Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Információs központ

a fogyatékossággal élőknek

A megyei munkaügyi központ 2004-ben azzal a szándékkal hozott létre információs centrumot, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő emberek megismerjék lehetőségeiket. Közel ezren fordultak meg a centrumban az indulástól napjainkig.
A megyei munkaügyi központ igazgatója, Rimányiné Somogyi Szilvia szerint a Rehabilitációs Információs Centrum (RIC) tájékozódási, információs lehetőséget biztosít minden olyan témakörben, amely a megváltozott munkaképessé-

gű vagy fogyatékossággal élő emberek sajátos élethelyzetét érinti.
„ Az információs centrumot azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy az érintett emberek megismerjék lehetőségeiket, eligazodjanak mind a rehabilitációs intézmények, mind pedig a rehabilitáció végső céljának, a munkának a világában.”
Az igazgató a tapasztalatokat összegezve elmondta, közel ezren fordultak meg a centrumban az indulástól napjainkig. Képzéseik iránt szerény az érdeklődés, bár a legtöbb ügyfél alacsony iskolázottságú.
– A tanuláshoz gyakran a félelem, a kudarc érzése társul, nem egy esetben a család sem támogatja azt. Mindezek következtében tartósan munkanélkülivé válnak ezek az emberek, mert problémájukra nem találnak hatékony megoldási módot. Sokan úgy döntenek, hogy inkább tovább kutatnak állás után, mint hogy elkötelezzék magukat hónapokra egy tanfolyam kedvéért – magyarázta a munkaügyi vezető.
Kedvezőtlenül befolyásolja a tanulási hajlandóságot egy idő után az életkor is. A RIC ügyfélkörének nagy részét középkorúak alkotják, és esetükben a tanulási hajlandóság már elég alacsony.
– Szolgáltatásaink közt szerepel az álláskeresési tanácsadás, melynek keretében álláskeresési technikákkal ismertetjük meg az érdeklődőket. Sok ügyfél viselkedése lehet kedvezőtlen az állásinterjún, mert vagy túl visszahúzódó és passzív, vagy agresszív megnyilvánulásaik vannak. Ennek a felismertetése, módosítása már kedvezőbb változást hozhat, ezáltal a munkahelykeresés is hatékonyabbá válhat – sorolja Rimányiné Somogyi Szilvia.
A munkaügyi központ szolgáltatásain túl az együttműködő ügyfelek a mentori segítségnyújtást is igénybe vehetik.
– Szoros munkakapcsolatban vagyunk a mentorokkal, akiket civil szervezeteknél lehet felkeresni – folytatta az igazgató –, ők segítenek az elhelyezkedést akadályozó tényezők feltárásában és megszüntetésében, ezáltal az ügyfél munkaerő-piaci helyzetének javításában.
Jelenleg kilenc civil szervezetnél működnek mentorok. Az ügyfelek a civil szervezetek profiljához tartozó egyéb szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, többek között jelnyelvi tolmácsolást, rehabilitációs segédeszközöket kölcsönözhetnek, szállítószolgálat áll rendelkezésükre. Egészségügyi problémájukhoz igazodva, szociális helyzetük megismerése után megkapják a segítő szervezetek címét, elérhetőségét, a munkaügyi központ közreműködik a találkozás időpontjának egyeztetésében.
– A megyei nyílt munkaerőpiacon kezdenek körvonalazódni azok a cégek, vállalatok, amelyek nagyobb számban és szívesen alkalmaznak megváltozott munkaképességű ügyfeleket. Ezt a hajlandóságot szeretnénk erősíteni és egyre több vállalattal felvenni a kapcsolatot – tudtuk meg Rimányiné Somogyi Szilviától.
Az igazgató szerint előrelépést az jelent majd, ha minél több munkáltató vállalja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, de jelenleg sajnos többen előítéletekkel vannak velük szemben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az istennő, a gésa és a sportos kislány

Az idei sminktrendek között többféle stílus közül lehet választani: alkattól és alkalomtól függően… Tovább olvasom