Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Ingatlanokat is lehetne az interneten árverezni

A kormány tervei szerint nemcsak ingóságokat, hanem köztartozás miatt lefoglalt ingatlanokat is elektronikus árverésre lehetne bocsátani, a Pénzügyminisztérium (PM) már dolgozik az ehhez szükséges törvénymódosításon.
A javaslat ősszel kerülhet a kormány elé, és jövőre léphet életbe, ha az Országgyűlés még idén elfogadja.

A kormány tavaly teremtette meg az e-árverés feltételeit, hogy ezzel is megpróbálják visszaszorítani a visszaéléseket. Idén januártól az adó- vagy más köztartozás miatt lefoglalt ingóságokat lehet értékesíteni ilyen úton.

Korábban komoly kár érte az államot amiatt, hogy a köztartozás miatt lefoglalt vagyon általában a jogszabályban meghatározott minimális áron kelt el, vagyis kevesebb pénz folyt be az árverésen, mint amennyit az adott tárgy vagy eszköz egyébként ért. Ezt mutatja, hogy 2005 és 2007 között majdnem 13 ezer nyilvános árverést hirdettek meg az APEH-nél, ezeken összesen 19 milliárd értékű vagyon került kalapács alá, de végül csak 3 milliárd forint folyt be az értékesítésből.

A bevételkiesést nagyrészt olyan szervezett csoportoknak "köszönhették", amelyek manipulálták az árveréseket, meg is fenyegették a jelentkezőket, akik végül inkább nem licitáltak. Az internetes árverés fő előnye, hogy anonim, így a régi módszerekkel elvileg nem tudják befolyásolni a résztvevőket az ügyeskedők.

2008 első félévében 237 sikeres e-árverést tartottak az APEH-nél, az így eladott áruk átlagosan forgalmi értékük 72 százalékáért keltek el - csaknem háromszor többért, mint korábban. Az e-árverés bevezetése előtt a licitálók az áruk forgalmi értékének nagyjából csak 25 százalékát tették le. Ez is mutatja, hogy bevált az újítás - mondta keddi on-line fogadóóráján Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Az adózás rendjéről szóló törvényt kell módosítani ahhoz, hogy a köztartozás miatt lefoglalt ingatlanok is árverezhetőek legyenek az interneten, a PM már dolgozik az ide kapcsolódó javaslaton. Most a hagyományos aukciókon a forgalmi érték mindössze 50-70 százalékáért cserélnek gazdát az árverésre bocsátott ingatlanok.

Olvasóink írták

  • 3. lakásmaffia 2008. augusztus 06. 20:43
    „Így van Romeó, nem véletlenül csak az ingóságok árverezése ment eddig interneten. A lakásmaffia mégiscsak patinásabb, és beágyazottabb, azok még tartják a frontot a képviselőknél. Rohadékok!!!”
  • 2. Kolompár Rómeó 2008. augusztus 05. 22:51
    „Ez butaság! Akkor mi lesz az államilag támogatott maffiával? Hova vezet ez?

    Remélem, nem vezetik be és a kopasz kis taknyok továbbra is olcsón megszerzik a bajba került emberek ingatlanjait, mert megérdemlik!”
  • 1. Minimálbér 2008. augusztus 05. 17:55
    „Nem árverezni kell , hanem adót csökenteni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3400-an maradtak villany nélkül Debrecenben

Több mint 3400 fogyasztó maradt áram nélkül kedd délelőtt Debrecenben. A háromórás áramszünetet… Tovább olvasom