Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Intelligens buszmegállók Szolnokon

Szolnokon intelligens megállók is tájékoztatják a buszok közlekedéséről az utasokat csütörtöktől. A beszélő megállókból eddig összesen hat működött az országban, Szolnokon most nyolcat állítottak üzembe.
Az intelligens utastájékoztató rendszer percre pontosan követi az összes közlekedő autóbuszt, és közli az utasokkal, hogy a járatok éppen merre tartanak, illetve mennyit kell várni egy-egy megállóban. A rendszer nemcsak a buszmegállókban működik: interneten és mobiltelefonon is nyomon követhető a városi tömegközlekedés Szolnokon.

Az önkormányzat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Volán-társasággal közösen építette ki a rendszert. A beruházás 99 millió forintba került, a pénzt pályázati forrásból teremtették elő - mondta Szalay Ferenc polgármester. A műholdas nyomkövető rendszerrel működő intelligens buszmegállókban mondják, kiírják és térképen is jelzik, hogy a következő órában milyen járatok, hány perc múlva érkeznek meg az adott megállóba. Eddig összesen hat ilyen utastájékoztató oszlop működött az országban: négy Budapesten, kettő pedig Pécsett. Szolnokon most nyolcat állítottak üzembe.

Az intelligens utastájékoztató oszlopok mellett több buszöblöt is felújítottak, a következő években pedig a buszparkot korszerűsítik. A tervek szerint jövő év végére az autóbuszpark átlagéletkora nem haladhatja meg a hét évet Szolnokon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

14 év börtönt kaptak a kaposvári gyilkos diákok

Kaposvár - Bűnösnek találta a Somogy megyei Bíróság azt a két 17 éves, kaposvári fiút, akik idén május 23-án megölték osztálytársukat. A csütörtöki tárgyaláson 14 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket. Tovább olvasom