlo . Kikepzi 7 even keresztul az orvosokat, kozos penzbol, majd mehetnek Isten hirevel.
    Felelotlenseg, vagy csak tudatossag$$”
  • 85. xene@freemail.hu 2011. május 30. 19:06
    „Nos, nem tudom miért sírtok a hálapénzek miatt....ki is adja azokat az orvosok zsebébe? A beteg, azaz Ti!
    Nem is csoda, hogy egy idő után "elpofátlanodnak" az orvoskáink....
    Nem kellett ugye a 300Ft-os vizitdíj, mert az hújj-de gatyaszagattó volt. Fizessük csak helyette ki a többszörösét!

    Az ápolónők, egyéb egészségügyi dolgozók nem kapnak hálapénzt, így teljes mértékben megértem, hogy ők még jobban el akarnak húzni hazulról......
    Csak az a probléma, hogy jó pár más ilyen vonzó állásban is minimálbért kapnak a melósok, de ők nem léphetnek le...

    Épp most mondták a híradóban, hogy 2030-ra annyira elöregszik a magyar népesség, hogy 1 aktív korú dolozónak 1 nyugdíjast kell majd eltartania...csökkennek majd a nyugdíjak is...lesz itt még bőven keserű pirula, amit le kell nyelni!”
  • 84. Ferrer 2011. május 30. 18:57
    „Vannak akik szerint vérlázító, hogy kezdő orvosok akik a zadófizetők pénzin tanultak, külföldre mennek, én viszont azokat tartom vérlázítónak, akik ilyen gondolkodással élnek. Talán becsülje meg az állam a tudást és a 6-7 év kemény tanulásba fektetett energiát. Nincsen pénz? Miért nincs? Talán mert politikusaink, állammal kapcsolatban álló szervezetek, valamint a bodzaszedő norvégok adókiskapui és engedményei leszívják? Akik így gondolják, menjetek el orvosnak 7 évet tanulni, átmenni minden vizsgán, gyakorlaton, majd keressenek 90-110 ezret. Csakhogy ezek az emberek idáig biztosan nem fognak eljutni az egysíkú gondolkozásukkal, csőlátásukkal.

    Hálapénz meg mi? Nem gondoljátok, hogy ez is csak egy KÖVETKEZMÉNY? Olyan országokban, ahol rendesen megfizetik az orvost, ilyen intézmény nem létezik.”
  • 83. Ferrer 2011. május 30. 18:47
    „Röghöz kötni őket! Rabszolgásítani! A szemét hazaárulók! (üdv. OV)”
  • 82. 6664 2011. május 30. 18:19
    „77. jozko 2011.05.30. 16:48 Legyen Neked igazad, maradj egészséges, ne szorulj soha orvosi segítségre, mert mire odáig jutnál, ők már nem lesznek itt...”
  • 81. bambinaXX 2011. május 30. 18:03
    „78! Énis u.ezt hallottam: itthon egy ifjú sebésznek esélye sincs fejlődni, mert nemcsak új technikt nem tanul, de a profok sem hagyják műteni, hisz nekik kell a boríték a zsebbe - nem érdekük átengedni a műtéteket.. itt nem tud a fiatal tapasztalatot szerezni, szomorú.
    Jó lenne lépni: megszüntetni ezt a para-rendszert, az orvos zsebe helyett az egészségügybe fizetni, de épp a döntéshozóknak nem érdeke ilyen döntést meghozni.”
  • 80. dokmed 2011. május 30. 17:07
    „77. jozko 2011.05.30. 16:48
    Na ja, de baleset BÁRKIt érhet- és pont ezekből a "nem hálás" szakmákból menekülnek tömegesen a baleseti sebészek, anesztesek.
    Mert a homeopátiával meg a javasasszonnyal nem sokra mész egy romos lábszártörésnél mondjuk...
    Pláne nagy hasi, mellkasi, koponya- sérülésnél.”
  • 79. dokmed 2011. május 30. 17:04
    „78. medikuss 2011.05.30. 16:57
    A nevedben is benne van: medi- kuss!
    Nem volt ám ez mindig így... Bár már 2000 környékén is hasonló állapotok voltak, azért ha 2-3 an nyomást gyakoroltunk csak megtartották a gyakorlatokat- igaz nem profok, főorvosok..
    Gondolom ezek a fiatalok (is) már leléptek azóta.
    Így itthon maradtak a főorvosok, profok- majd lesz nagy csodálkozás, amikor megint be kell állnia éjszakázni az osztályvezetőnek meg professzornak is, hogy ki tudják állítani az ügyeleti sort!”
  • 78. medikuss 2011. május 30. 16:57
    „http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/mar-a-nemet-orvosok-is-az-alacsony-fizetesre-panaszkodnak-350036

    akkor ehhez mit szólunk? ennyivel le vagyunk maradva, hogy mi szeretnénk kb 150-200e-es nettót, ők meg a 6-700e-set is keveslik... ezért megy ki sok ember, mert azok meg onnan mennek el... világvándorlás... hozzánk csak az "indiaiak" jönnek...

    tudom, mindenki a pénz témára van ráállva, de azért én el tudok képzelni egyéb okot is, hogy valaki miért hagyja itt Mo-t: gondoljunk csak arra, hogy a sebész prof az összes pácienst lenyúlja (pénzéért) a kicsiknek (akik nem fogadnak el parát) nem hagy semmit, vagy csak a nempénzeseket... Tehát a szakmai fejlődésed is akadályozott. nem beszélve arról hogy az első jónéhány évben meg sem fognak becsülni, elküldenek papírmunkát intézni és kész, ha valamit hibázol akkor meg egy utosó kis f... vagy...
    többször előfordult, hogy gyakorlaton ez történt: uhh már megint itt vagytok? uhh nem érek rá gyakot tartani... Uhh de sokan vagytok... uhh de nem férünk el.... kb úgy éreztük mintha felesleges koloncok lennénk... ez kerül a tizenakárhány millióba? ha ilyen hozzáállást kapunk a képzés során akkor hogy várják el, hogy itthon akarjanak majd dolgozni, ilyen légkörben? (teszem azt hozzá, hogy én szivesen maradok itthon, csak legyenek meg a feltételek hozzá, és nem a 300e-s fizetésre gondolok, sztem a magyar viszonylatban a 200 is kiverné a biztosítékot az embereknél...)”
  • 77. jozko 2011. május 30. 16:48
    „Az fel sem merült senkiben, hogy nem is vagyunk a n n y i r a betegek?
    Néha nagyobb ennek az orvos-mizériának a füstje, mint a lángja!”
  • 76. kukachuszar 2011. május 30. 16:42
    „Mennyien mentek el úgy hogy nem mondtak fel csak 1 év fizetetlen szabira mentek. Ők is kb ugyan ennyien. Illetve 2x ennyien vannak azok akik ezután fogják meglépni ezt.”
  • 75. sóska66 2011. május 30. 16:24
    „42.10karekter 2011.05.30. 11:11

    Kiegészíteném:
    Budapest utcaseprő takarító alkalmazott: bruttó 120 ezer. ami három hónap után emelkedik.”
94 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kormány elé kerül az új egyházi törvény

Néhány héten belül a kormány elé kerül az új egyházi törvény tervezete - írja a Magyar Nemzet. Tovább olvasom