Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Így reagáltak a pártok a kormánynévsorra

A KDNP szerint a folyamatosság szempontja érvényesül az új kabinetben, a Jobbik nem remél nagy változást a kormányzati politikában.
KDNP: a folyamatosság szempontja érvényesül az új kabinetben

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint megnyugtató, hogy a folyamatosság szempontja érvényesül az új kormányban - így értékelte Harrach Péter KDNP-frakcióvezető a harmadik Orbán-kabinet csütörtökön nyilvánosságra hozott névsorát.

Harrach Péter kiemelte: az első és a második Orbán-kormány is "kereszténydemokrata kabinetként működött", és reményei szerint ez lesz jellemző a harmadik Orbán-kormányra is.

Az új kereszténydemokrata miniszter, a nemzeti fejlesztési tárca élére javasolt Seszták Miklós jelenléte a kormányban ennek a reményüknek a megvalósulását jelenti - mondta a frakcióvezető. Hozzátette, hogy az igazságügyi minisztériumot a jövőben vezető Trócsányi László is KDNP-tag.

Jobbik: nagy változás nem várható

A Jobbik nem remél nagy változást a kormányzati politikában a következő négy évben - mondta Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön, miután Orbán Viktor megnevezte harmadik kormányának miniszterjelöltjeit.

A jobbikos politikus szerint "Orbán Viktor azt a formát hozta, amire lehetett számítani", a kormánynévsor nem okozott meglepetést, gyakorlatilag majdnem minden miniszterjelölt neve szerepelt már korábban a sajtóban. Dúró Dóra jelezte: szakmai kritikáikat a bizottsági meghallgatásokon mindegyik jelöltnek el fogják mondani.

Megjegyezte: magával a kormánystruktúrával sem értenek egyet, hiszen olyan kiemelt területek, mint az oktatás, az egészségügy és a szociális terület nem kapnak önálló tárcát, hanem továbbra is "egy minisztériumba zsúfolva" kell működniük, ami a Jobbik álláspontja szerint nem lehet hatékony.

Az ellenzéki párt azt is sérelmezi, hogy a vidékfejlesztési helyett földművelésügyi tárcát hoznak létre, amit szintén visszalépésnek minősítenek.

Dúró Dóra azt mondta: nagy változást nem remélnek, hiszen alapvető személyi változások nem lesznek a kormány összetételében. "Ugyanarra a gazdagoknak kedvező kormányzásra számíthatunk, ami az elmúlt négy évben is volt" - jegyezte meg.

A szóvivő kitért arra is: a legnagyobb meglepetést a KDNP-s Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszteri jelölése okozta, de irányváltásra az ő személye alapján sem lehet számítani a fejlesztési tárcánál és a kormányzati politikában.

LMP: Lázár János "kis miniszterelnök" lesz

Az LMP-nek nem okozott nagy meglepetést az új kormányzati névsor, és a párt úgy látja, hogy Lázár János "kis miniszterelnök lesz" - mondta Szél Bernadett csütörtökön.

A párt társelnöke - miután Orbán Viktor megnevezte harmadik kormányának miniszterjelöltjeit - úgy fogalmazott, hogy a korábban Miniszterelnökséget vezető államtitkárként dolgozó Lázár János eddig is "gátlástalan volt", és az ő nevéhez kapcsolódik a fejlesztések szétverése, most pedig még nagyobb hatalmat kap.

Szél Bernadett megjegyezte: Németh Lászlóné "kitalicskázásért felelős miniszter" nem került be a kormányba, és remélik, hogy ez így is marad, bár a hírek szerint a paksi fejlesztésért felelős pozíciót kaphat. Úgy fogalmazott: az LMP "perverznek tartaná", ha ez megvalósulna, miközben a környezetvédelem ügye nem kap önálló minisztert.

DK: folytatódik a kormányzati ámokfutás

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint egy nem szabad és nem demokratikus választás után Orbán Viktor miniszterelnök komolyan gondolja egyszavas kormányprogramját, és "folytatják az ámokfutást" - így reagált csütörtökön a harmadik Orbán-kabinet csütörtökön nyilvánosságra hozott névsorára a párt szóvivője.

Gréczy Zsolt azt mondta, a névsor alapján az látszik, hogy folytatódik az ország mélyrepülése és elszigetelődése, miközben tovább burjánzik a korrupció. Hozzátette: cserébe itt marad az elszegényedés, az elesettek megalázása, az oktatás és az egészségügy kivéreztetése, a kultúra megszállása és tönkretétele.

Soha nem volt példa arra, hogy egy kormány program nélkül kezdje el a munkáját, most ez a szégyen is megesett - folytatta.

A Demokratikus Koalíció nemet mond a "vállalhatatlan" kormányzati névsorra és "kérlelhetetlen, ádáz ellenfele lesz az orbáni rezsimnek" - mondta a szóvivő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tukacs István neve is felmerült a nyíregyházi ingatlanügyben

A gyanúba kevert MSZP-s képviselő azt mondta, Kozma Péter keresse igazát a bíróságon. Tovább olvasom