Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

Indul a Határtalanul tanulmányi kirándulási program

Budapest - Megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása; az idei évben a közoktatási intézmények határon túli magyar kirándulásainak támogatására 500 millió forint áll rendelkezésre - jelentette be Semjén Zsolt szombati budapesti sajtótájékoztatón.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felidézte: az Országgyűlés tavaly októberben fogadott el határozatot, amelynek célja, hogy a magyarországi iskolások intézményes formában, állami támogatással jussanak el határon túli magyar közösségekhez. Távlati cél, annak segítése, hogy a határon túli magyar iskolákba járó diákok intézményes és támogatott formában eljöhessenek Magyarországra - tette hozzá. Kiemelte: a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni.

Az állami támogatás most az utaknak mintegy 80 százalékát finanszírozza majd - jegyezte meg. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egyfajta katalizátorként működnének közre a programon keresztül. Ahol egyszer egy ilyen kapcsolat létrejött, ott életre szóló barátságok, személyes kapcsolatok születnek. Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal, akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek - mutatott rá a kormányfő kereszténydemokrata helyettese. Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: két kategóriában lehet pályázni, a tavaly, az Apáczai Közalapítvány által indított kísérleti programban részt vett szakiskolák, valamint 7. osztályok jelentkezhetnek.

Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha az előző évi közel hatezer résztvevőszámot megduplázhatnák, és első lépésként idén legalább 12 ezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra - hangsúlyozta.

Az MTI kérdésére hozzátette: a pályázatokat június 3-ig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-ig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, s aki felkészült, és szeretne határon túli magyar területre kirándulni, szeptembertől már megteheti - mondta Répás Zsuzsanna. Elmondta, hogy egy diákra körülbelül 33 ezer forintos támogatási összeggel számoltak, ebből a szállás és az utazási költségeket lehet állni.

A pályázatokról bővebben a www.apalap.hu oldalon lehet tájékozódni. Semjén Zsolt elmondta még, hogy április 18-án a Fővárosi Bíróságon megtörtént a határon túli magyaroknak szóló támogatásokat egybefoglaló Bethlen Gábor Alapkezelő bírósági bejegyzése. Ezzel elhárult minden akadály a különböző pályázatok kiírása elől, s a felhívások közzététele május közepéig megtörténhet - tette hozzá. Hangsúlyozta: mindenki számára átlátható módon valósulhat meg a határon túli magyar közösségek költségvetési támogatása. Az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik majd.

Olvasóink írták

  • 2. Nagyi60 2011. május 01. 06:42
    „Először érjük el azt,hogy minden gyerek legalább egyszer jusson el a fővárosunkba,nézze meg hazánk történelmi nevezetességeit és majd utána menjenek a határon túlra.”
  • 1. deszkás 2011. április 30. 22:33
    „Ilyen volt anno az Ópusztaszeri Emlékpark is kötelező látogatás,akarom mondani osztálykirándulás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sósav szivárog egy sérült vasúti tartálykocsiból Balatonfűzfőn

Sósav szivárog egy sérült vasúti szerelvényből a balatonfűzfői Nitrokémia Ipari Park területén. Tovább olvasom