Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

IMF/EU-konzultáció: márciusi tárgyaláskezdetet várnak az elemzők

A Baclays Capital szerint valószínűleg májusig eltartanak a magyar kormány, IMF és az EU hivatalos tárgyalásai.
A jövő hónap vége felé kezdődhetnek és valószínűleg májusig eltartanak a magyar kormány, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU hivatalos tárgyalásai egy új finanszírozási programról - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Baclays Capital közgazdászai.

A londoni elemzői konszenzus mindazonáltal nem ez: több citybeli előrejelzés szerint is akár még márciusban, vagy legkésőbb áprilisig lezárhatók a tárgyalások.

A Barclays Capital londoni szakértői budapesti tájékozódó látogatásukról befektetőknek összeállított, hétfőn Londonban ismertetett beszámolójukban közölték, hogy tapasztalataik szerint a magyar kormány elkötelezte magát az IMF/EU-tárgyalások végigvitele és a majdani program végrehajtása mellett.

A ház londoni elemzői ezzel együtt is azonban "nehéz és elhúzódó" tárgyalássorozatot jósolnak, mivel véleményük szerint a kormány "jórészt elégedett" a hivatali ideje alatt eddig érvényesített gazdaságpolitikával, és "a lehető legkevesebb változtatásra" törekszik.

A Barclays Capital elemzői szerint ez azt jelenti, hogy a felek esetleg csak több tárgyalási forduló után jutnak egyezségre.

A cég londoni közgazdászai hétfői elemzésükben közölték: mindent egybevetve azzal számolnak, hogy a tárgyalások március második felében kezdődnek, és "május előtt nem fejeződnek be".

A tárgyalások befejezése után a kormánynak még meg kell tennie a kért előzetes lépéseket, mielőtt az IMF igazgatótanácsa döntene a programról.

A Barclays Capital londoni elemzői szerint ez utóbbira "derűlátó" megítélés alapján júniusban kerülhet sor. A ház szakértői mindazonáltal úgy vélekedtek, hogy erre az előrejelzésükre is "több a lefelé ható, mint a felfelé ható kockázat".

Más nagy londoni házak ugyanakkor gyorsabb tárgyalássorozatot prognosztizálnak.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi közgazdászai nemrég szintén Budapesten tettek tájékozódó látogatást, és tapasztalataikról két részletes elemzést is összeállítottak.

Múlt héten ismertetett, részletekkel kiegészített és a látogatás óta eltelt időszak fejleményeivel frissített második értékelésükben azt írták, hogy véleményük szerint a megállapodáshoz szükséges kompromisszumok "csekély árat" jelentenének a pénzügyi védőhálóért, és a korábbi piaci tapasztalatok alapján "messze racionálisabb cselekvés" lenne a kormány részéről, ha engedményeket tenne az IMF-nek és az EU-nak, mint az esetleges újabb fordulat és a tárgyalások lemondása.

A Morgan Stanley londoni közgazdászai szerint emellett a Fidesz támogatottságának a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok alapján tapasztalható stabilizálódása arra vall, hogy a választók nem a gyengeség jelének látják a nemzetközi hitelezőkkel szembeni békülékenyebb hozzáállást. Ez is egy érv amellett, hogy miért az e hitelezőkkel kötendő megállapodás jelentené a legésszerűbb cselekvést a kormány számára - állt a Morgan Stanley minapi elemzésében.

A ház citybeli elemzői közölték: mindezek alapján, "szubjektív módon" úgy ítélik meg, hogy "75 százalék körüli" az esélye a megállapodás létrejöttének márciusban vagy áprilisban.

Ez a budapesti látogatásról összeállított első Morgan Stanley-elemzés prognózisánál is derűlátóbb előrejelzés, abban az értékelésben ugyanis még az állt, hogy a ház összességében "hozzávetőleg kétharmados" esélyt lát az IMF/EU-megállapodás elérésére áprilisig.

A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni elemző stábja a minap ugyancsak Budapesten járt, és megbeszéléseiről befektetőknek összeállított, Londonban múlt héten ismertetett részletes beszámolójában azt írta: a magyar kormányoldal részéről a várakozás az, hogy az IMF/EU-tárgyalások március elején megkezdődnek, és a kormány arra is számít, hogy március végére le is zárulnak.
A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport citybeli szakértői legutóbbi prognózisukban közölték, hogy az első negyedév végére, vagy a második negyedév elejére várják az IMF/EU-megállapodás létrejöttét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

OTP: a fiatalokat is be kell vonni az agrárium fejlesztésébe

Az OTP Bank vezetése szerint a fiatal generációkat is be kell vonni az agrárium fejlesztésébe, ezért… Tovább olvasom