Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

IMF: Mesterházy szerint Orbán elveszítette józan ítélőképességét

A kormánynak fogalma sincs, hogy milyen irányba vezeti az országot. Az IMF-tárgyalások megszakadása azt mutatja, hogy a kormány nincsen tisztában azzal, hogy döntései milyen károkat okoznak Magyarországnak - mondta az MSZP elnöke pénteken Tatabányán, ahol a megyei MSZP pártértekezlet előtt tartott sajtótájékoztatót.
"A képviselőknek az lenne a dolga, hogy a helyes útra tereljék vissza a kormányzatot. Mi erre többször felszólítottuk a Fidesz-frakciót. Láthatóan mindenben felsorakoznak Orbán Viktor különutas politikája mögé, és még akkor is megteszik ezt, ha a miniszterelnök elvesztette józan ítélőképességét" - jelentette ki Mesterházy Attila.

A politikus rámutatott, ma az Európai Unió pénzügyi biztosa arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy megszakadtak a tárgyalások Magyarországgal. Ezzel szemben pár órával ezelőtt Lázár János arról beszélt, hogy a tárgyalás nem szakadt meg, hiszen még csak barátkoztak a delegációk egymással.

"Két lehetőség van, van a pénzügyi biztos hazudott, vagy Lázár János. Én azt gondolom, hogy Lázár János hazudott és már többedik alkalommal próbálja a miniszterelnök téves döntéseit, a Fidesz-kormány hibáit hazugsággal palástolni" - fogalmazott Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke elmondta, folyamatban van a párt új politikájának kidolgozása, melyet május elsején tárnak a nyilvánosság elé. A következő év első negyedévében pedig az MSZP teljes tisztújítását is elvégzik.

Mesterházy Attila szólt arról is, hogy csak értékválasztás és program alapján fog együttműködni az MSZP más pártokkal, mert nem csak meneszteni kell a miniszterelnököt 2014-ben, de utána stabilan, világos program mentén kell kormányozni és helyrehozni "a sok dúlást, amit a Fidesz okozott".

Olvasóink írták

  • 3. airwaves 2011. december 17. 09:31
    „Orbán elveszítette a józan ítélőképességét?
    Lázár hazugsággal palástolja?
    Ez mióta újdonság?
    Bár az MSZP inkább hallgasson nagyokat. Meg az összes gengszter a 21 év alatt...”
  • 2. t680822g 2011. december 16. 18:54
    „Én ezt már rég megmondtam. Orbán nem józan... Nem lesz jó vége, ha szembe megyünk az egész világgal, az EU-val, nyugati világgal... Ilyet csak egy hatalomtól részeg ember tesz, aki nem látja be, hogy téveszmés elképzelései csődöt mondtak...”
  • 1. LukSzusz 2011. december 16. 18:19
    „Én csak annak örülök hogy akik itt kárálnak milliárdosok,őket nem érinti a válság.Mindennap jól laknak,csak egy a dolguk,pénzünkön szidják azt az országot amelyik dúsgazdaggá tette őket.Csak így tovább fiúk,a lenini úton.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

IMF meg nem állapodás: Gyurcsány szerint államcsőd fenyeget

Ma közelebb vagyunk egy fenyegető államcsődhöz, mint bármikor az elmúlt években - mondta Gyurcsány Ferenc győri sajtótájékoztatóján. Tovább olvasom