Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Jamaikai szurkálót fogott el a rendőrség Budapesten

A 41 éves férfi egy késsel életveszélyesen megsebesített egy embert szombat hajnalban.
Elfogtak a rendőrök egy jamaikai férfit, aki szombat hajnalban egy késsel életveszélyesen megsebesített egy embert Budapesten - közölte Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított szombat hajnalban a VII. kerületben, az Erzsébet körút egyik társasházának lépcsőházában előzetes szóváltást követően késsel olyan súlyosan bántalmazott egy 33 éves férfit, hogy azt életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők - olvasható a police.hu oldalon.

A rendőrség néhány órán belül azonosította és elfogta a közelben lakó gyanúsítottat, aki kihallgatásakor beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi a 41 éves jamaikai állampolgár előzetes letartóztatását. A férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik az eljárás.

A rendőrség közölte azt is, hogy a gyanúsított lakásában egy rejtekhelyen kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak, amelyet igazságügyi szakértő vizsgál.

Olvasóink írták

  • 1. bánki 2013. március 24. 15:28
    „Jé ez nem egy etnikum ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Télies útviszonyokra kell számítani a Dunántúl egyes térségeiben

A Dunántúl déli, középső, nyugati és északnyugati részén, továbbá Solt környékén havazik vagy… Tovább olvasom