Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Jobbik: 13,5 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma

Utoljára 10 évvel ezelőtt - az első Orbán-kormány idején - követtek el Magyarországon annyi bűncselekményt, mint 2010-ben.
Utoljára 10 évvel ezelőtt - az első Orbán-kormány idején - követtek el Magyarországon annyi bűncselekményt, mint 2010-ben - olvasható a Jobbik szerdai közleményében. Az ellenzéki párt szerint, a Fidesz "két hét alatt rendet teszünk szlogenjéből" az lett, hogy 13,5 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma.

A Jobbik hangsúlyozza: a vagyon elleni bűncselekmények száma 8 százalékkal nőtt, míg az így okozott kár a vagyon elleni bűncselekményeknél 37,7 százalékkal emelkedett. A betöréses lopásoknál 17,4 százalékos növekedés tapasztalható.

A rendszerváltás óta soha nem történt annyi személy elleni bűncselekmény, mint tavaly - áll a Jobbik a közleményében. Utóbbi bűncselekmények száma 16,7 százalékkal emelkedett. A gazdasági bűncselekmények száma csaknem 28, a felderítetlenül maradt bűnügyek száma pedig több mint 21 százalékkal nőtt - áll az ellenzéki párt közleményében.

A Jobbik szerint az Orbán-kormány hivatali ideje alatt látványosan nőtt a bűnözés. "A cigánybűnözés tényét makacsul tagadó, felette politikai korrektségből szemet hunyó Fidesz-kormány a közbiztonságért tenni akaró gárdistákat és polgárőröket börtönbüntetéssel fenyegeti, miközben a közbiztonság látványosan összeomlik" - olvasható a közleményben.

Az ellenzéki párt ezért továbbra is a csendőrség és a különböző bűnözési formákra szakosodott rendőri egységek létrehozását tartja célravezetőnek.

A bűncselekmények statisztikai mutatóinak emelkedését a rendőrségi felderítés hatékonyabbá válásával indokolta korábbi közleményében a Belügyminisztérium.

Olvasóink írták

  • 5. spiler 2011. augusztus 04. 07:38
    „talán a közmunkásokat erre a területre kellen küldeni nem a földekre........kiképezni segítslgre,lopás elleni védelemre,polgár őr ,rendőr mellé tenni...ja és megfizetni Őt is”
  • 4. X_Y 2011. augusztus 04. 07:13
    „"A bűncselekmények statisztikai mutatóinak emelkedését a rendőrségi felderítés hatékonyabbá válásával indokolta korábbi közleményében a Belügyminisztérium."

    Ja, mert ha hatékonyabb a felderítés, akkor nő az elkövetett bűncselekmények száma: vagyis szerintük minél nagyobb a lebukás veszélye, annál valószínűbb hogy a bűnöző lopni, rabolni fog... Ha ez így lenne, akkor a rendőrség megszüntetésével megszűnne a bűnözés :)”
  • 3. booo 2011. augusztus 04. 05:40
    „Engem speciel nem zavarna ha a városban civilek is járőröznének, kibővített jogokkal és rájuk vonatkozó szigorúbb követelményekkel. Nevezhetjük gárdistának, csendőrnek, polgárőrnek vagy bárminek, ha az a civil ember tenni kíván az ország közbiztonságáért, miért ne tehesse meg? Tudom az erőszak intézménye állami monopólium, de gondoljanak már bele a vezetők, ha rendőröket állítanak munkába, mennyibe kerül a bérük és egyéb juttatásuk. Ezzel szemben a településének közbiztonságáért tenni akaró civil ÖNKÉNTES, minden féle juttatás nélkül, -esetleg- szívvel lélekkel végzi, önképző munkáját. Sok országban működik a rendszer és pozitív tapasztalatokkal.
    Természetesen törvényileg is jobban lehetne szabályozni a jogköröket és az esetleges visszaéléseket is szigorúbban lehetne büntetni. Aki önkéntes alapon ezt szeretné végezni és alkalmas is rá, miért ne tehesse? Ráadásul ingyen vagy jelképes juttatással! Egy próbát azért megérne, mondjuk 1 évre és utána levonni a konzekvenciát. Ha működik a rendszer, meg lehet hosszabbítani és természetesen maradna államai ellenőrzés alatt minden szervezet, akár úgy hogy a vezetőség és a rendőrség között kapcsolattartó személy lenne, aki felügyeli az adott szervezet működését. Gond esetén pedig ő tudna lépni, ha valami törvénytelenség állna fent. Arról nem is beszélve, ezek a szerveződések egymás közt "rivalizálnának" -tehát versenyezhetnének ki tud jobb minőségi, és mennyiségi munkát végezni.
    Véleményem szerint olcsóbb és hatékonyabb lenne a civil kezdeményezés! Ha akarják az emberek ezt csinálni és igény van rá miért akadályozzák meg?”
  • 2. Gingko 2011. augusztus 04. 01:05
    „Nem elég felderíteni, el is kell kapni a bűnösöket.”
  • 1. Larsson 2011. augusztus 03. 22:04
    „A rendőrségre költött pénz meg 250%-kal...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveres rablás: kommandósnak öltözve fosztották ki a vállalkozót

Kommandósnak öltözve rabolt ki három férfi egy balatonfüredi vállalkozót, akinek a lakásából több millió forintot vittek el. Tovább olvasom