Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Ismét nyereséges a Rába

Jelentősen növelte árbevételét a győri Rába rt., 2 milliárd forintos nyereséggel zárta az évet.

Pintér István
Jelentősen növelte árbevételét és közel 2 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta a 2004-es évet a győri Rába rt. – tette közé mérlegét tegnap a vállalkozás. Mindez azért figyelemre méltó, mert tavaly ilyenkor 7 milliárd forintos veszteséget regisztráltak.

– A látványos veszteség után látványos nyereség. Döntő fordulat a Rába életében? – hangzott az első kérdés Pintér István vezérigazgatóhoz.

– Inkább úgy fogalmaznék, óriási volt a munka 2004-ben. A feladatot az jelentette, hogy tízmilliárd forinttal növeljük a vállalatcsoport árbevételét és csökkentsük az eladósodást a meglévő létszámmal. Ezek összessége hozta azt, hogy sikerült javítani az eredményt.

– Nemcsak a majdnem kétmilliárd forintos nyereség figyelemre méltó, hanem az is, hogy 27 százalékkal növelték az árbevételt. Milyen piacokon sikerült a nagy áttörés?

– Az árbevétel alapvetően a futómű- és a járműüzletágban növekedett. Előbbiben majdnem ötmilliárd forinttal.

 Úgy sikerült növelni a futóműüzletág árbevételét, hogy az alvázgyártás átkerült a járműüzletághoz – mondta Pintér István vezérigazgató.

– Itt a 2003-as másfél milliárdról közel hatmilliárd forintra nőtt az összeg. Köszönhetően annak, hogy a katonai megrendelések 3,5 milliárd forintot tettek ki, s szinten tudtuk tartani a járóképes autóbusz alváz gyártását.

– Tavaly gyakran kommunikálták, hogy az acélárak emelkedése és az erős forint nem tesz jót a Rábának. Hogyan tudták kivédeni a kedvezőtlen hatásokat?

– Az acélárak hatvan százalékkal drágultak, miközben az egyetlen magyar acélforrás bezárta kapuit, ami nagy ellátási problémát is jelentett. Az acélt Olaszországból kellett beszerezni, ami jelentősen növelte költségeinket. Ennek jelentős részét sikerült áthárítani vevőinkre. Egy része persze nálunk jelentkezett veszteségként, amit a hatékonyság növelésével tudtunk kivédeni. Ami pedig az erős forintot illeti: az árfolyam a fájó pontunk. Ha a forint erősödik a dollárhoz képest, akkor a Rába 1 forintonként 140 milliót veszít, s ez jelentősen befolyásolja a nyereségességünket.

– Közleményük kitér arra is, hogy csökkentették az üzemi veszteséget. A gazdaságpolitikában kevésbé járatosak nehezen értik, hogy ha a termelés veszteséges, hogyan tudnak mégis nyereségesek lenni.

– A Rába, amikor látta a hektikus árfolyamokat, kidolgozott egy két évre szóló árfolyam-politikát. Erre azért volt szükség, mert a bevételeink dollárban jelentkeznek, a kiadásaink pedig jórészt forintban keletkeznek, s ha erős a forint, növekszik a kiadások összege, miközben csökken a bevétel.

Erre szoktam azt mondani, úgy érezzük, hogy mi vagyunk az éltanuló, mégis pikkel ránk a tanár. Magyarországon vagyunk, magyar munkásokat foglalkoztatunk, adót fizetünk, az élet azonban büntet bennünket. Ezt azzal tudtuk kivédeni, hogy árfolyam-biztosítási ügyleteket kötöttünk, ami segített a cégnek abban, hogy az üzleti tervet biztosítani tudjuk.

Ez a lendület, ami most nyereségben jelentkezik, várható-e, hogy az idén is folytatódik?

– 2005-re a menedzsment azt a célt tűzte ki, hogy a növekedés folytatódjon. Bár nem publikáltunk az idénre tervcélokat, azt szeretnénk, ha ez a növekedés a jelentős jelzővel legyen illethető.

A második cél az, hogy a cégcsoport eladósodása ne növekedjen, a harmadik pedig az, hogy az eredmény szerkezetén javítsunk. Vagyis egyre jobb legyen az üzemi eredmény.

Információink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel együtt szerdán Moszkvába repül, tagja az Oroszországba látogató delegációnak. Tud a politika lobbizni a Rába mellett?

– A politika mindig fontos, mert meg tudja teremteni azt a bizalmi légkört, amelyben a vállalatok üzleteket tudnak kötni.
Tavaly hirdettük meg, hogy a Rába stratégiai célja középtávon az újraszerveződő és erősödő orosz járműiparba való bekapcsolódás. Ennek az első lépéseit már realizáltuk. Partnereinkkel közösen fejlesztettük ki azokat a járműveket, amelyekbe Rába-futóművek vagy -főegységek kerülnek, s ezeket tavaly be is mutattuk a moszkvai Motor Show kiállítás keretében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ray Charles posztumusz tarolt a Grammyn

Ray Charles ünnepelhetett volna hétfőre virradóra a 47. Grammy-gálán, helyette azonban csak Norah Jones énekesnő hullajthatott örömkönnyeket. A fiatal énekesnő jelentős mértékben hozzájárult a soul, a blues, a jazz - és persze a pop - nagy művészének hét posztumusz díjához.  A sokak által előre leírt U2 sem panaszkodhat: három jelölésüket kivétel nélkül díjra váltották. Tovább olvasom