Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Itthon behajthatják a külföldi bírságot

Folytatás az 1. oldalról.

A témával kapcsolatban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban érdeklődésünkre elmondták: Magyarországon a kormány által a napokban elfogadott szabálysértési jogsegélyről szóló törvénytervezet – amelynek részét képezi a külföldön kiszabott bírság hazai behajthatósága – célja, hogy az uniós szabályozásnak megfelelően a magyar jogban is megteremtődjön a szabálysértési ügyekben a nemzetközi együttmqködéshez szükséges jogi háttér. A tervezet szerint az EU tagállamaiban elkövetett szabálysértések miatt eljárási jogsegélyt nyújthatnak a magyar hatóságok, és kérhetnek is akkor, ha a szabálysértést Magyarországon követték el más EU-tagállam polgárai.
Az új szabályozástól elsősorban azt várják, hogy erősödik a jogkövetési hajlandóság azzal, hogy a külföldön elkövetett kisebb súlyú jogsértésekért sem kerülhető el a felelősségre vonás, illetve a magyar állam külföldön is képes érvényesíteni joghatóságát. Az EU más tagállamaiban magyar állampolgárra kirótt bírságot hazánkban forintban hajtják be, a pénz a hazai központi költségvetésbe kerül. Ha adók módjára vételezik be az összeget, akkor az a lakó- vagy tartózkodási hely szerinti önkormányzatot illeti meg. Arra egyelőre nincs becslés, hogy az EU-ban elkövetett, de hazánkban behajtott szabálysértésekből mennyi pénz folyhat be.
Farkas Gábor alezredes, soproni rendőrkapitány szerint a bevezetendő lehetőség gyakorlatilag annyit jelent, hogy az unió területén egyetlen külföl-

dön elkövetett és szankcionált szabálysértés sem marad jogkövetkezmény nélkül.

3600-ból 98 külföldi

A Soproni Rendőrkapitányság illetékességi területén tavaly a 3600 szabálysértési eljárás közül mindössze 98 érintett külföldieket – tájékoztatott Moravecz Imre alezredes, az igazgatásrendészeti osztály megbízott vezetője. – A külföldi szabálysértők mintegy háromnegyede osztrák állampolgár, akiknek megközelítőleg kétharmada fizette be az esetenkénti 20–25 ezer forintos bírságot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar Kupa

labdarúgás

A Magyar Kupa negyeddöntőinek tegnapi első mérkőzésein:… Tovább olvasom