Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Így fogták el a rendőrgyilkos BMW-st - exkluzív videó

Nyilvánosságra került az a felvétel, amelyen a rendőrség elkapja azt a férfit, aki halálra gázolt egy rendőrt pénteken a fővárosban.

Az elfogás pillanatait megörökítő videóért kattintson ide! >> 

Vallomást tett a rendőrt halálra gázoló BMW-s

Részletes vallomást tett, és nagyrészt elismerte a bűncselekmény elkövetését az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra gázolt pénteken egy rendőrt a fővárosban.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-nek elmondta, a gépkocsi vezetőjét hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Az ügyészség indítványt tett az előzetes letartóztatás elrendelésére.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy az autó sofőrje többszörösen büntetett előéletű, akinek nem volt jogosítványa, miközben vezetett. A gépkocsi tulajdoni viszonyai sem tisztázottak egyelőre.

Az autóban utazó másik embert tanúként hallgatták ki - tette hozzá Skoda Gabriella.

Hangsúlyozta, a rendőr halálának oka kétséget kizáróan a gázolás volt.

Vallomást tett a rendőrt halálra gázoló BMW-s. Fotó: MTI
Vallomást tett a rendőrt halálra gázoló BMW-s.
Fotó: MTI

Radovics Dusán zászlós péntek délután vesztette életét, amikor a Keleti pályaudvarnál egy BMW - amelyet a rendőrök üldöztek - elütötte. Az elkövetőt a XIV. kerületben akarták megállítani, de továbbhajtott. Végül a IX. kerületben, a Gubacsi úton sikerült feltartóztatni, ahol a sofőrt a rendőrök őrizetbe vették.

Pintér Sándor belügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: Radovics Dusán zászlós szolgálatteljesítés közben elhunyt, "fejet hajtok előtte".

A szolgálatteljesítés közben hősi halált halt rendőr hozzátartozóinak, közvetlen kollégáinak, és a rendőrség teljes állományának az MSZP-frakció is részvétét nyilvánította.

Péntek este pedig ezren vettek részt a XIV. kerületi rendőrkapitányság előtt, a Stefánia úton tartott gyertyagyújtáson, amelyet Radovics Dusán tiszteletére tartottak.

Olvasóink írták

213 hozzászólás
  • 213. novaklaszlo56 2010. július 30. 16:56
    „Kedves Őrgróf!
    Örömmel olvastam a tartalmas, és a fontos összefüggésekre mutató hozzászólásodat, amellyel alapvetően egyet is értek, még, ha annak egyes részletei el is gondolkodtattak egy kicsit, de tudom, ilyen szűk terjedelemben nem könnyű teljes pontossággal megfogalmazni azokat a gondolatokat, amelyek ébrednek az emberben egy tudósítás kapcsán. Annak is örülök, hogy a hozzászólásod nem akadt fenn "off"-ként a moderációs eljáráson, mert amiről most beszélünk, az valóban ugyanúgy "off", mint az alábbi hozzászólások jelentős része. De fontos beszélni róla, s ezt éppen az alább olvasható vélemények (is) igazolják.
    Úgy gondolom, sokan vagyunk, akik világosan látják ezeket a problémákat, de nem elegen ahhoz, hogy a társadalom széles köreiben érthetővé tegyük azokat. Akik pedig hatékonyan tehetnének az égető társadalmi gondjaink megoldásáért, azok, úgy tűnik, egészen mással vannak elfoglalva. Ismerve a földi élet - és így az ember - természetét, ez még hosszú ideig így is marad.
    Mindegy, tesszük a dolgunkat, ahogyan tudjuk. :)
    Üdv neked! És fel ne add! ;) Én sem akarom! :)”
  • 212. őrgróf 2010. július 30. 10:00
    „Amíg a tanerőnek évről ( vagy félévről?) évre az új és még újabb Nemzeti Tantervekkel kell foglalkoznia, évről évre hülyébbnél hülyébb ( és főleg újabb és drágább!!!) tankönyveket kell nekik is megtanulniuk, nem érnek rá a neveléssel foglalkozni.
    Mi a két testvéremmel ugyanabból a tankönyvből tanultunk ( a történelem sem változik, csak mindig másként magyarázzák ugyan azt!) és - érdekes - mindhárman diplomás ( sőt többdiplomásak!) lettünk, és ( mások szerint is!) megálltuk a helyünket a gyakran változó körülmények között is. Így visszagondolva, voltak cigány osztálytársaink is, ( ez akkor föl sem tűnt!) és ők is helytálltak az életben, sőt valószínű az ő gyerekeik is. Most valahogy "elk...tuk. Nem kicsit, nagyon!" Ha Gyurcsány szavai erre (is) vonatkoztak, akkor igaza volt. Az elmúlt húsz év - mondhat bárki amit akar - katasztrófa volt Magyarország történetében, - még akkor is, ( sőt pláne azért! ) ha egyesek óriási vagyonokat menekítettek ki maguknak és családjuknak. Az új-milliárdosok többsége nem volt erre fölkészülve ( nem kékvérűek voltak, a szó egyik értelmében sem! ) ezért hihetetlen méretű feszültséget gerjesztettek, milliókat taszítva nyomorba ( szó szerint!) Ennek a folyamatnak valóban a cigányság volt a fő kárvallottja, persze azért ők maguk is sokat tettek ezért. ( pl. a tanulás, szakmaszerzés elkerülése, a segélyek kihasználása és ily módon a "könnyű élet" megszokása és továbbadása gyermekeiknek).
    A kilábalás (sztem) kétirányú: egyrészt a törvények szigorítása, betű szerint való betartatása, a munkára való nevelés, - visszaszoktatás ( a börtönökben is dolgoztatni!!!) (bőrszíntől függetlenül!) másrészt az oktatás-nevelés, iskolában és otthon is, életcélok kijelölése, bemutatása, hogy másként is lehet...( ebben sokat segíthetnének a jelenlegi gazdag cigányok, és most nem föltétlenül a "celebekre" gondolok, és természetesen nem az uzsora-kölcsönöztetőkre, hanem a becsületesen dolgozó, és ( viszonylag ) jól élő cigányokra. ( egyébként érdekes, hogy a "kőgazdag" cigányok nem igazán segítenek a szegény cigányokon, gyakran találkozunk az "oldják meg a magyarok" szlogennel.)
    Ezzel kapcsolatban minden vállalható és megoldást konkrétan segítő elképzelést örömmel vennék.”
  • 211. novaklaszlo56 2010. július 30. 00:06
    „Bizony, szerintem is a huszonnegyedik órában, és annak is az utolsó perceiben, kedves Őrgróf! Nagyon így látom én is. Ez egy nagyon sokrétű meló, és mindent, az egész társadalom életének minden részletét kell hogy érintsen. Rövid távon főként a rendvédelmet, de hosszú távon csak az oktatás, a gazdaság rendbetételével, és a súlyos társadalmi anomáliák, igazságtalanságok kiküszöbölésével tudom elképzelni a "beteg jobbulását". Szóval mindenkinek jut(na) munka bőven. De egyelőre nem erre haladunk, nagyon úgy látom. Pedig tényleg percek vannak hátra, de legalábbis minél tovább halogatjuk a szemléletváltást, annál keservesebb lesz majd a korrekció.

    Lehet, hogy ez az ember nem fog soha "megjavulni", de elvben nincs javíthatatlan ember, csak nem elégséges a tudásunk ahhoz, hogy megfelelő módon segítsünk ebben. Az itteni hozzászólások szerint gyakran a szándék is hiányzik: inkább a bosszú vezérli sokunkat, pedig az semmi jóra nem vezetett még sohasem. Mellesleg a szándékunk és tudásunk fogyatékossága leginkább az oktatáspolitikánk alakulásán látszik, pedig ez kulcsfontosságú nemcsak a jelenünkre, hanem a jövőnkre nézve is. Hajrá, emberek! Miénk a pálya! És ez nem politikai csatakiáltás akar lenni. :)”
  • 210. gróf 2010. július 29. 10:51
    „* MTI

    2010. július 28., szerda 19:34 | Frissítve: 15 órája

    Minisztereivel és a rendőri vezetőkkel tartott válságtanácskozást szerdán a francia államfő a rendőrök és cigányok között kitört múlt heti összecsapások miatt. Nicolas Sarkozy "biztonsági problémának" nevezte a történteket.

    Jogvédő csoportok szerint az államfő megbélyegezte a kisebbségeket, miután "háborút hirdetett a bűnözés ellen" azután, hogy a közép-franciaországi Saint-Aignan-ban összecsapások voltak rendőrök és cigányok között, és támadás ért egy rendőrőrsöt is.”
  • 209. őrgróf 2010. július 29. 09:56
    „Idő hiánya miatt nem tudom mindet végigolvasni. novaklaszlo56 segítettél eligazodni a dolgokban. 208-as írásod akkor is elgondolkodtató, ha szubjektív elemeket sem nélkülözhet.
    Szocializáció: jó lenne erről sok KONKRÉT dolgot hallani, MEGVALÓSÍTHATÓ DOLGOKAT, ÉS SÜRGŐSEN, MERT A 24. ÓRÁBAN VAGYUNK!!!
    Sztem ez az ember nem szocializálható, már soha nem fog megváltozni, mert nem is akar.”
  • 208. novaklaszlo56 2010. július 28. 16:21
    „Kedves Visszatévedő Hozzászólók!
    Mivel nem éreztem túl jól magam az itteni vita során, úgy döntöttem, hogy megpróbálok egy sajátos nézőpontú, ezért nyilvánvalóan erősen vitatható és szubjektív statisztikát készíteni, főként a hozzászólások tartalma, de valamennyire a stílusa alapján is. Tehát nem a hozzászólók személye, hanem maguk a hozzászólások képezték a vizsgálódásom alapját, ezért lehetséges az, hogy egy-egy hozzászóló különböző megnyilvánulásai mindkét, alábbi csoportban előfordulhatnak, vagy éppen egyikben sem jelennek meg. A saját hozzászólásaim rontják a statisztikát, mert azokat, értelemszerűen sehol sem tüntettem fel. Hangsúlyozni szeretném, hogy az alább felsorolt sorszámú hozzászólásokat kivétel nélkül olyannak értékeltem, amelyek megfontolandó megállapításokat, véleményeket tartalmaznak, tehát mindenképpen biztatóak, megnyugtatóak, egyszóval alapvetően kreatív és konstruktív hozzáállást feltételeznek, még akkor is, ha nem esnek egybe az adott kérdésben kialakított álláspontommal. Elképzelhető, hogy a moderátor ,,off"-nak tekinti majd ezt a hevenyészett statisztikát, de azért én megpróbálom közzétenni, mert engem utólag megnyugtatott. Íme:

    Eddigi összes hozzászólás: 207
    Ebből (általam, szubjektíve!) a nyitott, szabadon gondolkodó, magasan szocializált (ez nem az iskolázottság fokát jelenti, bár ezzel is összefügghet esetenként) embert feltételező hozzászólások: 21, 23, 33, 36, 129, 131, 134, 136, 137, 191, 197, 205.
    Összesen: 12. (kerekítve: 6 %)
    Az indulatok és az elfogultság mögött világosan gondolkodni akaró, és erre képes embert feltételező hozzászólások: 2, 7, 9, 10, 12, 13, 17, 41, 43, 45, 48, 49, 50, 53, 57, 60, 62, 76, 79, 80, 81, 83, 85, 89, 90, 96, 99, 110, 111, 112, 114, 115, 116, 123, 125, 126, 138, 140, 143, 148, 149, 155, 161, 162, 167, 168, 169, 171, 172, 175, 176, 179, 181, 184, 189, 192, 193, 196, 204, 207.
    Összesen: 60 (kerekítve: 29 %)
    Az egyértelműen pozitívként értékelt hozzászólások száma összesen 72, ez az összes értékelt hozzászólásnak kereken 35 %-a, vagyis bő egyharmada! Ez pedig meglepően jó és biztató arány! Ami egyben azt is jelenti, hogy csupán néhány hozzászólás okozhatta a vita során a rossz közérzetemet.

    Mégis csak bizakodom az ország jövőjét illetően! Köszönöm ezt nektek, gondolkodó barátaim! Nagyon sokat tanulok tőletek, úgy tűnik holtom napjáig, és hálás is vagyok ezért. :)
    (Most valami ilyesmi következhet: ez a fickó, amellett, hogy elmebeteg, még nagyon rá is ér...Sebaj!:))”
  • 207. őrgróf 2010. július 27. 16:43
    „Ez az ember tavaly ősszel már menekült rendőrök elől, akkor is elfogták. Kábszer-gyanús anyagot is találtak nála. Tessék mondani, mi a jó b... k...no jó, megpróbálok higgadt lenni, szóval hogy lehet, hogy még szabadlábon volt?! Gratulálok a magyar jogalkotóknak, az ügyészeknek, a magyar bíróságnak, meg a sztárügyvédeknek! Hány embernek kell még meghalnia, hogy az ilyenek oda kerüljenek, ahova valók?”
  • 206. kommandos 2010. július 27. 13:24
    „Rendben liongate, de a 186. hozzászólását novaklaszlonak ha elolvasod, akkor szerintem Te is meggondolod, hogy igazat adsz-e neki.
    Szerintem ha komolyan is gondolja amit ott leír, akkor egyetértve hetvenhéttel, Ő egy beteg ember.
    Olyan szakkifejezéseket, és jogi hangnemet használ, amit mi tudatlan fórumozók sosem fogunk.
    Lekicsinylő és felettébb provokatív.”
  • 205. liongate 2010. július 27. 13:14
    „Én nem értem az egészet,szerintem pont,hogy higgadtak maradtak az ott intézkedő rendőrök,ezért is írta be több kollégájuk,hogy elismerésük,hogy tudtak a saját érzelmeiken uralkodni és nem verték szét ott helyben!!-ezt írtam én is és abban adtam Novák Lászlónak igazat,hogy a tisztánlátás nagyon fontos,muszáj tiszta fejjel gondolkozni és az érzelmeket félretenni,amúgy végig sem olvastam a hozzászólásokat sajna annyi időm nincs,különben itt a vágatlan nyilatkozata az emberkének
    http://www.rtlklub.hu/hirek/bunugy/video/96425
    és tessék nem roma,hanem fehér,legalábbis szerintem,mert ezzel kapcsolatban is már ment a harc,nem is ez számít,hanem,hogy egy ember meghalt és akármit is mondd meg kellett volna állnia,ha látja,hogy rendőrök igazoltatni akarják,mi Olaszból jöttünk haza Székesfehérvár közelében hatalmas razzia volt minden autót betereltek 11 körül ,mi lett volna ha mindenki elkezd menekülni kb 20 rendőr kint volt,de nagyon normálisak voltak,úgyhogy egy rossz szót nem tudok mondani az intézkedéssel kapcsolatban.”
  • 204. liongate 2010. július 27. 13:09
    „Kommandós abban a hitben írtam azt,hogy az élet rosszabb,mint a halál,mert,ha valakinek csak egy cseppnyi lelkiismeretfurdalása is marad,az minden nap emészti magát és a poklok poklát járja meg,esetleg végez is magával,mert nem bírja elviselni,a börtönbe nemcsak finom vacsi van meg könyvek,azrt ne gondoljuk már,hogy az egy álomvilág,tudnék neked olyna börtönt mutatni,ahol főznek a rabok maguknak,étkező van,birka marha mindenféle kaja,szabadon járnak kelnek,van jövedelme nem is akármilyen azt visz be ,amit akar tv dvd,drog nők,az őrök,hát azok csak díszek ott.”
  • 203. HETVENHÉT 2010. július 27. 12:31
    „novaklaszlo56

    Te tényleg nagyon okosnak képzeled magad! Én a 189. hozzászólásomban álltam ki az intézkedők mellet, míg te a 186. hozzászólásodban húztad le őket, majd kioktatsz engem, hogy neked semmi bajod nincs az intézkedéssel! Ezt te sem érted! Nem dicsekedtem, csak megpróbáltam érzékeltetni, amit te is írtál, hogy mekkora önfegyelem kellett a rendőröktől, hogy csak a veséjén álltak, és rászorították a bilincset, valamint csak annyi csúszott ki a szájukon, hogy "megölted egy kollégánkat". EZZEL A VILÁGON SEMMI BAJ NINCS!!! Ha ez baj lenne - mint ahogy szerinted az - akkor nem lennénk emberek!
    Ha ez az aknavető zárótűz igaz, és nem "kollofdutyi" emléked, akkor biztos vagyok benne, hogy már téged is elragadtak az érzelmeid, és merő indulatból lőttél éles fegyverrel emberre!! Vagy te tényleg higgadt és tárgyilagos tudnál maradni, ha valaki megöli a melletted lévő kollégádat. Persze, meg kell állni, valahogy ki kell bírni, de azért támadni az intézkedő rendőröket, mert azt mondták, amit, és noha már rajta volt a bilincs, de még mindig a veséjén álltak... Te BETEG vagy.”
  • 202. kommandos 2010. július 27. 12:30
    „201!

    A higgadtságod immáron átcspott sértődötségbe, valamint kissé öntelt is lettél. Ergo: icipicit talán kijöttél a sodrodból.
    Sebaj, elmúlik. A gond csak annyi, hogy egoista révén, nem a gyilkosság hozta ki ezt belőled, hanem a Te személyed megbántása.
    Támpontok meg szerencsére nem kellenek, hisz nem biztos, hogy itt egyedül Te vagy tanult és inteligens ember.
    Konkrétan én sem adok neked támpontokat ahhoz, hogy csak az eltelt 1 évben hány c.gány oltotta ki ártatlan magyar, dolgozó ember életét.
    Kérlek világosíts fel engem, ugye csupán a véletlen műve mindaz, hogy a dolgozni sosem akaró, ingyenélő, általam most inkább nem minősített faj képviselői szedik áldozataikat.
    Annyit azért még hozzátennék, hogy ne érezd már hozzád túl alacsony rangúnak a velem folytatott eszmecserét. Ismétlem, nem csak Te jártál iskolába.......”
  • 201. novaklaszlo56 2010. július 27. 10:49
    „Tisztelt Kommandos (198.)!

    Mielőtt én is lezárnám a veled folytatott, valóban értelmetlennek látszó, és vitának sem igen nevezhető kommunikációt, még egyetlen, költőinek szánt kérdést feltennék neked, tehát nem várok választ tőled:

    A többség képviselte álláspont biztosan mindig, minden részletében helyes?

    Mivel tényleg nem várok választ, a kérdés átgondolásához sem adok támpontokat. Nyilván egyébként sem szükséges, hiszen már csak dacból sem fogsz elgondolkodni egy arrogáns, beképzelt, magamutogató figura kérdésén. Legyen úgy, ahogy akarod!
    Minden jót neked!”
  • 200. novaklaszlo56 2010. július 27. 10:39
    „Kedves Kommandos!
    A hozzászólásaimban az általam ismert tényeket - ha úgy tetszik, és nem provokál téged: a tudásomat - próbáltam a vitában résztvevőkkel megosztani, az itteni, nem túlságosan bő terjedelmi keretek között, és a véleményemet is igyekeztem elmondani, elismerem, egy ízben nem indulatoktól mentesen, de emlékezetem szerint eközben senki személyét sem minősítettem. Ezután is igyekszem ehhez tartani magam, hisz nem verekedni, hanem beszélgetni, az igazságot keresve vitatkozni jöttem ide közétek.

    A fentiekből következik, hogy Molnaar úrnak sem fogom viszonozni a személyemmel kapcsolatos kedveskedését, egyrészt, mert a megnyilvánulása nem engem, hanem őt magát minősíti, másrészt a vita témája nem a benne résztvevők személyének minősége. Kár lenne ilyesmire fecsérelnünk az energiánkat, ahelyett, hogy a vitatott téma érdeméről beszélnénk.
    Sajnálom, ha valakit irritál a "végtelenül higgadt és nyugodt" stílusom. A vita eredményessége érdekében igyekszem a továbbiakban is ilyen maradni. Itt is, és más tárgykörben is. Remélem, sikerülni fog.”
  • 199. kommandos 2010. július 27. 09:46
    „Valóban sokkal nagyobb büntetés egy teljes ellátást, meleget, napi 3-szori étkezést, orvosi ellátást, tanulást, érettségit, esetleg főiskolát nyújtó élet, mint maga a megváltó halál. Teszem hozzá mindezt az adófizetők kemény forintjából. Őszintén sajnálok minden putriból kikerülő bűnözőt aki ilyen sz.r sorsra jut a magyarországi börtönökben. ( A sztárvendégekről meg a saját külön megasztár versenyeikről már ne is beszéljünk.”
  • 198. kommandos 2010. július 27. 09:41
    „novaklaszlo!
    Miből gondolod, hogy ha Te 85 soros hozzászólást írsz, akkor inteligensebb és okosobb vagy itt bárkinél? Nem értem miért szajkózod folyamatosan a saját gondolataidat- megjegyezném olyan gondolatokat, amivel szinte senki nem ért egyet- amikor egyáltalán nem vagy képes kismértékben sem elfogadni más véleményét. Erőszakosan bizonygatod saját igazad. Mindenkinek beolvasol, hogy Te mennyire de nagyon jól tudod. Szerintem meg nekem(nekünk) van igazunk, de ezért nem írok litániákat mindenkinek.
    Eddig nem kívántam neked semmi rosszat, ezután sem kívánok semmit, csak 2 családnyi kedves szomszédot a szerinted elnyomott és alaptalanul megvádolt népcsoportból.
    Részemről a beszélgetésnek vége, ugyanis nem látom értelmét azon vitának, amely csak számodra kérdéses.
    Csak a közel 200 hsz-t olvasva látható, hogy majdhogynem 1 csak 1 legény van talpon a vidéken.
    Maradok tisztelettel.”
  • 197. liongate 2010. július 27. 09:39
    „Ja és amiben még egyetértek,hogy a rendőröknek,tűzoltóknak,mentősöknek már rég meg kellett volna adni a beígért változásokat,ne szar eszközökkel,nulla technikával üldözzenek embereket,mentsenek életeket!!!!”
  • 196. liongate 2010. július 27. 09:37
    „Én akkor halllottam erről ,mikor jöttünk haza ,nagyon sajnálom a rendőrt,egyben az apukát,barátot stb,őszinte részvétem minden barátnak és hozzátartozónak.A tv2 honlapján beírt rendőr véleményével teljesen egyetértek,nagy önuralom kellett,hogy ne az érzéseik vezéreljék azokat,akik elfogták és egyben Noák Lászlónak is igaza van,ha valaki lesüllyed arra a szintre,nem lesz különb,nem tud tisztán gondolkodni,nem tud felülkerekedni a helyzeten és bárhogy vérzik a szívünk,nem azzal tesszük a legjobbat,hanem azzal,ha higgadtak tudunk maradni és szeretném,ha a bíróság meganá neki,ami jár,szerintem az élet így nagyobb büntetés,mint a halál.”
  • 195. novaklaszlo56 2010. július 26. 18:04
    „Kedves Albert!
    A közbiztonságra nézvést bármilyen módon veszélyt jelentő személlyel szemben a rendőrnek a legrövidebb időn belül, és hatákonyan intézkednie kell, hogy
    - az a veszélyes cselekményét ne folytathassa;
    - a cselekmény okai és következményei (körülményei) minél előbb és minél pontosabban felderíthetők legyenek;
    - az intézkedéssel megelőzhető legyen az, hogy mások is hasonló, tőrvénysértő magatartást tanúsítsanak, stb.
    Ezért, és sok más okból sem megengedhető, hogy egy rendőri intézkedés helyszínéről bárki - különösen az intézkedés alá vont személy - engedély nélkül távozzon, megszökjön, arról nem is beszélve, hogy az elfogása ezt követően körülményesebb, és veszélyesebb is lehet, valamint menekülése közben újabb, esetleg a korábbinál is súlyosabb (bűn)cselekményeket hajthat végre bárki sérelmére.
    Ami a közúti közlekedésben résztvevő, mozgó járművek megállításos ellenőrzését illeti, az arra tett észrevételed tartalmaz jó meglátásokat, de a mai közállapotok (most főként a polgárok erkölcsi státuszára, az állampolgári fegyelemre gondolok) miatt a rendőrt nem biztos, hogy célszerű lenne ekként, mintegy céltáblaként "kihelyezni" az ellenőrzendő jármű elé. A megállítás így az intézkedő rendőrre nézve, de a közlekedés többi résztvevőjére nézve is biztonságosabb. Valamit valamiért. Semmi sem tökéletes. :)”
  • 194. novaklaszlo56 2010. július 26. 17:45
    „Kedves Kommandós!

    Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem kellett megküzdenem az indulataimmal a hozzászólásaim megfogalmazása közben, éppen most is küzdök velük. Bevallom, a leginkább az dühített - de az veszettül -, ahogyan a hozzászólók TÖBBSÉGE lesöpörte az asztalról a tényeket, hogy felelőtlenül, és bizony gyakran a törvényeket is semmibe véve elképesztő ökörségeket beszélhessen ez eset kapcsán is holmi cigánybűnözésről, és efféle agyament ökörségekről! Jól érzed: most is dühös vagyok. De nemcsak emiatt, hanem azért is, mert azzal vádolsz, hogy engem hidegen hagy annak a fiatalembernek a halála, akit ez a söpredék alak halálra taposott! Honnan veszed ezt? Honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy olyasmit állíts rólam, amiről halvány fogalmad sem lehet?! Úgy látom, te is azok közé tartozol, akiket a tények teljesen hidegen hagynak. Tévedek, mint ti az elkövető személyét illetően?! Akkor csak ennyi: elnézést! De én legalább ennyit megteszek!

    Drága Hetvenhét!

    Lehet, hogy nem hiszed - igaz, egyáltalán nem érdekel, hogy mit hiszel - de életem eddigi évtizedei során számos, hülye élethelyzetben megfordultam, amelyek egyik-másikát nem is nevezném ,,élethelyzetnek"... Volt, hogy keményen összecsináltam magam, de ezt csak órák múlva, amikor az adott ,,élethelyzetből" (például egy aknavető zárótűzből) sikerült kivezetnem a bandámat, vettem észre, mert arra figyeltem minden erőmmel, amit tennem kell másokért, és velük együtt magamért is. Vagy együtt pusztulunk, vagy együtt éljük túl, nincs harmadik alternatíva. Ha te határőrként szolgáltál, akkor az öt év szolgálati időd alatt talán kaptál némi gyenge ízelítőt egy-két esetben ilyesmiből, s így talán legalább homályosan sejted, hogy kb. miről beszélek.
    Másrészt a fegyveres szolgálatot teljesítő személyektől, kivált, ha a szolgálatukat a civil lakossággal közvetlenül érintkezve, és közöttük tevékenykedve látják el, az átlagosnál lényegesen nagyobb önuralom és fegyelem várható el, ellenkező esetben semmiben sem különböznének azoktól, akik ellen az emberek védelme érdekében, időnként akár - a törvényben és a szabályzatokban meghatározott módon! - erőszakot kell alkalmazniuk (a személyi- és mozgásszabadságot korlátozó kényszerítő intézkedésektől egészen a személy elleni fegyverhasználatig). Ezeknek az eszközöknek az alkalmazása nagy felkészültséget, gyakorlatot, de legfőképpen óriási önuralmat igényel, éppen azért, hogy ne fordulhasson elő semmi olyan, amit éppen te tettél volna a helyszínen, vagy később, az előállítóban, amikor már nem látják ,,avatatlan" szemek, hogy milyen bűncselekményeket művelsz az őrizetessel, de ezzel egyben te magad is lesüllyedsz az ő erkölcsi szintjére. Őszintén örülök, hogy a fegyveres szolgálatod, amely annak idején éppen ilyen kötelezettségekkel (és nem az önkényesség jogaival!) járt együtt, már véget ért! A tévedések elkerülése végett: nem a szorongató helyzet keltette félelmet, és nem is a bűnözői magatartás kiváltotta indulatokat tartom az efféle szolgálatellátás szempontjából alkalmatlansági tényezőnek, mert ezek természetes emberi vonások, hanem annak az önfegyelemnek a hiányát, vagy fejletlenségét, amellyel az ember úrrá tud lenni az érzelmein (félelem, düh, stb.), és képessé válik minden körülmények között a feladat végrehajtására. Remélem, a ma fegyveres szolgálatot teljesítők többsége ilyen, vagy legalábbis minden erejével erre törekszik, és igyekszik szolgálat közben távol tartani magától az olyan érzelmi motívumokat, amelyekkel te itt, az imént még dicsekedtél is! Mellesleg a videón látható intézkedésről nincs rossz véleményem, és ezt korábban már ki is fejtettem itt.
    Több mondanivalóm nincs, és nem is lehet ez ügyben a számodra, bevallom, ez is nehezemre esett!
    Stílszerűen: ,,Vótszerencsém"!”
213 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oxigénpalack nélkül indult a világ legmagasabb csúcsára

Ugyan Anita nemrégiben tért vissza Ázsiából, ahol hetedik Himalája- és második Mount… Tovább olvasom