Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Igény szülte vidéki vigasságok

A zsíroskenyér-partitól a sztárkoncertig, a pedikűrbemutatótól a hastáncműsorig számos ötletes program jellemzi a falunapokat. A már hagyományosnak nevezhető közös mulatozásokat a községek párszor százezer forintból kihozzák.
A községek apraját-nagyját megmozgató rendezvények egyre színesebbek, a szervező önkormányzatok pedig a közösség ilyenkor megnyilvánuló összetartó erejét méltatják. A már megszokottnak számító sportversenyek és gyermekprodukciók mellett a tűzijátékok és a neves vendégművészek se ritkák a falunapokon.

Aratás utáni lazítás

A bőnyi falunap változatos forgatókönyvét olvasva az ember nem is gondolná, hogy az párszor százezer forintból összehozható. Böhm Csaba polgármester magyarázata alapján azonban fény derül a trükkre. Elmondása szerint ugyanis szinte minden helybeli, civil szervezet kiveszi a maga részét a munkából. A tűzoltók, a rendőrök bemutatója együttműködés révén jön létre, a szlovák testvérfalu zenekart küld az ünnepségre. Az értékes tombolanyereményeket pedig szponzorok révén kedvezményesen tudták a szervezők megvásárolni.

– Aratás után, paradicsom- és burgonyaszedés előtt kell egy kis lazítás – állítja a faluvezető, és azt is fontosnak tartja, hogy a lakosok élőben halhassanak legalább egy neves előadót. Ma este nyolctól Szűcs Judit énekesnő szórakoztatja a nagyérdeműt, vonzza Bőnybe a távolabb lakókat is.

„ Sztárcsináló" falu

Kisbajcson ugyancsak ma tartják a félnapos falunapot. Kamocsai Sándor polgármestertől megtudtuk: ’94-re nyúlik vissza ennek a hagyománya. Akkor az októberi búcsút megelőzően, nyári időben, az egymáshoz közel lakó szomszédok szerveztek utcabált, ami mára színes programmá nőtte ki magát.

Hét éve az önkormányzat vette át az irányító szerepét, és szponzorokat igyekszik szerezni, amellett, hogy költségvetésében 400 ezer forintot különített el erre a célra. Kiadást persze inkább csak a sztárvendég megfizetése jelent. Korábban vitatott is volt, hogy ilyen legyen-e, de a többség elvárja. 100 és 180 ezer forint közötti összegből sikerült már több olyan együttest meghívni, amelyik a kisbajcsi bemutatkozás után futott be igazán. Például a Desperado. Idén pedig a Nox lép fel.

Házavatás és utcabál

Sokorópátka szintén takarékosan oldja meg falunapját, mindig augusztus második szombatján, hogy az év elején készülő kulturális ajánlókba is bekerülhessen. Mecséri Lajos polgármester elmondta: a helybeliek olyan programokat szerveznek, amelyek nem kerülnek pénzbe vagy csak kevés kell hozzá. Az ingyen kínált egytálétel készítéséhez a szervezők szponzoroktól kapják az alapanyagot, és a tűzijátékot is kedvezményesen tudják megoldani.

Vendégművész helyett viszont a falunapi fő attrakció – a Rákóczi utcai keresztszentelés mellett – a 20 millió forintos beruházásból megvalósult térségi közösségi ház avatása lesz. Ilyen eseményre Sokorópátkán már régen nem került sor. A kivitelezés költségének nagy részét pályázati támogatás fedezte. A Győrből a Balaton felé vezető kerékpárút mellett álló új épületrészben pihenőhely, szerelőműhely kapott helyet és olyan helyiségek, ahol a civil szervezetek tagjai találkozhatnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Premierfilm: Pókember 2.

Peter Parker (Tobey Maguire) egyetemre ment. Új barátai közül senki sem tudja, hogy a… Tovább olvasom