Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Januártól többen vehetik igénybe a családi adókedvezményeket

A kiszélesített rendszer 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint.
Januártól többen vehetik igénybe a családi adókedvezményeket, a kiszélesített rendszer 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, 2014. évi költségvetési vonzata pedig több mint 50 milliárd forint.

Az adótörvények változásával bevezetett új rendszer lényege, hogy azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt.

Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás.

A szakminisztériumi háttéranyag szerint egy háromgyerekes családban ha a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor a 2013. évi nettó 81 500 forintos jövedelem 2014-ben 98 500 forint lesz, tehát az új évben nettó 17 ezer forinttal több marad a családoknál.

Ha a (háromgyerekes) két szülő együttes jövedelme 300 ezer forint, akkor 51 ezer forinttal kaphatnak többet havonta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hévíznek már eredményeket hoz a keleti nyitás

Az orosz turisták már a második legnagyobb vendégkörnek számítanak, egyre több az észak-európai,… Tovább olvasom