Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Istennek köszönjük

Nagy Gáspár rádióban elhangzott halálhíre után sokáig nem hittük, hogy a mindig kedves és vidám barát távozott közülünk! Nézve a karácsonyra megjelent CD-n és a Szabadrabok c. köteten szereplő fényképét, lepereg az 1967-től tartó ismeretség képsora. Nézem a kötet ajánlását: „régi-régi szeretettel, folyamatos jó barátsággal”. A főiskolai évek előtti kényszerű segédmunkás-időszakában ismerkedtünk meg. Mint egyházi gimnáziumban érettségizettet nem vették fel pedagógiai intézménybe. P Vas megyében született, de gimnáziumba Pannonhalmára járt, így kihagyással juthatott be a később a költő elődjéről elnevezett Berzsenyi Dániel-főiskolára. Ott ők adták Botár Attilával és Patka Lászlóval a második nagy nemzedéket, akik már ide jelentkeztek. Hamar bekapcsolódtak az akkor szokatlanul élénk szellemi életbe és barátságot kötöttek velünk, hazakerült fiatal diplomásokkal. A Bérbaltavárról és Pannonhalmáról nagy kulturális érdeklődést és jó szemléletet hozott, paraszti származására büszke fiatal a kötelező előadásokon túl részt vett az értelmiségi klubban és a Sportház presszójában rendezett kitűnő programokon is. A Jelentkezünk című folyóirat köré csoportosult írástudók egyik meghatározó egyénisége volt. P volt az első vasi születésű te hetséges „művészpalánta”. Így nem lepődtünk meg, amikor már országos ismertségű költőként és szerkesztőként hallhattunk róla és rendezvényeken találkozhattunk. Bátor és következetes volt munkájában. Az irodalmi élet irányításában se lehetőséget látott, hanem feladatot. A versei miatt bezúzott folyóiratok mindennél jobban mutatták a hirdetett demokrácia valódi arcát. Emléket állítva a nemzeti hőssé lett névrokonának, tudatában volt a várható üldözéseknek, elhallgattatásoknak. Parasztságunk háláját közvetítette irodalmi formában a közülük származó és eltévelyedése után megtért internacionalistából hazafivá vált politikusnak. Hite és örökölt emberszeretete munkájában, verseiben jól látható volt. Pt a megérdemelten kapott díjak se változtatták meg. Nagyon sok igaz barátot hagyott itt és sok tervezett munka marad barátaira. Istennek köszönjük Nagy Gáspárt!

Szilágyi Ákos, Győr
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második alkalommal indul a Budapest–Bamako-rali

Második alkalommal rendezik meg a Budapest–Bamako-ralit. A „fapados Dakarnak” is… Tovább olvasom