Délmagyar logó

2016. 10. 02. vasárnap - Petra 12°C | 25°C

Indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel

Budapest - Indoklás nélkül 749 kormánytisztviselőnek mondtak fel a minisztériumokban 2010. július 6. és 2011. május 31. között - közölte a Népszabadság a pénteki számában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumra (KIM) hivatkozva.
Ez 11 százalékos létszámleépítést jelentett a tárcáknál. A háttérintézményeket is beleszámítva, minden kormánytisztviselőt tekintve az indoklás nélkül elbocsátottak aránya öt százalék. A Népszabadság számításai szerint, ha a 65 ezer ilyen besorolásban lévő közszolga van, akkor az indoklás nélkül elbocsátottak száma 3200. A KIM közölte a lappal azt, hogy volt, ahol a felszabaduló helyeket nem töltötték be újra, mert például egész osztályok szűntek meg az új kormányzati struktúrában.

A Népszabadság azt írta: "mi ennek az ellenkezőjét is tudjuk, hiszen volt olyan hivatal, amelyből elküldtek közel 120 embert, de felvettek több mint 170-et". Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a lapban arról számolt be, hogy az ő ismereteik szerint nagyjából ötezer kormánytisztviselőnek mondtak fel indoklás nélkül.

Részletek a Népszabadság honlapján >>

Olvasóink írták

  • 8. csergemerge 2011. június 26. 14:51
    „És ez miért baj?”
  • 7. Jozsoci 2011. június 26. 10:31
    „2. Nem kell messzire menni! A szegedi közgyűlési döntések a történelemtanár takaítóvállalatosról és tárairól! Hasolló a helyzet. De ez így volt és lesz minden hatalomváltáskor.”
  • 6. deszkás 2011. június 24. 20:46
    „Versenyszférában? Medveanyám a hülyeség élő példája. Azért megemlitem a most visszaterelt nyugdijasokat is igy rugták ki. Csak akkor arról szólt a fáma:ezek kádárhuszárok, majd mi megmutatjuk.Sikerült is,elqurni mármint a közrendet.”
  • 5. bánki 2011. június 24. 17:01
    „Az indok ! Kormányváltás volt ! Természetesen a régi haveroknak annyi, jönnek az új garnitúra emberei.

    A dolgok így működnek.

    Valószínűleg a filozófusok sem kutathatnak Lukács György merevedési problémái okán.”
  • 4. jozko 2011. június 24. 13:54
    „Úristen, mennyien dolgoztak ? -dolgoznak ? - magas fizetésekért, és végeztek még látszatmunkának is kevés
    hasznos tevékenységet?”
  • 3. fili-busz 2011. június 24. 11:51
    „1. Jozsoci 2011.06.24. 06:57

    Egyértelmű, hogy kell a hely a haveroknak.

    Van erre bízonyítékod?
    Mindenhol (egész Európában)rúgják ki őket,mert nincs lóvé az aktatológatókra.
    Ha nem rúgják ki őket az a baj, ha kirúgják az a baj.
    Nehéz ám eltalálni a kedveteket.
    Némelyikük meg is érdemli.
    De van aki jól dolgozik.
    meg lehet méredzkedni a versenyszférában.
    Kicsit nehezebb lesz az biztos.”
  • 2. dodó 2011. június 24. 10:52
    „Jobban járna mindenki, ha 386 országgyűlési "képviselő" közalkalmazottnak mondanán(a)k föl.”
  • 1. Jozsoci 2011. június 24. 06:57
    „Egyértelmű, hogy kell a hely a haveroknak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílt a táncművészeti biennálé Győrött

Öt napon át Győr ismét a tánc magyarországi fővárosa: a csütörtökön kezdődött III. Táncművészeti… Tovább olvasom