Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Ipari parkosok sikerei

A győr ipari park egyik legkorábbi betelepedője, az Erbslöh Hungária Kft. megállapodást kötött a luxusautókat gyártó Jaguarral – adták hírül nemrégen.
A cég a Jaguar új modelljeihez szállít alumíniumprofilokat, tetőléceket. A hat évre szóló megállapodás évi több millió eurós bevétellel növelheti a cég forgalmát. A Németországon kívül többek között Kínában, Svájcban is leányvállalatot mqködtető Erbslöh Győrött kezdetben kizárólag bérmunkát végzett, majd közvetlen beszállítója lett többek között az Audinak és az Opelnek, közvetetten pedig a Volkswagennek, a BMW-nek és a Volvónak is.
Az ugyancsak az ipari parkban székelő, hulladékártalmatlanítással foglalkozó Büchl Hungária Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. kéthektáros területen újabb, 8 ezer négyzetméteres csarnokot épített. Az új – az eddigi 114 foglalkoztatott mellett további munkaerőt igénylő – üzemben többek között a fémfeldolgozás során keletkező iszapokból állítanak elő a kohászatban felhasználható brikettet. Az Audit is kiszolgáló Büchl eddig hulladékválogatót, illetve olajos ipari szennyvizek ártalmatlanítására alkalmas emulzióbontót mqködtetett, a fémbrikett próbagyártását a jövő hónapra tervezik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Patkányméreg került az állateledelbe

Patkánymérget tartalmaznak azok az állateledelek, amelyek legalább 14 kutya és macska halálát… Tovább olvasom