Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Izraeli kémgépek repültek át fölöttünk

Két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át Magyarország fölött - írta a Magyar Nemzet csütörtöki száma saját forrásra hivatkozva.
Az izraeli légi- és űrerők két gépe csütörtökön kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott - írták.

A repülésekről a lapnak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában. A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre lapzártáig nem válaszolt.

A Magyar Nemzet európai légi irányítási forrásokból úgy tudja, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint „védett járat" megjelölés.

Azonnali tájékoztatást kér a kormányfő

Azonnali tájékoztatást kért a kormányfő az illetékes miniszterektől a Magyar Nemzetben megjelent állításokkal kapcsolatban - közölte a kormányszóvivő csütörtökön.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött.

Szollár Domokos ezzel kapcsolatban elmondta: a külügy-, a honvédelmi és a közlekedési minisztertől vár választ Bajnai Gordon. Bővebb információt csak a tájékoztatás utánra ígért a kormányszóvivő.

Az izraeli légi- és űrerők két gépe szerdán kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott - írta a Magyar Nemzet.

A repülésekről a lapnak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedély birtokában voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában. A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre lapzártáig nem válaszolt.

A Magyar Nemzet európai légi irányítási forrásokból úgy tudja, hogy a repülési tervekben 4X679 és 4X676 izraeli polgári lajstromjelek és Israeli Air Force 005 és 006 hívójelek szerepeltek, valamint „védett járat" megjelölés.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. AzIgaziFlexsnake 2010. március 22. 17:40
    „Mindenféle cionista hazugság megcáfolására itt egy valódi szakértői vélemény a légtérsértésről:
    <moderálva>”
  • 44. Sisapista 2010. március 20. 03:03
    „Le kellett volna lőni mind a két zsidó gépet ! Mi a ..... járkálnak ezek ide. Jaa persze, mert tudják, hogy ezt lazán megtehetik. Ha ezt Törökországban csinálják már halottak lennének. Felszólítás után, ha nem engedelmeskednek akkor föld-levegő rakéta azt csá, de még fel sem szólította őket senki, hogy mi az anyátokat röpködtök itt !”
  • 43. olmosnyomdasz 2010. március 19. 21:13
    „Nekem meg a tyúkom kukoríkult! A kakasom meg tojott egy görbét,

    és az mind a Tiétek!”
  • 42. 777kutya 2010. március 19. 20:24
    „a teljesség kedvéért:
    http://www.mti.hu/cikk/466676/”
  • 41. 777kutya 2010. március 19. 20:23
    „re: 37. apátfalvifaszagyerek
    te tán tudod? tán megmondta neked metángyalu, cipiripi vagy mittudomén ki még főrabbi?
    mindenesetre gyanús ha ilyet olvasok az MTI-n - nem a kurucinfon -, hogy Szekeres kattog az ügyön:
    "Hozzátette, ez utóbbi jogszabályellenes, ezért folyik vizsgálat az ügyben. Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak kellett volna értesíteni a szolgálatokat."
    "Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az izraeli légierő gyakorlatával kapcsolatban." - magyarán azt se tudják mi volt itt, mit csináltak, stb.
    Lehet, hogy a múltkori meteoritos balhéhoz is közük van.”
  • 40. 777kutya 2010. március 19. 20:00
    „Felmerül bennem: mi a picsának költöttek az adómból grippenekre, ha szabadon ki-be járnak fölénk?!!!
    Föloszlatni, szétzavarni a sutyerák kutyaütő cserkész fütyiket, a repülőket eladni. Ezért kár őket tartani.
    Mit szól ehhez Szekeres? Most is olyan megelégedett?”
  • 39. apátfalvifaszagyerek 2010. március 19. 19:36
    „moderálva”
  • 38. horvathi 2010. március 19. 16:59
    „Az izraeli nagykövet ismét hazudott! Nem kicsit, nagyot!

    Nem volt engedélyük, hiszen ilyet csak a Parlament adhatott volna ki egy NATO-n kívüli tagország harci repülőgépének. De olvasd el a Klubrádió cikkét (a Klubrádiót még véletlenül sem lehet hazafias elhajlással megvádolni, hiszenn ott garázdálkodik Bolgár elvtárs is):

    http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=105396”
  • 37. apátfalvifaszagyerek 2010. március 19. 16:19
    „Honnan tudod hogy kémrepülőgépek voltak? Az izraeli nagykövet is megszólalt az ügyben, és a fenti cikkben is olvasható, hogy volt engedélyük. De Te azt állítod, hogy márpedig nem volt. Felteszem a kuruc.info információi szerint.”
  • 36. horvathi 2010. március 19. 13:21
    „35. apátfalvifaszagyerek

    Bebizonyosodott, hogy kémrepülőgépek voltak, amelyek a parlamenti jóváhagyás nélkül törtek be Magyarország légterébe.

    Nem véletlenül akar még Szekeres elvtárs is felelősségre vonásokat ennek az égbekiáltó botránynak a láttán.

    Ma reggel volt egy riport az egyik TV csatornán, ahol a szakértő világosan elmondta, hogy ezek a kémrepülőgépek minden esetben fel vannak szerlve fegyverekkel. Fegyver alatt azokat az eletronikus eszközöket is érteni kell, amelyek képesek elektronikus hatást kiváltani a hatósugaruk környékén. A szakértő szerint a két kémgép útvonalán minden vezetékes-, mobil-, internet- stb. információt felszippantott, amely felbcsülhetetlen információforrás.

    Ha ez nem kémkedés, akkor micsoda?

    Egy normális országban ettől sokkal kevesebbért is falhoz állítják az egész katonai vezetést.

    A Gripenjeinknek leszállásra kellett volna kényszeríteni az agresszorokat, végső esetben akár le is kellett volna lőniük őket! Ezt még a holokauszt törvény megszavazása után is meg kellett volna tebnniük!”
  • 35. apátfalvifaszagyerek 2010. március 19. 12:16
    „Bebizonyosodott, hogy nem kémrepülők voltak, és az is, hogy volt engedélyük. Innentől tovább az összes többi antiszemita mocskolódásnak tekinthető. De ha ez a hír igaz, akkor az miért nem volt az, amikor külföldi neonácik gyakorlatoztak a hazánkban? Vagy úgy működik a dolog, hogy minden, ami a zsidókra terhelő, igaz, de minden, ami a szélsőjobbra hatna rosszul, az nem? Szánalom.com.”
  • 34. Power 2010. március 19. 08:06
    „Az egyik szakértő azt mondta, hogy a Kossuth rádión ma reggel nyilatkozó személy nyilvánosan hazudott, amikor azt állította, hogy észlelték volna a felderítő eszközök bekapcsolását.”
  • 33. efje 2010. március 19. 05:28
    „Lehet hogy lepermeteztek minket H1N1-el? Vagy most a H5N1 vagy soron? Esetleg valami új cucc?”
  • 32. horvathi 2010. március 18. 23:50
    „Az első szótól az utolsóig hazugság az izraeli nagykövet minden szava!

    Izraelnek 3 db ilyen kém repülőgépe van, ebből 2-őt Magyarország fölé irányítottak. Milyen célzattal, milyen feladattal bízták meg őket? Milyen katonai feladatot láttak el Magyarország felett?

    A holokauszt törvény - a Fidesz cinkos hallgatása meletti - megszavazása után nagyobb fokozatba kapcsoltak a cionisták Magyarország végleges megszállása és gyarmati sorba döntése érdekében. Hazánk lesz az új Palesztina, a magyaroknak pedig ugyanazt a sorsot szánták, mint a palesztinoknak.”
  • 31. Pinaman 2010. március 18. 23:41
    „aze gyuttek hogy lehagassak Vona Gabor miniszterur inerurban telefonbeszegeteset!”
  • 30. abdul66 2010. március 18. 21:59
    „A Jobbik Nemzetbiztonsági Kabinetje azt kérdezi nyílt levelében:

    Miért éppen most? Miért éppen Magyarországon? Miért éppen nappal, és miért éppen alacsony magasságban?

    Mindenki választ vár ezekre a kérdésekre! Nem kell azonban sokat gondolkodni rajtuk, hiszen valószínűsíthető, hogy miért éppen a választások előtt rövid idővel repültek be a magyar légtérbe az izraeli kémrepülőgépek. Az, hogy megmutatták magukat, bizony azt az üzenetet hordozhatja magában, hogy ,,mi itt vagyunk, valaki ide hívott vagy küldött, pont most, a választások előtt bennünket!

    Vagy igaz, vagy nem, hogy diplomáciai engedély birtokában voltak. És ha nem? Joggal merülhet fel a következő kérdés: Hol vannak a Magyar Sólymok? Azok utódai, akiktől a nem is oly régmúltban nemcsak a szovjet, de még az angol és amerikai repülők is rettegtek!

    Vajon melyik politikai szervezetnek vagy érdekcsoportnak állhatott az érdekében, hogy ezek a tények, körülmények ilyen szépen összeálljanak? Ez ma Magyarországon mindenki számára világos, vagy legalábbis sejthető. Egy azonban biztos. Nem a Jobbik hívta ,,baráti" látogatásra az Izraeli repülőket! - áll a dokumentumban.”
  • 29. olmosnyomdasz 2010. március 18. 19:39
    „Néhány éve, két szerb, bocs, jugoszláv gép repült be Algyőig. Úgy háromszáz méteren.
    Ki tépte a száját?”
  • 28. dodó 2010. március 18. 16:24
    „Izraeli nagykövet: szokásos rutinfeladata az izraeli légierő gépeinek berepülése Magyarországra!
    2010-03-18 12:34

    Nem kémrepülők (akkor milyenek?) jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen - mondta Aliza Bin-Noun.

    Az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a szokásos rutinfeladat végrehajtására. A gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba - hangsúlyozta Aliza Bin-Noun.
    A rutingyakorlatban Budapest mellett a bolgár Várna is szerepelt - tette hozzá. Aliza Bin-Noun szerint nem véletlenül jelent meg a hír a csütörtöki Magyar Nemzetben, e mögött Izrael-ellenesség állhat. (fn.hu)

    Annyit tennék hozzá: Nemcsak volt, de LESZ IS ILYEN, ha O. Likud Viktor kerül hatalomra!”
  • 27. magyarock1 2010. március 18. 16:04
    „26. Látom ....... elemedben vagy ma, félretájékoztatás ezerrel.”
  • 26. flexsnake 2010. március 18. 15:30
    „Meg lehet nyugodni, sem légteret nem sértettek sem más katonai akciót nem hajtottak végre. Folyamatosan ott van a fejünk felett egy távközlési műhold ami jeleket továbbít és 10éve nem kérdezte meg senki hogy miért :D Hülye kérdések lennének, végzik a dolguk.
    Ha bármilyen szempontból fontos lenne egy ilyen berepülés azt már előtte tudnák az emberek. Azt sem jelentik be soha ha megérkezik a nagykövet a magángépével, ja és volt hogy nem tudott leszállni mert köd volt. Körözött de nem volt címlap belőle hogy a nagykövet gépe miért körözik :D
    A két gép pedig nem kémrepülő volt. És nem katonai gépek hanem civil repülőgépek.”
45 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiszteletdíj az állami Malévnál

Havonta összesen 1,62 millió forint tiszteletdíjat kapnak az állami tulajdonba került Malév… Tovább olvasom