Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Izgató, érzéki, szexi: a fehérnemű és benne a nő

A fehérnemű lényegénél fogva – mondják – a nőiséget jelenti, finomságot sugároz, divatos és praktikus, ugyanakkor izgató, érzéki és szexi.
Tudta, hogy a fehérneműt már az ókori egyiptomiak és a régi görögök is ismerték? Igaz, azok a darabok kevés hasonlatosságot mutatnak a maiakkal. A sötét középkor a fehérnemű fogalmát átírta. A mai értelemben vett bugyi vagy melltartó helyett funkcionális vászondarabokat hordtak a hölgyek, melyeket nem túl gyakran cserélgettek, elvégre a fürdés sem volt mindennapos.

A nagy forradalom a fűzőhöz kötődik. Csodás alakot biztosított, és elindította a fehérneműdivatot. S milyen érdekes, a nők boldogan dobták el őket az 1920-as években, csak hogy levegőhöz jussanak végre. (Napjainkban ismét divatossá váltak, hála isten ezeknek közük sincs a derékgyötrő, páncélszerű elődeikhez.) Ekkortól datálható a melltartó aztán megállíthatatlan karrierjének indulása: bár az tény, a feministák a hetvenes években levették és tűzbe dobták, de ez már nem tudta felülírni a ’60-as évek szexuális forradalmának eredményeit. A melltartó tudományos alapossággal megtervezett ruhanemű lett, melyre egész iparág szakosodott. Van hétköznapi, sport, kismama, extravagáns, szexis és extra szexis, válogathatunk kedvünk szerint.

Egy szép fehérnemű, és ezt tudja minden nő, önbizalmat ad, benne szexisnek és ellenállhatatlannak érezhetjük magunkat, még akkor is, ha rejtve van a ruha alatt. Másként érzi magát benne az ember. Színe és anyaga szexuális jelzés. A fehér az ártatlanságot és a tisztaságot jelenti, mind a mai napig. Ennek ellentéte az érzéki vörös, mely ha átlátszó is, csábító, s már-már erkölcstelen. A fehérneműdivat alkalmazkodik az aktuális trendekhez színében és fazonjában is. Most, amikor a romantika újra hódít, a klasszikus fehérneműk mellett a már említett fűző, továbbá a body, a selyem hálóing és a baby-doll, a harisnyatartó, a combfix, csipkével, hímzéssel, ha egyéniségünk, ízlésünk engedi, bátran lehet a ruhatárunk s mindennapjaink része.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háborúval fenyegetik a szerbek Koszovót

Nemcsak a szerb radikálisok gondolkodnak egy esetleges háború kirobbantásában Koszovó függetlenné… Tovább olvasom