Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Ikrény az új sportcsarnokban ünnepelt

Folytatás az 1. oldalról.

A 3300 négyzetméter alapterületű sportcsarnok nemzetközi mérkőzések megtartására is alkalmas, és szerkezetkész állapotban van a bowlingpálya, valamint a többi szabadidős tevékenységnek otthont adó helyiség. Az akadálymentes létesítmény a mozgáskorlátozottak számára is sportolási lehetőséget nyújt, s nem utolsósorban helyt ad minden nagyobb szabású kulturális rendezvénynek. S ami még a művelődést illeti: végre méltó otthona lesz a község hétezer kötetes könyvtárának is. A Rábcatorok kistérségről elnevezett sportcsarnok egyik helyiségében oldják meg az iskolások étkeztetését, de a színvonalas étterembe minden vendég betérhet. Megoldódik a tornaterem problémája is: a gyerekeknek szűkös volt az eddigi helyiség, s nem véletlen, hogy az új létesítmény éppen az iskola szomszédságában épült. Az ezernyolcszáz lelket számláló falu civil szervezetei is tágas otthonra lelnek, s mint a sportcsarnok neve is jelzi: az objektum az egész, nyolc községet felölelő Rábcatorok Kistérségi Társulás központjaként fog működni, felkarolva egyszersmind a szomszédos községek sportéletét is.
Gergó András, Ikrény polgármestere ünnepi beszédében elmondta: a parlament által megszavazott címzett támogatás volt a beruházás kulcsa, az állam 340 millió forinttal járult az akkor még 380 milliósra tervezett költségekhez. A legnagyobb építő által kivitelezett munka végül 428 millió forintba került, s a 90 millió forintos saját rész előteremtéséhez hosszú távú hitelt vett fel Ikrény önkormányzata. A tavalyi szerződéskötés után októberben történt az első kapavágás és július végére készen állt az objektum. A polgármester levélben kérte a lakók segítségét, akik társadalmi munkában végezték el végül a parkosítást, a tereprendezést.
A tegnapi ünnepségen a házigazdán kívül beszédet mondott többek között Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Szandter Iván, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium kabinetfőnöke, aki tolmácsolta Lamperth Mónika miniszter jókívánságait is. Jelen volt Csóka Ferenc, aki Ikrény jubileumi évére könyvet írt a falu 750 éves történetéről, valamint Czank Vilmos kanonok-plébános, aki megszentelte a sport és a kultúra új házát. Gergó András polgármester a község oklevelével köszönte meg az építővállalat vezetőinek munkáját és emléklappal tüntette ki Varjú Miklósnét, a létesítmény vezetőjét is. Az önkormányzat a hármas ünnep alkalmából az „Ikrényért” kulturális díjjal Páros József iskolaigazgatót jutalmazta. A program során a Győri Nemzeti Színház művészei adtak műsort, fellépett többek között Bognár Eszter és Krasznai Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri ETO FC

REAC

Győr, DAC-pálya, Borsodi Liga-mérkőzés, vasárnap 17 óra. V.: Kassai (Székely,… Tovább olvasom