Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Index: a bankadó viheti el a nyugdíjemelést

Ha a költségvetési egyensúly érdekében kivetett bankadó miatt lassul a gazdaság, azt a nyugdíjasok is megsínylik, mivel elmaradhat a nagyobb nyugdíjemelés, így 25-31 milliárd forinttól esnek el jövőre - írta az index.hu pénteken.
A hírportál emlékeztet arra, hogy magasabb nyugdíjemelésre 3 százalék feletti gazdasági növekedés esetén lehet számítani. Ugyanakkor több elemzés szerint a bankadó lassítja a gazdasági fellendülést, így a GDP-növekedési ütem – ha csak néhány tizedponttal is – 3 százalék alá szorulhat jövőre.

Ez év januárjától módosult a nyugdíjszámítás módszere. Az emelés az inflációhoz igazodik, az alapképletből kikerült a nettó átlagkereset növekedése. Az idei költségvetés terv 4,1 százalékos drágulással számolt, így a nyugdíjak is ennyivel emelkedtek. (Amennyiben a Magyar Nemzeti Bank most megjelent, 4,7 százalékos inflációs prognózisa jön be, akkor a nyugdíjasok kompenzációra számíthatnak.)

Az inflációnál magasabb nyugdíjemelésre akkor kerülhet sor (például 2011-ben), ha a költségvetés elfogadásakor a kormány három és négy százalék közé várja a GDP bővülését. Ebben az esetben a nyugdíjak emelésénél húsz százalékos súllyal érvényesíthető a nettó átlagkeresetek növekedésének mutatója. Négy-öt százalékos növekedés között már negyven százalékos súlya lehet a béremelkedésnek, a régi ötven-ötven százalékos arány pedig csak öt százalékos növekedéstől jöhet szóba.

Az MTI-nek arra az írásban feltett kérdésére, hogy elkészült-e a 2011. évi költségvetés GDP növekedésre vonatkozó mutatója, illetve milyen GDP növekedéssel tervezi a 2011. évi költségvetést a kormány - a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőre ígért választ.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. szilléri 2010. augusztus 28. 17:26
    „Az index mértékadó hírforrás ??????????? A szerző Szentkirályi Balázs !
    A FIDESZ gyözelme előtt még a svéd nyugdíjrendszerrel fegyette a nagyérdeműt. lásd.
    Szentkirályi Balázs :2010-01-10 17:04
    ,,Az svéd nyugdímodell támogatóinak nyíltan ki kell mondaniuk: a nyugdíjrendszer nem lehet egyszerre hosszú távon igazságos és szociálisan érzékeny, egyenlősítésre törekvő is. A szegényebbek felkarolása nem lehet a nyugdíjrendszer feladata, az időskori elszegényedést a szociális hálón keresztül lehet meggátolni. "
    ,,2004. nov. 10. ... SZENTKIRÁLYI BALÁZS (Klub Rádió): "
    ,,A Hírszerző cikkírója, Szentkirályi Balázs szerint viszont ,,A szegényebbek felkarolása nem lehet a nyugdíjrendszer feladata, ..."

    Jó csávó !!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 36. klj_54 2010. augusztus 28. 16:46
    „Az eltelt húsz év a Marxi terminológia szerint az Eredeti tőkefelhalmozás kora volt.
    De a jelenlegi kormány politikája pedig a késő Kádári kor paródiája!”
  • 35. Titanilla 2010. augusztus 28. 14:06
    „12. Deszkás. nagyon is igazad van, nekem is ez a véleményem, valakit mindig utálni kell. Most a nyugdijast. Mintha miattuk tartana itt az ország. Sajnos a nyugdijas nem sztrájkolhat, nem tud köbetelni. Csak bűnbaknak jók. Érdekes módón a nyugdijasokat irigylik sokan alig alig tengődnek, de a politikusok által eltapsolt milliárdokat senki nem irigyli.Miért?”
  • 34. achilleus 2010. augusztus 28. 13:16
    „A már idézett helyről, N.P.-nek:
    7. hozzászólás achilleus 2010.08.27. 15:06
    Természetesen, az eredetiben ez is olvasható:
    "Az elbocsátások és bezárások oka a Bajnai Gordon exkormányfő nevéhez kötődő megszorítócsomag, amely tanév közben, idén januártól csökkentette az iskolák támogatását." Nyilván azért kellett a Magyar Nemzetet cenzúrázni, hogy olyan hozzászólások szülessenek, mint az eleje. A cikk címe egyébként: "2010-08-27 08:37 - Hiller öröksége: 1200 tanárral kevesebb"”
  • 33. 648452 2010. augusztus 28. 13:11
    „Továbbra is osztom Szűrös Mátyás volt köztársasági elnökünk - aki mellesleg MSZP-tag is volt - véleményét.

    Szűrös Mátyás szerint az MSZP nem szociáldemokrata, hanem egyszerre bolsevik jellegű és a nagytőke érdekeit szolgáló neoliberális párt:

    "az MSZP a nagytőke érdekeit szolgáló neoliberális párt"
    "az SZDSZ eleve azért volt erősen antikommunista, hogy az első választásokon minél több szavazatot szerezzen. Az SZDSZ nem egyszerűen koalíciót kötött a szocialistákkal, hanem rájuk telepedett. Horn Gyula nem egyszer panaszkodott nekem, hogy az MSZP-n belül is nagyon erős a neoliberális lobbi, Vitányi, Szekeres, Kovács László hatalma."

    Valószínű, hogy lenne normális nyugdíj (nem csak eltörölt 13. havi) és már a 6-os metrót is építhetnénk, ha nem a "SZABAD SZELLEMŰ", neoliberális, privatizációs újmilliárdos, vállalatgyűjtő, harács ripacsok kezébe kerüt volna NMagyarország kormányzása.”
  • 32. N.P. 2010. augusztus 28. 13:11
    „achi

    Abban egyetértünk, hogy Gyurcsányék rendesen elq..ták, és a Hagyó félékre rohadjon rá a lakat! Viszont azt arcpirítónak tartom amikor Bajnai Rózsa a pedagógusok életpálya modelljéről és az értelmiségi átlagot meghaladó bérezésének szükségességétől hablatyol - miközben kirúgnak 1200-at közülük, és egy darabig egy fillér fizetésemelést sem kapnak. Szóval hazudunk éjjel, hazudunk nappal....”
  • 31. szatyi 2010. augusztus 28. 11:51
    „Valamire csak rá kell fogni, hogy miért nem lesz.”
  • 30. achilleus 2010. augusztus 28. 11:29
    „OFF: Mi az a nagy füst Makó felé?”
  • 29. Natasha 2010. augusztus 28. 11:16
    „21. hozzászólás klj_54 2010.08.28. 09:17
    Pontosan erről fejtettem ki a véleményem.”
  • 28. fles2 2010. augusztus 28. 10:43
    „Nem kellene itt osztogatni a 13.14.havi nyugdíjat.Rendes,becsületes nyugdíjat kellene adniuk.Ezt mondhatnám az átlag keresőkre is, nem 70-80 e Ft minimum lehetne 140.e Ft és még futná kenyérre a hónap végén.
    De kellett nekünk Fidesz,de tök mindegy ki nyerte volna, nekem egyik kutya mási eb.Igaz Én nem éltem még Kádár idelyén csak nagymamám mesélt.Szívesebben éltem volna akkor,volt munka,volt kenyér,a melós nyaranta 1* elvitte a családot a balcsira.Igaz Ők is loptak,de a polgárnak is hagytak lehetőségeket.”
  • 27. achilleus 2010. augusztus 28. 10:35
    „25. hozzászólás N.P. 2010.08.28. 10:02
    Mellesleg, itt volt téma, amit felhánytorgatsz:
    http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/1200_tanarral_kevesebb_az_uj_tanevben/2175521/#hozzaszolok
    Én OTT kifejtettem a véleményem, ezzel szemben N.P. nevű hozzászóló OTT nem volt.”
  • 26. achilleus 2010. augusztus 28. 10:24
    „25. hozzászólás N.P. 2010.08.28. 10:02
    Ha meg nem teljesül a 3,8%-os hiány, akkor jön az IMF, meg a +310 forintos euró, az országcsőd. Igaz benne van a Bajnai-féle költségvetésben a 300 milliárdos hiány, de ez téged nem érdekel. Nem kellett volna tönkrevágni az országot, elaknásítani a jövőjét! Nagyon remélem, hogy a választások után az elaknásítók megkapják a büntetésüket, mert ha nem, akkor ugyanúgy visszajönnek és rombolnak, lopnak csalnak, hazudnak, lerohasztanak, mint 2002-ben. Remélem Orbán megtanulta a leckét, és minden lehetséges és törvényes eszközzel felelősségre vonja az eladósítókat, tolvajokat, aknásítókat, hazájukat és annak népét kiszolgáltatókat. Nincs más választása, TI kényszerítitek rá.”
  • 25. vogyo 2010. augusztus 28. 10:20
    „"a bankadó viheti el a nyugdíjemelést" ez egy marhaság.”
  • 24. N.P. 2010. augusztus 28. 10:02
    „achilleus
    Régen nem csak a nyugdíjasokról (a fidesz szlengben: nyuggerek..) van szó:
    Jövőre 1200 pedagógus állás fog megszűnni. Az oktatási tárca a következő tanévtől 1%-os (átlagban BRUTTÓ 1000.-Ft azaz EGYEZER ft) bérfejlesztést tervez a pedagógusoknak - a Magyar Nemzet (ugye ez egy bolsi szennylap!!) szerint....
    És ahogy te szoktad, idéznék valakitől valamit:

    "Nincs egy éve még, hogy Pokorni Zoltán úgy nyilatkozott: Csaknem 30 százalékkal növelné az oktatásra fordított összeget a Fidesz. Ha tavasszal az ellenzéki párt kerül kormányra, akkor a pedagógusok létszáma alapján finanszírozza majd az iskolákat, és előnyben részesíti a kistelepüléseket - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pokorni Zoltán." -- ennyi!!!!!”
  • 23. igazságkereső 2010. augusztus 28. 09:54
    „Lehet,hogy nem kellene annyit "kivenni" szabad prédaként, és mindjárt több maradna a nyugdíjkasszában is!Lehet,hogy ez is olyan,mint az egészségügyi kassza, felülről nyitott?!”
  • 22. 4Angel 2010. augusztus 28. 09:28
    „Mindég a kis embert szorongatják :(((

    Nem az a lényeg nyugdíjas, kismama, munkanélküli , Hanem mindegy csak ne a "nagy" ember szorongatják meg !!!”
  • 21. horvathi 2010. augusztus 28. 09:27
    „A világon élősködő - een belül főleg a magyarokat kiszipoloyozó - "előnyös helyzetű kisebbség" újabhb hatalmas hazugása, miszerint a bankadó veszélyezteti a nyugdíjemelést.

    Éppen ellenkezőleg, a bankadó elősegítei a nyugdíjemelést!”
  • 20. Natasha 2010. augusztus 28. 09:05
    „Talán meg kellene piszkálni a rokkantnyugdíjasok azon rétegét, akik kizárólag "bűzlik a munka" miatt lettek nyugdíjasok, illetve azokat akik agyba-főbe szülik a purdékat a világra és jobban élnek a sok helyről kapott segélyből mint a dolgozó, adófizető emberek. Nagy a valószínűsége annak, hogy több milliárd forint maradna az államkasszában.”
  • 19. gróf 2010. augusztus 28. 08:21
    „15. hozzászólás klj_54 2010.08.27. 22:15

    Mindegy milyen oldali vagy...sajnos kevés az ilyen felfogású ember manapság!
    Remélem a gyerekeid figyeltek Rád kiskorukban!”
  • 18. Celtis 2010. augusztus 28. 08:20
    „Azt mondják, szabad piac van, ehhez képest úgy látszik, a bankok tetszőlegesen meghatározhatják, hogy a megtermelt javak mekkora hányada növelje a gazdaságot, és mekkora hányada a bankok profitját. Ez súlyos eltorzítása a szabad piac elveinek, gyakorlatilag trösztben elkövetett, monopóliummal való visszaélés.

    Ilyen helyzetben az államnak (amely elvileg a választópolgárokat képviseli) igenis feladata, hogy törvényi szabályozással beavatkozzon a kedvezőtlen folyamatokba. A bankok profitját csökkenteni, a gazdaságban maradó tőkét növelni kell. Erre igenis az a legjobb módszer, ha a bankok nyereségét megadóztatják, majd az állam közvetlenül adja az összeget a termelő gazdasági szereplőknek fejlesztésre. Abszolút nem igaz, hogy ezzel lassítanák a gazdasági növekedést, sőt. Ami passzívan, egy bank tulajdonosi körének milliárdjaiban heverne (illetve befektetnék akkor és ott -- többnyire külföldön), az így ténylegesen a gazdaságba folyik.”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pótfelvételi pontszámok 17 órától - nézd meg felvettek-e!

Több mint tizenegyezren kerültek be pótfelvételivel az egyetemekre, főiskolákra - közölte a Nemzeti… Tovább olvasom