Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Izraeli repülők: felfüggesztették a légügyi igazgatót

Felfüggesztették hivatalából a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi osztályának igazgatóját, és fegyelmi eljárást indítottak négy munkatárs ellen az izraeli repülőgépek múlt heti berepülésével összefüggésben.
A kormány szerdai ülésén nem vetődött fel, hogy az ügyben politikai felelősségre vonásra lenne szükség. A Fidesz távozásra szólította fel Szekeres Imre honvédelmi és Hónig Péter közlekedési minisztert. A magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendelet módosítását a jövő héten tárgyalja a kabinet.

Felfüggesztették hivatalából a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) légügyi osztályának igazgatóját, és fegyelmi eljárást indítottak négy munkatárs ellen az izraeli repülőgépek múlt heti berepülésével összefüggésben - jelentette be Hónig Péter közlekedési és hírközlési miniszter szerdán az MR1-Kossuth Rádióban.

Az MTI-nek a közlekedésért felelős miniszter elmondta, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke - vele egyeztetve - saját hatáskörében indított az ügyben belső vizsgálatot, amely április 1-jég tart. A légügyi igazgatót eddig az időpontig függesztette fel hivatalából az NKH elnöke. A miniszter közölte, szükség van a szabályok módosítására a nemzetbiztonsági kabinet által kezdeményezett vizsgálat alapján.

A Magyar Nemzet múlt csütörtökön saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, "civil küllemű" felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött, az izraeli légi- és űrerők két gépe kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.

Hónig Péter közlekedési miniszter az MTI-nek nyilatkozva elmondta azt is: a belső vizsgálattal párhuzamosan fut a nemzetbiztonsági kabinet által a múlt pénteken kezdeményezett vizsgálat. Ezzel kapcsolatban közölte, a kormány szerdai ülésére Iváncsik Imre, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában részt vevő államtitkár nyújtott be jelentést, és a kabinet úgy döntött, hogy módosítani kell az érintett szabályokat, valamint "intézkedéseket kell hozni a személyi felelősség körében".

A közlekedési miniszter kedden a parlamenti szakbizottság előtt már elismerte, hogy a hatóságok nem jártak el szabályszerűen, amikor az izraeli gépek a múlt héten berepültek Magyarországra, a közlekedési hatóság ugyanis az engedély kiadása előtt nem kérte a polgári és a katonai titkosszolgálatok jóváhagyását.

Nem vetődött fel, hogy politikai felelősségre vonásra lenne szükség a magyar légtérbe berepülő izraeli gépek ügyében - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése utáni sajtótájékoztatón -; a kormány a jövő héten tárgyalja a magyar légtér igénybevételéről szóló kormányrendelet módosítását. Közölte azt is, hogy a közlekedési miniszter fegyelmi eljárást indít az NKH elnökével szemben.

Hónig Péter azért indított fegyelmi eljárást az NKH elnökével szemben, mert az elnök közvetetten felelős lehet azért, hogy az irányítása alá tartozó szervezetben nem tarják be a jogszabályokat - mondta a szóvivő.

Felidézte: az izraeli gépek a múlt héten "átstartolós" gyakorlatot hajtottak végre, amely - mint mondta - nem járt semmiféle nemzetbiztonsági kockázattal; engedélyt kaptak az NKH-tól a gyakorlatra, és azt a szabályoknak megfelelően hajtották végre.

A lefolytatott vizsgálat azonban kiderítette - tette hozzá -, hogy az érintett hatóságok mulasztást követtek el, az NKH nem tett maradéktalanul eleget a kormányrendeletnek megfelelő engedélyezési protokollnak.

A kormányszóvivő szólt arról, hogy a nemzetbiztonsági kabinet megvizsgálta azt is, mennyire életszerű a légtérhasználatról szóló kormányrendelet: a módosítását egy héten belül kidolgozzák, az új szabályok világosabb felelősségi hatásköröket jelölnek ki.

A Fidesz arra szólította fel Szekeres Imre honvédelmi és Hónig Péter közlekedési minisztert, hogy még szerdán távozzanak hivatalukból a magyar légtérbe berepülő izraeli gépek ügye miatt.

Kontrát Károly, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a "kémrepülőbotránnyal" kapcsolatban a kormány ugyanazt teszi, mint a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia után, amikor egy meteorológussal "vitették el a balhét".

A fideszes politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány az NKH légügyi igazgatójára és négy munkatárásra akarja hárítani a felelősséget. Azt mondta, egyértelmű, hogy a kabinet törvénysértést követett el a berepüléssel kapcsolatban, "törvénysértő volt a kémrepülőgépek magyarországi tartózkodása".

A képviselő tarthatatlannak nevezte azt is, hogy mind a mai napig nem tudni, mit kerestek az izraeli gépek a magyar légtérben; a Fidesz követeli a kormánytól, hogy az embereket világosan és teljes körűen tájékoztassa az ügyben.

Olvasóink írták

  • 10. Pinaman 2010. március 25. 16:29
    „mindenki monnyon le!”
  • 9. Power 2010. március 25. 16:17
    „Törvényszegésért csak fegyelmi jár?”
  • 8. nyugdíjas 2010. március 25. 08:14
    „Miért pont Magyarország volt a célpontja az ´izraeli´ katonai repülőknek? ... Még majd igaz lesz amit suttognak a magyarok!”
  • 7. flexsnake 2010. március 25. 02:57
    „LOL, ma hallottam: azért voltak itt mert behangolták a csipszeket amiket a h1n1 oltóanyaggal fecskendeztek be :D

    4. majd ha az izraeli is, de mivel két polgári gép volt ugyanígy bajnai is kétszer kiutazhatott. Ja jó, neki nem volt elég lovettája, nem különgéppel ment :D”
  • 6. dodó 2010. március 24. 22:18
    „"...A Hamasz-vezető Mahmud Al Magbouh, hamis útlevelekkel Dubaiba utazó Moszad ügynökök által végrehajtott meggyilkolása eltörpül Magyarország újabb, választások előtti pofoncsapása mellett! De halljuk-e a parlamenti ellenzék egyetlen tagja részéről is - a Rogán-rágcsálóktól legkevésbé várnánk el! -, az Izrael-barát kormány felelősségre vonását az izraeli nagykövet kiutasításának kilátásba helyezése elmaradása miatt? De bizony igen rossz időzítés lehetett ez a ,,berepülés" a gőgjében határt nem ismerő Izrael részéről, hiszen a nemzeti radikalizmus szavazóbázisa mérföldnyivel nőhet a zsidó pimaszság, a tényleges felelősségre vonás elmaradása miatt..."(Balla József)”
  • 5. apátfalvifaszagyerek 2010. március 24. 20:50
    „3. Igen, de máshol nincs is kurucinfo...”
  • 4. szilléri 2010. március 24. 20:43
    „Izrael egy szabad, demokratikus ország ?????????????????????

    Magyar légierő mikor fog gyakorlatozni Izrael légterében ?”
  • 3. flexsnake 2010. március 24. 20:17
    „Akkor az álláspontom:
    Volt engedélyük diplomáciai, értelmetlen ez a mizzéria. Sehol máshol nem csináltak belőle ügyet.”
  • 2. Kulik 2010. március 24. 19:57
    „Úgy tűnik, valakiknek nem tetszettek...”
  • 1. flexsnake 2010. március 24. 19:54
    „eltűntek a kommentek? :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rablás! Kiszakították a széfet a helyéről

Kiszakítottak a helyéről egy ékszerbolti páncélszekrényt Tatabányán, az öttagú bandát Fejér és… Tovább olvasom