Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Igazán szép esténk volt

Összegyűlt a publikum: kiskosztümös hölgyek öltötték karjukat nyakkendős urakba, vállalkozók és menedzserek ünnepelték sikerüket. A Zeneszerző leült a zongorához és rákezdett a dalra egy bolond világról...
– Bolond ez a világ itt és most. Június elsején pokrócon heverve ittuk a sört az LGT-fesztiválon, most meg csillámporosan várjuk, hogy szóljon ugyanaz a dal. Csak nekem furcsa a szituáció?
– Színházi ember vagyok, igyekszem alkalmazkodni a helyzetekhez. Nem vagyok megijedve, bár kicsit megnehezíti a dolgom, hogy asztaloknál ülnek az emberek. Legtöbbször mégiscsak koncerteken játszom.
– Könnyen feltalálja magát az üzleti világban?
– Nem nagyon. Az én ténykedésemnek nincs sok köze az üzlethez. Két dolog lehet: valaki vagy tisztességes és befizeti a dalaim után járó jogdíjat, vagy nem. Van egy menedzserem, aki bonyolítja a felkéréseket, megírja a szerződéseket és képviseli az érdekeimet. Mindössze ennyi közöm van az üzleti világhoz.
– A hézagokból pedig születik egy dal, mint például az új LGT-lemezen a Moszkva...
– Magyarországon is hamisítanak minket, csak abból már nem lehet dalt írni.
– Tényleg annyira bosszantó ez, mint ahogy a dalból halljuk?
– Hogyne lenne bosszantó! Ez lopás. Hozzánk nem betörnek, hanem hamisítják a lemezeinket. Nekünk a dalaink az áru, mi ebből élünk. Olyan ez, mikor egy boltot kirabolnak vagy egy festőt hamisítanak. Valójában nem sokat tudunk tenni, maradnak a zenébe szőtt indulatok.
– Nyugtasson meg, hogy azért nem egy indulatos ember...
– Az igazságtalanságot nehezen tűröm, de azt hiszem, nem vagyok túl indulatos. Bár mindenki azt hiszi magáról, hogy milyen kedves és jó ember.
– Milyen évet zár 2002-ben?
– Nem panaszkodom. Mindennek a koronája az LGT-fesztivál volt. Bármi is volt vagy lesz ezután, nem ronthatja el azt az érzést, amit ott átéltünk. Fantasztikus volt. Amikor készítettük a fesztivál filmjét, amit már ad az HBO, újra és újra átéltük.
– Mit érzett akkor és ott? Örömöt, elégtételt, a pillanat varázsát?
– Öröm volt. Lehet, volt benne valami elégtétel is, de hogy miért, azt most meg nem tudom mondani. A sajtónak bizonyos szegmensei azt közvetítették, hogy mi már kopjunk le és dögöljünk meg. 1997 óta egyetlen köztelevíziós csatornán sem szerepelhettünk. Zenészi mivoltomban nem voltam képernyőn többet az elmúlt öt évben, mint három és fél perc.
– A kereskedelmi csatornáknak sem eladható, amit csinál?
– Oda nem való. Nem bántani akarom őket, hiszen az ő pénzükön azt csinálnak, amit akarnak. Hívnak reggeli műsorokba, felkelünk öt óra negyvenkor, hogy beérjünk hétre és elmondjuk két percben, mit csinálunk.
– Mégiscsak „eladható" az áru...
– Eladható, de nem minden pulton. Más mércével mérjük magunkat.
– A lemezeladás objektív mérce?
– Valami mérhető belőle, de mégsem. Istenigazából valahol belül van a mérce. Az, hogy olyat tudunk csinálni, amivel az emberek elé odaállhatunk, hogy tessék, ezek vagyunk. Nincs okom sírásra: ebben az évben volt a félmilliomodik néző A padláson, aranylemezt kaptam a Zeneszerző 1-ért, az LGT-lemez is aranylemez, csak még várunk, hogy olyankor adják át, mikor valaki ránk néz. Persze lehetne egy csomó más dolog szebb és jobb, de az ember ilyen: annak szeretne örülni, aminek nem tud. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, arra vágyunk, amit még nem kaptunk meg.
– Kirobbanó sikere van Zeneszerző lemezeinek. Művészi ténykedésének zömét azok a dalok teszik ki, melyeket felkérésre ír előadóművészeknek. Nincs önzés önben, hogy a legjobbakat megtartsa?
– Már bocsánatot kérek, de ha felkérnek, hogyan lehetne? Menjünk kicsit vissza az időben. Mikor felkért Katona Klári, olyan dalokat írtam, amiket én soha nem tudtam volna elénekelni. Amit Király Lindának írtam A szerelem utolsó vérig című filmhez, azt is csak ő tudja elénekelni. Egy zeneszerzőnek éppen ez a kihívás...
– ...és alázat is egyben.
– Ha nem vagyok alázatos, nem csinálok jót. Az alázatban éppen ez a felemelő, hogy valamit becsülsz, hogy valami fontos neked. Ha benne vagy, megérint és közöd van hozzá, akkor alázatos is vagy.
– Mikor megy könnyebben az alkotás? Mikor felkérik, vagy mikor a maga örömére „meglátjuk, mi lesz belőle"...?
– A magam örömére jólesően és felelőtlenül lehet csinálni a dolgokat. Esetleg az is kiderülhet, hogy valami lett belőle.
– Hogyan éli a hétköznapjait? A hétköznap is ünnepnap?
– Tud lenni. Ami biztos: mindennap reggel viszem a kutyát az erdőbe. Olyan nincs, hogy nem megyünk. Nem hagyhatom cserben a kutyát, mert ő sem hagyna engem. Ez az egy biztos, a többi adódik. Néha eltűnök a városban, csavargok, megkerülök... Nem élek társadalmi életet, mert nem tudom, hogy kell.
– Ez nem struccpolitika?
– Lehet. De belülről nem látom. Nem olvasok újságot, mert fontosabb olvasnivalóim vannak és nem nézek televíziót... Rossz fiú vagyok.
– Mindent elért a szakmában, amit csak lehetett: Erkel Ferenc-díj, Huszka Jenő-díj, Aranyzsiráf- és Hungaroton-életműdíj, átvette Göncz Árpádtól a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, kétszer felterjesztették Kossuth-díjra – utóbb ez is meglesz –, és hadd tegyem a sorhoz hozzá Győr Pro Urbe díját is. Nem bujkál önben a még, még, még...?
– De, de, de...! Telhetetlen és hedonista vagyok, ahogy kell. eleinte az embernek az a vágya, hogy úgy zongorázzon, mint X. meg Z., meg nem tudom kicsoda. Ha ezt elérte, arra kell vigyázni, hogy zongorázzék másképp. Úgy, ahogy csak ő tud.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyfogyasztók választhatnak

Nyáron az ÉDÁSZ járta végig a működési területéhez tartozó hat dunántúli megyét, csütörtökön… Tovább olvasom