Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Információgyűjtés, kihallgatások

Sopron - A soproni büntetőfeljelentések ügyében a Nemzeti Nyomozóiroda (NNYI) munkatársai gyqjtik az információkat, tartanak a tanúkihallgatások – tájékoztatta szerkesztőségünket Horváczy Emese szóvivő.
Egyelőre még megjósolni sem lehet, hogy mikor és milyen következményekkel zárul az a nyomozás, amelyet a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai folytatnak a soproni önkormányzat által tett büntetőfeljelentések ügyében. Tény, a feljelentés tárgya nagy vagyoni hátrányt okozó hqtlen kezelés. Az eljárás ismeretlen tettes(ek) ellen indult, és még nincs konkrét gyanúsítottja az ügynek.

– A Nemzeti Nyomozóiroda valamivel több mint két hónapja, február 20-án kapta meg a feljelentést, ezt követően kezdődött meg az eljárás – mondta Horváczy Emese szóvivő.

– Munkatársaink gyqjtik az információkat, tanulmányozzák a különböző szerződéseket és már javában tartanak a tanúkihallgatások is. Lényegében öt ügyről van szó, amelyeket azonban egyesített a nyomozó hatóság.

A szóvivő nem bocsátkozott jóslásokba arra vonatkozóan, hogy mikorra fejeződhet be a nyomozás és további részleteket sem ismertetett. A soproni városvezetés – mint erről már többször tájékoztattuk olvasóinkat – a mélygarázs, a Lövér körúti apartmanház, a Rét utcai egykori felvonulási épület, egy Torna utcai ház és a volt szeméttelep egy részének eladása miatt indított polgári peres eljárásokat és tett büntetőfeljelentést. Miközben tart a nyomozás, elkezdődtek a bírósági eljárások is. A mélygarázs ügyében már megvolt az első tárgyalási nap, az apartmanház adásvétele pedig májusban kerül a taláros testület elé.

Horváth Ferenc
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gergényi szerint eredményes évet zárt a BRFK

Sikeres, eredményes évet zárt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2006-ban, a bűncselekmények… Tovább olvasom