Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Iskolakezdés: gyerekenként legalább 20 ezer forint

Egy hét múlva kezdődik az iskola. A tapasztalatok szerint ez gyerekenként legalább húszezer forintba kerül, ha mindenből a legolcsóbbat vásárolják.
Támogatást általában csak a rászoruló szülők, vagy a nagycsaládosok kapnak, ha időben jelzik az igényüket - számolt be szombat este az RTL Híradó.A tapasztalatok szerint egy általános iskola elsős tanulójának a tanszerei - ceruzák, tollak, tolltartó - mintegy 10-12 ezer forintba kerülnek, míg a könyvcsomagért legalább 9-10 ezer forintot kell kifizetni. A rászoruló gyerekek szülei 11 ezer forintos támogatást kapnak, ha időben jelezték az igényüket. Az önkormányzatok és munkahelyek még adhatnak további támogatást is, erről mindenkinek magának kell érdeklődnie. Spórolni persze többféleképpen lehet. Az egyik füzet 60 forintba kerül, de ugyanez virágborítással már 160, ha pedig valaki keménykötésű, Van Gogh képpel díszített füzetet akar, akkor kilencszáz forintot kell kifizetnie.

Olvasóink írták

  • 14. web 2008. augusztus 25. 01:00
    „A 6.oszt. tankönyv csomag ára 14180.-Ft.A maradék 6000-ből ki tud bevásárolni az szóljon,elhivom segítségül vajon mit tud venni.Legföljebb mééély lélegzetet.”
  • 13. magda 2008. augusztus 24. 14:54
    „Giraffe60-tól kérdezném tisztelettel:-Nálunk kapitalizmus van? Nem is tudtam,én mindeddig azt hittem,hogy ez a vadkelet! /Magdolna/”
  • 12. homer 2008. augusztus 24. 13:46
    „Álszent süket duma...
    Az általad felsoroltakért a hatalom a felelős, ugyanis csak neki vannak eszközei a törvények betartatására.
    Arról pedig, hogy a kapitalizmusból szinte csak a negatívumok jelentkeztek a mindennapjainban, főleg az olyan tolvajok tehetnek akikre szavaztál!”
  • 11. giraffe60 2008. augusztus 24. 13:25
    „Sajnos a kapitalizmusban minden pénzbe kerül. Ezt 89-ben sem akartuk látni. Azt hittük, hogy a tarbit kicseréljük Vw.re és kész. Marad az igyen iskola, KISZz ingyen tábor, napközi, Gyes stb. stb. Ha nem adnánk ki pénzt, miből lennének ilyen gazdagok M.o-on, Akik nem fizetnek semmiért, csalnak, lopnak. Ez egy ilyen ország. Az ország fele lop, csal. Csak a szegények fizetnek mindenért. Ők nem tudnak másra semmit sem áthárítani. Ez olyan ország, ahol egy szélsőséges Fidesz politikus MOB elnök lehet, ahol a sunyi papok nyomják a politikát a szegény embereknek, akik békét kerenek a templomban. Ahol egy cigányt nem lehet munkáról kérdezni. Türelmetlenek is vagyunk. Meg kell a poklot járnunk, míg jobb lesz a közteherviselés.”
  • 10. borokamihaly 2008. augusztus 24. 11:54
    „A lényeg, hogy azon jóravaló emberek, akik megszínesítik országunkat, ezután is ingyen kapnak minden tanszert, hogy aztán csemetéik (amelyek néha meglátogatják az iskolát) tovább terrorizálják, késeljék, lopják meg a magyar gyerekeket (és verjék a tanárokat, akiket aztán rasszizmus vádjával eltávolítanak).”
  • 9. magda 2008. augusztus 24. 10:40
    „Szívemből szólt Katarina K Sz,ez a szomorú igazság! /Magdolna/”
  • 8. eee 2008. augusztus 24. 10:13
    „jó, és akkor iskolázzatok be két egyetemista és egy általános iskolás gyereket.....”
  • 7. makói anyuka 2008. augusztus 24. 10:03
    „Ami engem megdöbbent, az az úgynevezett "sportköri díj". A lányom iskolájában 1.000 Ft, amiért az égadta világon semmi, de semmi ellenszolgáltatást nem nyújtanak.
    Ez a második év, hogy kéri az iskola, és én tavaly sem fizettem ki, mint ahogy idén sem fogom.
    Próbáltam utánanézni a neten, hogy van-e valami kormányrendelet erről, de csak egy iskola régebbi házirendjében volt utalás, hogy mi is lehet ez:

    "A tanulók ezen díj befizetésével a tanév teljes ideje alatt (tanítási órákon kívül) térítés mentesen használhatják az iskola tornatermét és minden sporteszközét.
    (A testnevelő tanár felügyelete mellett)."

    Na ez az, amire mi nem tartunk igényt!
    Ez egy nagy lehúzás!”
  • 6. vélekedő 2008. augusztus 24. 09:00
    „Katarina K. Sz.-hez:

    "Hat ez mondjuk jo 40 evvel ezelött volt, amikor az oktatas nem kerult egy Ft-ba sem."

    Ez tapasztaltad? Igaz, én csak alig több, mint 30 éve kezdtem iskolába járni, de a füzetekért, könyvekért, táskáért, stb. kellett fizetni. Annyit, amennyit. Nem volt ingyen.

    "Tehat, akinek csak 60 Ft-ra jut az mar eleve be van skatulyazva egy neposztalyba? Ez olyan, de olyan beteg, hogy ilyen nincs!"

    Igen. A _szülő_ beskatulyázza az _ára_ alapján. Adott esetben a kisebb gyerek is beskatulyáz, de nem közvetlenül az ár alapján. Számára nem feltétlen attól menő valami, hogy drága.

    Kathryn-hez:

    "És ha ez még nem volt elég, akkor fizethetsz jópár intézményben ún. eszközhasználati díjat"

    Ebben általában mi foglaltatik benne?”
  • 5. Katarina K. Sz. 2008. augusztus 24. 07:25
    „Siralmas, hogy idejutott Magyarorszag. Szoval beiskolaztatni egy gyereket, ami a legfontosabb, hogy a gyerekek kikepzest kapjanak, majd ha felnönek - nem is merek ragondolni a tovabbtanulas mennyibe kerulhet Magyarorszagon - hasznaljak tudasukat es munkahoz jussanak. Ez lett a "demokraciabol". Kitermelödik az osztalykulönbseg mar kiskortol. Ez meglatszik a fuzetek boritojan is, mivel hogy 60 Ft es 900 Ft között mozognak az arak. Tehat, akinek csak 60 Ft-ra jut az mar eleve be van skatulyazva egy neposztalyba? Ez olyan, de olyan beteg, hogy ilyen nincs! Ezzel a folyamattal tulajdonkeppen kiszorodnak gyerekek, aki szegeny az minek tanul. Felnött fejjel azt mondanam, nem erdekel kinek milyen fuzete van, hisz az a lenyeg, hogy mi van benne, hogy ami benne van azt megtanulta-e es jo osztalyzatot kapott-e. De egy gyerek igy gondolkodik? Miert kell ratanitani "kiközösitesre" a gyerekeket? Miert nem volt jo, hogy mindenki meg tudta venni a fuzetcsomagjat, a könyvcsomagjat es az szamitott ki hogy profitalta azt es mit akart tanulni aztan vagy dolgozni aztan. Hat ez mondjuk jo 40 evvel ezelött volt, amikor az oktatas nem kerult egy Ft-ba sem. Mint politika nem volt jo idö, nem veletlen hagytam el, de egy biztos a gyerekek szamara lehetöve volt teve az elöremenetel tanulas teren. Siralmas, hogy fizetni kell. 20.000 Ft, ahogy az ember kiszamolja rengeteg penz egy kiskeresetu csaladnal. Ugy nez ki aki "lenn van" azokon meg rugnak egyet, hogy lejjebb keruljön. Felhaborito!”
  • 4. Kathryn 2008. augusztus 24. 07:25
    „Ez a 20 ezer mély alábecslés. Tény, hogy 10-15 körül kijönnek az apróságok, mint pl. az 1000 Ft-os temperea a 2000 Ft-os tolltartó és társaik. Ha a tanév végéig egyben maradó táskát akarsz venni, minimum 4 ezret kell kicsöngetni érte. A legtöbb évfolyamban a tankönyvek sem csak ennyibe kerülnek, vannak ugye gimnazista gyerekek is. Minderre rájön, hogy kifizesd az ebédpénzt, majd külön a nyelvkönyveket (ez nincs benne a tankönyvcsomagban!) Ha netalán a gyerek ügyes kézzel fogja meg a furulyát, akkor a hangszeres órát és a szolfézst plusz a ha sportolni is akar, akkor az edzések költségét. Venni kell neki bérletet, hogy bejárhasson a suliba. És ha ez még nem volt elég, akkor fizethetsz jópár intézményben ún. eszközhasználati díjat. Van a városban olyan iskola, ahol ez pl. havi 4 ezer forint. A legtöbb gyerek ilyenkorra kinövi a régi tornacuccát, kell új sportcipő, sok iskolába váltócipő.
    Ha ezt összeadod és megszorzod kettővel, kiderül, mire is nyomul olyan nagyon a tvben a providentes néni...l”
  • 3. huzti 2008. augusztus 24. 05:37
    „Az átlagember fizetése (nem a KSH szerint, hanem az élet szerint) 60-70 ezer nettó...ebből 2 gyereket beiskolázni nehéz.”
  • 2. mnx 2008. augusztus 24. 00:38
    „20 ezer Forintbol beiskolaztatni egy gyereket???
    Az kb. 80,- Euro .
    Az arak között nincs mar lassan különbseg Magyarorszag es Nemetorszag között!!!!
    Nem irigylem sem a nemet,sem a magyar szülöket ebben a helyzetben!!!
    Elnezest a kifejezesert,de mit kapok ma mar meg 20 ezerert,illetve rongyos 80,-Euro-ert a gyereknek????”
  • 1. web 2008. augusztus 23. 23:10
    „Akár rászorul a szülő akár nem kiskorú gyermektöl mégsem illő megvonni a támogatást.Ezt nem a szülő kapja a gyermek.Én sajna egy kicsit tulléptem azt a bizonyos bűvös határt nem kaptam.Viszont megnyugtató,hogy azok az állam polgárok akik átveszik a segélyeket a kocsmába rohanva isszák rá álldomásukat.Így kell ezt csinálni kérem!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset az M5-ösön - 4 könnyű sérült

Négy könnyebb sérültje van annak a balesetnek, ami szombat délután történt az M5-ös autópálya 44-es… Tovább olvasom