Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Illemhely és halotthűtő is kötelező

A köztemetőknek rendelkezniük kell nyilvános illemhellyel, halotthűtővel, s egyéb feltételeknek is meg kell felelniük a sírkertek tulajdonosainak.
A temetőkről és a temetkezésről szóló törvényt 2005-ben módosította az Országgyűlés. A szükséges fejlesztéseket idén december 31-ig kell elvégezniük a sírkertek tulajdonosainak, néhány beruházás határideje 2009. december 31. A Kisalföld annak járt utána, hogy milyen állapotban vannak a Rábaköz temetői, megfelelnek-e az előírásoknak.
A törvény részletesen megfogalmazza az elvárásokat. Ilyen többek között, hogy a temetői utaknak gépjárművel is járhatóknak kell lenniük, de rendelkezik a kerítésről is. Szó van a jogszabályban a hulladék gyűjtéséről és részletesen megfogalmazzák a ravatalozóra vonatkozó előírásokat.
Mint írják, „a ravatalozó a temető főépítménye”. Ám építészeti kialakítására tág teret ad. A helyi igényeket, lehetőségeket figyelembe lehet venni. A ravatalozót úgy kell kialakítani, hogy az külső ravatalozásra is alkalmas és akadálymentesen megközelíthető legyen. Tárolót és hűtőt viszont kötelező kialakítani minden temetőben. Ugyanígy valamennyi sírkertben biztosítani kell a vízvételi lehetőséget és az illemhelyet. A kegyelet gyakorlásához, a sírok gondozásához legalább 150 méterenként vízvételi lehetőségre van szükség. Az előírások egy részének szinte valamennyi rábaközi temető megfelel, így van vízvételi lehetőség, megoldott a hulladékszállítás, a parkosítás, építettek kerítést. Kevés sírkert rendelkezik viszont illemhellyel és halotthűtővel. A községi vezetők azt mondják: önerőből ezeket a beruházásokat nem is tudják megvalósítani.
Kónyban például a hűtőkérdést már korábban megoldották, WC azonban nincs. Aller Imre polgármestertől megtudtuk: tavasszal mobil illemhelyet helyeznek ki, a végleges megoldáson pedig dolgoznak. „Tudjuk, hogy a törvény erre kötelez bennünket, ezért eleget is teszünk az előírásoknak. Terveink vannak, de ehhez forrást is biztosítani kell. Ha lesz pályázati lehetőség, kihasználjuk, ha nem, önerőből végezzük el a munkát” – jegyezte meg Aller Imre.
Páliban hűtő és illemhely sincs a temetőben, előbbi beszerzését nem is tervezi az önkormányzat. Póczik András polgármester a Kisalföldnek elmondta: a szomszédban, Szilban öt kilométeren belül van halotthűtő, amit a temetkezési vállalkozók páli temetésnél is használnak. „Az illemhely kialakítása nagyobb feladat, mivel erre valahonnan pénzt kell teremtenünk – tette hozzá. – A ravatalozó felújításával együtt idei elképzeléseink között szerepel a kivitelezése. Tavalyi pályázatunk nem lett sikeres, idén újra próbálkozunk. Ha most sem járunk szerencsével, akkor önerőből legalább az alap kiépítéséig szeretnénk eljutni.”
Vásárosfaluban a közelmúltban készült el a temetőkorszerűsítés terve. A községvezetők hatmillió forintos költségvetéssel számolnak, amihez pályázati segítséget szeretnének igénybe venni.
– A halottasház teljes rekonstrukcióját tervezzük, a temető környezetének parkosítását, rendbetételét – mondta Molnár Sándor polgármester. – Természetesen megfelelve a törvényi előírásoknak halotthűtőt vásárolunk és a vizes helyiségeket is kialakítjuk. Csak ez utóbbi számításaink szerint másfél millió forintba kerül. Próbáljuk a helyiek támogatását, társadalmi munkáját is kérni.
A vásárosfalui önkormányzat a településről elszármazottakat is megszólította. Adományokat kértek és kaptak is. Az elképzelések szerint idén halottak napjára elkészül a beruházás.
A rábacsécsényi sírkert ravatalozójában évek óta van hűtőberendezés, WC viszont nincs. Kovács Teodóra polgármester elmondta: az önkormányzat szeretné pótolni a hiányt, de több akadály is van.
– A legnagyobb természetesen az, hogy nincs a beruházásra pénzünk – fogalmazott. – A munka megkezdését hátráltatja az is, hogy a vizet ugyan bevezették a temetőbe, de a szennyvízcsatornát nem. A pályázati lehetőségeket figyeljük és ha nyerünk támogatást, elvégezzük a munkákat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Múzeumi átszervezés

A csornai és kapuvári múzeumok szakemberei, muzeológusai a megyei döntés nyomán nem maradnak… Tovább olvasom