Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Így látták ők

Aldo Dolcetti: – Nagyon örülök a győzelemnek és annak is, hogy a szurkolók és a csapatom újra kezdenek egymásra találni.

Selymes Tibor: – A helyzetkihasználás továbbra is nagyon gyatra volt, most még a tizenegyesből sem tudtunk a kapuba találni. Amíg nem tudjuk a saját játékunkat játszani, mindig ez lesz vége. Horváth András egyértelműen a gyengébb formája miatt maradt ki a kezdőcsapatból. Az utóbbi hetekben gyengén futballozik, sőt a ZTE ellen motiválatlan is volt, holott neki, mint válogatott játékosnak, a csapat húzóemberének kellene lennie. Mindenképpen terveztem, hogy pályára küldöm, s hogy ez éppen az első félóra végére esett, az azért volt, mert Ibric megsérült. Sajnos a Honvéd ellen sem teljesített úgy, ahogy az elvárható lenne, de ez minden játékosról elmondható. Nem volt egy olyan labdarúgó sem, akinek a játékával elégedett lehetek a szombati produkció után.
Bagoly Gábor: – Egyetlen apró dolognak tudok örülni, ez pedig az, hogy hosszú kihagyás után újra játszhattam. Megint nem sikerült gólt lőni, pedig a lehetőségek megvoltak.
Horváth András: – A bal felső sarokra akartam rúgni a labdát, hogy ha arra vetődik a kapus, akkor se érhesse el. Sajnos a kelleténél jobban helyeztem a labdát, ezért lett kapufa. Nagyon sajnálom, hogy kimaradt a büntető.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bátyai Jenő 56-os naplója

Interjú helyett 1991 őszén kölcsönadta Bátyai Jenő helytörténész az 1956-ban írt Naplóját. Az 50… Tovább olvasom