Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Idén már nem fog emelkedni az áram ára

Idén már valószínűleg nem fog emelkedni az áram ára - mondják a Népszabadság által megkérdezett szakértők.
Annak ellenére sem számítanak a drágulásra, hogy az áram előállításához szükséges gáz például egyre többe kerül. A vélemények szerint azért nem fog emelkedni az áramár, mert a Magyar Villamos Művekre új szabályok vonatkoznak.

A Magyar Energia Hivatal ugyanis azt állapította meg, hogy a cég domináns piaci szereplő, így független árképzés miatt alá kell vetnie magát a hivatal árellenőrzésének. A hivatal egyúttal az eddigieknél alacsonyabb árképletet írt elő.

Az MVM közölte, betartják a határozatot, bár a nyereségük várhatóan csökkenni fog, illetve a mesterségesen olcsón eladott áramot a kereskedők már piaci áron adják tovább, így a két ár közötti, feltehetőleg több tízmilliárdos haszon az állami cégtől a magánkereskedők zsebébe kerül. Az MVM a problémát jelezni fogja az állami tulajdonosnak.

Olvasóink írták

  • 4. azurescent 2008. július 20. 14:27
    „A MOTIM-nak biztos nem. (Gyengébbek kedvéért, ez Gyurcsány cége, amely tavaly december 27-én délután kb. 17.30 és 17.35 között eredményesen licitált a "váratlanul" felkínált olcsóbb "vonaláramra". Ezzel Gyurcsány cége kb. 1 milliárd 500 millió Ft.- árelőnyre tett szert. Gratulálunk a becsületes nyertes pályázónak!)”
  • 3. azurescent 2008. július 20. 14:20
    „"A Magyar Energia Hivatal ugyanis azt állapította meg, hogy a cég domináns piaci szereplő, így független árképzés miatt alá kell vetnie magát a hivatal árellenőrzésének. A hivatal egyúttal az eddigieknél alacsonyabb árképletet írt elő."

    Erre mondta az igazmondó Gyurcsány a választások UTÁN, hogy a kormány nem tud beavatkozni az áram árába. (Érdekes módon előtte egymásralicitált a két pártfőnök, hogy 5 vagy 10 %-kal CSÖKKEN az áram ára.)

    A cikk egészéhez: Mennyi is az euró árfolyama 230Ft, biztos, hogy ennyi is marad???”
  • 2. Kolompár Rómeó 2008. július 19. 09:12
    „Akkor sem fogok soha ratok szavazni (eddig sem tettem).

    Amugy meg 4-nel a pont!”
  • 1. 4 2008. július 19. 09:02
    „Volt már ilyen kijelentés máskor is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerelmi csalódás miatt lett öngyilkos a szekszárdi rendőrnő

Szerelmi csalódás miatt lett öngyilkos a szekszárdi rendőrnő csütörtökön - írja a Blikk. A Tolna… Tovább olvasom