Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Ismét bíróság előtt Tomcat, a blogger

Garázdaság miatt állították bíróság elé a Tomcat néven ismert bloggert abban a két ügyben, amelyeket péntek kezdtek tárgyalni - összevonva - a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Az egyik eset tavaly október 26-án történt, három fiatalember felmászott a Lánchídra, a rendőrségi feljelentés szerint Tomcat biztatta és segítette őket. Ezt a blogger a tárgyaláson két, tanúként meghallgatott hídmászóval együtt, tagadta.

A másik ügy tavaly december 4-én történt, a Nyugati téri Hanuka-ünnepség alatt Tomcat társaival együtt kifeszített egy molinót a Skála áruház erkélyére "felvásároljuk Magyarországot - Simon Perez, Izrael elnöke" felirattal, és megszólaltattak egy kézi szirénát is. Ezzel kapcsolatban Tomcat azt mondta pénteken a bíróságon, hogy szerinte a szirénahang, ami megszokott a nagyforgalmú fővárosi csomópontban, nem kelthetett riadalmat.

Mindkét szabálysértési ügy tárgyalását április 15-én további tanúk meghallgatásával folytatják.

Olvasóink írták

  • 4. magyaro 2008. március 08. 16:53
    „"Pártatlan és független" bíróságunk lecsap a törvény, teljes szigorával!! Bizonyos ügyekben nem ilyen aktív!!!”
  • 3. P.Anna 2008. március 08. 13:05
    „Hülyét csinált Bp. terrorfőkapitányából Tomcat: nem bűncselekmény a hanukaünnepségen szirénázni
    2008-03-04. 12:08


    Emlékezetes: tavaly decemberben, mikor a zsidók pökhendi módon ünnepelték a magyarok feletti vélt győzelmüket Hanuka címszó alatt, szerencsére akadt három fiatalember, aki figyelmeztette a jónépet arra, mi is folyik itt valójában, légvédelmi szirénák megszólaltatásával adva a honfelvásárlók tudtára: ne feszítsék túl a húrt.

    Akkor bilincsben vitték el Tomcatéket (mert tiszta véletlenül ismét róluk van szó), s eljárás indult ellenük gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt (merthogy hárman gyülekeztek). Szerintük viszont a Skála Metró erkélye nem közterület, de mivel a jámbor hatóságok ezt nem voltak hajlandók elhinni, 60 ezer forintra büntették őket.

    Mit lehet tenni ilyen esetben? Idézzük Tomcatet.
    Elmentem a BRFK-hoz, a Teve utcába, és bejelentettem egy tüntetést ugyanoda, az áruház erkélyére. Természetesen elutasították, mert az ott tényleg nem közterület. Budapest fő-fő rendőrkapitánya személyesen kanyarította alá a becses nevét. Ezt a határozatot továbbítottam a VI. kerületi kapitányságnak, és lám-lám, ma miről jött levél: az eljárást megszüntették, a 60 ezret mégsem kérik, és akár még elnézést is kérhetnének, ha lenne ilyen mondat a formalevélben. De nincs.

    Öröm és bódottág. A BRFK - némi ügyészségi nógatásra - mégiscsak belátta, hogy mi egyszerűen a szabad véleménynyilvánítás állampolgári jogával éltünk.

    Most rajtunk a sor: pert helyeztünk kilátásba a BRFK ellen. Ezt a peren kívüli megállapodási javaslatot holnap küldöm el nekik. Fejenként 500 ezer forint nem vagyoni kártérítést követelünk a meghurcolásért, az aránytalan és jogszerűtlen kényszerintézkedésért, korábbi, hasonló esetek (Kvassay-híd, Gesztenyés-kert) példáira hivatkozva. Természetesen a rendőrség az ilyen ajánlatokat reflexből elutasítja, ezért biztos, hogy rövidesen (úgy egy év múlva) bírósági tárgyalás lesz a dologból.”
  • 2. hehe 2008. március 07. 17:02
    „Elnézést tisztelt magyar igazsgágszolgáltatás!

    Kérem részletesen fejtsék ki, hogy ez a tomcat féle garázdaság és szabálysértés felgöngyölítése a letartóztatástól az ítélethozatalig mennyibe kerül nekem ADÓFIZETŐ állampolgárnak!

    Válaszukat előre is köszönöm!

    Tisztelettel:
    hehe

    ..... magyarul....
    bazdmeg!!! ennyi pénz van szarságokra???????

    ja és még valami!

    AZ IGAZI BŰNÖZŐK MEGVANNAK MÁR????????????”
  • 1. Cseter János 2008. március 07. 15:15
    „A bünüldözés és a bírság már nem a nevetség tárgya Magyarországon? Csoda, hogy a kabaréból és a cirkuszból nem viszik be a művészeket egy-egy tárgyalásra! Főleg, akkor amikor az ex igazságügy miniszter szerint egy újságíró munjkálya is csak egy perec-árusnak felel meg! Tehát pékek, cukrászok Ti lehettek a következők, ha nem a politikai- bünüldözés szájíze szerint tevékenykedtek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útlezárások, forgalmi változások a népszavazás hétvégéjén

Útlezárások és forgalmi változások lesznek a népszavazás hétvégéjén Budapesten a Kossuth tér, a… Tovább olvasom