Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Január közepétől 11 számjegyet kell hívniuk a mobilosoknak

Január közepétől már nem 7, hanem 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak akkor, ha telefonálnak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják.
Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet azért született meg, mert a számhordozhatóság elterjedésével már bizonytalan, hogy az adott ügyfél a jelenlegi 7 számjegy alapján pontosan azt a felet éri-e el, akinek a hívást szánja. Problémát okozhat az is, ha valaki a mobiltelefonjában a 7 jegyű számokat tárolva vált szolgáltatót, miközben megtartja a számát. A kormányrendelet szeptember 15-től hatályos, a szolgáltatóknak pedig december 15-ig kell írásban értesíteniük az ügyfeleket a január 15-én bekövetkező változásokról.

Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője az MTI-nek elmondta, azt javasolja, hogy az ügyfelek az adatok módosításakor ne a 06-20-as, 06-30-as vagy a 06-70-es számot üssék be a tárolt 7 számjegy elé, hanem a +3620-ast, a +3630-ast vagy a +3670-est, mert így külföldről is hívhatók a számok.

Márton György elmondta azt is, hogy január közepétől a három magyarországi mobilszolgáltató 0-val és 1-sel kezdődő mobilszámot is kiadhat, s így 2-2-2 millióval bővül a három mobilcég által kiadható számok összessége. Az NHH legfrissebb adatai szerint július végén 11 millió 888 ezer ügyfele volt három szolgáltatónak.

A három mobilszolgáltató ügyfelei júliusban 3.188 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 279.213 mobilszámot érintett.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. flexsnake 2009. szeptember 01. 14:49
    „de mondjuk én +36-ot használok mert azzal bárhonnan hívhatóak a magyar számok. Bár afganisztánban néha elég gázos a vonal :D”
  • 20. CID 2009. szeptember 01. 12:53
    „Aki már foglalkozik annyit a mobiljával, hogy számhordozott, annak gondolom van annyi esze, hogy beüsse a körzetszámot is, ha a régi azonos szolgáltatónál lévő ismerősét hívja. Ha nincs, nos akkor el kellene gondolkodnia, nem e füstjellel kellene kommunikálnia. Minden más embernek tök mindegy, hogy üti be azt a nyamvadt számot. NHH fontos dolgokkal foglalkozik. Nem tudom elgondolkodtak e rajta mekkora káosz lesz jóideig, ha ezt bevezetik ?”
  • 19. kötekedő 2009. szeptember 01. 12:51
    „Nem is kell telefonszámokat megjegyezni. Erre való a telefon esetleg a SIM-kártya memóriája. Nekem is akad pár olyan ismerősöm, aki bejrja a sajátját is ilyen esetekre.
    Azonban, ha azt is elfelejti, akkor viszont máshol van a gond.”
  • 18. IVY 2009. szeptember 01. 11:34
    „EKKORA ÁLLATSÁÁÁÁGOT!!!!!
    Idősb. rokonaim már így sem tudják megjegyezni a saját mobilszámukat.”
  • 17. Boytronic 2009. szeptember 01. 11:11
    „MODERÁTOR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 16. CID 2009. szeptember 01. 11:09
    „Mi ez a faszság?”
  • 15. Boytronic 2009. szeptember 01. 11:00
    „Köszönöm a távoktatást valamivel világosabb az ügy,bár félve irok mert van itt egy két magasan kvalifikált"szaki"akinek már a névjegykártyás számok"helytelen"használói is neurologiai tüneteket okoznak..Nem vagyok valóban egy nagy májer ezekben a kérdésekben de ha elmagyarázzák megértem,bár nekem,miután csak telefonálásra használtam a mobilt az "egyfajta leves is megfelelt,de belátom hogy kinőttük azt a szolgáltatást mert rengeteg a "levesimádó"::))))”
  • 14. E-Medve 2009. szeptember 01. 10:40
    „12. kötekedő: a 00 csak az esetek 99%-ban jó megoldás. Van néhány olyan ország, ahol nem 00-val hívsz nemzetközit. A +-t tárcsázáskor viszont minden esetben lecseréli a helyi operátor arra a számsorra, ami náluk kell. Egyébként a +-t a * gomb 2x megnyomásával vagy 0 hosszú lenyomásával lehet előhívni. (Ez készülékfüggő.)

    9. Boytronic: elmagyarázom egy átlátható analógiával. Bemész egy étterembe és kérsz levest (egyfajta van). Ez szép és jó, de egyik nap bevezetik, hogy háromféle levesből választhatsz (számhordozás). Ha te továbbra is csak azt mondod, hogy levest kérsz, akkor szerencsétlen pincér (szolgáltató) honnan tudja, hogy te most hús-, gyümölcs- vagy gulyáslevest szeretnél? És persze anyázol, ha esetleg nem a korábban megszokott húslevest kapod, amit eddig csak levesként kértél. Persze a lehetőséged már korábban is megvolt, hogy húslevesként kérd a megszokott levesedet, de te nem úgy kérted. Na kb. ennyit jelent ez a 7 vs. 11 számú hívás.”
  • 13. sbert 2009. szeptember 01. 09:07
    „Hali!
    Gyu:
    aki névjegykártyára nem úgy írta eddig is a számot, hogy +36-xx-yyy-yyyy,
    Igen valami ilyesmi történt.... De ma még nincsen sajnos mindenütt net sem... Emberek vagyunk különbözünk....(az, meg hogy tényleg lúzerek miatt aggódom, az én hibám és le fogok róla szokni nagyon gyorsan...)
    Kowalsky Cimbora!
    4. hozzászólás sbert 2009.08.31. 21:34
    oké, hogy nem érted miről van szó, én viszont azt nem értem, hogy jön ide a catering
    a marketing szót kellet volna idefirkantani, igel ezt elcsesztem, nem kicsit, Nagyon....!
    Üdv!”
  • 12. kötekedő 2009. szeptember 01. 08:49
    „Akinek problémát okoz a + jel az írjon 00-t az épp úgy megfelel. Továbbá a rendszer semmivel sem bonyolultabb annál, mint amikor az ismerőseidet hívtad anno a vezetékesen valahol az ország másik felében vagy csak a másik faluban, ami már másik zóna volt: ott is be kellett pötyögtetned a 06 és körzetszámot. Mi a probléma azzal. hogy most minden szám elé be kell? Elég sötétnek kell lennie agyilag annak, aki ezt nem érti.”
  • 11. THK 2009. szeptember 01. 08:18
    „#9,
    eleve csak 15 éve van GSM rendszer nálunk, számhordozhatóság (ami a gondokat okozza) pedig 5 éve - mint az a cikkben is olvasható...

    másrészt ez azoknak az égvilágon semmi változást nem okoz, akik eddig is helyesen írták be a számokat a telefonmemóriába”
  • 10. csongrádi_lakos 2009. szeptember 01. 07:59
    „Aki ezen a "számváltozáson" méltatlankodik elég nagy <moderálva durva>! Viszont sokan még azt sem tudják miképpen kell egy telefonba beírni a + jelet! Lehet hogy a probléma forrása ez lehet? Mindenki előtt ott a lehetőség hogy hirtelen ki kell mennie külföldre...Roaming közben meg szidja a szolgáltatót hogy "mé nem tudok felhíni senkit sem, mikó van péz a kártyámon" szemetek mert...bla..bla...bla. A központ semmivel sem fogja később kapcsolni a kicsit hosszabb számot, a hívásfelépülési idő egyébként is 30mp körüli. Csak hát aki eddig lúzer volt az irogathatja át a telefonszámait. HEHE! Vagy azzal is gond van? Bár aki nem ért ennyire sem a telefonjához, az ide se írogasson be baromságokat! Inkább kérjen a családtagoktól technikai segítséget! De ha jól sejtem sokak szemében én vagyok a szemét...Lehet...Na és aki a névjegykártyájára csak a 7 jegyű telcsiszámot írja fel, azt nem is tudom minősíteni! Netán a vezetékes számát is úgy írta fel? Mert az egy újabb kör...”
  • 9. Boytronic 2009. szeptember 01. 06:09
    „Hát nem egyszerű!!!Mitől működött ez husz éven keresztül emigyen,és kinek minek lesz ez jobb ,"forradalmasitva"de rohadt sok zseni lehet a hirközlési hatóságnál???Gratulálok ritka nagy marhaságnak tűnik!!!!!..”
  • 8. kowalsky 2009. szeptember 01. 00:50
    „4. hozzászólás sbert 2009.08.31. 21:34
    oké, hogy nem érted miről van szó, én viszont azt nem értem, hogy jön ide a catering”
  • 7. gyu 2009. augusztus 31. 22:40
    „sbert:
    aki névjegykártyára nem úgy írta eddig is a számot, hogy +36-xx-yyy-yyyy, arra csak azt tudom mondani, hogy méretes nagy lúzer a 21. században.

    Elvileg, gondolj csak bele itt szeged környékébe. Ismerek olyan környékbeli voip szolgáltatót (és most nem E-medvéékre gondolok), akik ügyfélkörének jó része eleve pl. szerbiából van.

    Namost, ha vki. onnan hív, akkor mi a jó élet alapján kéne kitalálja bárki is, hogy egyáltalán melyik országba akar hívni? A két szép szeme alapján?

    Tudod, van már ez az Internet nevű izé, és pont ugyanannyiba kerül ügyfélként neked rajta az IP csomagot elküldeni szerbiába, mint újmexikóba.”
  • 6. E-Medve 2009. augusztus 31. 21:51
    „3. flexsnake: ebben igazad van, ezzel nagyon nem tudsz mit kezdeni. Viszont vígasztaljon a tudat, hogy az osztrákoknál 1-4 számjegy a körzet és 3-12 számjegy az előfizetői szám. Vagyis ami nálunk 8-9 számjegy, az náluk akár 15 is lehet.”
  • 5. E-Medve 2009. augusztus 31. 21:47
    „4. sbert: eddig is 7jegyű számokat névjegykártyáztál? Mert az úgy tényleg bukó. Én persze nem hinném, hogy 2009-ben legalább a körzetszámot nem írja ki az ember. Ez a mostani csak annyiban lesz más, hogy ha eddig mondjuk úgy hívtál egy hálózaton belüli mobilt, hogy 1234567, akkor eztán kötelezően ki kell írnod teljesen, hogy 06x01234567 vagy +36x01234567, ahol az x lehet 2,3 vagy 7. Az emberek igen nagy része eddig is 06-os vagy +36-os formátumban mentette el. Ha pedig így csinálta, akkor neki nem változik semmi.”
  • 4. sbert 2009. augusztus 31. 21:34
    „Oksa
    De mi lesz azokkal a szóróanyagokkal (névjegykártya, poló, más egyéb catering....)
    EZEKET KI FOGJA KIFIZETNI???????????????????? Mennyi lesz az újak költsége???
    Ugyanis egy államtitkár tolvonása után nem hogy múlt lesz, hanem egy korszerütlen szemétté válik egy halom munka értéke.... Kapjanak magukba lassan ólmot, ha ennyire lefizethető szemetek valóban....”
  • 3. flexsnake 2009. augusztus 31. 21:21
    „én mindig körzetszámmal meg hálókóddal mentek számokat, de ez egy faszság. lassan már hosszabb lesz mint a számlaszámaim együtt.”
  • 2. E-Medve 2009. augusztus 31. 20:14
    „1. Klárika: pedig nem hülyeség. Képzeld el az az esetet, hogy te is és a barátnőd is ugyanazon mobilszolgáltató előfizetői vagytok. Ha valamelyikőtök elhordozza, akkor se az új, se a régi szolgáltató nem tudja, hogy a hétjegyű szám melyik hálózatra vonatkozik. Mert akármelyikhez tartozhat. Viszont körzetszámmal egyértelművé tehető a dolog.

    Mobilszolgáltatónál egyébként se értelmezhető a távolsági tárcsázás fogalma.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fejszével fenyegette a rendőröket - börtönt kapott

Fegyházbüntetésre ítélt egy rendőröket fejszével fenyegető kaposvári férfit a Somogy Megyei Bíróság hétfőn. Tovább olvasom