Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Iraknak dolgoznának

Szakértők szerint Irak újjáépítése mintegy 400 milliárd dollárba kerül majd. Ebből a részt vevő magyar – köztük megyei – vállalatoknak is csurran–cseppen: a körülbelül huszonötmillió dolláros csomagra a győri Primaoil Kft. már rá is startolt.
A győri Primaoil Kft. veszélyes anyagok tárolására alkalmas tárolóedényeket és konténereket szállítana.
A Befektetésösztönzési és Kereskedelemfejlesztési Kht., azaz az ITDH létrehozta újjáépítési koordinációs irodáját, melynél csütörtök óta jelentkezhetnek a magyar vállalatok az iraki újjáépítési programba. Eddig összesen száz hazai cég adott be angol nyelvű pályázatot az újjáépítésre.
Elsősorban az építőipar, a telekommunikáció, az egészségügy, az oktatás és az infrastrukturális fejlesztéseket célzó pályázatban amerikai cégek alvállalkozói lehetnek a magyar vállalatok. Az iraki gazdaság újjáépítését célzó projektek vonatkozásában az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége folyamatosan hirdeti meg pályázatait.
A koalíciós partnerországok vállalatai, így a magyarok is kedvezményes elbírálásban részesülnek az alvállalkozók kiválasztása során.
Előnyös lehet számukra, hogy a rendszerváltás előtt Irak volt hazánk negyedik legnagyobb piaca, éppen a most legfontosabb energetikai és közlekedési szektorban szerezve referenciákat. Előzetes számítások szerint a 400 milliárdba kerülő újjáépítésből körülbelül 25 millió dolláros falat juthatna összességében a magyar cégeknek. Nem elhanyagolható szempont, hogy Irak olajkészletei révén biztosan fizetőképes. Igaz, a hírek szerint 383 milliárd dolláros államadósság terheli az országot. Az amerikai kormány 1,7 milliárdos követelést foglalt le, amiből bizonyára az újjáépítésre is átcsoportosítanak majd valamekkora összeget.
Az ITDH budapesti központjában megtudtuk: hétfő délutánig egyetlen Győr-Moson-Sopron megyei cég, a Primaoil Kft. jelentkezett Irak újjáépítésére. Ez a szám percről percre változhat, mivel élénk érdeklődés mutatkozik a dolláros megrendelés iránt.

A győri Primaoil Kft. ügyvezetője szerint cége a megrendeléstől függően az autóbusszal történő személyszállításban érdekelt, melyet a Mercedes-gyárral kooperációban gyártott járművekkel oldanának meg.
A második megcélzott terület a veszélyes anyagok és vegyszerek tárolására, szállítására alkalmas tárolóedények és konténerek értékesítése. Mivel a megcélzott tevékenységek társaságuk részbeni profilja, ezért megfelelő gyakorlattal rendelkeznek a vállalt munkák ellátásához.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csatlakozásig zárul az e-Magyarország program

Az ország csatlakozás utáni sikeres működéséhez kíván hozzájárulni a széles… Tovább olvasom