Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 4°C Még több cikk.

Ikrényi sportcentrum:

alapkőletétel után

Ünnepélyes keretek között pénteken lerakták Ikrényben a Rábcatorok elnevezésű kulturális és sportközpont alapjait. Mint arról már beszámoltunk, a 3400 négyzetméter alapterületű csarnok építésére Ikrény 341 millió forint címzett támogatást nyert. Az ehhez ugyancsak pályázaton kapott 2 millió forintot 85 millió forinttal egészíti ki a maga forrásából, így épülhet meg 428 millió forintból az új létesítmény. A csarnokot jövő nyáron adják át építői.

A helyiek közül Holczer Istvánné azt mondja, noha iskolás gyereke már nincs, természetesen örül a leendő szép új csarnoknak, ahol a tornaórákat is tarthatják majd a gyerekek számára. Megjegyezte ugyanakkor, hogy, noha született ikrényi, Győrre figyel, oda jár bevásárolni, a megyeszékhely kulturális rendezvényeit követi. Lehet, ez változik, ha az új központban nívós rendezvények is lesznek. Gond lehet persze a ház fenntartása, de hát először épüljön fel.
Somogyi Ferenc szerint Ikrény rengeteget fejlődött az elmúlt négy évben, 300–400 új lakója van a községnek, nagyon ideje volt, hogy legyen egy méltó háza a kisfalunak. A Gyöngyvirág utcából egy neve elhallgatását kérő kismama azt mondta, noha ő is örül az új létesítménynek, végül is gazdagodik vele Ikrény, úgy gondolja, hogy most az óvoda bővítésére, ha nem is nagyobb, de legalább akkora szükség volna. A helyiek kinőtték és ezt kevés település mondhatja el magáról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy akarásnak siker a vége

Tovább olvasom