Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Időben befejezik a sztrádákat

A tavalyról átcsúszott autópálya-átadásokkal együtt is tartható az idei ütemterv, így még ebben az évben több mint száz kilométerrel bővülhet a közúthálózat Magyarországon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerint.
A 200 milliárd forint értékű munkákból az egyik legnagyobb, 62 milliárdos beruházás az M0-ás északi hídja és a hozzá kapcsolódó út lesz, amelyet várhatóan augusztusban adnak át. A NIF szerint 2008 és 2010 között további 200 kilométerrel bővül majd a gyorsforgalmi úthálózat hossza. Ezek között lesz az M31-es 12 kilométeres szakasza az M0-ás és Gödöllő között. A tervek szerint 2010-ben átadják az M6-os és az M60-as autópálya Dunaújváros-Szekszárd-Bóly-Pécs közötti, összesen 144 kilométeres szakaszát, valamint az M43-as Szeged-Makó közötti 41,6 kilométeres részét. A NIF tervei szerint 2013-ig pedig megépül egyebek mellett az M9-es újabb szakasza, az M44-es Tiszakürt és Kondoros közötti része, az M49-es országhatár és M3-as közötti része, illetve az M3-as Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti folytatása.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A honvédség újabb ingatlanokat ver dobra

Hét nagy értékű honvédségi ingatlant - helyőrségi klubokat és üdülőket. Az ingatlanokat a napokban… Tovább olvasom