Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Ijesztő méretű lehet a hiány

A jövő évi se az önkormányzatok éve lesz, ahogy az idei és a tavalyi sem volt az.
A bejelentést – Szakács Imre közölte, a megyei önkormányzat elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésére hivatkozva.
A kormány egyhetes késéssel, október 7-én nyújtotta be a parlamenthez a 2005-ös költségvetési törvénytervezetét. Az ebben találhatóak alapján elemezte a megye a jövő évi pénzügyi kilátásait – és az semmi jóval nem kecsegtet. A Medgyessy-kormány 2002-ben végrehajtott ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelése óta az önkormányzatok nem képesek utolérni magukat.

A megye tavalyi eredeti költségvetési előirányzatában százhetvenmillió, az ideiben kétszázhatvanhárommillió forint hiány szerepelt. Érthető, hogy nemhogy fejlesztésekre nem jutott, de a közszféra béremeléséhez szükséges fedezet se állt a megyei önkormányzat rendelkezésére.

Kérdésre válaszolva Szakács Imre elmondta, a megye az előirányzathoz képest mégsem százhetvenmilliós hiánnyal zárta a tavalyi esztendőt, ám ez egyebek között annak volt köszönhető, hogy a lehető legra-

cionálisabban gazdálkodott. Az idei kétszázhatvanhárommillió forintot meghaladó eredeti hiányt pedig oly módon sikerül eltüntetni, hogy az önkormányzat értékesítette a megyei pedagógiai intézet ingatlanát.
„ Általánosan az a jellemző, hogy az önkormányzatok a jövőjük felélésére kényszerülnek."

A megyei önkormányzat elnöke elmondta, a kormány beterjesztett költségvetési törvényjavaslatában nagyon sok helyen kipontozták a számszerű adatot. Lényegében nem tudják, mennyi pénz áll majd rendelkezésükre és ilyen feltételek mellett kell a hónap végéig elfogadni a jövő évi költségvetési koncepcióját a megyének. Az ily módon kikalkulált, a költségvetés eredeti előirányzatában szereplő hiány mindenesetre ijesztő, ugyanis meghaladja a nyolcszázhetvenmillió forintot. Márpedig a jövő évi költségvetés végleges számaiban lényeges változásra már nemigen lehet számítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a karácsonyi versengés

Egyre korábban kezdődik a karácsonyi vásár, a kereskedők versenyfutása a vevőkért. Tovább olvasom