Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Ismét csökkent a népességszám Magyarországon

A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám július végén 9 millió 967 ezer volt.

"A születésszám a január-áprilisi jelentős 10,9 százalékos csökkenést követően májusban 3,7 százalékkal maradt el az előző évitől, júniusban viszont 1,9 százalékkal, júliusban pedig 2,8 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos hónapjaiban" - közölte a KSH. Összességében azonban az év első hét hónapjában 49 ezer 685 gyermek született, ami az előző évhez képest 6,2 százalékos csökkenést jelent - írták.

A halálozások száma négy hónapot vizsgálva magasabb volt az előző évinél, áprilisban kismértékű, június-júliusban viszont jelentősebb 7,2 százalékos csökkenés mutatkozott az egy évvel korábbihoz képest, de összességében így is 139-cel többen haltak meg - összesen 76 ezer 47-en -, mint a tavalyi év első hét hónapjában, amely kismértékű, 0,2 százalékos emelkedést jelent.

Ezeket összevetve a természetes fogyás mértéke csaknem 3500-zal volt több, mint egy évvel korábban - írta a KSH.

A házasságkötések havonkénti száma az év első hét hónapjában egyenetlenül alakult.

Négy hónapban kismértékben meghaladta az egy évvel korábbit, májusban viszont jelentős 8,4 százalékos visszaesést mutatott, márciusban és júliusban viszont csak kisebb mértékben 2-3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Januártól júliusig összesen 19 ezer 676 házasságot kötöttek, amely 282-vel, azaz 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ezer lakost tekintve több mint nyolc élve születés és mintegy 13 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi pedig azonos nagyságrendű volt, mint egy évvel korábban.

Emellett viszont ezer élve születésre több mint öt csecsemőhalálozás is jutott, ami 0,5 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest - olvasható a KSH közleményében.

Olvasóink írták

  • 8. Egyolvasó 2011. szeptember 19. 20:18
    „Ilyen törvényjavaslatok után ne is csodálkozzunk.”
  • 7. Larsson 2011. szeptember 19. 17:41
    „2.

    Még mielőtt nagyon örülnél nézd meg a 98-02 közötti statokat, 99-00-ben született a legkevesebb gyerek! Aztán egy további stattal meggyőződhetsz róla, hogy a borsod, szabolcs, szolnok megye tartja egy ideje szinten, vagy picit pluszban a születések számát, nem akarok kitérni a születések további boncolgatására, mindenesetre érdekes, hogy hol születik több gyerek!!!”
  • 6. Bendegúz007 2011. szeptember 19. 16:59
    „Nekem is rengeteg ismerősöm hagyja el Magyarországot,mert hitelje van,és a meglévő munka bére is egyre csökken,nincs kiút,kénytelen elmenni.
    Nemsokára oda jutunk hogy a nyugdíjakat se tudják kifizetni,ezért kénytelen lesznek nyugdíj csökkentésre.
    Csődben van az ország.”
  • 5. IVY 2011. szeptember 19. 16:38
    „20 év múlva kiírják az országhatárnál, hogy Gyland.”
  • 4. PipiczGabor 2011. szeptember 19. 15:27
    „Mitol is none a szam? Akkora a jolet, hogy sajat magakat sem tudjak eltartani a zsebpenz nagysagrendu fizetesbol., feltetelezve ha van munkajuk. Nem csodalkozom, hogy sokan elvandorolnak.Meg mindig a let hatarozza meg a tudatot, Marx utan szabadon.”
  • 3. macs 2011. szeptember 19. 14:29
    „Nagyon sok fiatal megy el az országból. Ők nem valószínű, hogy vissza fognak jönni. Az ő gyerekeik lehet, hogy magyar állampolgárok lesznek, de nem itthon fognak élni. Ezen kéne elgondolkodni!”
  • 2. theseus 2011. szeptember 19. 13:25
    „"júniusban viszont 1,9 százalékkal, júliusban pedig 2,8 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos hónapjaiban" -

    Ez viszont biztató - ezek a gyerekek már a kormányváltás után fogantak.”
  • 1. Kézbesítő 2011. szeptember 19. 12:08
    „Fogy a magyar!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uzsorást lepleztek le Borsodban: segélyből fizették

Az asszony ellen havonta több százezer forint uzsorakamatot hajtott be, a nő azt állította, hogy a… Tovább olvasom